Megjelent: 17 éve

Jól keresnek és keresettek a logisztikusok

Keresettek a logisztikusok az álláspiacon, ráadásul meg is fizetik őket. Több éves tapasztalattal pozíciótól függően 400-600 ezer forintot is kereshetnek. Ám az állás megszerzéséhez sok elvárásnak meg kell felelniük: csapatmunka, váratlan problémák villámgyors kezelése, stressztűrés kell a karrier alapja.

Csima Orsolya szállítmányozási exportszervezőként dolgozik az egyik legnagyobb hazai logisztikai szolgáltató cégnél. "Mindennapi feladataim a fuvarszervezés köré csoportosulnak: nekem kell eldönteni, hogy az adott árut ki vigye el, mikor, mivel és hogy milyen útvonalon. A feladatkörömbe tartozik emellett az útközben felmerülő problémák - például szállítóeszköz késése, illetve hiánya.- azonnali kezelése, illetve az ügyfelekkel, szállítmányozókkal való kapcsolattartás" - avatott be a hölgy.

Egész nap angolul, németül kell kommunikálni
"Munkaidőm gyakran nem ér véget délután ötkor: sokszor előfordul, hogy este nyolckor telefonál a sofőr vagy az ügyfél, mert valami gond történt. Megoldással pedig rögtön kell szolgálni, azzal nem várhatok másnap reggelig. A kommunikáció egyébként - a nap 80 százalékában - angolul vagy németül zajlik megbízótól függően" - mondta el.

A munka stresszes, a sikerélmény mindennapos
Orsolya elmondta: a munka szerves része a stressz, ám épp ez az, ami miatt szereti ezt a szakmát. "Állandó stressz alatt állunk, hiszen mindig mindenre gyorsan kell reagálnunk. Ugyanakkor, ha jól dolgoztunk, azonnal visszajelzést is kapunk erről. Ha gond nélkül a megfelelő időben odaér a szállítmány, az ügyfél elégedett, és mi is azok lehetünk: az ugyanis azt jelenti, hogy sikerült elvégezni a ránk bízott feladatot" - magyarázta a hölgy.

A beszerzés, a termelés, a raktározás
Akinek a logisztika e területe nem nyerte el a tetszését, annak jó hír: a szakma nemcsak fuvarszervezésből áll. A logisztikába tartozik ezen kívül a beszerzés, a termelés, a raktározás is.

A beszerzők elsődleges feladata a termelés alkatrésszel és alapanyaggal és félkész termékkel való ellátása a lehető legjobb (beszerzői) áron és a legjobb minőségben. A termelésen dolgozó logisztikusok alakítják ki a legmegfelelőbb gyártási folyamatokat az árú beérkezésétől a késztermék kiszállításáig: gondoskodnak a folyamatos alapanyag-ellátásról, megtervezik többek között az anyagok minél rövidebb időt felölelő összeillesztését. A raktározási logisztika az áruk és alapanyagok termelési folyamatba való bejutásáig tart, és bele tartozik a legyártott termékek raktározása is.

Logikus gondolkodás, kitartás is kell
Mint megtudtuk, a logisztikus állások elnyeréséhez nyelvtudás, rugalmasság, kiváló problémamegoldó készség, logikus gondolkodásmód, jó szervezőkészség és kitartás is szükséges. "Emellett nyitottnak kell lenni a külföldi munkatársakkal való napi kapcsolattartásra, az esetleges mentalitásbeli eltérések megfelelő kezelésére" - tájékoztatott Tánczos Réka, a Gebrüder Weiss konszern HR-vezetője.

"Közhelyesnek hathat a csapatszellem kritériuma, de a munkánk nagy része egymás munkájától függ, összehangolt, megoldásorientált együttműködés szükséges a részterületek között. Szolgáltatóként természetesen az ügyfélközpontú magatartás is kulcsfontosságú a külső kapcsolatokkal rendelkező munkaköröknél" - tette hozzá.

A kiválasztás, a bérek és ahol tanulni lehet a szakmát
A Gebrüder Weiss-nál a logisztikusok kiválasztása két állásinterjúból áll. Az elsőn a HR-vezető vesz részt, a másodikon pedig a szakmai vezető is csatlakozik. "A pályakezdői beszélgetésen a szokásos kérdések mellett elhangzanak olyan jellegűek is, amelyek a jelöltek logisztikával kapcsolatos alapismereteit próbálják feltérképezni: megkérdezzük például, hogy tudják-e mi a különbség a szállítmányozás és a fuvarozás között, a közúti fuvarozási okmányok jellemző tartalmát vagy épp azt, hogy a holland határ milyen távolságra van a magyartól" - avatott be Tánczos Réka, a cég Hr-vezetője.

Bérek: 150 ezer -1,2 millió forintig
A szakmabeliek bérezésének skálája rendkívül széles. "Egy logisztikai manager fizetése átlagosan bruttó 800 ezer - 1,2 millió forint. A raktárvezetők bruttó 350- 600 ezer forintot keresnek, a beszerzési vezetők és a termelési vezetők pedig 400-600 ezer forintot" - állítja Pálné Mező Eszter a T-Hr Kft. vezetője.

"A pályakezdő termeléstervezők bére minimum bruttó 180 ezer forint, a több éves tapasztalattal rendelkezők átlagosan bruttó 300-380 ezer forintot visznek haza. A frissdiplomás beszerzők bruttó 180-250 ezer forintot keresnek, a stratégiai beszerző pedig bruttó 500-600 ezer forintot. A raktárosok fizetés pedig átlagosan bruttó 150 ezer forint" - tájékoztatott Pálné Mező Eszter.

A szakmát egyébként számos helyen oktatják. Bár a felsőoktatásban külön logisztika szak nincs, csak szakirány.

Logisztikai szakirányt indító főiskolák, egyetemek

  • Általános Vállalkozási Főiskola
  • Budapesti Corvinus Egyetem
  • Budapesti Gazdasági Főiskola
  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
  • Budapesti Műszaki Főiskola
  • Debreceni Egyetem
  • Dunaújvárosi Főiskola
  • Eötvös Lóránd Tudományegyetem
  • Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája
  • Miskolci Egyetem
  • Nyíregyházi Főiskola
  • Pécsi Tudományegyetem
  • Széchenyi István Egyetem
  • Szolnoki Főiskola
  • Szent István Egyetem
  • Szegedi Tudományegyetem
  • Tomori Pál Főiskola
  • Tessedik Sámuel Főiskola
  • Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem


Pozíciónevek:
Beszerzés: beszerző, beszerzői szakértő, beszerzési csoport-vezető, beszerzési asszisztens
Gyártás: gyártástervező, termeléstervező, gyártásvezető, termékvonal-igazgató, gyártásvezetői asszisztens
Raktár: raktárgazdálkodó, komissiózó, raktárvezető, raktárvezetői asszisztens
Szállítmányozás: szállítmányozó, fuvarszervező, útvonaltervező, szállítási csoportvezető, szállítmányozási ügyintéző


Oroszi Babett

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk