kapubanner for mobile

Karácsonyi kétségbeesés: mit ajándékozzunk?!

Ismét itt a karácsonyi forgatag, amikor azt sem tudjuk hol áll a fejünk. Elővesszük a listát, hogy mi mindent kell intézni, tenni, venni. Előbb vagy utóbb belefutunk a kilátástalanságba, hogy már megint nem tudjuk, kinek mit ajándékozzunk. Hogy véget vessünk az agóniának összegyűjtöttünk néhány tippet, mit is adjunk!

Élményt, mi mást

Vannak, akik szerint ez már elcsépelt, de az „egy újszülöttnek minden vicc új” bölcsesség alapján biztosan állítható, hogy aki még nem kapott egy masszázst, különleges vacsorát vagy sportautó vezetést ajándékba, az biztosan boldog lesz, ha olyat tapasztal, amit még soha. Érdemes persze körültekintőnek lenni, és egy tériszonyos barátunkat nem egy tandemugrással meglepni.


Az örök klasszikus: a könyv



Igen, komolyan mondjuk. Úgy tűnhet, hogy manapság már „senki sem olvas” könyvet, de ez nem igaz. A jó történeket mindig érdemes megélni, kézben tartani, éppen ezért nem szabad alábecsülni a könyvek erejét. Nem ez lesz életed legeredetibb ajándéka, de mert egy könyvnek mindig üzenete, jelentése és jelentősége van, értékelni fogja az, akinek adod. Persze érdemes észben tartani, hogy a választott könyv többet árul el rólad, mint hinnéd!


Napolaj, strandpapucs, miegymás



Nem, nem az történt, hogy tévedésből rossz szöveg szerepel itt, hanem komolyan ezt gondoljuk! Egészen furán hathat, de érdemes már télen megnézni hova lehet utazni a nyáron, mert ilyen időtávban számos útvonal érhető el kedvezményesen. Ráadásul így már biztosan megvan az a fix pont, amihez képest minden mást lehet igazítani. Hát milyen jó már, ha úgy indul az év, hogy bejelentjük januárban, hogy hová utazunk júliusban!


Az nem úgy van, mert az eredeti trilógiában volt egy kivágott jelenet, amiből kiderül…



Hát igen. Egy rajongónak nehéz újat mondani. A jó hír, hogy nem is kell, mert egy ajándéknak nem is ez a célja. Nincs olyan fanatikus, aki ne örülne egy újabb Közeleg a tél feliratú akárminek, vagy a harmadik Millenium Falconnak, kivéve persze a Star Trek rajongókat… De sebaj, mert ez legalább remek alkalmat biztosít a „sértettnek”, hogy hosszasan elmagyarázhassa, miért jobb az egyik, mint a másik. Makett, építőkocka, bármi jöhet, aki pedig még emlékszik a Twin Peaks-re, az most igazán boldog lehet, mert a 4 betűs Dán építőkocka gyártó jóvoltából beszerezhető Laura Palmer, Dale Cooper ügynök és Audry Horne is. Ide vele!


Ajándékozz egészséget!



Nem vicc, ezt tényleg megteheted. Amíg régebben kifejezetten macerás volt, és mindenképpen elköteleződést jelentett a rendszeres mozgás megszervezése, addig mára sokban változott a helyzet. Már kaphatók olyan általános sportbérletek, sportkártyák, amelyek nem egyetlen helyre, meghatározott időintervallumban, egyetlen mozgásformára vonatkoznak, hanem az egész országban közel 400 helyen használhatók, és több mint 100 mozgásforma kipróbálására adnak lehetőséget. Tulajdonképpen olyan, mint egy bankkártya, ami csak sportolásra „költhető”. Különleges előnye, hogy míg egy egyszerű edzőtermi bérlet ajándékozása felvetheti azt a kínos kérdést, hogy „ez valami célzás?”, addig egy ilyen általános sportbérletnél ez kizárt, hiszen ugyan ki venné zokon, ha szaunázást vagy pezsgőfürdőzést kapna ajándékba, nemde?
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás

A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk

Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher

Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk

Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk