kapubanner for mobile

Jogi diplomát kell szerezniük a bírósági végrehajtóknak

Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke bejelentette idén be kellett iratkozniuk valamelyik jogi karra azoknak a bírósági végrehajtóknak, akiknek még nincs jogi végzettsége, és 2022 végéig diplomát kell szerezniük a jogszabály rendelkezése szerint - írja az MTI.

A mintegy 200 bírósági végrehajtó hozzávetőleg harmadának kellett egyetemre beiratkoznia, de többségüknek már volt felsőfokú végzettsége, így ez nem okozott problémát. Ugyanakkor lesznek olyanok, akiktől meg kell válni, és ez lehet veszteség, hiszen tapasztalt, nagy szakmai rutint felhalmozott kollégákról van szó - jegyezte meg a kamara elnöke.

Hozzátette: 2011 óta kinevezési feltétel a jogi végzettség, amely egy olyan kifejezetten jogi munkakörben, mint bírósági végrehajtó, mindenképpen szükséges.

MTI
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek