1441 cikk a(z) képzés címkével - 1. oldal
Az UNIQA csatlakozik a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetségének (MBTSZ) felsőfokú képzési programjához
1 hete Az UNIQA Biztosító stratégiai partnerként csatlakozik a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetségének (MBTSZ) felsőfokú képzési programjához – közölték az együttműködés résztvevői kedden az MTI-vel. Teljes cikk...
A 3-22 éves népességből iskolarendszerű képzésben részt vevők aránya - grafikon
2 hete Így változott 1990 és 2023 között az iskolarendszerű képzésben részt vevők aránya a 3-22 éves korcsoportból a KSH adatai szerint. Teljes cikk...
Ezek az iskolatípusok a legnépszerűbbek a nyolcadik osztály után
3 hete A felsőoktatásért, szak-és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár szerint a szakképzés ma már nem másodlagos út, hanem a gyorsítópálya egy sikeres élethez. Teljes cikk...
Akár 150 millió forint ingyenpénz: nincs most ennél kedvezőbb képzési pályázat
1 hónapja Negyedik szakaszába lépett a GINOP plusz munkahelyi képzéseket támogató program, amelyben 15 milliárd forintra pályázhatnak a vállalkozások. A képzések költségeit a cégek nagyságától (létszámtól) függően 50-60-70%-os mértékben támogatja a pályázat, a kkv-k 100 millió, a nagyvállalatok 150 millió forintból fejleszthetnek. November 30-ig adható be, de érdemes már most lépni. Milyen fejlesztéseket lehet megvalósítani az uniós forrásból? Hogyan lehet sikeresen pályázni? Erről beszélgettünk Nagy Zoltánnal, a Katedra Nyelviskola Központ ügyvezetőjével. Teljes cikk...
Stratégiai szemléletű HR szakembereket képez az ELTE PPK
4 hete Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézete 2025 szeptemberében a piaci igényekre és a HR jövőbeli kihívásaira reagálva stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzést indít. A képzés részleteibe Dr. Lakner Szilvia, a képzés szakfelelőse ad rövid betekintést. Teljes cikk...
Gyerekjóga oktató képzés: egy új kezdet, ami messzire vezet
3 hónapja A gyerekjóga nemcsak a kicsik testi-lelki fejlődését segíti, de egyre keresettebb tudás a felnőttek körében is. A gyerekjóga oktatói képesítés egyrészt önálló karrier, másrészt sokak számára új szakmai irány vagy pályamódosítás is lehet – akár 100 óra alatt! Teljes cikk...
A technológiai iparágban dolgozók túlértékelik az AI-tudásukat
2 hónapja A munkavállalók mintegy 90%-a szerint elképzelhető, hogy elveszi a munkájukat a mesterséges intelligencia. Teljes cikk...
Félmilliárd forintos uniós támogatásból kapnak képzéseket az érdekképviseleti tagok
2 hónapja A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) a tagságába tartozó dolgozókat ingyenes jogi és pénzügyi tanácsadással, képzésekkel és jogi kérdésekről szóló kiadványokkal segíti, a projekt 500 millió forintnyi uniós forrásból valósul meg, amit a MOSZ a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program plusz (GINOP Plusz) keretében nyert el - mondta a Munkástanácsok ügyvezető alelnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Teljes cikk...
Egyedülálló sürgősségi képzést indított a Honvédkórház
2 hónapja Országosan egyedülálló sürgősségi képzést indított szakdolgozóknak az Észak-Pesti Centrumkórház - Honvédkórház és az Országos Mentőszolgálat - mondta Wikonkál Norbert Miklós, az ÉPC-Honvédkórház főigazgatója szerdán az MTI-nek. Teljes cikk...
"HR vezetők, figyelem! Így fejlesztheti csapatát célzott, gyakorlatias képzésekkel - díjmentes konzultációval"
2 hónapja A folyamatos szakmai fejlődés és a munkaerőpiaci versenyképesség megőrzése napjainkban elengedhetetlen. A MÁV-REC Kft. több mint két évtizedes tapasztalattal nyújt megbízható, naprakész és gyakorlatorientált képzéseket, amelyek valódi előnyt biztosítanak a résztvevők számára. Teljes cikk...
Képzés a munkahelyen: kötelezhet a munkáltató?
3 hónapja Ki lehet-e bújni a kötelező képzés alól? Munkaidőn kívül is lehet ez a kurzus? Ha a munkavállaló dönt egy tanfolyam mellett, akkor arra milyen formában járhat? Dr. Szabó Gergely ügyvéd írása a HR Blogon. Teljes cikk...
AI-képzettség tekintetében is nagy a nemek közti szakadék
3 hónapja Egy friss kutatás szerint a nőknek kisebb valószínűséggel ajánlottak fel lehetőséget az AI-val kapcsolatos továbbképzésre. Teljes cikk...
Többségében roma embereket képeznek majd ki csúcstechnológiára
3 hónapja A mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása a munkaerőképzésben válaszokat adhat a nyugat-dunántúli régiót érintő munkaerőpiaci problémákra is - jelentette ki a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos pénteken Zalaegerszegen, a ZalaZone Járműipari Tesztpályán. Teljes cikk...
Csak a dolgozók töredéke vett részt AI-jal kapcsolatos továbbképzésen
3 hónapja Csak kicsivel több mint minden tizedik dolgozó részesült képzésben a mesterséges intelligencia használatáról. Teljes cikk...
Ingyenes AI képzés indul pedagógusoknak
3 hónapja A jelentkezési határidő március 28. Teljes cikk...
A képzési idő beleszámít a munkaidőbe?
3 hónapja Érdeklődnék hogy a cégem által szervezett és fizetett, 5 évente kötelező (e nélkül nem végezhető a munkám) tűzvédelmi szakvizsga munkaidőnek számít e. Órabérben dolgozom. Teljes cikk...
Gyorsan, sokat: újgenerációs igények a képzés-fejlesztésben
4 hónapja "Vállalati képzésben már nem mennek a 2-3 napos elvonulások, hiszen nem lehet kiemelni valakit ennyi időre a munkából” - mondja Durcsán Viktória, a Groupama Biztosító képzési vezetője. Akkor mi működik? Hogyan hatékony a cégen belüli tanulás 2025-ben? Az Eureka Games posztja erről szól a HR Blogon. Teljes cikk...
Villamosmérnök-képzést indít a pécsi egyetem műszaki kara
4 hónapja Kihelyezett villamosmérnök-képzést indít a gazdaság és a munkaerőpiac aktuális igényeire válaszul a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara (PTE MIK) Pakson. Teljes cikk...
Felkészülés a jövő kihívásaira: Komplex vállalati képzések a Viapantól
5 hónapja Napjaink gyorsan változó üzleti környezetében a vállalatok egyre nagyobb figyelmet fordítanak munkavállalóik képzésére és fejlesztésére. Felismerték, hogy a jól képzett és motivált munkaerő a hosszú távú siker kulcsa. A Viapan Group a HR-tréningek területén szerzett több mint 10 éves tapasztalatával segíti ügyfeleit a hatékony és eredményes működésben. Teljes cikk...
A hiányzó tudást a munkahelyen kell biztosítani - így látta az elmúlt évet Szüle Mária, a BMW debreceni gyárának HR menedzsment vezetője
5 hónapja Gyors és nagy volumenű bővülés, amivel a toborzási csapatnak meg kellett birkóznia. 200 duális diák, saját egészségügyi központ, nyári tábor lehetősége a dolgozók gyerekeinek, vállalaton belüli képzések kialakítása a hiányzó készségek és képzettségek pótlására. A BMW-nél 2024-ben történtekről és az idei tervekről kérdeztük HR vezetői sorozatunkban Szüle Máriát, a BMW csoport debreceni gyárának HR menedzsment vezetőjét. Teljes cikk...
Képezd magad - ne csak az iskolapadban, az üzleti életben is!
7 hónapja Sokan úgy gondolják, hogy a tanulás véget ér, amikor felállnak az iskolapadból - pedig a valódi fejlődés csak ezután kezdődik! Az üzleti élet változékony világában az alkalmazkodás és a folyamatos önfejlesztés elengedhetetlen feltétele a sikernek. Teljes cikk...
Villanyszerelő szakembereinek képzésére létesített tanműhelyt az MVM Salgótarjánban
7 hónapja Az MVM Csoport új tanműhelyt hozott létre Salgótarjánban a jövő villanyszerelő szakembereinek képzésére; az idei tanévben 12 tanuló kezdte meg tanulmányait a duális képzés keretében, amelyben a helyi iskolák is aktív szerepet vállalnak - közölte a cégcsoport szerdán az MTI-vel. Teljes cikk...
A korai iskolaelhagyók aránya hazánkban - grafikon
7 hónapja Így változott 2000 és 2023 között a korai iskolaelhagyók aránya a KSH adatai szerint. Teljes cikk...
Közös képzést indít a Semmelweis Egyetem és a németországi Westpfalz-Klinikum
9 hónapja A Semmelweis Egyetem és a németországi Westpfalz-Klinikum, a Rajna-pfalzi régió egyik legjelentősebb kórházkomplexuma közös képzést indít a 2025/2026-os tanévtől Budapesten, illetve Kaiserslauternben. Teljes cikk...
A legjobb nemzetközi üzleti képzések között a magyar egyetem programja
9 hónapja Először került be magyar egyetem az egyik legnevesebb felsőoktatási minősítő szervezet, a Quacquarelli Symonds (QS) frissen publikált, 2025-re szóló nemzetközi rangsorába, amely az MBA üzleti képzéseket értékeli. A Corvinus full-time MBA képzése globálisan a 151-200., Európában az 50. helyet nyerte el. Teljes cikk...
Hankó Balázs: a magyar csapat kiválóan teljesített a szakmák világversenyén
9 hónapja A magyar csapat kiválóan teljesített a szakmák világbajnokságán, a WorldSkills versenyen Lyonban - mondta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter kedden a verseny magyar záróünnepségén, Budapesten. Teljes cikk...
A személyes védjegyek magassága és a hétköznapok sodrása
9 hónapja Mindenkinek van kiemelkedő képességei - az angol szakirodalomban signature strengths-ek – amelyek védjegyévé váltak, amelyek különösen értékessé teszik a munkahelyen. Ám ebben a gyorsan változó világban könnyen elavulhatnak, más kompetenciák kerülhetnek előtérbe. Mit tehet munkatárs és vezető ebben a helyzetben? Kökényesi-Nagy Andrea fejlesztő szakember (Parrish & Crawler International) írása. Teljes cikk...
Ezek a dolgozók idegenkednek legjobban az AI-tól
9 hónapja Nagy a megosztottság a munkavállalók között arról, hogy szeretnék-e használni a mesterséges intelligenciát és elég képzettnek tartják-e magukat az AI kezeléséhez. Teljes cikk...
HR képzések 2025
9 hónapja A magyar felsőoktatásban HR-t egy alapszakon és egy mesterszakon lehet tanulni. Legközelebb a jövő februárban startoló keresztféléves képzések jöhetnek szóba, amire november 15-e a jelentkezési határidő. A 2025 őszén induló szakokra pedig 2025. február 15-ig lehet jelentkezni. Teljes cikk...
Ilyen szakmai programmal készül az őszre a budapesti kamara
9 hónapja Hankó Balázs, kulturális és innovációs miniszter nyilatkozatához kapcsolódóan - melyben kormányzati célként határozta meg a különféle nemzetközi versenyeken elért sikereken és a folyamatos modernizációs folyamatokon túl a képzési anyagok további digitalizációját, a szakképző intézmények korszerűsítését, a magyar szakképzési modell Kárpát-medencei térben való alkalmazását, a szakmunkás hitel létrehozását - összegeztük a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Szakképzési Irodájának szakmai szolgáltatásait és őszi programjait. Teljes cikk...
Folytatódik a Marriott ingyenes képzési programja
9 hónapja A programra szeptember 30-ig lehet jelentkezni. Teljes cikk...
Ismét indul az ösztöndíjas Net-Coach képzés
9 hónapja Októbertől ismét indul az ösztöndíjas Net-Coach képzés - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerdán az MTI-vel. Teljes cikk...
Állatvédelmi szakjogászképzés indul Magyarországon
10 hónapja A tervek szerint lehetőség lesz néhány tárgy angol nyelvű hallgatására is. Teljes cikk...
Így hozzunk létre együttműködő csapatot egy modern munkahelyen
10 hónapja Ahogy a munkahelyek a technológiai fejlődéssel és a változó munkaerő dinamikával fejlődnek, az együttműködés fokozása kiemelkedő jelentőségűvé válik. A HR News 12 tippet gyűjtött össze, hogyan segíthetik elő a szervezetek a hatékony csapatmunkát és innovációt serkentő környezetet. Teljes cikk...
Fiatal nemzetközi hallgatók próbálhatták ki magukat a Széchenyi István Egyetem nyári képzésén
10 hónapja 35 tehetséges hallgató a hajtásrendszerfejlesztési nyári képzésen. Teljes cikk...
Az egyetemekre, főiskolákra jelentkezők és felvettek számának alakulása
10 hónapja Így alakult az egyetemek, főiskolák nappali képzésére jelentkezők és felvettek száma és aránya 1990 óta. Teljes cikk...
Újra elindul szeptemberben az űrszakemberképzés a Debreceni Egyetemen
11 hónapja Újra elindul szeptemberben az űrszakemberképzés a Debreceni Egyetemen; most angol nyelven oktatják majd azokat a leendő hallgatókat, akik az új tanévben űrorvostanról, az űrtelemedicináról és az űrélelmezésről is tanulhatnak az UniSpace program részeként. A posztgraduális szakirányú továbbképzésre augusztus 12-ig lehet jelentkezni - tájékoztatta a Debreceni Egyetem az MTI-t. Teljes cikk...
Már csak kevesebb mint egy hétig van lehetőség a sorrendmódosításra a felsőoktatási felvételiben
12 hónapja A felvételizők egyetlen alkalommal módosíthatják a jelentkezéskor megadott képzések sorrendjét. Teljes cikk...
Ezek voltak a legnépszerűbb egyetemi karok 2024-ben
12 hónapja A tavalyi listához képest fontos változás, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is bekerült az első tízbe. Teljes cikk...
A HR szakemberek kulcsszerepet kell, hogy játszanak a technológiai stratégia kidolgozásában
12 hónapja A HR-nek kulcsszerepet kell játszania a vállalat technológiai stratégiájában. A mai üzleti világ a technológiától függ, ami azt jelenti, hogy az alkalmazottak munkavégzése is a technológia függvénye. A technológia egyre inkább része a szakmai életünknek, legyen szó akár csak egy okostelefon használatáról - írja legfrissebb bejegyzésében a hrbartender.com bloggere, aki egy HR-szakemberek számára készült technológiai képzést mutat be. Teljes cikk...
Így teszik újra vonzóvá a vasúti szakmát
13 hónapja Megújul a 135 éves múltra visszatekintő vasúti képzés, egységesebbé, rugalmasabbá és hatékonyabbá válik a vasúti alapképzések és a folyamatos időszakos oktatások rendszere - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) kedden az MTI-vel. Teljes cikk...
TOP vállalati képzések: fókuszban az elkötelezettség, a vezetőfejlesztés és a mentális egészség
1 éve Hogyan alakul át a vállalati képzés a mesterséges intelligencia korában? Miért fontosak a vezetői készségek és a mentális egészség a modern munkahelyeken? A Develor L&D Kaleidoszkóp 2024 kutatása választ ad ezekre a kérdésekre, emellett mélyreható betekintést nyújt a vállalati képzés és fejlesztés nemzetközi trendjeibe, kihívásaiba és lehetőségeibe. Teljes cikk...
Új képzési központot létesített a Siemens Energy Budapesten
1 éve Különös jelentősége van a Siemens Energy beruházási programjának, amelynek keretében a vállalat új üzemcsarnokot épített, képzési központot nyitott és napelemparkot is telepített - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. Teljes cikk...
Hátrányos helyzetűek szakmatanulására nyílik pályázat
1 éve A pályázathoz 23 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre. Teljes cikk...
Ingyenes akkreditált továbbképzés indul tanároknak
1 éve Díjmentes, online elvégezhető, akkreditált pedagógustovábbképzési lehetőség nyílt a KRÉTA egyre népszerűbb Idegennyelvi Felkészítő Moduljához (IFM) kapcsolódóan. A képzés biztosítja a résztvevők számára, hogy az alkalmazás segítségével rendszerszerűen elrendezett, valamint a diákok nyelvi szintjének és a NAT elvárásainak megfelelő digitális segédanyagokat, tananyagokat vigyenek be angol és német nyelvi tanórákra. Teljes cikk...
Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben?
1 éve Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A nyelvi különbözőségek, az eltérő kulturális normák és szokások és a másféle nonverbális kommunikáció árnyalja ezt a kérdést. Ugyanakkor tudományos kutatások is alátámasztják, hogy a sokszínűségnek rengeteg előnye is van. De ne szépítsük, nehézsége is. Szabó Valéria tapasztalt szakemberek segítségével járta körül a témakört. Teljes cikk...
Százmilliárd forintos felújítási program indul a szakképzésben
1 éve A program keretében 34 intézményben 110 ezer négyzetméternyi oktatási terület újul vagy épül meg. Teljes cikk...
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben
1 éve A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk...
Sämling Solution Szervezetfejlesztő (OD) tanácsadó képzés - Miért érdemes Szervezetfejlesztővé válni?
1 éve Abba a korba értünk, ahol a szervezetek folyamatos mozgásban vannak, szinte nincs olyan pillanat az életükben, amit nyugvópontnak tekinthetünk. Elemzés, tervezés, végrehajtás, ez már lassan a múlt. Megértés, megérzés, kísérletezés, erőforrásokkal zsonglőrködés…..most ebben élünk. Teljes cikk...
A tanár is munkavállaló!?
1 éve Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig ismételjük és ezen kifejezések mögötti tartalommal igyekszünk nap mint nap azon dolgozni, hogy a kellő munkaerő-létszám rendelkezésre álljon. Nem is tudom hányadik éve hozzák a statisztikák az első helyen a munkaerő-megtartást, mint elsődleges HR feladatot. De vajon azon elgondolkodtunk, hogy azon emberek esetében, akiknek a kezébe a jövő generációjának képzettsége, skilljei, drámaiabban kifejezve a jövő munkaerőpiacának minőségének a záloga van, ott ezek a fogalmak hogyan jelennek meg vagy megjelennek e egyáltalán? Gál István írása. Teljes cikk...
Mentorprogram indul a kertészeti szakma utánpótlásának érdekében
1 éve A program célja, hogy a fiatalok számára ismét vonzó legyen a kertészeti szakma. Teljes cikk...
A gyógyszerész nélküli gyógyszertár ellen foglaltak állást
1 éve A "gyógyszerész nélküli gyógyszertár" ellen foglaltak állást közös nyilatkozatukban a gyógyszerészeket képző intézmények dékánjai - közölte a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kara kedden az MTI-vel. Teljes cikk...
Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához
1 éve Keddtől újabb 15 milliárd forintos szakaszra pályázhatnak a vállalkozások munkahelyi képzéseik megvalósításához. Az uniós forrásokból megvalósuló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz 3.2.1 kiemelt projektjének célja, hogy a vállalatoknak nyújtott - feltételesen visszatérítendő - támogatásokon keresztül segítse munkavállalóik képzését - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Teljes cikk...
15 milliárd forintra lehet pályázni a GINOP plusz program munkahelyi képzés harmadik szakaszában
1 éve 100 százalékos támogatást kapnak azok a cégek, ahol a munkavállalók a zöldátállást, fenntarthatóságot támogató képzésekben vesznek részt. Teljes cikk...
Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt
1 éve Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Miniszterelnökség - támogatásával 17 magyar egyetem állt össze, hogy segítse az űrszektor utánpótlását egy három féléves szakirányú továbbképzés keretében. Az UniSpace diplomaátadó ünnepségén szombaton elhangzott, nagy igény van a közigazgatásban, a vállalati szektorban űripari szakemberekre. Teljes cikk...
Így zárultak munkaerőpiaci támogatási programok Vasban
1 éve Több mint 6 milliárd forintot fordíthattak két munkaerőpiaci támogatási programra Vasban 2015-től 2023 végéig, csaknem 10 ezer ember kapott valamilyen segítséget a munkavállaláshoz a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Program (GINOP) keretében - tájékoztatta az MTI-t a Vas Vármegyei Kormányhivatal. Teljes cikk...
Tájékoztató honlappal segíti a digitális készségek elsajátítását az IVSZ
1 éve Az oldalon számos térítésmentesen igénybe vehető kurzus megtalálható. Teljes cikk...
Mindenki coach, aki coachol? - avagy a life coaching sötét oldala
1 éve 2019 és 2022 között 54 százalékkal nőtt a life coachok száma, így ez az egyik leggyorsabban növekvő szakma az Egyesült Államokban. Népszerűsége miatt azonban ez az iparág az álszakemberek és a gátlástalan, kizsákmányoló ügyeskedők terepévé is vált, akik rossz hírét kelthetik a szakmailag hiteles coachoknak is – ad képet a külföldi coach helyzetről a bbc.com. Teljes cikk...
Új vezető az Integrom Program élén és február végén indul a következő képzés
1 éve A program célja, hogy a legalább érettségizett roma fiatalokat segítse a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben. Teljes cikk...
Elindult az előregisztráció a képzési pályázatra az AGORA Intézetnél - A GINOP Plusz 3.2.1-21 III. ütemére
1 éve A piaci pozíció megtartásában és javításában kulcsszerepet játszik, hogy milyen tudású és képességű munkatársakkal száll versenybe egy vállalkozás. Az esélyeket nagyban javíthatja, ha folyamatosan képzik a kollégákat, ami ráadásul a megtartásukhoz is nagy segítség lehet. Az igazán előrelátó cégek pedig mindezt úgy oldhatják meg, hogy az oktatás teljes költségének csak töredékét kell nekik fizetniük, igaz ehhez érdemes már most a tettek mezejére lépni és felkeresni az AGORA Oktatási Intézetet. Teljes cikk...
Ezek a legjobb magyar egyetemek egy friss összesítés szerint
1 éve A hazai felsőoktatási intézményeket rangsoroló lista tizedik helyén a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem végzett. Teljes cikk...
1500 diák méri össze a tudását a Szakma Kiváló Tanulója Verseny fővárosi előválogatóján
1 éve Idén is nagy érdeklődés övezi a szakképzésben részt vevő tanulók számára indított megmérettetéseket: csak Budapesten 55 szakmában mintegy 1500 diák méri össze tudását a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen és Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen, amelyek célja a magyar szakképzés színvonalának növelése, és a szakmatanulás további népszerűsítése a fiatalok körében. Teljes cikk...
Ezek a legjobb technikumok Magyarországon
1 éve A technikumi rangsorban szereplő intézmények átlagos teljesítménye 2023-ban összességében javult a 2022-es rangsorhoz képest. Teljes cikk...
Megszűnik az egyik legismertebb magyar programozóiskola
1 éve A romló gazdasági körülmények az iskola üzleti modelljére is komoly hatással voltak. Teljes cikk...
Céges belső képzések: december 31-e fontos jelentési határidő
1 éve Ha egy cég saját munkavállalóinak 6 óránál hosszabb belső képzést tart, 2020 óta a felnőttképzési törvény hatálya alá esik. Ehhez pedig regisztrációs, adminisztrációs és adatszolgáltatási kötelezettségek társulnak. Melyek is ezek? Mire figyeljünk, hogy megfeleljünk a jogszabályoknak? Pádár Tivadar felnőttképzési rendszerfejlesztő írása. Teljes cikk...
"Út a munkaerőpiacra" - ezzel az eredménnyel zárul a program Zalában
1 éve Év végén zárul a 2015 végén indított "Út a munkaerőpiacra" program Zala vármegyében, amelynek köszönhetően közel 9 ezer ember jutott vissza az elsődleges munkaerőpiacra - tájékoztatta az MTI-t a Zala vármegyei kormányhivatal. Teljes cikk...
A Hanon Systems 250 új munkahelyet teremt Magyarországon
1 éve Az egyik legnagyobb dél-koreai autóipari beszállítónak számító Hanon Systems 43 milliárd forint értékű beruházással 250 újabb munkahelyet teremt Székesfehérváron, Pécsen és Rétságon - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten. Teljes cikk...
Több mint 50 ezer "akkumulátor szakembert" képeztek ki
1 éve Több mint 50.000 munkavállaló számára fejeződött be az a szakképzés, amelyen a résztvevők a gyorsan fejlődő akkumulátoripari értékláncban való boldoguláshoz szükséges készségeket szerezték meg - jelentette be a fenntartható energia területére fókuszáló munkaerő-képzéssel foglalkozó InnoEnergy Skills Institute központja. Teljes cikk...
10 milliárd forintból csaknem 10 ezer ember lépett a "munka útjára"
1 éve Lezárult az Út a munkaerőpiacra elnevezésű 8 éves projekt. A programnak köszönhetően 9385 ember munkaerőpiaci foglalkoztatásához kaptak segítséget, így csaknem 10 ezer budapesti és családja élete valamilyen formában "jobbá vált" - hangsúlyozta Csete László projektmenedzser. Teljes cikk...
KIM: A szakképzés valódi vonzereje a karrierlehetőség
2 éve Pölöskei Gáborné szerint ma már a kifejezetten jó tanulmányi eredményű diákok is egyre többen választják a szakképzést a gimnáziumok helyett. Teljes cikk...
A képzést támogató vállalkozások aránya Magyarországon
2 éve Így változott a képzést támogató vállalkozások aránya az elmúlt 20 évben a KSH adatai szerint. Teljes cikk...
Még kilenc napig lehet pályázni az Év trénere díjra
2 éve A Tréneri Edzőtábor Egyesület november 15-ig meghosszabbította „Az Év Trénere Díjra” jelentkezést. A kiírás célja, hogy azokat a trénereket díjazza, akik elismerésre méltó, innovatív tréninggyakorlatokkal, -módszerekkel, -eszközökkel viszik előre a szakmát. Teljes cikk...
Egyre több fiatal tehet szert sokrétű logisztikai ismeretekre
2 éve A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) októberben több új együttműködést is tető alá hozott. A Békéscsabai Szakképzési Centrummal és a Budapesti Közlekedési Központtal is megállapodás írt alá, ezek eredményeként pedig a logisztika iránt érdeklődő hallgatók, valamint iskolás csoportok is sokrétű szakmai ismeretekre tehetnek szert. Teljes cikk...
Üzleti világról az iskolapadban
2 éve Miért működik együtt egy HR szolgáltató és egy egyetem? Teljes cikk...
A nyelvvizsgázó fiatalok számának alakulása Magyarországon
2 éve A 14-19 éves korosztályból 2014-ben nyelvvizsgáztak a legkevesebben az elmúlt 10 évben - derül ki a Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ adataiból. Teljes cikk...
Ingyenes programozó képzést hirdettek középiskolás lányoknak - Már csak két napig lehet jelentkezni
2 éve Hatodszor várják a középiskolás lányok jelentkezését a Smartiz matematika–programozó foglalkozássorozatára Teljes cikk...
Kell már a céghez egy HR-es: íme a jelek
2 éve Rendszerben gondolkodás, kidolgozott felvételi folyamatok, munkatársi elégedettség növekedése – ezt nyerheti az a szervezet, amelyik felvesz egy tapasztalt HR szakembert. De mikor jön el ennek az ideje egy kis cég életében? Hány főtől „kötelező” ezt megtenni? Milyen típusú szakembert érdemes elsőre keresni? Medgyesi Krisztina szervezetfejlesztővel, vezetői coach-csal jártuk körbe a témát. Teljes cikk...
Félezer Audi-munkatárs tanulhat tovább
2 éve Széleskörű kompetenciabővítő program indul a szolgáltatásokat nyújtó egység munkatársai számára. Teljes cikk...
Ezért éri meg a szakképzést választani
2 éve Számos ösztöndíj lehetőség várja idén is a szakképzésben tanulói jogviszonnyal rendelkező diákokat. Az első időszakban általános ösztöndíj jár a tanulóknak, később a duális képzésben résztvevők az ösztöndíjak mértékét jelentősen meghaladó munkabért kaphatnak - hívta fel a figyelmet közleményében a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM). Teljes cikk...
Ingyenes érveléstechnikai képzést hirdet az MCC
2 éve Felvételt hirdet az MCC Vitaakadémia. Teljes cikk...
Három magyar egyetemen is elindul a biztosítási- és pénzügyi szaktanácsadói szakirányú képzés
2 éve Három hazai egyetem is elindítja biztosítási- és pénzügyi szaktanácsadói szakirányú képzését. Elsőként szeptembertől a győri Széchenyi István Egyetemen indul el a felsőszintű oktatás. 2024. februártól pedig a Miskolci Egyetem és a Dunaújvárosi Egyetem is csatlakozik a kezdeményezéshez, melyet a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. hívott életre. Teljes cikk...
Repülőgépes felnőttképzések indulnak Ferihegyen
2 éve A világ minden tájáról érkező Airbus és Boeing repülőgépek karbantartásához kapcsolódó munkákat végezhetik majd azok a hallgatók, akik részt vesznek a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), valamint a régió legnagyobb független repülőgép-karbantartó vállalata, az Aeroplex ősszel induló közös felnőttképzésén. Teljes cikk...
Jöhet az ingyenjogsi a középiskolásoknak
2 éve Egy jogszabálytervezet szerint magára vállalhatja az állam a középiskolások és a szakképzésben tanuló fiatalok jogosítványszerzésének költségeit. Teljes cikk...
A szakképzést ajánlgatja a minisztérium azoknak, akiket nem vettek fel egyetemre
2 éve Szakképzésben is továbbtanulhatnak azok, akiket nem vettek fel egyetemre - hívja fel a figyelmet a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM). Itt akár két év alatt ingyenesen szerezhetnek szakmát, ösztöndíjban is részesülhetnek a diákok, a duális szakmai oktatásban résztvevők pedig munkabérre lehetnek jogosultak. Teljes cikk...
Idén is a jogász szak a legnépszerűbb
5 éve Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) számos lelkes hallgatót vonzott magához, hiszen idén rekordszámú, 31,8 ezren jelentkeztek az intézménybe. Az egyetem legnépszerűbb képzései közül a jogász szakhoz 477 pontot kellett elérni a bejutáshoz, míg a pszichológia szakhoz 455, és a programtervező informatikus képzéshez 420 pontot kellett teljesíteniük a jelentkezőknek. Ezek a számok jelzik az egyre növekvő érdeklődést az ELTE iránt, és reményt keltettek a jövőbeli tehetségeknek, akik számos izgalmas lehetőség közül választhattak az egyetem kínálatában. Teljes cikk...
A Tanulás Hetétől a ViVa Napokig
2 éve A nagyívű projektek hozzájárulhatnak a munkatársak megtartásához – állítja Zala Ákos és Kelemen Andrea, a Human Telex Consulting vezetői, akik e témában elő is adnak a Tréning Kerekasztal 2023. október 5-én megrendezésre kerülő konferenciáján. Villáminterjúnk. Teljes cikk...
Kulturális és Innovációs Minisztérium: új lehetőségek nyílnak a felnőttképzésben
2 éve A Kulturális és Innovációs Minisztérium közleménye szerint a felnőttképzések népszerűsége uniós szinten is erősödik. Teljes cikk...
NKE-s hallgatókat képeztek startupperekké
2 éve A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) negyven hallgatója vett részt a Hungarian Startup University Program (HSUP) elnevezésű, egyetemi szintű startup-képzésen a tavaszi félévben. Teljes cikk...
Íme, ennyit kereshetsz Coachként Magyarországon - magasan vannak az óradíjak
6 éve Rengetegen próbálnak szerencsét coachként Magyarországon 2023-ban. Mit mondhatunk a szakmáról? Vajon ténylegesen kijelenthető, hogy keresett – kik azok a szakemberek, akiknek tényleg hajlandók az emberek sokat fizetni a munkájukért, és akik tényleg magas színvonalú szolgáltatást képesek nyújtani? Teljes cikk...
Adókedvezménnyel képezhetik dolgozóikat a cégek
2 éve Változások jönnek a szakirányú oktatás megszervezésére és a szakképzési munkaszerződésre vonatkozó törvényben, de a saját munkavállaló szakirányú oktatására vonatkozó jogszabály is módosul. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) „Könyvelőkkel a duális képzésért” címmel szervezett szakmai napot a budapesti vállalkozásoknak. A kétnapos eseményen a duális képzésen kívül kiemelt téma volt a saját munkavállalók képzése is. Teljes cikk...
Melyek a tanulmányi szerződés legfontosabb tudnivalói?
2 éve A munkaviszonyban gyakran felmerül az igény, hogy a munkáltató támogatni kívánja a munkavállaló tanulmányait. Különösen így van ez, ha a képzéssel megszerezhető ismeretek a munkáltatónak is előnyére válhatnak. A dolgozó tanulmányainak támogatását sokszor tanulmányi szerződés formájában valósítják meg. Melyek a tanulmányi szerződés legfontosabb tudnivalói? Dr. Szabó Gergely ügyvéd írása a Munkajog blogon. Teljes cikk...
A jól-lét mellett teljesítményre is szükség van - Szalai Enikő, a Yettel HR vezérigazgató-helyettese
2 éve A jelenlegi erős versenyhelyzetben egyensúlyt kell teremteni a bizalomteli, elfogadó légkör és a teljesítmény szükségessége között. Ezért át kell formálni a teljesítményértékelést a cégnél, és a vezetőkkel is elkezdeni beszélni arról, hogy mit jelent Yetteles vezetőnek lenni – mondja Szalai Enikő, a cég HR igazgatója, aki tavaly vette át a pozíciót. A cég a márkaváltás után fontos szerkezeti átalakuláson is átesett, hiszen az összes partnerüzlet és az ügyfélszolgálat munkatársai is a cég alkalmazottaivá váltak. Így már 2000 munkaválallóért felel a nemzetközi tapasztalattal is rendelkező HR szakember. Teljes cikk...
Kecskeméten így biztosítják a vállalkozások szakképzett munkaerő-utánpótlását
2 éve Ágazati képzőközpontot alakítottak ki európai uniós támogatásból Kecskeméten a vállalkozások szakképzett munkaerő-utánpótlása érdekében - közölte a Kecskeméti Szakképzési Centrum. Teljes cikk...
Képzőközpontot hozott létre három magyar nagyvállalat, hogy csökkentsék a munkaerőhiányt az építőiparban
2 éve A Tudásépítő-Team 2022 szeptemberében fogadta az első tanulókat. Teljes cikk...
A pótolhatatlanok szakmája: addig jó, amíg visz előre a flow
2 éve A „munkában mindenki pótolható” felfogás akkor látszik igazán megdőlni, ha egy mentőtisztet faggatunk a szakmájáról. Székely Benke László szavaiból kiderül, hogyan lehet feldolgozni a sürgősségi ellátáshoz hozzá tartozó emberi traumákat, kipihenni az éjszakai műszakokat. Beszélhetünk-e egyáltalán ebben a szakmában életpályamodellről és munka-magánélet egyensúlyról és mennyire vannak megbecsülve azok az emberek, akik az életünket mentik a mindennapjaikban? Teljes cikk...
Varga Liviust is bevonta tanulási hetébe a multi - esettanulmány
2 éve Április 18-21. között képzési és fejlődési lehetőségekkel tűzdelt hetet szervezett munkatársainak a Yettel Magyarország. A Learning Week névre keresztelt programsorozat az egyéni fejlődést és a csapatban működést is támogató előadásokat és workshopokat kínált, az idei mottó: “Az alkalmazkodás képessége a változó világhoz.” Teljes cikk...
A villamosipari szaktudás a jövő biznisze
2 éve Az alternatív energiaforrások elterjedésével megnőtt a villamosipari szakmák iránti érdeklődés, egyre többen jelentkeznek ilyen irányú felnőttképzésekre is. Az ágazat stabil és kiszámítható munkahelyeket ígér. Teljes cikk...
Ezekkel a technológiákkal kovácsolhatnak előnyt a home office-korszakból a munkáltatók
2 éve A Stylers Group szerint a pandémia legnehezebb időszakának végére több mint tízszeresére nőtt a náluk közzétett távmunka lehetőségek száma. A tagadhatatlan előnyök ellenére azonban a cégek részéről továbbra is bizonyos fokú ellenállás és a kontrollvesztéstől való félelem tapasztalható, különösen hazánkban. A jó hír viszont az, hogy megfelelő technológiai támogatással áttekinthetőbbek és hatékonyabbak lehetnek a munkafolyamatok. Teljes cikk...
Duális képzést indít a Magyar Suzuki
2 éve Bejegyezte a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Magyar Suzukit a duális képzések akkreditált partnerszervezetei közé, így idén szeptembertől megkezdődhet az együttműködés az első kiválasztott iskolával. Az esztergomi gyártóvállalat a Bottyán János Technikum középiskolásainak szakmai, gyakorlati képzését vállalja, de a tervek szerint további szakiskolák is bekerülhetnek a programba. Teljes cikk...
Európai innovációs programba jelentkezhetnek magyar start-upok - akár 25 000 euró lehet a támogatás
2 éve Idén először jelentkezhetnek magyar vállalkozások az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) korai fázisú start-upoknak szóló akcelerátorprogramjába. A nyolchetes, immár 124 cég elindulását elősegítő EIT Digital Venture Program keretében összesen akár 25 000 eurónyi támogatáshoz is juthatnak a legígéretesebb csapatok. Teljes cikk...
Adózási ismeretekkel bővül a Coca-Cola ingyenes oktatási platformja
2 éve A cég platformján több mint ötezer képzést lehet elvégezi. Teljes cikk...
Meghökkentő kutatási eredmény látott napvilágot az MBA-képzésekről
2 éve A részvényesek jól járnak, az alkalmazottak kevésbé, ha MBA-képzést végzett vezető kezd intézkedni. Teljes cikk...
Újságíró Akadémiát indít az SZTNH
2 éve A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) célja, hogy a hazai újságíró társadalmat érzékenyítse, edukálja a szellemitulajdon-védelmet illetően. Teljes cikk...
Magyarország nem áll jól élethosszig tartó tanulásban
2 éve Az Eurostat kimutatása szerint élethosszig tartó tanulás szempontjából Bulgária és Görögország áll a legrosszabb helyen, de Magyarország is az uniós átlag alatt helyezkedik el. Teljes cikk...
Ingyenes képzésekkel segítik a kézművesek versenyképességének javítását
2 éve Az Ipartestületek Országos Szövetsége szerint óriási a hiány többek közt vízszerelőkből, gázszerelőkből, szoba-festőkből. Teljes cikk...
Hol a helye a cégben a képzés-fejlesztési pozíciónak?
2 éve Ezt a kérdést Jobangel teszi fel a HR Blogon. Megmondja azt is, hogy hol, elöljáróban annyit, hogy nem a HR-en. "Az L&D a frissen behozott kompetenciának helyet és értelmet keres a cégben, mentorálja a kollégát, akinek (még) ott van a fejében az újdonság. Nézegeti, mi a menő most a piacon a kompetenciák világában, mit kellene/lehetne behozni a cégbe. Költségvetést gyárt hozzá, nem hagyja magát lerázni azzal, hogy "ez drága" és "nincs rá idő". Felismeri, milyen kompetencia mire jó a cégben" - írja. De Magyarországon sok esetben ez árajánlatkérő, adminisztratív funkció. A téma azért is forró, mert egy új munkavállaló új tudást is hoz a cégbe, amit szeretne kamatoztatni. Teljes cikk...
Ők lettek a WorldSkills 2022 szakképzési világverseny magyar csapatának díjazottjai
2 éve Magyarország a 46. alkalommal megrendezett WorldSkills ranglistáján a 35. helyről a 12. helyre lépett elő, és a 27 magyar versenyző többsége elismerést szerzett. Teljes cikk...
Tízmillió ember elhelyezkedését segíti a Microsoft és a LinkedIn
2 éve A Microsoft a LinkedIn-nel együttműködve világszerte 10 millió embert szeretne bevonni olyan képzésekbe, amelyek a digitális szektorban nagyon keresett hat szakterületen kínálnak tudást, és ezzel jobb esélyt az elhelyezkedésre. Teljes cikk...
Új szakmákat tanulnak az energiaválság miatt a mesterek
3 éve Az európai energiaválság és a hazai építőiparban tapasztalható változások miatt jelentősen megnőtt az elmúlt hónapokban az energiahatékonysági beruházásokhoz kapcsolódó szakmák iránti képzési kereslet. Egyre többen bővítik tudásukat olyan hiányszakmák irányába, mint például a nyílászáró- és árnyékolástechnikai szerelő vagy a napelem-telepítő. Teljes cikk...
A Siemens Energy 400 új munkahelyet hoz létre Magyarországon
3 éve A Siemens Energy Kft. mintegy 30 milliárd forintos beruházással 400 munkahelyet hoz létre a következő években Magyarországon, és a projekt részeként most lerakták az alapkövét a német hátterű vállalat új budapesti gyártócsarnokának - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Teljes cikk...
Együttműködési megállapodást kötött a Corvinus Egyetem és az MVM
3 éve Az MVM munkatársai részt vesznek az oktatásban és a tananyagok fejlesztésében, a Corvinus cserébe például szakmai továbbképzéseket és kutatásokat végez. Teljes cikk...
Példamutató program a romák álláshoz segítéséhez
3 éve Közel tíz éve indult a Boston Consulting tanácsadócég kezdeményezésére az Integrom Program, amely tehetséges roma fiatalok nagyvállalatoknál való elhelyezkedését segíti képzésekkel, céges partnerei révén álláslehetőségekkel, mentoringgal, networkinggel. Van olyan HR igazgató, aki hétvégén próbainterjúztat, mert annyira szívén viseli a fiatalok sorsát - árulta el Boldizsár-Iván Katalin programasszisztens. Jáhny Ákos, a Get Work munkaerő-kölcsönző cég stratégiai igazgatója szerint kékgalléros környezetben is szükség lenne hasonló programokra. Teljes cikk...
Képzést indítanak a közös képviselőknek, csak szaktudással látható majd el a feladat
3 éve A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szerint a közös képviselők jelentős része jelenleg szakirányú végzettség és megfelelő tudás nélkül dolgozik. Teljes cikk...
Először indul állatvédelmi posztgraduális képzés az Állatorvostudományi Egyetemen
3 éve Először indított állatvédelmi, illetve állatjólléti posztgraduális képzést az Állatorvostudományi Egyetem. Teljes cikk...
HR fejlesztések eredményességének mérése
3 éve A hazai gazdaságot már évek óta sújtó recesszió és a szabályozási környezet változásai egyre nagyobb kihívás elé állítják a szervezetfejlesztéssel, képzésekkel foglalkozó cégeket. A lehetséges kiútról beszélgettünk Makó Ferenccel, a Sensa Consulting ügyvezetőjével. Teljes cikk...
Ismét a Financial Times százas világtoplistáján a Corvinus mesterszakja
3 éve Továbbra is a világ száz legjobb üzleti képzése között listázza a Financial Times a Corvinus Vezetés és szervezés mesterszakát, sőt, a karriertámogatásban idén már az előkelő 9. helyen, ár-érték arány szempontjából pedig a 22. helyen végzett. A közép-kelet-európai régióból csupán öt intézmény – köztük Magyarországról egyedül a Budapesti Corvinus Egyetem képzése – jutott be a válogatásba. Teljes cikk...
Három új szak indul a Magyar Képzőművészeti Egyetemen
3 éve Három új szakot indít az őszi szemeszterben a Magyar Képzőművészeti Egyetem - közölte az intézmény. Teljes cikk...
Versenyjogi ismeretterjesztésbe fog a GVH és a VOSZ
3 éve Hosszú távú versenyjogi együttműködés előkészítését kezdte meg a GVH a VOSZ-szal, és regionális, tudásbővítő előadások tartását is vállalták. A cél a jogsértések - például kartellezés - megelőzése, a versenyjogi tudnivalók széleskörű terjesztése. Teljes cikk...
Vállalati képzések nélkül nem fog menni: hatalmas a lemaradás
3 éve Ha visszatekintünk az elmúlt évek HR fókuszaira, amelyeknek a pandémia, a munkaerőhiány és az infláció adtak prioritást, akkor a toborzás, megtartás, bérezés, illetve juttatások juthatnak eszünkbe. A jól képzett munkaerő megtalálása nem egyszerű feladat, így az eddigi feladatok mellé a kapaszkodósávban elkezd felzárkózni a képzés-fejlesztés, mint munkáltatókra hárulni látszó teher vagy probléma. Teljes cikk...
Digitális szemléletű, piacképes HR-végzettséget nyújtanak a Kodolányi-NEXON online szakirányú képzései
2 éve Az évek óta nagy sikerrel zajló Személyügyi üzleti szervező szakirányú továbbképzési szak mellett 2023 szeptemberében is elindul a tavaly debütált és júniusban már 26 diplomát kiadott Digitális HR Business partner képzés, ahol a HR hazai és nemzetközi gyakorlatát sajátíthatják el a hallgatók. Hogyan válassz a képzések között? Teljes cikk...
Ágazati szakképzési centrum nyílik Tatabányán jövőre
3 éve Korszerű képzőhelyet alakít ki a Tatabányai Szakképzési Centrum a mechatronikai és automatizálási technikus képzésben résztvevő diákoknak, ahol termelő vállalkozások bevonásával végezhető gyakorlati oktatás - jelentette be a központ kancellárja, Schmidt Csaba. Teljes cikk...
A nyelviskolák is drágulni fognak a kata módosítása miatt
3 éve A kata szabályainak szigorítása miatt a nyelvtanárok egy része is patthelyzetbe került, pedig a nyelviskolák eddig is komoly pedagógushiánnyal küzdöttek. A tanfolyamok ára is magasabb lehet. Teljes cikk...
Továbbra is kamatmentes marad a Diákhitel 2
3 éve A jelentősen emelkedő kamatszintek, a háborús gazdasági helyzet és a globális inflációs hatások ellenére továbbra is kamatmentes marad a Diákhitel 2, a Képzési Hitel és a Diákhitel Plusz - közölte a Diákhitel Központ. Teljes cikk...
Közösen képzett szakembereket a GVH és az OECD
3 éve Folytatódott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD nemzetközi oktatóprogramja, ezúttal az ideiglenes hatósági intézkedések témakörét járták körül a szakemberek egy háromnapos szemináriumon. A budapesti képzésre hazánkon kívül 11 országból érkeztek versenyhatósági szakértők. Teljes cikk...
Szakma Sztár: itt vannak a győztesek
3 éve Íme a lista 55 szakma legjobbjairól, akik az április végén rendezett Szakma Sztár Fesztivál keretében tartott szakmai versenyeken győztek. Jól mutat majd önéletrajzokban ez a siker, a cégek pedig elkezdhetik becserkészni ezeket a tehetségeket. Teljes cikk...
Elérheti a kétmilliót a digitális írástudatlanok száma Magyarországon
3 éve Négy területen sürget gyors változást az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) Magyarország digitális átállásának felgyorsítására - mondta Tajthy Krisztina, az IVSZ - Szövetség a digitális gazdaságért főtitkára. Teljes cikk...
Újra virágkorukat élik a technikumok
3 éve A nyolcadik után a középfokú oktatásba továbblépők közül a legtöbben a technikumok mellett döntöttek 2022-ben is. A jelentkezési adatok alapján a szakmát és érettségit egyszerre adó intézményeket bármilyen más iskolatípust magasan előzve a felvételizők több mint 42 százaléka választotta - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Teljes cikk...
ITM: egyre magasabban jegyzik a magyar egyetemek korszerű képzéseit
3 éve A legtöbb szakterületi listára az ELTE került fel a magyar felsőoktatási intézmények közül. Teljes cikk...
Hibrid munkahelyi fejlesztések
3 éve Az új munkavégzési formában a megszokott napi rutinok, gyakorlatok, kapcsolattartási módok teljesen átalakultak, ugyanígy a képzési stratégiák is módosításokat követelnek meg. Milyen kompetenciákra kell hangsúlyt fektetni? Milyen változtatásokra lehet szükség a képzések terén? Az Artudásmenedzsment blogbejegyzése ezekre a kérdésekre igyekszik választ adni. Teljes cikk...
Közel 4 milliárd forintból bővítette képzési palettáját a Debreceni Egyetem
3 éve Európai uniós forrásból bővítette képzési szolgáltatásait a Debreceni Egyetem (DE). Mentorprogramokat, felzárkóztató képzéseket, informatikai beruházásokat is megvalósítottak. Teljes cikk...
Drónpilóta képzők jelentkezését várja a Nébih
3 éve Mostantól jelentkezhetnek a felnőttképzési intézmények pilóta nélküli légijárműves (drónos) növényvédelmi alapképzés megszervezésére és lebonyolítására - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Teljes cikk...
Már nem csak a targoncához kell jogosítvány - változtak a gépkezelő képzések
3 éve 2022-től megújult a gépkezelő képzések rendszere. Az egyik legfontosabb változás, hogy a képzések végén a résztvevők bizonyítványt már nem kapnak, helyette jogosítványt vehetnek a kezükbe. Teljes cikk...
Fontos változás! Már nem csak a targoncához kell jogosítvány
3 éve Idéntől jogosítvány szükséges a földmunkagépek, különféle szállítógépek, emelő- és rakodógépek kezeléséhez is. Teljes cikk...
Megemelték a Nemzeti Tehetség Program legsikeresebb pályázatainak keretösszegét
3 éve Megemelték a Nemzeti Tehetség Program legsikeresebb pályázatainak keretösszegét, így az idén 4,4 milliárd forint jut a tehetséggondozásra - közölte a fiatalokért felelős helyettes államtitkár csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Teljes cikk...
Először indul Magyarországon állatvédelmi szakállatorvos- és állatvédelmi szakjogászképzés
3 éve Magyarországon elsőként indul állatvédelmi szakállatorvos- és állatvédelmi szakjogászképzés ősszel - tájékoztatta az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központja. Teljes cikk...
Csaknem 1200 új hallgatója van az MCC-nek
3 éve Népszerű a Mathias Corvinus Collegium (MCC) középiskolásoknak szóló programja, a téli felvételi időszakban csaknem 1200 diák jutott be a képzésre - közölte a tehetséggondozó intézmény. Teljes cikk...
Hol lehet HR-t tanulni Magyarországon? (2.) az emberi erőforrás tanácsadó mesterszak
3 éve Február 15-én zárul a jelentkezési határidő a 2022 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre. Folytatjuk sorozatunkat a Magyarországon elérhető HR-es képzésekről. Ezúttal a 4 félév alatt elvégezhető emberi erőforrás tanácsadó mesterszakot mutatjuk be. 2021-ben 855-en jelentkeztek erre a szakra, 480-an nyertek felvételt, közülük 436-an állami ösztöndíjas (“tandíjmentes”) finanszírozásban. Hol lehet tanulni? Mit tud a diplomás? Mit lehet kezdeni egy ilyen msc diplomával? Teljes cikk...
Folytatódik a munkahelyi képzéseket támogató program
3 éve Az egy munkavállalóra maximálisan elszámolható képzési költség alapesetben 200 ezer forintról 250 ezer forintra nőtt. Teljes cikk...
Melyek lesznek a nyerő vállalati tréningek 2022-ben?
3 éve “Többet már nem tudunk dolgozni, de jobban együttműködve és okosabban igen” - mondta András Klára, az Egis Gyógyszergyár HR igazgatója egy múlt heti online tréneri konferencián. Ezzel arra utalt, hogy a munkatársak együttműködését és hatékonyságát javító képzések keresettek lesznek 2022-ben is. A trénereknél egyre jobban számít a személyiség, a tudás gyakorlatias átadása és jó, ha a magyar mellett angolul is tudnak foglalkozást tartani. A témák között keresett még a reziliencia, a remote csapatok vezetése és a mentális egészségmegőrzés. Az új buzzword pedig a future-proof (jövőbiztos). Teljes cikk...
Január végéig jelentkezhetnek a középiskolások a Mathias Corvinus Collegium képzéseire
3 éve A szeptemberben indult tanévet mintegy 2300 középiskolás diák kezdte meg az MCC-ben Teljes cikk...
Ingyenes IT-képzés indul
3 éve A március elején induló képzésre február 1-jéig lehet jelentkezni. A sikeres felvételihez nincs szükség diplomára, a legalább középfokú, aktív német nyelvtudás viszont elvárás. Teljes cikk...
Meghosszabbították a munkahelyi képzéseket támogató program beadási határidejét
3 éve Szeptemberben indult el a munkahelyi képzéseket ösztönző támogatási program első szakasza 15 milliárd forintos keretösszeggel. Az eredetileg év végi határidő helyett a pályázatokat egy hónappal tovább, 2022. január 31-éig nyújthatják be a hazai vállalkozások- közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Teljes cikk...
Újra elindultak a drónirányító és drónadatelemző felsőfokú továbbképzések
3 éve A következő kurzusra a Széchenyi István Egyetem felnőttképzési felületén lehet. Teljes cikk...
Akkumulátoripari képzési együttműködést írt alá az innovációs miniszter
3 éve A magyar akkumulátoripari képzés fejlesztéséről írt alá megállapodást Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az EIT InnoEnergy vezérigazgatójával, Diego Pavíával Budapesten. Teljes cikk...
Felmérés: magasabb bérekre és a tankötelezettség emelésére lenne szükség az oktatásban
4 éve A megkérdezettek több mint negyede úgy látja, hogy az alaptantervet is újra kellene írni. Teljes cikk...
Több mint 1300-an regisztráltak a kisgyermekes szülők elhelyezkedését segítő programba
4 éve A program célja, hogy 2022 végéig legalább 2500 kisgyermekes szülő képzése valósuljon meg. Teljes cikk...
Ingyenes e-learning tananyag készült kkv-k számára
4 éve A válságkezeléstől a nemzetközi terjeszkedésen át a generációváltás témaköréig nyújt átfogó tudást az a 9 modulból álló, 70 órás e-learning tananyag, amelyet a kkv-k ingyenesen érhetnek el, és amely biztosítja például, hogy a cégvezetők saját idejükhöz igazítva, rugalmasan haladhassanak a tudnivalók elsajátításában. Teljes cikk...
Negyedével többen kezdtek szakmát tanulni Miskolcon
4 éve Miskolcon jelenleg több mint hétezren tanulnak a Miskolci Szakképzési Centrum iskoláiban. Idén szeptemberben 26 százalékkal több diák kezdte meg tanulmányait tanulói-, vagy felnőttképzési jogviszonnyal az egy évvel korábbinál, ami országos viszonylatban is kiemelkedő – hangzott el a Miskolci Foglalkoztatási Paktum által szervezett Képzési Munkacsoport ülésén. Az egyeztetésen részt vett a Miskolci Szakképzési Centrum, a megyei iparkamara és a kormányhivatal, felnőttképző cégek és több helyi munkaadó. Teljes cikk...
ÁSZ-elnök: az szja-mentesség feltétele lehetne, ha valaki képzi magát
4 éve Tanulásért járhatna szja-mentesség Domokos László legújabb javaslata szerint. Teljes cikk...
Egyre népszerűbb a gazdaképzés Magyarországon
4 éve A tavalyi bővülés után az idén tovább nőtt Aranykalászos gazda tanfolyamon résztvevők száma a DEKRA Akademie Kft.-nél. A pandémia hatására a vállalat ügyfelei között nőtt a magánszemélyek súlya, sőt már meg is haladja a vállalati megrendelők arányát. Teljes cikk...
Különleges képzési formákkal ismerkedhetnek az érdeklődők a Pécsi Tanuló Város fesztiválon
4 éve Több mint 100 programmal, 14 helyszínen, csaknem félszáz szervezet segítségével rendezik meg ötödik alkalommal a Pécsi Tanuló Város fesztivált a baranyai megyeszékhelyen szeptember 23. és 27. között. Teljes cikk...
Még mindig lehet OKJ-s képzésekre jelentkezni - kiskapu és a felnőttképzés jövője
4 éve Ugyan idén január 1-től az OKJ-t felváltotta az új szakképzési rendszer, ám egy legális kiskaput kihasználva még mindig be lehet csatlakozni és OKJ-s végzettséget lehet szerezni. Egyebek mellett erről is beszélt Zsuffa Ákos, a Felnőttképzők Szövetségének (FVSZ) elnöke. Hozzátette, azzal, hogy alapszakmát nem oktathatnak a felnőttképzők, csak a szakképzők, a felnőttképzők teret veszítettek. Ám aki kreatív, innovatív, előtte sok kitörési pont is kínálkozik. Teljes cikk...
Még mindig lehet jelentkezni egyes OKJ-s képzésekre
4 éve Sokan inkább kivárnak az OKJ-s rendszer megszűnése után, miután az új képzési struktúra jogszabályi környezete folyamatosan alakul. Teljes cikk...
Már csak pár napig lehet jelentkezni az ingyenes informatikusképzésre
4 éve A program második szakaszában a résztvevők államilag elismert bizonyítványt szerezhetnek, a legjobbak pedig haladó és gyártóspecifikus képzéseken vehetnek részt. Teljes cikk...
Ezek a vezetők veszíthetik el idén munkatársaikat, ha nem vigyáznak
4 éve Idén a privátbanki szolgáltatók 80 százaléka több forrást fordít majd IT-fejlesztésekre, mint az elmúlt 20 évben bármikor, és a vezetők 47 százaléka szerint ez az év meghatározó lesz a munkatársak megtartása és motiválása szempontjából is. Teljes cikk...
Aszinkron e-learning
4 éve Az elektronikus adatátvitelen alapuló távoktatási módszer egyik fajtája, melynek lényege, hogy a tananyag online formában áll a hallgatók rendelkezésére, az oktatás azonban nincs időbeli korlátok közé szorítva, és a tananyagot a hallgatók saját ütemezésük szerint sajátíthatják el. Teljes cikk...
Szinkron e-learning
4 éve Az e-learning távoktatási módszer egyik fő fajtája, melynek lényege, hogy az elektronikus hálózaton létrejövő oktatáson a tanár és a diákok egy időben vesznek részt. A diákok a digitális eszközök képernyője előtt láthatják a tananyagot és hallhatják a tanárt. Teljes cikk...
E-learning
4 éve A hagyományos tantermi képzéssel szemben, az információ technológia fejlődésével, az erőforrások hatékony kihasználása érdekében létrejött távoktatási forma, melynek lényege, hogy a tananyag elektronikus hálózaton jut el a hallgatóhoz. Átviteli közegei az internet és az intranet hálózatok. Teljes cikk...
CBT távoktatási forma
4 éve A távoktatási forma újabb változata, melynél a papír alapú offline formával szemben a tanulási folyamat (ütemezés, tananyagok biztosítása, ellenőrzés, vizsgáztatás) támogatása CD-ROM alapján történik. Teljes cikk...
KÉPZÉS ÉS FEJLESZTÉS: Modern oktatási formák
4 éve Milyen oktatási formák működnek jelenleg a gyakorlatban? Teljes cikk...
Indoor tréningek
4 éve Az indoor tréningek nem a megszokott munkahelyi körülmények, de tantermi körülmények között zajlanak. A programok célja, hogy a résztvevők csoportfoglalkozások keretében végezzék el az életszerű, szituációs helyzeteket modelláló gyakorlatokat, melyek a szervezet problémáit, megoldandó konfliktusait képezik le. Teljes cikk...
Vezetésfejlesztés
4 éve A vállalat stratégiai céljainak megfelelő vezetési személyzetfejlesztési képzési programok összefoglaló rendszere. Teljes cikk...
Készségfejlesztés
4 éve A készségfejlesztési folyamat célja mindazoknak a készségeknek a folyamatos fejlesztése, amelyek gyakorlati alkalmazása révén az alkalmazottak egyéni hatékonysága, ezáltal a szervezet teljesítménye nő. Teljes cikk...
Érzelmi intelligencia
4 éve Az 1990-es évek végétől, Dr. Daniel Goleman amerikai pszichológus kutatásai nyomán használt fogalom. Goleman szerint az érzelmi intelligencia szorosan összefügg a konvenciális intelligenciával. Teljes cikk...
Képzési szükségletek felmérése
4 éve Elemzési módszer, mely a szervezet emberi erőforrás stratégiája alapján egyéni szintre lebontja, elemzi az egyes munkakörök követelményszintjének való megfelelést. Teljes cikk...
Munkaköri követelményszint
4 éve A munkakörelemzési folyamat során feltárt, az adott munkakörrel szemben felállított és a munkaköri leírásban dokumentált, a munkakör betöltéséhez elengedhetetlen feltételeknek (tudás, gyakorlat, képességek, készségek, kompetenciák) összessége. Teljes cikk...
ITM: kifizetődő a cégek számára szerepvállalásuk a duális szakképzésben
4 éve Mint az ITM közölte, a szakképző intézményben felnőttképzési jogviszonnyal szakmai oktatásban résztvevők is jogosultak lesznek diákigazolványra. Teljes cikk...
Bekapcsolódik a Magyar Közút a MATE hallgatóinak képzésébe
4 éve Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), amelynek hallgatói ebből a gyakorlati képzések és a szakdolgozat írás során is profitálhatnak. Teljes cikk...
Visszatérés az irodába, de hogyan?
4 éve Az élet normális mederbe való visszatérését jelzi, hogy a home office-ra kényszerülteknek is egyre inkább megvan a lehetőségük arra, hogy ismét a munkahelyükön dolgozzanak. De vajon mennyire megy majd ez zökkenőmentesen? Erre a szokatlan helyzetre kínálnak megoldást a Training360 júniusban induló kétnapos képzési programjai, melyeken a cégvezetők, illetve a vezetői csapatok kaphatnak iránymutatást ahhoz, hogyan kezeljék ezt a helyzetet, hogy alkalmazottaiknak gyakorlatilag csaknem egy és egynegyed éves home office után kell részben vagy egészben visszaállniuk az irodai munkavégzésre. Teljes cikk...
Akár 55 évesen is lehet Diákhitelt igényelni
4 éve Már elérhetők a Diákhitel Központnál azok a képzési hitelek, amelyek arra szolgálnak, hogy a tanulással járó esetleges anyagi terhek ne jelentsenek akadályt a szak- vagy felnőttképzésben tanuló, 18-55 év közöttiek számára. Teljes cikk...
Az OKJ utáni időszakban is növekedéssel számol a magyar felnőttképző
4 éve A DEKRA Akademie az OKJ megszűnése és a járvány ellenére is rekordforgalmat ért el a felnőttképzésben. Teljes cikk...
Ingyenes képzés indult a kkv-k fenntartható üzleti tevékenységének fejlesztésére
4 éve A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 170 ezer eurót kapott a projekt magyarországi megvalósítására. Teljes cikk...
Ingyenes exportképzést indít az Agrármarketing Centrum
4 éve A magyar borászok külpiaci tevékenységének segítésére Borexport Akadémia elnevezéssel ingyenes képzést indít az Agrármarketing Centrum. Az öt hetes online workshop sorozat május 27-én indul - közölte az Agrármarketing Centrum. Teljes cikk...
Újdonságok az “új OKJ-ben” - 43 új szakképesítés!
4 éve Januárban indult el a szakképzés és a felnőttképzés új rendszere, amely az Országos Képzési Jegyzéket (OKJ) felváltotta. A HR Portálon rendszeresen beszámolunk az újdonságokról. Most Darvas Mária, a DEKRA Akademie felnőttképzési tanácsadója foglalta össze, mi történt az utóbbi hetekben. Teljes cikk...
Világszerte 30 millióan vettek részt a Microsoft ingyenes digitális kurzusain
4 éve A szoftverfejlesztő, az ügyfélszolgálati specialista és az adatelemző képzések voltak a legnépszerűbbek. Teljes cikk...
A nyerő csapat titkai - mi az a pszichológiai biztonság?
4 éve A csapatösszetételnél fontosabb az együttműködés minősége - írja Homolya Emese tréner, coach, mediátor egy kutatás kapcsán. A leadott teljesítményt 5 kulcsnorma befolyásolja. Ezek közül is az egyik legfontosabb a pszichológiai biztonság. Mit is jelent ez pontosan, hogyan lehet ezt fejleszteni és csapatban a stresszt csökkenteni? Teljes cikk...
Melyek a legfontosabb változások az OKJ helyére lépett új képzési rendszerben?
4 éve Darvas Máriát, a DEKRA Akademie Kft. felnőttképzési tanácsadóját arra kértük, hogy tanulóknak és munkaadóknak foglalja össze, miben más a 2021. január 1-jén életbe lépett rendszer, a korábbihoz - OKJ-ként ismerthez - képest. Teljes cikk...
230 ezren kaptak eddig digitális alapképzést Magyarországon
4 éve A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a "Digitális szakadék csökkentése" című európai uniós, vissza nem térítendő támogatású kiemelt projekt keretében eddig mintegy 230 ezer ember számára biztosított lehetőséget az alapszintű digitális kompetenciák elsajátítására és fejlesztésére. Teljes cikk...
Magolás helyett készségfejlesztést és játékosítást! - így látja a LEGO menedzsere
4 éve Mi kell ahhoz, hogy versenyképes pályakezdők kerüljenek ki az iskolapadból? Ács János, a Lego magyarországi menedzsere erre is választ ad, amikor egy dán céges kultúrából megfogalmazza javaslatait. Kevesebb biflázást, több készségfejlesztést, több társas tanulást és még a legszárazabb tárgyak játékosítását is ajánlja. Vajon a magániskolák után meghallja ezt a közoktatás is? Teljes cikk...
Változások a szakképzésben résztvevők szakmaválasztásában
4 éve A technikusi iskolákban végzett diákok pályatámogatási ösztöndíjat is kaphatnak, és akár rövidített egyetemi képzésre is lehetőségük lesz. Teljes cikk...
Magyar nyelvű, ingyenes programozókurzus indul
4 éve A megfelelő digitális tudás hiánya nemcsak a gazdaság versenyképességét, de a munkavállalók szintjén a foglalkoztathatóságot is veszélyezteti. Teljes cikk...
Iparvállalatok középvezetőit képezné tovább a Corvinus és az Óbudai Egyetem
4 éve A Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvár Campus és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara iparvállalati műszaki szakközgazdász és menedzser szakirányú továbbképzési szakot indít februárban - közölték a szervező intézmények. Teljes cikk...
Több utazást és saját költségű képzést is vállalnánk munkahelyünk megtartásáért
4 éve Munkahelyük megtartása érdekében a magyar dolgozók 68 százaléka hajlandó saját költségén is továbbképezni magát, és 66 százalékuk vállalna fél órával több utazást is ezért. 2019 decemberében ezen hajlandóságuk 33, illetve 19 százalékponttal kisebb volt - derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb, 2020 decemberében készített közös kutatásából. Teljes cikk...
Felvették a keresztféléves képzésre jelentkezők 85 százalékát
4 éve Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási keresztféléves ponthatárokat hétfő délután a felvi.hu oldalon. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint több mint hatezer jelentkezőből 5231-en jutottak be egyetemre, főiskolára vagy felsőoktatási szakképzésre. Teljes cikk...
Pályaorientációval és élménypedagógiával küzdenek az iskolaelhagyás ellen
4 éve Az iskolai lemorzsolódás és a korai iskolaelhagyás csökkentésére 550 millió forint európai uniós támogatást nyert el a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum (KSZC). Teljes cikk...
Január elsejétől tovább csökkent az adminisztráció a felnőttképzésben
4 éve A módosítás következtében semmilyen adminisztráció nem terheli a hat óránál rövidebb képzéseket, valamint a munka- és tűzvédelmi képzéseket. Teljes cikk...
Százmilliárd forintból tízezer Kárpát-medencei diákot képez az MCC
4 éve Infrastrukturális fejlesztésekre, tízezer Kárpát-medencei fiatal megfelelő képzéséhez szükséges intézmények építésére és felújítására fordítja a Mathias Corvinus Collegium (MCC) azt a 94,5 milliárd forintnyi támogatást, amelyet az év végén a magyar kormány a kollégium vagyonát kezelő Tihanyi Alapítványnak juttatott. Teljes cikk...
Hasítanak a pénzügyi kultúrát fejlesztő képzések
4 éve Az elmúlt négy évben háromszorosára nőtt a lakosság pénzügyi kultúráját fejlesztő programokban résztvevők száma - derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kutatásából, amely átfogó képet ad az állampolgárok pénzügyi kultúrájának fejlesztését célzó kezdeményezésekről. Teljes cikk...
Egészségipari kompetenciaközpont jön létre a Debreceni Egyetemen
4 éve Komplex egészségipari multidiszciplináris kompetenciaközpontot hoznak létre új innovatív termékek és technológiák fejlesztésére a Debreceni Egyetemen (DE), a projektre csaknem hárommilliárd forint vissza nem terítendő európai uniós támogatást nyert el az egyetem, a Richter Gedeon Nyrt. és a Medyag Kft. alkotta konzorcium. Teljes cikk...
Százezren szerezhetnek alapismereteket a mesterséges intelligenciáról
4 éve December elsején kezdetét veszi az MI Kihívás, amelynek célja a mesterséges intelligencia széles körű társadalmi megismertetése - jelentette be Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára. Teljes cikk...
Itt a nagy hajrá, ezért küldje most OKJ-tanfolyamra munkatársait
5 éve December 31-ig még elkezdhető az Országos Képzési Jegyzék szerinti államilag elismert szakképzés, januártól viszont már csak az új rendszer él. Miért érdemes egy cégnek most OKJ-re küldenie munkavállalóit? Darvas Mária, a DEKRA Akademie felnőttképzési tanácsadója válaszol. Teljes cikk...
Közel ezer álláskereső kezdheti meg az informatikai képzést
5 éve A programban résztvevők jelentős része a koronavírus-járvány következtében vált álláskeresővé. Teljes cikk...
Népszerű a struktúraváltó felnőttképzéseknél igényelhető Diákhitel Plusz
5 éve A felsőoktatási hallgatók körében rendkívül népszerű félmillió forintos, kamatmentes Diákhitel Plusz mellett a Kormány döntése alapján a napokban elérhetővé vált a struktúraváltó felnőttképzésekben részvevők számára is a kamatmentes Diákhitel Plusz maximum 1,2 millió forint erejéig. Teljes cikk...
Így szerezz mentort az online térben
5 éve 3000 megkérdezettből 2280 (76%) válaszolta, hogy a mentoring nagyon fontos, vagy fontos a számára egy 2019-es amerikai felmérésben. Mégis, csak kevesebb, mint 40%-uknak van mentora. A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttünk néhány olyan módszert, ami a Karrier Intézet ügyfeleinek már működött a kapcsolatépítésben és az ezt követő mentoring kapcsolat kialakításában. Teljes cikk...
Ludovika Collegium tehetséggondozó program: jelentkezési határidő meghosszabbítva
5 éve Meghosszabbított határidővel, november 2-áig lehet jelentkezni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) hallgatói tehetséggondozó programjára - közölte az intézmény. Teljes cikk...
Miért jó last minute OKJ tanfolyamot kezdeni? - 5 szakértői tipp
5 éve Aki tanfolyamon szeretne OKJ-s szakmát tanulni, még három hónapja van elkezdeni. Új korszak kezdődött ugyanis szeptemberben, de december végéig még él a korábbi is. Miért érdemes most a hagyományos OKJ-s kurzusba belevágni? Darvas Mária, a DEKRA Akademie felnőttképzési tanácsadója válaszol. Teljes cikk...
Újrakezdők jelentkezését várja a Morgan Stanley
5 éve A Morgan Stanley nyolc éve New Yorkban azzal a céllal indította útjára a Return to Work - Vissza a munkába! programot, hogy segítse a pályafutásukat legalább két évre megszakító szakemberek visszatérését a munkaerőpiacra. A programot időközben a vállalat számos irodájára kiterjesztették világszerte, a magyar fővárosban idén már az ötödik alkalommal hirdették meg. Teljes cikk...
Tehetségcentrumot indított a Magyar Táncművészeti Egyetem
5 éve Az országban elsőként Szegeden és Oroszlányban indított tehetségcentrumot a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) - közölte a felsőoktatási intézmény képzésfejlesztési és innovációs rektorhelyettese. Teljes cikk...
Diáklányoknak kínál ígéretes IT-karriert a Morgan Stanley
5 éve Az egész országból jelentkezhetnek az érdeklődő diáklányok a Morgan Stanley és a NATE matematikai és programozási foglalkozásaira. A Smartiz ingyenes és tananyaga teljesen egyedülálló. Teljes cikk...
Minden, amit a képzési hitelekről tudni lehet
5 éve A jövő áprilistól igényelhető kormányzati képzési hitelek 18 és 55 év között lesznek elérhetők. A diákhitelhez hasonlóan indul szabad és kötött felhasználású forma, a harmadik gyermek után pedig a teljes tartozást elengedik. Teljes cikk...
Tatabányán kezd működni az ország egyik legkorszerűbb szakképzési centruma
5 éve Tatabányán átadták az ország egyik legkorszerűbb eszközökkel felszerelt szakképzési központját, melyet 2,4 milliárd forintos beruházással a volt városi kollégium leromlott épületének felújításával alakítottak ki. Teljes cikk...
Jövő áprilistól szak- és felnőttképzésben is igényelhető diákhitel
5 éve Jövő áprilistól a szakképzésben és a felnőttképzésben is igényelhető diákhitel - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A teljes összeget minimum egy, maximum tíz év alatt kell visszafizetni. Érvényesíthető lesz a családi kedvezmény is, a harmadik gyermek megszületése után például az édesanya által felvett teljes hitelösszeget elengedik. Teljes cikk...
Ingyenes programozó workshopot indítanak középiskolás lányoknak
5 éve A háromnapos online képzésre augusztus 11. éjfélig jelentkezhetnek az érdeklődők. Teljes cikk...
Hibrid rendszerrel indítja a tanévet az ELTE
5 éve A koronavírusjárvány-ügyi készültségre tekintettel tantermi és online kurzusok kombinációjával indítja a tanévet az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE). Teljes cikk...
Újságíróképzést indít a közmédia és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem
5 éve Újságíró-szerkesztő képzést indít szeptembertől a közmédia és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), ahol átfogó elméleti és gyakorlati képzésen sajátíthatják el a hallgatók a közszolgálati újságírás és a szerkesztés ismereteit, később pedig a közmédia gyakornoki programjában is részt vehetnek - közölte az MTVA Sajtóosztálya. Teljes cikk...
Villamosmérnöki fellegvárrá tennék Kaposvárt
5 éve Villamosmérnök-képzést indít az Óbudai Egyetem szeptemberben a Kaposvári Egyetemen, az erről szóló szándéknyilatkozatot csütörtökön írták alá a fővárosi felsőoktatási intézmény, a kaposvári önkormányzat, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint a Robert Bosch Kft. képviselői Kaposváron. Teljes cikk...
Eddig 800 embert vonzott a tíz hónapos rendőrképzés
5 éve Továbbra is várják az érdeklődőket a szeptemberben induló tíz hónapos rendőrképzésre, amelyre május 31-ig több mint 800-an jelentkeztek - mondta Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az M1 kedd esti műsorában. Teljes cikk...
Így változik a szakképzés június másodikától
5 éve Ősztől emelkedik az oktatók bére, a tanulók pedig jelentős ösztöndíjakhoz juthatnak hozzá. Teljes cikk...
Majdnem 62 ezren jelentkeztek az ingyenes informatikai alapképzésre
5 éve Már elérhető a tananyag az Újratervezés Program résztvevői számára. Teljes cikk...
Megnyílt a jelentkezési lehetőség az ingyenes online informatikai oktatásra
5 éve Május 22-ig lehet jelentkezni. A képzést azoknak ajánlják, akik a járvány miatt munka nélkül maradtak. Teljes cikk...
Ingyenes programozóképzés indul - karrierváltóknak is jó lehet!
5 éve Ingyenes kurzust indít Magyarország első szuperintenzív programozó bootcampje azoknak, akik tanulással töltenék a koronavírus miatt felszabadult idejüket, és szívesen elkészítenék első saját webalkalmazásukat. A háromhetes képzésre azokat is várják, akik karrierváltáson gondolkodnak. Teljes cikk...
Online képzés - megoldás a munkavédelmi szakemberképzésben is
5 éve A koronavírus miatti járványhelyzet az egyik napról a másikra tette létkérdéssé a személyes jelenlétet kiváltó alternatív oktatási módszereket, például az e-learning megoldásokat, a valós időben zajló online kurzusokat. De működhet-e mindez a munka- vagy a tűzvédelmi képzések esetében? Teljes cikk...
A sikeres nyelvtanulás 5 pozitív hatása a munkavégzésre
5 éve A mai, egyre szorosabban összekapcsolt világban a nyelvtudás létfontosságú képesség, mely lehetőséget ad, hogy közvetlenebb és értékesebb módon tudjunk kapcsolódni - akár a közvetlen környezetünkben akár nagyobb távolságokban mérve - valamint jobban felkészít minket arra is, hogy szakmailag sikeresek legyünk. Teljes cikk...
Benne vagytok a tévében!
5 éve Mihalik Judit külföldi Erasmus-hallgatóknak tart egy egyetemi kurzust. Arra kérte őket, hogy egy 60 másodperces selfie-videóban mutatkozzanak be. Az eredmény meglepte őt is. A HR Blogon leírta tapasztalatait. Teljes cikk...
Schanda Tamás: az átalakuló szakképzés számos lehetőséget kínál a pályaválasztás előtt álló fiataloknak
5 éve A szakképzésbe jelentkező tanulók 174 alapszakma közül válogathatnak. Teljes cikk...
Rövidített képzési idő és e-learning jöhet a szakképzésbe
5 éve Március végéig megjelenik a szakképzés tartalmi követelménye - közölte az ITM szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára. Teljes cikk...
Nőtt az agrárgépész szakmát választó diákok száma
5 éve Öt év alatt 70 százalékkal nőtt az agrárgépész szakmát választó diákok száma, legtöbben a versenyképes jövedelem, a csúcstechnológiás gépek és a természet közelsége miatt választják a mezőgazdasági pályát, sokan a szakközépiskola elvégzése után azonnal elhelyezkednek. Teljes cikk...
Erős valuta a matematikatudás az álláspiacon
5 éve Egyértelmű az összefüggés az iskolapadban mért matematika és szövegértés képessége valamint a későbbi munkabér között. Egyebek mellett erre jutottak Magyar Tudományos Akadémia kutatói (MTA KRTK KTI), melynek eredményeit a Munkaerőpiaci Tükör című kiadványban publikálták. A kötet bemutatóján elhangzott, rányomja a bélyegét az egész életpályára a pályakezdőként megtapasztalt munkanélküliség, a 16 évre levitt tankötelezettségi szint növelte a szakadékot a fiatalok között, a hazai oktatási rendszer pedig egyáltalán nem a kompetenciafejlesztés felé mozog. Teljes cikk...
Magyar Nemzet: Kedvezően alakulnak a foglalkoztatási feltételek a szakképzésben
5 éve Pölöskei Gáborné szerint a túlórák túlmunkának számítanak majd, amiért járni fog a túlórapénz. Teljes cikk...
Program indul kisgyermekesek képzésére, elhelyezkedésük támogatására
5 éve Az alacsony iskolai végzettségű vagy szakképzettséggel nem rendelkező szülők ösztöndíjban részesülhetnek. Teljes cikk...
Top HR konferenciák Európából 2020-ban
5 éve Temérdek a HR-eseknek, toborzóknak, vállalati oktatási szakembereknek szóló konferencia és kiállítás 2020-ban is. Nem könnyű választani. Most hét konferenciát és kiállítást ajánlunk, amivel biztosan nem fog mellé. Kifejezetten az országhatáron kívülről. Érdemes ugyanis időnként más országban gyűjteni impulzusokat, kapcsolatokat. Budapestről két-három óra alatt repülővel minden helyszín elérhető. Teljes cikk...
Jön a talent sherpa - a HR legfontosabb trendjei (1.)
5 éve “A gyorsan változó környezet sokkal nagyobb kihívást jelent a HR számára, mint egy esetleges gazdasági válság” - mondta Szűts Ildikó, az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke a HR Summit nevű online konferencián. A HR szakember meghatározó trendként az agilitást, az 50 év felettiek második, harmadik karrierjét és a digitális tanulást említette, új munkakörként pedig a talent sherpát. Teljes cikk...
A Pentagon felfüggesztette valamennyi szaúd-arábiai pilóta gyakorlati továbbképzését
5 éve Felfüggesztették valamennyi szaúd-arábiai pilóta gyakorlati továbbképzését az Egyesült Államokban - jelentette be az amerikai védelmi minisztérium. Teljes cikk...
Abból nem lesz jó fejlesztő, aki nem tud szépirodalmat olvasni
5 éve Az automatizáció terjedésével ugyan egyre több programozóra van szükség, viszont ahhoz, hogy valaki sikeres legyen, az alapkompetenciáit is fejlesztenie kell. A Green Fox Academy "The bootcamp generation" című meetupján Horváth Ádám, a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ divízióvezetője a munkaerőpiac átalakuló igényei kapcsán arra is rámutatott, hogy a felnőtt lakosság jelentős része nem éri el Siri vagy a Google szövegértési szintjét. A bootcampek oktatási módszertana ugyanakkor hatékonyan segíti a kritikus szemlélet és problémamegoldási készségek fejlesztését. Teljes cikk...
Digitális transzformáció Coachinggal
5 éve "Mind az üzleti, mind a személyes kommunikáció jelentős hányada ma már online zajlik. Ezért az a coach, aki ismeri az online kommunikáció eszköztárát és érti a működés keretrendszerét, az képes nemcsak egy egész generáció kihívására megoldást nyújtani, de a saját "digitális Én" márkáját is fel tudja építeni." Teljes cikk...
A magyarok több mint fele hajlandó lenne átképezni magát
6 éve Világszinten az emberek 67 százaléka lenne hajlandó átképezni magát, hogy megbirkózzon a globalizáció és a technológiai változások munkavégzésre gyakorolt hatásával, 65 százalékuk pedig jelentős erőfeszítéseket fordít készségei fejlesztésére. Ez derült ki a Boston Consulting Group (BCG) 197 ország 366 ezer dolgozójának megkérdezésével készített felmérésének adataiból. Teljes cikk...
A munkáltató elemi érdeke a kollégák tudatos fejlesztése
6 éve Őszinte kommunikációról, agilis folyamatokról, digitalizációról, munkavállalói igényekről és még számos témáról szólt a múlt héten, egész héten, számos előadással, online zajló HR Summit. Többek között a képzési trendekről, az utánkövetésről, a tréninghatékonyság méréséről is beszélgetett Tímár Krisztina, az esemény szervezője, az ÉlményHR.hu alapítója és Benyovszky Tünde, a Bespoke Principles alapítója. Teljes cikk...
Munkalehetőség a hátrányos helyzetű embereknek Jász-Nagykun-Szolnok megyében
6 éve A Munkalehetőség a Jövőért Szolnok Nonprofit és Közhasznú Kft. ügyvezetője, Fodor György is jelezte, hogy tárt karokkal várják az újdonsült kiskerti növénytermesztőket - írják közleményükben. Teljes cikk...
Pilótaképző központ jön létre
6 éve Pilótaképző központ létrehozásáról írt alá szándéknyilatkozatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a norvégiai központú Pilot Flight Academy pilótaképző akadémia - írja az MTI. Teljes cikk...
Az autógyártásban ezeken a területeken a legnagyobb a munkaerőhiány
6 éve Az autopro.hu nem reprezentatív felmérést készített az autógyártók körében az iparág munkaerő-helyzetéről. Ebből az derült ki, hogy legtöbben a gyártás, termelés területére keres munkatársakat. (42,9%). Ezután a termékfejlesztés és tervezés következik - írja a lap. Teljes cikk...
Az előző tréner sírva hazament…
6 éve Manapság a legtöbb termelővállalat már nem csak a felső- és középvezetőit, hanem az alsóbb szintű vezetőit is képzi. A munkaerő megtartó programok kapcsán különösen felértékelődött a fizikai állományt közvetlenül irányító vezetői szint, a sorvezetők, műszakvezetők szerepe… Teljes cikk...
Így alakul át a technológia hatására a munkaerőpiac
6 éve Az alacsonyabb iskolai végzettségűek tartanak leginkább a technológiai fejlődés hatásaitól, és éppen ők azok, akik a legkevesebb munkahelyi képzési lehetőséget kapják - állapítja meg a PwC 29 országban végzett kutatása. A felmérés arra hívja fel a vállalatok figyelmét, hogy ma már elengedhetetlen a tanulás kultúrájának kialakítása és a folyamatos fejlesztés annak érdekében, hogy a szervezet egyik munkavállalója se maradjon le. Teljes cikk...
Duális szakképzési együttműködést kötött a Knorr-Bremse a BGSZC Mechatronikai Szakgimnáziummal
6 éve Duális szakképzési együttműködést kötött a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Kft. a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum (BGSZC) tagintézményével a Mechatronikai Szakgimnáziummal, az elektronikában, az informatikában és a gépészetben is jártas mechatronikai szakemberek képzése érdekében - jelentették be. Teljes cikk...
25 ezer informatikus hiányzik a piacról
6 éve Növelni kell az informatikai képzéseken diplomát szerző fiatalok számát - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán. Teljes cikk...
Bérügyintéző képzés: a népszerűség töretlen de alkalmazkodni kell a megváltozott igényekhez
6 éve Nyelvtudást, informatikai és jogi ismeretek is megkövetel a piac. Itt az ideje, hogy az elvárások és a lehetőségek terén is szintet lépjen a szabályozás és akár mesteri cím is szerezhető legyen. Teljes cikk...
Szemléletváltásra van szüksége a dolgozóknak
6 éve A szakszervezetek feladata lenne a munkavállalók digitalizációjára való felkészítése - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének (MTSZSZ) elnöke. Teljes cikk...
A szaktudás gyors elévülése az IT-szakma legnagyobb kihívása
6 éve Az Országos IT Megmérettetés által készített felmérésből kiderül az informatikusok 85 százaléka számára a bérezés mellett jelenleg a szakmai továbbképzési lehetőség a legfontosabb szempont egy munkahelyen. 30 százalékuk a magasabb bérek mellett, a képzés miatt mennek külföldre - írják közleményükben. Teljes cikk...
Középiskolás lányokat tanít matematikára és programozásra a Morgan Stanley
6 éve Míg a munkaerőpiacon egyre jobban felértékelődnek a technológiai és informatikai ismeretek, a nők közül még mindig lényegesen kevesebben választják ezeket a szakterületeket. Ezen szeretne változtatni a Morgan Stanley és a NaTE (Nők a Tudományban Egyesület) SMARTIZ nevű tehetséggondozó programja. Az októberben immár másodjára elinduló programra középiskolás lányokat várnak, akik játékos formában tanulhatnak a matematika gyakorlati oldaláról, programozási alapokat kapnak, miközben kommunikációs és önbizalom-növelő tréningeken és karrier-tervezési tanácsadáson is fejleszthetik magukat - derül ki a cég sajtóközleményéből. Teljes cikk...
Újraindul az újságírók képzése
6 éve Újra elindítja újságíróképzését a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) Bálint György Újságíró Akadémiája - írják közleményükben. Teljes cikk...
Nőtt az adatvédelmi képzések száma
6 éve A GDPR bevezetése óta erősen nőtt az adatvédelmi képzések száma, a Google keresője szűrt beállítással 8000 találatot mutatott - írja közleményében a Nemzeti Adatvédelmi Szövetség. Teljes cikk...
7 készség, amit nem veszélyeztetnek a robotok
6 éve Az automatizációrót, a robotok térhódítását gyakran „mumusként” emlegetjük, amelyek elveszik a munkát, azonban a helyzet azért ennél jóval összetettebb. Már vannak és lesznek olyan munkák, amelyeket átvettek a gépek, szoftverek, de ezek egyelőre többnyire a repetitív, sok hozzáadott értéket nem igénylő tevékenységek. És itt a hangsúly a nagyobb hozzáadott értéken van, amelynek érdekében most a korábban egyszerűbb munkákat ellátó munkavállalókat képezni kell. Ugyanakkor az automatizáció új munkaköröket és szakmákat is teremt, így nem csak „elvesz” az új ipari forradalom, hanem ad is. Ráadásul vannak olyan humán készségek, amelyeket nem fognak tudni egyhamar megtanulni, helyettesíteni a robotok. A Harvard Business Review cikke nyomán foglaljuk össze ezeket. Teljes cikk...
Minden második hallgató elektronikusan igényli a diákhiteleket
6 éve Augusztus 7-ig adhatja le a pótfelvételire a jelentkezését az a több mint 33 ezer diák, akiket első körben nem vettek fel felsőoktatási intézménybe. Mivel a pótfelvételi eljárásban szinte kizárólag önköltséges helyekre jelentkezhetnek a fiatalok, így számukra kiemelt segítséget jelenthet a kifejezetten a tanulmányi költségek finanszírozására kialakított, 0 százalékos kamatozású Diákhitel2. Teljes cikk...
Precíziós agrárgazdálkodási-szakmérnökképzés indul Szegeden
6 éve A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Mezőgazdasági Karán a drónos monitoringot fókuszba állító képzést, a precíziós agrárgazdálkodási szakmérnöki szakot indítanak szeptembertől - írja a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága. Teljes cikk...
15 ezren tanulnak tovább műszaki és informatikai képzésekben
6 éve Több mint 15 ezer diák műszaki és informatikai képzésekben tanul tovább a felsőoktatásban az idén felvettek közül - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A tájékoztatás szerint a felsőoktatási alap- és osztatlan műszaki képzésekre felvettek száma idén 9100 közelébe nőtt. Informatikai területen több mint 6400-an folytathatják tanulmányaikat, 2016 óta itt 35 százalékos bővülés mutatható ki a felvételt nyertek számában. Teljes cikk...
Jövőre megszűnik az OKJ-s képzési rendszer
6 éve A korábbi hírekkel ellentétben mégsem úgy alakítják át a szakképzést, hogy radikálisan csökkentik a választható szakmák számát, ehelyett az egész Országos Képzési Jegyzéket megszüntetik, és egy teljesen új, korszerűbb rendszert állítanak fel - tudta meg a Magyar Nemzet. Teljes cikk...
E-learning trendek, amik időállóak
6 éve Jönnek mennek az e-learning trendek, gyorsan változnak a fogyasztói igények, mégis van, ami örök - derül ki az Artudásmenedzsment cikkéből a HRBlogon. Teljes cikk...
Szeptembertől új HR képzések! Különleges témák…
6 éve Idén Közel 20 HR Reggelivel a hátunk mögött nyáron egy kis szünetet tartunk. Szeptemberben új lendülettel vágunk vele a képzésekbe, számtalan új tervünk, induló projektünk van készülőben. Szeretnénk, hogy specifikus, különleges témák kapcsán is tudjunk szakértő segítséggel szolgálni, ezért most Téged is megkérdezünk! 3 percet kérünk Tőled, hogy aztán mi válaszolhassunk a felmerülő igényekre. Teljes cikk...
5 hónap tanulás után beindulhat a programozói karrier
6 éve Az elmúlt 3 évben több mint hússzorosára bővült itthon a 4-5 hónapos szoftverfejlesztő szakmát adó tanfolyamok diákjainak száma. A hazai iskolák közül több a hallgatói elhelyezkedését is garantálja, méghozzá az egyetemet végzett juniorok bérével megegyező, minimum bruttó 350 ezer forintos kezdő fizetésért. Ez pedig 3-4 év után átlépheti az 1 millió forintot is. A PROGmasters a budapesti programozóiskolákról készített piaci körképet. Teljes cikk...
A vállalati e-learning szervezeti növekedéshez vezet
6 éve A munkahelyi tanulás, akár céges e-learningről van szó, akár bármilyen más betanításról, határozottan jó befektetés lehet. Nem szabad csak költségként tekinteni rá - írja az ARTudásmenedzsment a HRBlogon. Teljes cikk...
Trendek és tendenciák a vállalati képzések és tréningek területén
6 éve Egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a képzések és tréningek előkészítésére, és míg ez a magáncégeknél a piaci verseny által vezérelt, addig a közszférában inkább jogszabályi előírásoktól függ. Ez derül ki a Szent István Egyetem Menedzsment és HR Kutató Központ kutatóinak a FÓKUSZ-2 Gazdaságfejlesztési Központ Kft. támogatásával elkészített felméréséből. Teljes cikk...
Munka-társakból hisztis fogyasztók: mit tehetnek a műszakvezetők és a HR?
6 éve A munkáltatók az utóbbi időben egyfajta igénykielégítési versenybe kerültek, túlságosan kiszolgálják a munkavállalók igényeit. A munkavállaló pedig könnyedén részesévé, sőt résztvevőjévé válik a játéknak - véli a műszakvezetők képzésével három éve foglalkozó Ujváry András, az Exline Kft. ügyvezetője. Lényegében a dolgozó hisztis fogyasztóvá válik, aki egyre kevesebbet akar beletenni a vállalatba, egyre többet pedig kivenni belőle. A kör bezárult. Van megoldás? Van, ez pedig nem az anyagi, hanem a dolgozók alapvető pszichoszociális igények kielégítése: tartozni valahová és biztonságban lenni. Teljes cikk...
Fontos a fejlődés lehetősége a munkavállalóknak
6 éve Talán nem újdonság, hogy az élethosszig tartó tanulás időszakát éljük, ami ma már nem egyszerű szlogen, hanem szükségszerűség, hiszen aki nem fejlődik, az egyszerűen kiszorul a munkaerőpiacról, ahol a technológiai fejlődés exponenciális. Az elmúlt hetekben több kérdést is feltettünk olvasóinknak a munkahelyi képzésekkel kapcsolatban, amely válaszok ugyan nem reprezentatívak, de azt mutatják, hogy milyen fontos szerepe van a képzésnek a munkavállalók számára, és hogy bizony a kínálaton és a hatékonyságon van még mit fejlesztenie a munkáltatóknak. Teljes cikk...
Érdekel a relocation de folyton az idővel küzdesz és nem tudsz 10 péntekre elszabadulni a munkából?
6 éve A szeptemberben induló Relocation Academy lesz az idei utolsó képzés, nem szeretnénk, hogy csak az időhiány miatt maradj le róla. Éppen ezért a szeptemberi képzésre már modulárisan is jelentkezhetsz, azaz lehetőséged van csak azokon a témanapokon részt venni, ami a legjobban érdekel! Nézd meg a tematikát és foglald le a helyedet! Teljes cikk...
Muaythai képzésen vesznek részt a magyar katonák
6 éve A többnapos képzés hivatalos megnyitója szerdán volt Budapesten, a zuglói Thai Box Akadémián. Lippai Péter kiképzési csoportfőnök-helyettes azt mondta, hogy a sportnak hatalmas szerepe van a katonák kiképzésében. Kiemelte: a muaythai-féle harci technikákat a honvédségnél is alkalmazzák - írja az MTI. Teljes cikk...
Változás: megszeretni, átállni, finomhangolni
6 éve A focit mindenki ismeri és szinte mindenki ért is hozzá. Mit kell tenni, ha magasabb ligába akarunk lépni? Kell egy jó edző, egy összetartó csapat és egy modern, újszerű taktika. A vezető hűtéstechnikai gyártónál pont ez a helyzet állt fenn. Egyszerre lett új a védelem, a középpálya és a csatársor is… Hogyan nyerjünk meg így minden bajnokságot? A megoldás az egyszerű TOP 8 szabályban és ennek begyakorlásában rejlik. Szűcs Szilárddal, a Güntner Tata termelésvezetőjével beszélgettünk. Teljes cikk...
Magyar egyetemisták tanulhatnak Kínában
6 éve Magyar egyetemistákat köszöntöttek Pekingben a Huawei kiállítóközpontjában, akik a kínai telekommunikációs óriásvállalat ösztöndíjprogramjának keretében érkeztek Kínába, ahol egyebek mellet az ötödik generációs rendszerek működéséről tanulhatnak majd - írja az MTI. Teljes cikk...
Egy képzés a környezetünk védelméért és az energiaköltségek csökkentéséért
6 éve Magyarországon szeptemberben indul a nemzetközi Young Energy Europe projekt díjmentes 2. Junior Energiagazda képzése a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara Tudásközpontjának szervezésében. A támogatott projekt elsődleges célja, hogy a vállalati klímavédelem és energiahatékonyság fontosságára, valamint eddig még fel nem tárt energiamegtakarítási lehetőségekre hívja fel a fiatal szakemberek figyelmét. Young Energy Europe az „Európai Klímavédelemi Iniciatíva” (EUKI) által támogatott projekt. Teljes cikk...
Relocation Academy képzés ajánló
6 éve Szeptemberben indítja az idei év utolsó 60 órás nyílt Relocation Academy képzését az Expat-Center, amely több mint 10 éve foglalkozik a nagyvállalatok külföldi kollégáival kapcsolatos ügyintézéssel, legyen az lakáskeresés, engedélyek intézése, vagy éppen iskolaválasztás a gyermek számára. Cziczárdi Györgyi, 14 évnyi global mobility tapasztalattal nemcsak a képzés ötletgazdája, de oktatóként is részt vesz a témában. Vele beszélgettünk. Teljes cikk...
Elindult a HR Portal Akadémia
6 éve A HR Portal csapata a Webunival közösen elindította a HR Portal Akadémiát. Az elmúlt időszakban azon dolgoztunk, hogy olyan szakembereket gyűjtsünk össze, akik világszínvonalú tudásukkal és gyakorlatorientált módszereikkel segítenek a HR-es közösség tagjainak. Az akadémia indulásáról a Webuni egyik vezetőjével, Dr. Szászi Barnabással beszélgettünk. Teljes cikk...
Létezik-e boldog munkahely Magyarországon?
6 éve Valós lenne a hír, hogy a szállodai, az IT szektor, valamint az építőipar több ezres munkaerőhiánnyal küzd? Lehetséges, hogy 3000-5000 ember ingázik napi szinten Szlovákiából Magyarországra, hogy a budapesti szállodák, gyárak és üzemek munkaerő-kapacitását kielégítse? Peter Jones, a Nova Szállodalánc tulajdonosa beszélt erről. Teljes cikk...
Early Bird még 7 napig! Legyél te is naprakész relocation témában!
6 éve Ha május 20-ig jelentkezel, még kedvezményesen vehetsz részt az őszi Relocation Academy képzésen. Ha hozzátok is érkeznek külföldi kollégák, hasznos, ha a HR csapatból legalább egyvalaki ért a témához, még akkor is, ha a relocation feladatokkal egy külsős szolgáltatót bíztatok meg. Cziczárdi Györgyi, több mint 13 éves global mobility tapasztalattal nemcsak a képzés ötletgazdája, de oktatóként is részt vesz a témában. Munkája során már több mint 7000 munkavállaló áttelepítését segítette, így pontosan látja, miért van szükség a gyakorlatorientált tanfolyamra. Teljes cikk...
Erre figyeljen, ha a munkáltatója tanfolyamra küldi
6 éve Egy olvasónk tette fel szakértőnknek, Dr. Ferencz Jácint munkaügyi jogásznak azt a kérdést, hogy ha munkaadójával nem kötött tanulmányi szerződést, ám az mégis elküldi egy tanfolyamra, akkor azt kinek kell fizetnie. Teljes cikk...
Eltűnhet a juhász szakma Magyarországon
6 éve Teljesen eltűnhet a klasszikus értelemben vett juhász szakma, helyettük a családi gazdaságok tagjai egymás közt felosztva végzik el a feladatokat - írja az agrarszektor.hu oldal. Teljes cikk...
Külföldi képzéseken vennének részt a magyar katonák
6 éve A Magyar Honvédségnél arra törekszenek, hogy a fiatalok ne csak hazai, hanem külföldi képzéseken is részt vegyenek - emelte ki a honvédelmi miniszter kedd reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Teljes cikk...
Több diákot vettek fel szakgimnáziumba, mint gimnáziumba
6 éve 2019-ben 29 ezer fő alatt maradt a gimnáziumba felvettek száma, miközben a szakgimnáziumokban több mint 31 ezer fiatal tanulhat tovább. A tavalyi adatokhoz képest ismét nőtt a szakgimnáziumi képzésekbe felvételt nyert tanulók száma - írja sajtóközleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Teljes cikk...
Az online oktatási stratégia segít a munkaerő megtartásában
6 éve Régen féltek az emberek az online tréningektől, de mára rájöttek, hogy rengeteg idő spórolható meg velük, és egyre kevésbé jelent problémát az angol nyelv egy online kurzus elvégzésénél. Fazekas Éva, azaz JobAngel elmondta, milyen képzésekre van lehetőség az Oracle-nél. Teljes cikk...
Ne csak a felső vezetőket képezzük!
6 éve Mi az, ami mindenhol nehéz, de a szolgáltató központoknak még nehezebb? A képzett munkaerő megtartása - mivel olyan a munka természete, hogy egy-egy munkakör esetében önmagában nem elég izgalmas hosszú távon a fiataloknak. Vajon lehet olyan vezetőket képezni, akik képesek tartósan hatni a dolgozói elkötelezettségre? Erről kérdeztük Dr. Ferencsák Tímeát, az Exxonmobil vezetőfejlesztésért felelős menedzserét, aki előadást tart az atipikus fejlesztési módszereikről a „Vállalati képzés-fejlesztés a digitális korban” című konferencián. Teljes cikk...
Növelik az Erasmus+ programok finanszírozását
6 éve Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén megerősítette álláspontját, amely szerint az Erasmus+ programra szánt forrásokat jelentősen növelni kell, hogy több ember is részt vehessen az oktatást segítő uniós mobilitási programban, amelynek pedig jobban kell alkalmazkodnia a támogatottak igényeihez - közölte az uniós parlament. Teljes cikk...
Ingyenes képzések fiataloknak a Coca-Colánál
6 éve Bővül a Coca-Cola Magyarország #énjövőm programja. A 18-30 közötti fiatalok munkaerőpiaci felzárkóztatásával foglalkozó kezdeményezést 2019-ben már közösen folytatja a Coca-Cola HBC és a The Coca-Cola Company magyarországi leányvállalata, fókuszban a fiatal nőkkel és a hátrányos helyzetűekkel. Teljes cikk...
Új képzési paradigmák: diszruptív innováció a tréningpiacon?
6 éve Közhelyszámba megy, hogy manapság milyen mértékben alakítják át mindennapjainkat és szervezeti életünket olyan trendek, mint a digitalizáció, globalizáció, új generációk megváltozott igényei, a bizalom szerepének felértékelődése, vagy éppen a mérhetőség, eredményorientáltság fokozódása. Érdekes jelenség, hogy a tréning-tanácsadói iparág számos szereplője számára mégis mintha megállt volna az idő, és a múltban ragadtak volna. Az innováció lehetséges útjairól kérdeztük Bölcsföldi Lászlót, a FranklinCovey Magyarország ügyvezetőjét, aki az április 10-ei „Vállalati képzés-fejlesztés a digitális korban” konferencia előadója lesz. Teljes cikk...
Nincs egyetlen csodapirula! - folyamatokban kell gondolkodni a toborzásban
6 éve Már nem a sourcing a csodapirula. A toborzásban is teljes folyamatot lefedő rendszerekben kell gondolkodni, valamint olyan emberekben, akik azokkal a skillekkel rendelkeznek, amelyek ezeket a folyamatokat működtetni tudják. A négy éve a magyar toborzási piacon jelenlévő Social Talent mára az egész recruitment szervezetet képzi. Az elmúlt másfél évtized toborzási evolúciójáról beszélgettünk Toldi Gáborral, a Social Talent magyarországi partnerével. Teljes cikk...
XII. LEAN FÓRUM KONFERENCIA - IPAR 4.0. ÉS A LEAN - ÁPRILIS 10-11
6 éve Idén is megrendezésre kerül a Kvalikon Kft. szervezésében Lean Fórum - Folyamatfejlesztési Konferencia. Helyszín: Benczúr Hotel, 1068 Budapest, Benczúr utca 35. Teljes cikk...
Mit kell tudni az OKJ-képzésekről?
6 éve 2015 óta két OKJ-s bizonyítvány megszerzését biztosítja ingyenesen az állam, de nem mindegy, hogy milyen képzés. Mi kell a jelentkezéshez, jár-e utazási kedvezmény, diákigazolvány - ezekre ad választ az eduline.hu cikke. Teljes cikk...
Kedvező változások a képzési támogatások szabályaiban
6 éve A Nemzeti Foglalkoztatási Alapból 50 új munkahely létrehozása esetén vissza nem térítendő támogatás igényelhető a vállalatnál zajló külső és belső képzések finanszírozására - írja a Deloitte sajtóközleményében. Teljes cikk...
Hiányszakmák oktatása indulhat el a filmalap támogatásával
6 éve Nyolc filmes hiányszakma képzése indulhat meg idén a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, amelyre március 1-ig pályázhatnak oktatási intézmények és szervezetek - írja az MTI. Teljes cikk...
Január végéig lehet jelentkezni a Mathias Corvinus Collegium képzéseire
6 éve Január 31-ig várják a társadalomtudományok iránt érdeklődő magyarországi és a külhoni magyar középiskolások jelentkezését a Mathias Corvinus Collegium (MCC) iskola mellett végezhető, ingyenes kurzusaira, amelyekről szombaton nyílt napon tájékozódhatnak az érdeklődő diákok Budapesten - írja az MTI. Teljes cikk...
A háttéremberekből kulcsjátékosokat képeznek a Tungsramnál
6 éve A műszakvezetők nem csak háttéremberek, az a jó, ha kulcsjátékosokká válnak. Képzésükkel olajozottabb lesz a gyártósori munka és csökken a fluktuáció. Szmerk Annával, a Tungsram nagykanizsai és zalaegerszegi gyárának HR vezetőjével beszélgettünk arról, miért fontos a gyártósoron dolgozó műszakvezetők képzése. Teljes cikk...
A munkáltatói oldal is hangsúlyosabban megjelent az Educatio kiállításon
6 éve A 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításra idén több mint 53 ezer látogató érkezett, akik a helyszínen közel 50 hazai intézménnyel kapcsolatban érdeklődhettek jelenlegi hallgatóktól és tanároktól. A Hungexpo 20 000 négyzetméteres területén csaknem 200 kiállító várta a középiskolásokat, a legkülönbözőbb továbbtanuláshoz és képzéshez kapcsolódó információkkal - írják sajtóközleményükben. Teljes cikk...
Stratégiai együttműködést kötött a BME és a MOL
6 éve Stratégiai megállapodást kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a MOL. A megállapodás célja egyrészt közös, innovatív kutatások indítása, másrészt a MOL szakmai utánpótlásának erősítése. Az erről szóló szerződést január 10-én írta alá Dr. Józsa János, a BME rektora és Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója az egyetem újévi fogadásán - írják sajtóközleményükben. Teljes cikk...
6 tévhit a külföldi munkavállalókról
6 éve Egyre több külföldi munkavállaló érkezik Magyarországra, a relocation, az új kollégákkal kapcsolatos ügyintézés ezért mind nagyobb kihívást jelent a vállalatoknak. Teljes cikk...
Széteshet a túlóráktól az üzem, ahol nem ismerik a dolgozókat
6 éve 2018. december 12-én az Országgyűlés elfogadta a túlóratörvényt, ami az eddigi éves 250 óra elrendelhető túlórát, 400 órában maximalizálta. Ez aktuálissá teszi a kérdést, hogy egy szervezet mit tehet, hogy enyhítse a túlórából fakadó esetleges belső feszültségeket, konfliktusokat. Ez a cikk nem a túlóratörvényről szól, hanem segítség kíván lenni, a kékgalléros dolgozókkal foglalkozó szakembereknek. Ujváry András, az Exline és a Man at Work partnere és trénere, évek óta foglalkozik gyártósoron dolgozó műszakvezetők képzésével. Ezért kérdeztük arról, hogy mit lehet tenni, ha a gazdaságilag szükséges túlóra feszültséget okoz a szervezetben. Teljes cikk...
Minden a digitális HR-ről – toborzás, tréning, munkáltatói márka
6 éve Új dimenziók nyílnak meg a HR előtt a digitalizációval - állítják az október 17-i BaBér Panoráma szakmai fórum szervezői, akik ennek jegyében állították össze programjukat. Mit is jelent ez konkrétan a digitalizáció a személyzeti szakember napi munkájában? Hogyan lehet a jelöltélményt fokozni a kiválasztásban? Melyek a digitális képzés legújabb trendjei? Miként zajlik a digitális forradalom a bérügyvitelben? A szakmai fórum ezt járja körül közérthetően, szakértők segítségével. A jelentkezésnél a Tárgy mezőbe kérjük írja, hogy „Monster 15” és akkor partnereink a részvételi díjból 15 százalék kedvezményben részesülnek . Teljes cikk...
Milyen lesz a munka világa? – íme 4 vízió a jövőből
6 éve Van olyan ötleted, ami megváltoztatja a munka világát? Erre a kérdésre várt válaszokat a szervező Aon Hewitt Magyarország, amire több, mint 120 pályázat érkezett. A csapatoknak csak néhány órájuk volt arra, hogy a mentorok vezetésével egy jövőbe mutató ötletet találjanak, azt kidolgozzák, és prezentálják a zsűrinek. Íme a legjobbak a„World of Work Moonshot” elnevezésű versenyen. Teljes cikk...
Idén is jön a HR Fest – big data, prediktív HR, AI és társai
6 éve Az október 26-án tartandó HR fesztivál a jövő munkahelyéről, a technológiai változásokról, a legújabb HR trendekről szól. 3 színpadon 30 órányi inspiráló tartalom, több mint 60 előadó – köztük 20 külföldi véleményformáló. Az idei kulcsszavak: prediktív HR, Big Data, AI toborzás, munkavállalói élmény, transzparencia és sokszínűség. Jegyvásárlás itt, augusztus 30-ig early bird áron (35 ezer forint+áfa). Teljes cikk...
Találkozz másképp gondolkodó vezetőkkel – újra HR Piknik a MüPában
6 éve Az ötödik HR Piknik előadói mind olyan emberek, akik másképp gondolkodnak, és változtatni akarnak a világon. Vitatkozz velük vagy inspirálódj belőlük szeptember 21-én. Jelentkezés ITT. A jelentkezési űrlap Üzenet rovatába írd bele, hogy „Monster 15” és akkor a szervezők a belépő árából 15 százalék kedvezményt adnak. Egy kis kedvcsináló, kikkel találkozhatsz, miről lesz szó. Teljes cikk...
Munka, egyén, társadalom – mozgásban vagyunk, Personal Hungary – Az interaktív HR élmÉNy
6 éve Idén november 15. és 16. napján kerül megrendezésre a Millenárison a Personal Hungary, a vezető hazai HR szakkiállítás. Iidén nagy dobásra készül a Personal Hungary stábja. A HR Spirit a rendezvény médiapartnereként rendszeresen beszámol az előkészóletekről és magáról a rendezvényről is. Íme, az idei tervek. Teljes cikk...
Hagyd el a járt utat a járatlanért - jön az "OK vagyok!" mentális show!
6 éve A tréninget sokszor unott arccal végigülő és motivációt nem találó vezetőknek illetve csapataiknak is szól a rendezvény. Közös élményt és nyelvet kínál a csapatoknak, hogy sikerüljön új, hasznos szokásokat kitalálni és kreatívabban együttműködni. "A program több lesz, mint egy tudásmegosztó konferencia és intenzívebb fejlesztést biztosít, mint egy tréning, vagy személyiségfejlesztő kurzus" – ígéri Márton-Koczó Ildikó főszervező. Olyan ismert emberek személyes történeteiből is tanulhatnak a résztvevők, mint Dragomán György író, Zséda, Palya Bea énekesnők vagy Kamarás Iván színművész. Jegyvásárlás ITT. Teljes cikk...
Így vegyen fel szakmai gyakorlatost - akár külföldről
6 éve Egyre nehezebb megfelelő szakmai gyakorlatost találni a cégeknek, így ki kell lépniük a hagyományos egyetemi világból – mondták el nagy, multinacionális cégek képviselői a Tempus Üzleti Kávéház című rendezvényen. A LEGO és az Ericsson képviselője bemutatta a fiatalok beillesztését és a mentor program felépítését. Sok munkaadónak új irány lehet, ha az Erasmus+ program keretében külföldről fogad tehetséges fiatalt. Erről már a programot kezelő Tempus Közalapítvány munkatársa beszélt. Kiderült az is, hogyan éli meg egy magyar hallgató a külföldi szakmai gyakorlatot, és milyen számára az ideális mentor. Teljes cikk...
Fókuszban a szakmai gyakorlatosok – regisztráljon az ingyenes HR-fórumra
6 éve Január 26-án (csütörtök) délután kerül sor a Tempus Üzleti Kávéház következő rendezvényére, amely a magyar és külföldi szakmai gyakorlatos hallgatók mentorálásáról szól. A résztvevők jó céges gyakorlatokat (Ericsson, Egis, LEGO) ismerhetnek meg, bemutatkozik az Erasmus Student Network, a Tempus által kínált lehetőségek, lehetőség nyílik a kapcsolatépítésre is. A szervezők várnak minden érdeklődő HR-est a budapesti Cafe Astoriába. A részvétel ingyenes, regisztrációhoz kötött. Teljes cikk...
Milyen a versenyképes pályakezdő HR-es? Így látják a vezetők
6 éve Portré rovatunkban minden HR vezetőnek feltesszük azt a kérdést: mi kell ahhoz, hogy valaki versenyképes legyen pályakezdő HR-esként? Most a válaszokból készítettünk összegzést. Amint látszik, nem a HR szakon végzett diploma az elsődleges szempont. Az üzlet, a számok iránti fogékonyság és a soft skillek ennél fontosabbak. Teljes cikk...
4 ezer mérnök hiányzik, kampány a fiatalokért
6 éve Az egyetemekről egyre kevesebben végzik el a mérnöki szakokat, miközben 4 ezer üres mérnöki álláshelyre keresnek pályázókat a munkaadók. A cégeknek ráadásul a nyugat-európai konkurenciával kell harcolniuk a tehetségekért. Hat vállalat szövetséget alakított, hogy közösen tegyen lépéseket a mérnökhiány ellen. Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség új tagokat is vár soraiba. Sajtóbeszélgetésen jártunk. Teljes cikk...
„A játék szabaddá tesz” – Gamification a HR-ben
6 éve Hogyan használható az egyre trendibb gamification (játékosítás) a tehetségek megtalálásában és a munkahelyen? Melyek a legújabb trendek a piacon? Erre is választ kaphat a téma elismert szakértőitől június 30-án egy üzleti reggelin. A részvétel ingyenes, regisztrálni alább lehet. Teljes cikk...
Fókuszban a felelős foglalkoztatás – jön a CSR Piac
6 éve Csütörtökön tartják az ország legnagyobb társadalmi felelősségvállalásról szóló kiállítását, a CSR Piacot. A kétévente megrendezésre kerülő rendezvény érdekessége, hogy idén a felelős foglalkoztatási projekteken lesz a hangsúly. A belépés ingyenes. Teljes cikk...
Hogyan teremtsen jó csapatot és kreatív munkahelyet? - HRPIKNIK a MÜPA-ban!
6 éve Ezt járja körül a HRPIKNIK többek között a Microsoft, a Dreher HR-vezetőivel, Csányi Sándor színművésszel és Till Attila televíziós műsorvezetővel május 27-én szerdán. 15 százalék kedvezményt biztosítunk, ha regisztrációkor jelzi, hogy a Monsteren látta a lehetőséget. Teljes cikk...
Nem férfi és nem kocka az informatikus
6 éve Ugyan még mindig kevés a lány műszaki területen, azért akadnak példák, és egyre több. A munkaadók és az EU is mozgolódik: kellenek a női tehetségek. Most ugyanis nagy a szakemberhiány, és ez az európai gazdaságot is fékezi. Mit tesznek a cégek a fiatal hölgyek megnyeréséért? Miért válasszon valaki nőként informatikai pályát? Teljes cikk...
Mit ad a külföldi ösztöndíj a pályakezdéshez? Odrobina Edina, Mannheim
6 éve Odrobina Edina a Budapesti Corvinus Egyetem pénzügy-számvitel szakos hallgatója. 2016 őszétől a németországi Mannheimi Egyetemen tanulhatott Erasmus-program keretében Campus Mundi ösztöndíjasként. Miben fejlődött kint? Hogyan értékeli az Erasmus-hallgatókat a magyar munkaerőpiac? Teljes cikk...
Melyek a legkedveltebb OKJ-s képzések?
6 éve Továbbra is a társadalombiztosítási ügyintéző képzés a legnépszerűbb – derül ki a Perfekt Zrt. OKJ-s Képzések Toplistájából. Az éves felmérés szerint tavaly sem csökkent az érdeklődés a szakképzések iránt, nőtt viszont a főiskolai végzettséggel jelentkezők aránya. A listát továbbra is a pénzügyi képzések uralják, ugyanakkor 2015-höz képest jelentős változások történtek a legnépszerűbb tízben. Teljes cikk...
Ausztriában is karriert építhet facility managerként
6 éve Az elkövetkező két évben több mint 300 ezer négyzetméter új irodaépület jelenik meg a piacon Budapesten – derül ki a 2016-os Ingatlan Évkönyv című kiadványból. A fejlesztések felpörögtek, az új irodaházakhoz pedig az üzemeltetésben jártas szakemberek kellenek, akiket a nemzetközi szaknyelvben facility managernek hívnak. Kik is ők valójában? Hol tanulhatják ki a szakmát? Mekkora fizetéssel számolhatnak itthon és külföldön. Hamarosan indul egy képzés, amit az osztrák munkaerőpiacon is elfogadnak. Teljes cikk...
Szakmai gyakorlat az Európai Bizottságnál – így juthatsz be
6 éve Januárban lehet jelentkezni az Európai Bizottság 2017. október 1-jén induló gyakornoki programjára. Olyan diplomás, legalább az EU egyik munkanyelvét magas szinten beszélők pályázatát várja a brüsszeli testület, akik szeretnék megismerni az EU illetve annak egy területének működését. A túljelentkezés nagy, a szakmai gyakorlattal járó előny (kapcsolatok, referencia, új tudás) úgyszintén. Kinek jobbak az esélyei? A Blue Book nevű programról tartott tájékoztatót a Bizottság a budai Európa Pontban. Teljes cikk...
Magolás helyett projektmunkák – készülnek a diákok Nyugatra
6 éve A karriertervezést egyre kevésbé lehet kitolni az egyetemi évekig. A tudatos pályaorientációra és karrierépítésre törekedők az Engame Academy csapatával már a középiskola négy éve alatt heti 3-4 órányi workshopon és foglalkozáson készülhetnek a jövőre. Példéul tankönyvből magolás helyett önálló projektekkel, amivel fejlődik a kreatvitás és a prezentációs készség. Teljes cikk...
Így keress kreatívan szakmai gyakorlati helyet
6 éve Juditnak 9 napja volt cukrász-tanoncként szakmai gyakorlati helyet találni. Csakhogy cukrászdakereső hideghívásaival rendre zátonyra futott. Így inkább Facebook-profilján és sütiblogján indított saját kampányt - ahol a közvetlen reklámszöveg mellett a fotón épp finomságokat készítve bizonyít élesben. Bejött. Két nap alatt 3300-an keresték meg és végül a szakma egyik legmeghatározóbb nevénél kapott helyet Budapesten. Teljes cikk...
244 OKJ-s szakmát tanulhatsz ingyen
6 éve Indul a tanév és vele együtt az OKJ-s szakmai képzések időszaka. A HelloKarrier összegyűjtötte válaszokat a leglényegesebb kérdésekre. Teljes cikk...
Kik az álláspiac jól fizetett sztárjai?
6 éve Aki azt szeretné, hogy több év, évtized múlva is keresett és jól megfizetett szakember legyen, annak érdemes az informatika felé vennie az irányt - akár teljes munkaidős állást, akár rugalmas munkaidőben, otthonról végezhető megbízásokat szeretne. A jövő szakmái között több az informatikához kötődik. Teljes cikk...
Álomfizetés, biztos állás - ezért tanul külföldön a magyar diák
6 éve 9-10 ezerre tehető azon magyar diákok száma, akik az érettségi után a nyugati felsőoktatásban folytatják tanulmányaikat – derül ki a külföldi egyetemekre felkészítő Engame Akadémia gyűjtéséből. Az oktató cég egyben kutatást is készített arról, mit gondolnak diákok, tanárok és szülők a hazai közoktatásról. Íme az eredmények. Teljes cikk...
Karriert és ügyfelet hozhat a hatásos storytelling
6 éve A storytelling - azaz a magával ragadó és főként meghatározott üzleti céllal tartott történetmesélés - toborzott már pályakezdőket cégekhez és ügyfeleket is vállalkozásoknak is. Csakhogy nem mindegy, hogyan csináljuk, mert sok benne a buktató. A témáról Györffy Kingát, a terület hazai szakértőjét kérdeztük. Teljes cikk...
Melyek a legnépszerűbb OKJ-s képzések?
6 éve A társadalombiztosítási ügyintéző OKJ-s képzésre jelentkeztek a legtöbben tavaly – derül ki a Perfekt Zrt. OKJ-s képzések toplistájából. A felnőttképzési intézmény összesítése alapján 2015-ben a vállalkozási mérlegképes könyvelő, valamint a bérügyintéző került még dobogós helyre, és a gazdasági-pénzügyiek mellett ipari képzések is helyet kaptak a toplistán. A tavalyi év összesített adataiból az is kiderült, hogy minden területen nőtt az OKJ-s képzésekre jelentkezők száma. Teljes cikk...
7,5 millió forint vár gazdára a Mol tehetségkeresőjén
6 éve A MOL-csoport idén is meghirdeti két tehetségkereső programját, a Growwwt és a Freshhht. Előbbi pályakezdő program munkaszerződéssel, utóbbi pénzdíjas, egyetemistáknak szóló verseny. Teljes cikk...
Így lehetsz légiutas-kísérő – indul az első független képzés
6 éve 2013-ban kikerült az Országos Képzési Jegyzékből a „Légi utaskísérő” képesítés. Azóta Magyarországon csak a WizzAir belső tréningjén lehetett a szakmát elsajátítani. Hamarosan elindul az első, légitársaságoktól független tanfolyam az Europe Crew Academy szervezésében. Mi kell ahhoz, hogy valaki befusson a szakmában? Mit ad ehhez a képzés? Egyáltalán mennyit lehet keresni stewardessként? Teljes cikk...
Ezek a nyerő karrierfogadalmak 2016-ra
6 éve „Szeretnék előléptetést”, „Több időt fordítok kapcsolatépítésre”, „Kevesebb időt töltök a közösségi médiában”. Az utóbbi években ezeket a fogadalmakat tette a legtöbb munkavállaló Újévkor karrierszakértők szerint. Érdemes újragondolni ezeket, mert többnyire nem tartjuk be, vagy ebben a formában nincs értelmük. De akkor mi legyen az új fogadalom? Ezt összegezte a Fastcompany.com oldal. Teljes cikk...
Tehetségprogram huszonéveseknek: még lehet jelentkezni
6 éve A legjobb ötletek megvalósításához nagy segítséget jelenthet a Magyar Templeton Program, amelynek kiemelt célja a magyar tehetségek sikerhez segítése. Aki akár a világot is megváltaná elképzeléseivel, november 15-ig jelentkezhet a hivatalos honlapon (www.templetonprogram.hu). Teljes cikk...
Magyar fiatal a konszern legjobb szakmunkástanulói között
6 éve A Volkswagen konszern „Best Apprentice Award 2015” díjjal tüntette ki legjobb szakmunkástanulóit. A díjazottak között volt Horváth Levente, az Audi Hungaria autószerelő-tanulója. Teljes cikk...
Bárki új szakmát tanulhat – ingyen
6 éve Szeptembertől jelentős változás történt a szakképzésben. A második OKJ-s szakma kitanulása is ingyenessé vált életkori határtól függetlenül. Sőt, aki felsőoktatási diplomát szerzett, de OKJ-t még nem, neki két szakmát támogat az állam, ha azt iskolarendszerű képzésben szerzi meg. Már elindult a tanév, de last minute még 1-2 hétig lehet jelentkezni. Dr. Odrobina László szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkárral az újdonságokról beszélgettünk. Teljes cikk...
Öt szakma, amelyet az internet teremtett
6 éve Az internet terjedése és fejlődése egy sor új szakma születését hozta magával. Az ezredfordulón még nem is gondoltuk volna, mi mindenre lesz igény 2015-re. Íme néhány foglalkozás, amelyre régebben is gondoltunk volna. Teljes cikk...
Mit tegyek, ha nem sikerült az egyetemi felvételi? – 5 lehetőség
6 éve 105 ezren felvételiztek a felsőoktatásba - ám közülük 72 ezer jelentkezőt vettek fel. 33 ezren tehát - legalábbis egy időre - hoppon maradtak. Utolsó szalmaszálként még ma postára lehet adni a fellebbezést. Ha ez ne jön össze, akkor a lehetséges folytatáson kell gondolkodni. Íme néhány opció. Teljes cikk...
Felejtsd el a relaxáló cd-ket - tippek a hatékony nyelvtanuláshoz
6 éve Csodamódszerek sajnos nincsenek az előrejutáshoz - csak okosan felhasznált idő és szorgalom. Hogy a nyelvtanulás valóban sikeres és ne csak felesleges pénzkidobás legyen - Tippek Martin Ágnes nyelvtanártól, a Hajtómű Nyelviskola oktatási koordinátorától. Teljes cikk...
Hogyan fejleszthető a vitakészség? - egy fontos karrierskill nyomában
6 éve Az érveléssel, a vitával és az érdekérvényesítéssel többnyire még hadilábon állnak a hazai munkavállalók. Két szélsőség létezik: míg egy részük szélsőségesen konfliktuskerülő és rendre inkább kimarad a vitákból, addig a másik tábor már összetéveszti az arroganciát és a nagyképűséget a bátor érveléssel és az önbizalommal - derült ki a pénteki Disputa Fórum vitakultúra konferencián. Teljes cikk...
Nyelvtanulás és karrier: a 10 legfontosabb kérdés és válasz
6 éve Az álláspiacon ma már elengedhetetlen a nyelvtudás, így aztán a kérdés is egyre több ember számára égető. Íme, a nyelvtanulással kapcsolatos 10 legfontosabb kérdés és válasz Bihari Esztertől, a Babilon Nyelvstúdió vezetőjétől és tanárától. Teljes cikk...
Egyetemi felvételi: a 10 legfontosabb kérdés és válasz
6 éve Rohamosan közeledik az őszi egyetemi, főiskolai felvételi március 1-i határideje. Milyen szakot érdemes választani? Mely iskolák diplomája ér sokat az álláspiacon? Karácsony Zoltán, a Monster.hu karriermagazinjának főszerkesztője ad választ a legfontosabb kérdésekre. Teljes cikk...
Mire elég a bsc-diploma?
6 éve Ezekben a napokban teszik le államvizsgájukat az utolsó éves egyetemisták, főiskolások. 2009 óta új típusú - BSc vagy BA - diplomát kapnak az első három éves képzést sikerrel abszolváló hallgatók. Mennyire ismerik a munkaadók a bolognai képzési rendszer termékét? Mit ér a bsc-végzettség az álláspiacon? Teljes cikk...
Ezek a legnépszerűbb OKJ-s képzések a nők körében
6 éve Az országos hálózattal rendelkező, felnőttképzéssel foglalkozó Perfekt Zrt. 2010-2014 év közötti adatainak elemzésével kereste a választ arra, hogy miként illeszkednek a modern női karrierútba az OKJ-s tanfolyamok, valamint melyek voltak 2014-ben a legnépszerűbb képzések a hölgyek körében. Teljes cikk...
Ingyenes álláspiaci képzések
6 éve A munkaerőpiacra visszatérést segítő ingyenes képzést indít a Budapesti Politechnikum Alapítvány a Norvég Alap támogatásával - közölte Visegrádi Judit projektmenedzser. Az alapítvány által működtetett iskola tanfolyamaira február 10-éig várják a jelentkezéseket. Teljes cikk...
Így képzik magukat a vezetők
6 éve Rövid és könnyen emészthető legyen, ne igényeljen elmélyülést. Ez a magyar vezetők legfőbb elvárása, ha önmaguk képzéséről van szó – derül ki Cservenyák Tamás tréner (coach) és Pusztai Csaba, a Közép-Európai Egyetem (CEU) doktorandusz hallgatójának friss kutatásából, amelynek eredményeit a KPMG-BME Akadémián mutatták be. Teljes cikk...
Jelentős változások a szakképzésben
6 éve Átalakítaná a szakképzés jelenlegi rendszerét a kormány, a német modell alapján. „Gyakorlatorientált képzésekre és rövidebb képzés időre van szükség” – nyilatkozta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az MR1 Kossuth Rádió szerda reggeli műsorában. Teljes cikk...
Egymilliónál kezdődik a pilótaképzés
6 éve Motoros vitorlázórepülő-jogosítványt már egymillió, míg repülőgép vezetésére jogosító engedélyt mintegy 1,7 millió forintért lehet szerezni –nyilatkozta a Népszabadságnak Pergel László, a Centroplane repülőiskola ügyvezetője. A cégénél évente 15-20 ember szerez képesítést, s az országban körülbelül tíz iskola foglalkozik oktatással, tehát száz és kétszáz közé tehető évente az „újonc” pilóták száma a magyar légtérben. Teljes cikk...
Nem tanul a magyar 25 év felett
6 éve Nagy a lemaradásunk európai összehasonlításban a felnőttkori tanulásban. A 25 évnél idősebb magyarok mindössze 2,7 százaléka vesz részt valamilyen képzésben, ez az arány pedig alig több mint negyede az unió átlagának – írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
Korrupció: akik nem tiltakoznának
6 éve Az Ernst & Young és az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet közös tanulmánya szerint egy feltételezett korrupciós helyzetben a felsővezetők 30%-a válaszolta azt, hogy nem utasítana el egy korrupciós ajánlatot. Többek között ez is kiderül abból a felmérésből, amely a korrupciós kockázatokat és a cégvezetők korrupcióval kapcsolatos attitűdjét vizsgálta a hazai vállalati szektorban. Teljes cikk...
Van még pénz nyelvi és informatikai képzésre
6 éve Újabb 17 képző intézmény 317 tanfolyamával bővül az uniós támogatású nyelvi és informatikai képzések kínálata keddtől - jelentette be Hidas János, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) elnöke. Teljes cikk...
Több szakmunkás kellene Magyarországon
6 éve Ha sikerülne növelni a középfokú szakképzettségűek arányát, akkor az idevonzza a külföldi tőkét, és a hazai vállalkozásokat is meg tudja erősíteni - nyilatkozta az MR1 Kossuth Rádió műsorában Barcza György a Századvég elemzője. Teljes cikk...
Az ELTE-n is tanulható a coach szakma
6 éve Üzleti coachképzés indul az ELTE-n szeptemberben, a Magyarországon még újnak számító szakmát, illetve a coach szemléletű vezetői gyakorlatot és életvitelt megismertető képzés programjáról május 28-án tartanak bemutató előadást Budapesten - tájékoztatták a szervezők az MTI-t. Teljes cikk...
Megvannak a felvételi ponthatárok!
6 éve Tegnap este végre kiderültek a mintegy 95 ezer felvételiző által régóta várt ponthatárok. A legtöbb pontra a nemzetközi tanulmányok és a gazdaságelemzői szakoknál volt szükség. Kövesd híreinket, állásainkat és szólj hozzá facebook-oldalunkon › Teljes cikk...
OKJ-s képzések: augusztusban beiratkozva olcsóbban tanulhatunk
6 éve Szeptembertől már csak hosszabb és drágább OKJ-s képzésekre lehet jelentkezni. Az augusztus végéig tanfolyamokat választók és beiratkozók még a 250-300 óra alatt megszerezhető szakképzésekre jelentkezhetnek.Kövesd híreinket, állásainkat és szólj hozzá facebook-oldalunkon › Teljes cikk...
Sörfőző mestereket képeznek a Corvinuson
6 éve Diplomás sörfőző mesterképzés indul a Budapesti Corvinus Egyetemen (BCE) - közölte az intézmény az MTI-vel. Teljes cikk...
Szakmát tanulnak a zalai hátrányos helyzetű álláskeresők
6 éve Mintegy 180 millió forint európai uniós támogatással segítik munkához a többszörösen hátrányos helyzetű álláskeresőket Zala megyében a Kiút a hátrányos helyzetből című projekt keretében. Teljes cikk...
A vasutasok ingeit készítik megváltozott munkaképességűek
6 éve Hatvanöt megváltozott munkaképességű ember képzése fejeződött be a Kézmű Nonprofit Kft. abádszalóki telephelyén - közölte Soltész Miklós szociális ügyekért felelős államtitkár a Tisza-parti kisváros varrodájában. A képzés uniós és kormányzati forrásból valósult meg. Teljes cikk...
Szombathelyen is képeznek mérnököket
6 éve Jövő év szeptemberében a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában megkezdődhet a gépészmérnökképzés Szombathelyen - jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter és Puskás Tivadar Szombathely polgármestere szerdán sajtótájékoztatón Szombathelyen. Teljes cikk...
Túlképzett munkájához a szlovákok ötöde
6 éve A szlovákiai munkavállalók közel egyötöde magasabb fokú végzettséggel rendelkezik, mint amilyenre szüksége lenne az általa betöltött munkapozícióban - derült ki a Postová Banka elemzéséből. Teljes cikk...
Újra lehet bányászképzés Nógrádban
6 éve A vájárképzést készítik elő a Nógrád megyei Bátonyterenyén a Fáy András Szakképző Iskolában, a személyi és tárgyi feltételek adottak ehhez - tájékoztatta a tagintézmény vezetője kedden az MTI-t. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) salgótarjáni tankerületén azt közölték, hogy a kormány kedvező döntése esetén idén szeptemberben megkezdődhet a hároméves képzés. Teljes cikk...
Pilótaképző iskola létesül egy éven belül
6 éve A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága szándéknyilatkozatot írt alá a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, a Debreceni Egyetemmel és a Pharma-Flight Kft-vel arról, hogy ATO minősítéssel rendelkező pilótaképző intézményt létesítenek- áll a légitársaság közleményében. Teljes cikk...
A közmunkásként tanulók hatoda szerzett állást
6 éve А 2013-2014. évi téli közprogram keretében 99 571 ember került képzési programba, amelyet 92 912 fő (93,3%) fejezett be sikeresen. А képzésekből kikerültek közül 2014. szeptember 7-ig az elsődleges munkaerő-piacon 14 965 fő, vagyis 16,11 százalékuk helyezkedett el, közölte Pintér Sándor belügyminiszter Szél Bernadett írásbeli kérdésére. Teljes cikk...
Hol ingyenes és hol tandíjas a felsőoktatás Európában?
6 éve Az Európai Bizottság Eurodyce hálózatának jelentése szerint Európában továbbra is jelentős eltérések mutatkoznak a hallgatói tandíjak, ösztöndíjak és hitelek összegei tekintetében. Németország nemrég törölte el, az Egyesült Királyságban viszont a legtöbbet kell fizetni. Íme a friss jelentés. Teljes cikk...
Külföldi kollégát foglalkoztatnál? Egyszerűbb, ha van relokációs szakembered!
7 éve Sikeres vizsgát tettek az első relocation szakemberek, akik az Expat-Center képzésén vettek részt. A hiánypótló tanfolyam ősszel indult először Magyarországon. Teljes cikk...
Jaguár a magyar mezőn
7 éve Budapesten nyílik 2019 eleján a Jaguar új műszaki fejlesztő központja, ahová első lépésben 100 magyar mérnököt vesznek fel napjainkban. Vajon hol van most ez a 100 szakember? Más cégnél vagy tanul még? Vajon mindenkinek hasznos ez a projekt? Szomorkásan szubjektív eszmefuttatás ezekről a kérdésekről. Teljes cikk...
Visszafizettetheti-e a képzésem díját a főnök, ha felmondok?
7 éve A munkáltatóm kötelezett arra, hogy egy a munkámhoz nem szükséges tanfolyamot elvégezzek, amiről tanulmányi szerződést íratott alá, én ezt a szerződést alá is írtam, de ezután értesültem arról, hogyha a munkáltató kötelez a tanfolyam elvégzésére, akkor nem írathat alá szerződést, főleg nem olyat, amiben az van, hogyha 2 éven belül felmondok, akkor vissza kell fizetnem a tanfolyam díját. Ezek után, egy aláírt szerződéssel tudok valamit lépni, hogy esetleg ne kelljen visszafizetnem az összeget vagy erre már semmi esély? Teljes cikk...
Az átlagnál is nagyobb a munkaerőhiány a tetőfedőknél
7 éve Nagy a munkaerőhiány, az utánpótlásnak nincs megfelelő szaktudása és rájuk vár évente közel 400 ezer lakás renoválása, ehhez képest évente a harmadát újítják fel. Teljes cikk...
Kancellárok a szakképző centrumok élén
7 éve Értékes szaktudást adna a fiatalok kezébe a kormány, ezért is fontos, hogy a szakképző centrumok a lehető leghatékonyabban és eredményesebben működjenek - mondta a Magyar Időknek az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára. Teljes cikk...
A kormány a szakmák jegyzékének egyszerűsítésén dolgozik
7 éve A kormány átláthatóvá akarja tenni a szakképzés rendszerét, ezért a következő időszakban egyszerűsítik és egyértelműsítik a szakmák jegyzékét - mondta Palkovics László az innovációs és technológiai miniszter az Európai Szakképzési Hét zárórendezvényén. Teljes cikk...
Életveszélyes tréninget töröltek el a japán vasútnál
7 éve Több mint két éven át alkalmazta a West Japan Railways azt a feladatot a képzésben, amely életveszélybe sodorta a leendő dolgozókat. Teljes cikk...
A munkavállalók képzésével növelhető a kkv-k hatékonysága
7 éve Fejleszteni kell a kis- és közepes vállalkozásokat, növelni kell a hatékonyságukat, a magyar gazdaság növekedésének fenntartása érdekében. Ebben a folyamatban pedig fontos szerepet játszik a kkv-k munkavállalóinak a képzése - írja az MTI. Teljes cikk...
A cégek többsége nem lépte át az árnyékát, pedig nem muszáj diplomás fiatalokat felvenni
7 éve A kódolók, informatikusok hiánya nem egy szektor elszigetelt problémája, inkább afféle lakmuszpapír: azt jelzi, ami más szakmákban is hamarosan jelentkezik. Az új embert kereső cégeknek, a képző iskoláknak, de a hallgatóknak is volna ezügyben sürgős tenni valójuk. A Codecool alapító-ügyvezetőjét, Boda Józsefet kérdeztük. Teljes cikk...
Innovációs stúdiót alakított ki a LEGO a Nyíregyházi Egyetemen
7 éve "Csak úgy tudjuk kiszolgálni a Magyarországon működő vállalkozások folyamatosan változó munkaerőigényét, ha közben az oktatás is változik. Ebben mutat kitűnő példát a Nyíregyházi Egyetem (NYE) és a LEGO együttműködése" - mondta Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára. Teljes cikk...
Édesipari duális képzés indul Szerencsen
7 éve Három édesipari cég összefogásával, valamint a helyi önkormányzat támogatásával többféle duális képzés indul a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen - írja az MTI. Teljes cikk...
Szlovákiában gyakorlatozik a TEK
7 éve Nemzetközi gyakorlaton vesz részt a Terrorelhárítási Központ (TEK). A szerdán kezdődő kiképzés több nemzetet érint, a TEK munkatársai Szlovákiában gyakorlatoznak majd - írja az MTI. Teljes cikk...
Nettó 250 ezer a fizetés, jelentkező így sincs
7 éve Van, aki félmillió nettót kért, más pedig Youtube videó alapján akart fékbetétet cserélni. A műhelybe azonnal felvennének három embert is akár, de egy sem akad. Teljes cikk...
Sikeresnek tűnik az állami támogatású informatikusképzés
7 éve Sikeres az állami támogatású, ingyenes informatikusképzés, amelynek tavalyi indulása óta mintegy hétszáz embernek sikerült elhelyezkednie az IT-szektorban, felülmúlva az eredeti, ötszáz fős célkitűzést. Teljes cikk...
Középiskolásokkal ismertetik meg az adózás szabályait
7 éve Már harmadik „tanévét” kezdi meg idén szeptemberben a Jövő tudatos adózói program. A kezdeményezést a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete indította el 2016 őszén. A szervezet önkéntes oktatónak jelentkező tagjai ingyenes adózási előadásokat tartanak a programra jelentkező középiskolákban. Teljes cikk...
Ezt tanulják az elítéltek a szegedi börtönben
7 éve Kőművesnek, kertésznek, vagy szobafestőnek is tanulhatnak a szegedi Csillagbörtönben az elítéltek. A 2018/19-es tanévben 136-an ültek iskolapadba - írja az eduline.hu. Teljes cikk...
Nem minden OKJ-képzés ingyenes
7 éve Gyakori tévhit, hogy minden OKJ- képzés ingyenes. Bár 2015 óta az állam két OKJ-bizonyítvány megszerzését támogatja, de ez nem azt jelenti, hogy minden képzés ingyenes - írja az eduline.hu. Teljes cikk...
Érdekképviseletek pályázhatnak a jogszerű foglalkoztatás támogatására
7 éve Megjelent "A jogszerű foglalkoztatást célzó szolgáltatásnyújtás támogatása" című pályázati felhívás, amelyre a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsban képviselt munkavállalói és munkáltatói érdekképviseleti szervezetek pályázhatnak október 8-tól a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében. Teljes cikk...
A munkahelyi képzések segítik a fejlődést
7 éve A magyarok mintegy fele úgy érzi, hogy a napi munkájához használt tudásának kevesebb, mint felét szerezte az iskolában - derül ki az OTP Bank kutatásából. Teljes cikk...
Tréneriskolák - avagy mit vár ma a piac egy trénertől?
7 éve Manapság nem is olyan egyszerű kérdés, mit jelent trénernek lenni. A felhígult szakmaiság, a megváltozott szervezeti igények nagy kihívás elé állítják a HR vezetőket, és azokat is, akik minőségi trénerré szeretnének válni. Teljes cikk...
Hogyan adózik a munkáltató által átvállalt tandíj?
7 éve 2019-ben többek között megszűnik a képzési költségek munkáltatói átvállalásának a bérnél kedvezőbb adózása is. Emiatt érdemes kihasználni a még idén érvényes adó-jogszabályokat és már most átvállalni a munkavállaló 2018/19-es tanévének díját - írja az adózóna. Teljes cikk...
„1 milliót fizetek egy jó műszakvezetőért”
7 éve Akkor ideális a kapcsolat egy képző cég és a HR között, ha az előbbi iránt megvan a szimpátia, amikor a HR nyugodt szívvel „leengedi” a gyártósorra, hogy foglalkozzon a munkatársakkal. Ujváry András trénerrel és szupervízorral, az Exline és a Man at Work partnerével beszélgettünk arról, hogyan állítják tudásukat a HR szolgálatába. Ujváry András előadóként vesz részt a szeptemberi agroHR konferencián. Teljes cikk...
Tízből kilenc gazdaságban nincs elég szakember
7 éve A mezőgazdaságban is jelentős gondokat okoz a munkaerőhiány. Már mezőgépészből sincs elég: kevesen választják ezt a szakmát, elöregedik lassan - írja a nyomtatott Népszava. Teljes cikk...
A 30-40 évesek tudatosan választanak felnőttképzést
7 éve Egyre többen jelentkeznek felnőttképzésre, egy kutatásból az is kiderült, hogy a harmincas, negyvenéves korosztály tudatosan választ tanfolyamot - írja a Magyar Idők. Teljes cikk...
Hat hiányszakma képzése indul
7 éve Hat hiányszakma képzése indul szeptemberben a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával: rendezőasszisztens, felvételvezető, kameraasszisztens, CGI szakember, DIT szakember és berendező szakképzések indulnak szeptemberben különböző oktatási intézményekben - írja az MTI. Teljes cikk...
Befejeződött a VGYKE speciális gyógymasszőr képzése
7 éve A VGYKE új képzésének eredményeként 15 látássérült szerezhetett gyógymasszőr képesítést. A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete OKJ-s speciális gyógymasszőr képzést szervezett látássérültek számára, amely hiánypótló kezdeményezés volt, hiszen az utóbbi 14 évben ilyen képzésre nem volt lehetőség - derül ki az intézmény sajtóközleményéből. Teljes cikk...
A szakma nagyágyúi a relocation szakember képzésen
7 éve Elismert oktatóktól tanulhatnak Magyarországon először a leendő és jelenlegi relocation szakemberek. Még lehet jelentkezni az Expat-Center őszi hiánypótló, gyakorlatorientált képzésére. Teljes cikk...
Két évtizede várják a hallgatókat a HR képzésbe
7 éve Humánmenedzsment képzés a Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának immár 2 évtizede létező felnőttképzési programja. A képzés 2 éve alatt HR tanácsadókkal és gyakorló HR vezetőkkel együttműködve élenjáró HR gyakorlatokat és ehhez kapcsolódó üzleti-gazdálkodási alapismereteket sajátítanak el a hallgatók. Teljes cikk...
Több mint 20 év után újraindul a tartalékostiszt-képzés
7 éve Huszonnégy év után újraindítják a tartalékostiszt-képzést Magyarországon. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti campusán tartott állománygyűlésen csaknem négyszáz önkéntes tartalékos egyetemista, diplomás volt jelen, akik rövidesen megkezdik húsznapos gyakorlati képzésüket - írja az MTI. Teljes cikk...
16 hét alatt és 1 millióért bárki lehet szoftverfejlesztő
7 éve Észak-Amerikához hasonlóan Magyarországon is egyre népszerűbbek a jellemzően néhány hónapos, intenzív és gyakorlatorientált képzés keretében szoftverfejlesztő szakmát adó tanfolyamok, az úgynevezett coding bootcampek. A junior szoftverfejlesztők képzésével foglalkozó PROGmasters azokról a fővárosi, magyar nyelvű bootcampekről készített összehasonlítást, amelyek aktív vállalati partnerkapcsolatokkal rendelkeznek az IT-szektorban, így céljuk, hogy a tanfolyamot követően elhelyezkedési lehetőséget is kínáljanak hallgatóiknak. Teljes cikk...
Jeles bizonyítványt kapott Debrecenben egy 77 éves diák
7 éve Jeles bizonyítványt vehetett át csütörtökön egy debreceni üzleti iskola legidősebb, 77 éves diákja: a budapesti Mák Istvánné gyógyszertári szakasszisztens képesítést szerzett - írja az MTI. Teljes cikk...
Gyakorlat teszi a mestert! A munka alapú képzés a szakképzés jövője
7 éve Napjainkban Európában- és világszerte a munkaerőpiaci változásokhoz igazodva átalakulóban van a szakmai oktatási rendszer. A szakképzés feltételei, elvárásai országonként rendkívül változatosak, eltérőek. Európára általánosan jellemző, hogy a duális képzési modell került a középpontba. Teljes cikk...
Egymillió IT szakemberrel számol a Google
7 éve Rövid időn belül az állások 90 százalékához szükség lesz digitális ismeretekre, ezzel viszont még kevesen rendelkeznek. A Google számos továbbképzést indított, óvodásoktól a vállalkozókig mindenféle célközönségnek. Teljes cikk...
Így küzd meg a SPAR a munkaerőhiánnyal
7 éve Idén tavasszal lett a SPAR Magyarország új humánerőforrás vezetője Szijjné Kállai Ildikó, aki mögött több évtizedes HR vezetői tapasztalat van. A kereskedelmi láncnál 13 ezer munkavállalóért felel. A legaktuálisabb munkaerő-piaci kérdésekről, a kiskereskedelemben különösen égető munkaerőhiányról, bérversenyről, toborzásról, hosszú távú terveiről kérdeztük az új HR igazgatót. Teljes cikk...
A Google kibővítette ingyenes képzési programját Magyarországon
7 éve A Google kibővítette Magyarországon a nemzetközi ingyenes képzési programját, amelyet szélesebb körben, bárki számára elérhetővé tesz. A Google Magyarország tájékoztatása szerint az elkövetkezendő 10-15 évben, a digitalizáció megváltoztatja majd az általános munkakörnyezetet, 21 millió új munkalehetőség nyílik majd meg, és a munkahelyek 90 százalékában már valamilyen szintű digitális tudásra lesz szükség - írja az MTI. Teljes cikk...
Emmanuel Macron az oktatás, munkahelyteremtés támogatását kérte a nagy számítástechnikai vállalatok vezetőitől
7 éve A francia államfő azt kérte mintegy hatvan számítástechnikai nagyvállalat vezetőjétől, köztük Mark Zuckerbergtől, a Facebook vezérigazgatójától hogy kötelezzék el magukat a közjó - az oktatás, a munkahelyteremtés, a környezetvédelem - mellett - írja az MTI. Teljes cikk...
Négyszer annyi fiú tanul informatikát, mint lány
7 éve Az IKT szektorban dolgozó nők aránya emelkedés helyett csökken, és a digitális munkahelyeken dolgozók mindössze 21,5%-a tartozik a ehhez nemhez. A Microsoft mostani kutatása arra a kérdésre keresett választ, miért nem találják elég vonzónak a lányok és a fiatal nők a természettudományos és informatikai (STEM, azaz Science, Technology, Engineering and Math) pályákat - írják sajtóközleményükben. Teljes cikk...
Relocation szakember képzés Magyarországon először
7 éve A vállalatok külföldi kollégáival kapcsolatos ügyintézés speciális feladat. A hiánypótló, gyakorlatorientált képzés komplex tudást ad a leendő és jelenlegi relocation és mobility szakembereknek. Teljes cikk...
Dupla fizetésért mennek külföldre a szociális munkások
7 éve A szociális szférában a munkaerőhiány jelenti a legnagyobb problémát. Bár idén januárban volt béremelés, a fizetések még mindig alacsonyak - számol be róla a HírTV. Teljes cikk...
Ez most a legmenőbb szakma
7 éve A coachok már hazánkban is egyre keresettebbek. A képzés drága, de egy év alatt elvégezhető, és a fizetés rendkívül magas ebben a munkakörben - írja a Portfolio. Teljes cikk...
Egyszerűbbé válik az Unióban használható önéletrajzot készíteni
7 éve Az európai uniós tagállamok kormányait képviselő Tanács elfogadta az Europass keretrendszer felülvizsgálatára irányuló európai bizottsági javaslatot, amely még tovább egyszerűsíti az egész unióban használható önéletrajzok készítését és egyes képesítések összehasonlítását - írja az MTI. Teljes cikk...
A bérügyintéző képzés a favorit
7 éve Komoly átrendeződéseket mutat a legnépszerűbb OKJ-s képzések listája. A TOP 10-ben azonban továbbra is magasan a legnépszerűbbek a pénzügyi, bérügyviteli vagy társadalombiztosítási képesítést adó tanfolyamok. Teljes cikk...
Villamosvezetőket keres a BKV
7 éve A közlekedési vállalat az 1-es villamoson hirdeti, hogy járművezető képzésére, 8 általánossal rendelkező hallgatókat keres. Fizetés már a féléves képzés ideje alatt is jár - írja a Pénzcentrum. Teljes cikk...
Krétával rajzolta a Word-öt a táblára a tanár, a Microsoft gépeket küldött az iskolának
7 éve Óriási népszerűségre tett szert egy fotó az interneten, melyen egy ghánai tanár számítógépek híján, a táblára rajzolta fel a Word kezelőfelületét, és így oktatta a diákokat. A Microsoft-hoz is eljutott a kép, akik gépeket küldtek az iskolának - írja a hvg.hu. Teljes cikk...
Civilek a pályán: ismét bővül az #énjövőm program
7 éve Több mint 400, főként vidéken élő fiatal sajátíthat el alapvető szociális és vállalkozói készségeket a Coca-Cola HBC Magyarország pályázatán nyertes civilszervezetek márciusban induló tréningjein. Mindannyian az #énjövőm oktatási program keretében részesülnek ingyenes, az elhelyezkedésüket segítő képzésben - írják sajtóközleményükben. Teljes cikk...
Nem képezzük magunkat, ezért esünk el a magasabb fizetéstől
7 éve A folyamatos képzés egyre fontosabbá válik a digitalizáció korában, a megszerzett tudás, nagyon gyorsan elavulhat - írja a Pénzcentrum. Teljes cikk...
9 milliárdos pályázat vállalati képző központokra
7 éve Kilenc milliárd forintra pályázhatnak a vállalkozások, és 100-600 millió forint támogatást nyerhetnek képző központok létrehozására, működtetésére, és az ehhez szükséges infrastrukturális fejlesztések megvalósítására - írja az MTI. Teljes cikk...
Százezer idős ember kaphat infokommunikációs képzést
7 éve Elindult az idősügyi infokommunikációs program, amelynek keretében az idén százezer 65 év feletti polgár szerezheti meg a számítógép- és internethasználattal kapcsolatos alapismereteket vagy mélyítheti el tudását hatszor kétórás időkeretben - írja az MTI. Teljes cikk...
Új tűzoltók és tisztjelöltek tettek fogadalmat Budapesten
7 éve Százhuszonhárom frissen végzett tűzoltó és tizenegy tűzoltótisztjelölt tett fogadalmat az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) budapesti oktatási központjában. Az új tűzoltók öt hónapos kiképzést követően állnak országszerte szolgálatba - írja az MTI. Teljes cikk...
A sürgősségin csak az orvosok kommunikációja a probléma?
7 éve Majdnem minden orvosnak kellett már bocsánatot kérnie amiatt ahogyan a betegekkel beszélt, ezért a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság kommunikációs képzésre küldené a sürgősségi osztályokon dolgozókat - számol be róla az RTL Híradó. Teljes cikk...
Pályázat munkahelyi képzésekre
7 éve Összesen 31,5 milliárd forint értékben jelentek meg munkahelyi képzési pályázati felhívások a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében. A nagyvállalatok számára 18,5 milliárd forint, míg a mikro-, kis- és középvállalkozások számára 13 milliárd forint az elérhető keretösszeg - írja az MTI. Teljes cikk...
Angol nyelvű mesterképzés indul a BME-n és az ELTE-n
7 éve Az ipar igényeinek kielégítésére, a dinamikusan fejlődő technológiai trendekhez igazodva két angol nyelvű mesterképzés indul szeptemberben az önvezető járművekhez kapcsolódóan - írja az MTI. Teljes cikk...
A Szeged-Csanádi Egyházmegye főiskolája vette át a békéscsabai gazdasági campust
7 éve A katolikus Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában működő Gál Ferenc Főiskola (GFF) vette át februártól a Szent István Egyetemtől (SZIE) a békéscsabai gazdasági campus működtetését. A GFF új mesterképzési szakokat és a munkaerőpiaci igényeknek megfelelően új alapszakokat is indítana a jövőben - írja az MTI. Teljes cikk...
Nyílt napot tart szombaton a Szegedi Tudományegyetem
7 éve A képzési kínálatot, a felvételi tudnivalókat bemutató nyílt napot és szülői értekezletet tart szombaton a Szegedi Tudományegyetem - írja az MTI. Teljes cikk...
Az IT szakma vonzerejét csak a jó példák tudják megmutatni
7 éve A nemzetközi helyzethez hasonlóan a hazai piacon is jelentős mértékű az informatikus-munkaerőhiány, a vállalatok egymással versenyeznek a képzett munkaerőért, és egyre fontosabbá válik meghatározni, kik azok, akik valóban sokat érnek a piacon. Az IThon.info információs platform szervezésében megrendezett első Országos IT Megmérettetés célja egy olyan igazodási pontot létrehozni, amelynek alapja a kiemelkedő teljesítmény, a valós tudás. Teljes cikk...
Minden vezetőnek HR-esnek is kell lennie
7 éve A digitális eszközök segíthetik a tanulást, de az ember ember marad, így képezni a munkatársakat és cégeket is az egyéni szükségletek, igények és célok mentén lehet. Mindez függ a vállalat állapotától, kultúrájától. A vezetőnek pedig nem kipipálnia kell a képzést, hanem beleállni, derül ki Kosztolányi István szervezetfejlesztővel, az ICG magyarországi ügyvezető partnerével folytatott beszélgetésünkből, aki a Tréning Kerekasztal konferencia kapcsán válaszolt a HR Portal kérdéseire. Teljes cikk...
Több mint negyvenezer látogatóra számítanak az Educatio kiállításon
7 éve A magyar felsőoktatási szereplők mellett 25 nemzetközi partnerrel is megismerkedhetnek a látogatók január 18. és 20. között a Hungexpón, a 18. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon - írja az MTI. Teljes cikk...
Kevés a pilóta, mégis nagyon drága a képzés
7 éve A légitársaságoknál folyamatos a pilótahiány, mégis mire valaki elvégzi a képzést az akár egy lakás árát is felemésztheti. Persze ez később megtérül, hiszen aki elvégzi a képzést azonnal találhat munkát és a fizetés sem kevés - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...
50 százalékos béremelésre lenne szükség az egészségügyben
7 éve A Független Egészségügyi Szakszervezet továbbra is súlyosnak tartja az egészségügyi helyzetet, így egyeztetésre hívta a politikai pártokat. A megbeszélésre nem mentek el a Fidesz és a KDNP képviselői, az ellenzéki pártok viszont egyetértenek abban, hogy eszközfejlesztésre és béremelésre is szükség lenne az ágazatban - számol be róla a HírTV. Teljes cikk...
Képzik a nevelőszülőket
7 éve Elindul egy központi oktatási program, melyben mintegy 2500 nevelőszülőt fognak továbbképezni - írja az MTI. Teljes cikk...
Párbeszéd: tömeges leépítések helyett képzést adjanak a közszférában dolgozóknak!
7 éve Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője arra szólította fel a kormányt, hogy a választásokat követően tömeges leépítések helyett képzéseket és magasabb bért adjon a közszférában dolgozóknak, ezzel is javítva a közszolgáltatások színvonalát - írja az MTI. Teljes cikk...
Újraindul a katonaipilóta-képzés Magyarországon
7 éve Húsz év után újraindul Magyarországon a katonaipilóta-, illetve légiirányító-képzés a Nemzeti Közszolgálati egyetemen, illetve a szolnoki légi bázison - írja az MTI. Teljes cikk...
Könnyűzenei képzést indít a Debreceni Egyetem
7 éve Könnyűzenei képzést indít a Debreceni Egyetem a Kőbányai Zenei Stúdióval közösen. Céljuk, hogy előbb alap-, később mesterszakon is zenei menedzsereket és hangmérnököket képezzenek - írja az MTI. Teljes cikk...
Januárban indul az ABB női mentor-, és egy új gyakornoki programja a jövő mérnökeinek képzéséhez
7 éve Az ABB Kft. kiválasztotta hazai női mentorprogramjának öt résztvevőjét. A 2018 januárjától induló öt hónapos programot a műszaki területeken tanuló női egyetemi és főiskolai hallgatók számára hozta létre. A vállalat egyúttal elindította az ABB Motion - Mozdulj velünk a digitális jövő felé! - nevű gyakornoki programját is - derül ki sajtóközleményükből. Teljes cikk...
Diplomát kaptak a Mercedes-Benz művezetői
8 éve Megkapták diplomájukat a Magyarországon egyedülálló ipari művezetőképzés első végzős hallgatói Kecskeméten. A hiánypótló program különlegessége, hogy egy eddig nem létező képzési kategóriát teremtett Magyarországon, az oktatási anyagokat a Német-Magyar Iparkamara szakemberei a Mercedes-Benz hazai gyárának igényeire szabva dolgozták ki a németországi tananyagot alapul véve - írják sajtóközleményükben. Teljes cikk...
Barista, cukrász, pék - új képzés a hallássérülteknek
8 éve Az ERASMUS + programban elindult a hallássérültek szakmai képzése. Egy olyan tananyagot fejlesztenek ki számukra, mely abban segít, hogy képességeiknek megfelelő területen helyezkedhessenek el. A programban lengyelországi és görögországi partnerszervezetek is részt vesznek, Magyarországon a Munka-Kör Alapítvány dolgozik a projekten, munkatársukat, Dubniczky Csillát kérdeztük a programról. Teljes cikk...
Külföldi diákok tanulnak közgazdaságot az ELTE-n
8 éve Angol nyelvű képzéssel bővül az Eötvös Loránd Tudományegyetem társadalomtudományi karának alkalmazott közgazdász képzése, az ELTEcon. A tíz éve működő szak új képzésére harminc-negyven diákot vesznek majd fel a következő tanévben - írja az MTI. Teljes cikk...
Egyre nagyobb a HR felelőssége
8 éve Komoly problémát jelent, ha a HR nincs ott annál az asztalnál, ahol az emberi erőforrást érintő döntések megszületnek. Márpedig ez az esetek 65%-ban így van, derült ki a HR TechWorld konferencián. Ez pedig azért is hiba, mert a HR-nek is egyre növekvő felelőssége van abban, hogy milyen lesz a jövő munkaerőpiaca, azaz a technológiai átalakulás fényében hogyan sikerül átalakítani a munkaköröket, képezni a munkavállalókat annak érdekében, hogy foglalkoztatottak tudjanak maradni. Soha nem volt ennyire gyors, és soha nem lesz ennyire lassú a változás, mint most. A konferenciáról Toldi Gábor, a Social Talent partnere számolt be a HR Portalnak. Teljes cikk...
Sok magyar program az európai szakképzési héten
8 éve Magyarország akkreditáltatja az Európai Bizottságnál a legtöbb programot az Európai Szakképzési Hétre, amit az Európai Bizottság hirdetett meg a szakképzés ismertebbé, vonzóbbá tétele céljából - írja az MTI. Teljes cikk...
Fazekas: a következő években több tízezer új munkaerőre lesz szükség az ágazatban
8 éve Az elmúlt hat évben 50 ezer új munkahely jött létre a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban, és a következő években várhatóan hasonló nagyságrendben lesz szükség új munkaerőre - írja az MTI. Teljes cikk...
Indul a digitalizáció az aktív idősekért program
8 éve Megjelent a kormány határozata a digitalizáció az aktív idősekért programról, melynek keretében az otthonukat elhagyni képes, 65. életévüket betöltött, munkaerőpiacról kilépett és nyugdíjkorhatárt elérő idősek számára országszerte térítésmentes felkészítést, mentori programot indítanak az alapszintű digitális írástudás elsajátítására - írja az MTI. Teljes cikk...
Minden eddiginél több diák tanul mezőgépésznek
8 éve Eredményes a mezőgépész szakemberhiány megszüntetésére indított program, minden eddiginél több diák tanul mezőgépésznek - közölte a Mezőgazdasági Gépforgalmazók Országos Szövetsége (Megfosz) kedden. A szövetség évente több mint 50 millió forintot fordít a Legyél te is mezőgépész programra: míg 2013-ban kevesebb mint 1200 diák választotta a mezőgépész szakmát továbbtanuláskor, idén ősszel minden eddigi rekordot megdöntve, 2700 mezőgépész diák kezdte meg tanulmányait - írja az MTI. Teljes cikk...
Szexuális erőszak elleni akcióterv készül
8 éve Egy szexuális erőszak elleni akcióterv sürgős kidolgozását követeli Emmanuel Macron államfőtől mintegy száz ismert francia nő - közéleti személyiségek, színésznők, rendezőnők, írónők, orvosnők, újságírónők. Ennek részeként kötelező képzést is bevezetnének a munkahelyi erőszak ellen - írja az MTI. Teljes cikk...
Hol végezzek iskolát, hogy HR-es lehessek?
8 éve Gyógytornász vagyok, Budapesten élek de sajnos szakmán belül nem sikerül állást találnom. Szeretnék másképp érvényesülni, és a HR-esként dolgozni a jövőben. Azonban nem tudok a képzések között választani. Olyan képzést szeretnék, aminek rövid képzési ideje, nemzetközileg elfogadott;nem kamu végzettséget vásárolok meg, versenyképes a mai elvárásokkal szemben, biztos jó munkahelyet találhatok vele. Gyesen lévő anyuka vagyok, így kedvezményt is szeretnék igénybe venni. Kérem segítsen választani vagy ajánlani valamilyen képzést, mert nagy különbségek vannak időtartamban és árban is egyaránt. Teljes cikk...
Nyugdíjból, tartós betegségből felépülve, gyereknevelés mellett is van visszaút a munkaerőpiacra
8 éve A „Return to Work” programra olyan szakemberek jelentkezhettek, akik legalább 2 éve nem dolgoznak: a jelentkezők száma idén is 100 felett volt. A Morgan Stanley tavaly első ízben indította el Budapesten azt az „újrakezdő” programot, melynek célja segíteni azon álláskeresőket, akik legalább 2 év kihagyás után szeretnének visszatérni hivatásukhoz vagy új karrierlehetőséget találni. Teljes cikk...
5 informatikai munkakör, amit megtanulhat 4 hónap alatt
8 éve Milyen pozíciókba juthat el célzott képzéssel 4 hónap alatt egy jó tanulási képességekkel rendelkező, de korábban az informatikában nem dolgozó munkavállaló? Mekkora fizetésre számíthat kezdőként? Ezt foglalta össze az IseeQ fejvadász cég annak kapcsán, hogy az állam négy év alatt 4 ezer informatikai fejlesztő képzését támogatja egy most indult program keretében. Teljes cikk...
A humánerőforrás képzésével javítható a sürgősségi ellátás hatékonysága?
8 éve Az infrastrukturális beruházások mellett a humánerőforrás képzésének fontosságát hangsúlyozta a sürgősségi betegellátás hatékonyságának növelése érdekében az Egészségügyi Szakmai Kollégium sürgősségi tagozatának elnöke. A kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház főorvosaként is dolgozó Varga Csaba elmondta, hogy több mint húsz sürgősségi osztály újult meg az elmúlt években, szükséges azonban, hogy ezekre a helyekre a jövőben is elegendő és jól képzett dolgozókat találjanak - írja az MTI. Teljes cikk...
Pályaorientációs programot indít a Budapesti Gazdasági Egyetem
8 éve A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) a felsőoktatásba bekerülés fokozását támogató pályázat keretében pályaorientációs programokat indít középiskolások részére, hogy népszerűsítse körükben az Egyetem portfóliójába tartozó egyéb szakok mellett kiemelten a gazdaságinformatikus és üzleti képzéseket. A 4 éves időtartamra szóló projekt keretében összesen 30, az első évben 16 iskolában valósulnak meg a programok - írják sajtóközleményükben. Teljes cikk...
Kiemelt program Nógrád megyében az állástalanok képzése
8 éve Nógrád megyében az álláskeresők 52 százaléka alacsony iskolai végzettségű, képzésüket ezért kiemelten kezelik, hogy javuljanak elhelyezkedési esélyeik - írja az MTI. Teljes cikk...
A munkavállalók képzése a vállalati társadalmi felelősségvállalás egyik fontos eleme
8 éve Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára elmondta a munkavállalók képzése, az alap és digitális kompetenciáik fejlesztése a vállalati társadalmi felelősségvállalás (corporate social responsibility - CSR) egyik fontos eleme - írja az MTI. Teljes cikk...
Mennyit keres egy légiutas-kísérő?
8 éve Sokak számára izgalmas és vonzó munkakör, hiszen sokat lehet utazni és a fizetés sem rossz. De vajon mennyit keresnek valójában a légiutas-kísérők és milyen feltételeknek kell megfelelni? - erre kereste a választ a Pénzcentrum. Teljes cikk...
Informatikusok képzéséhez indít programot az NGM
8 éve Varga Mihály bejelentette négy év alatt legalább 4 ezer informatikai fejlesztő állhat munkába a most induló Informatikai fejlesztői karrier start programnak köszönhetően. A projekt során kiképzett szakemberek munkába állítása már rövid távon csökkentheti az IT területen fennálló munkaerőhiányt, és középtávon is megoldást nyújthat az iparág munkaerő-keresletének kielégítésére - írja az MTI. Teljes cikk...
A világ legnagyobb vasúti fékgyárát adták át Budapesten
8 éve Felavatta új gyárcsarnokát és bemutatta új tanműhelyét a Knorr-Bremse Rail Systems Budapest. Az 5,28 milliárd forint értékű bővítéssel a társaság a világ legnagyobb vasúti fékegység-gyártó és -fejlesztő vállalatává, egyúttal hazánk egyik meghatározó szakképzőközpontjává vált - derül ki a cég sajtóközleményéből. Teljes cikk...
Rétvári: célzottan keresi a kormány a gyógypedagógusnak tanulókat
8 éve Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára elmondta célzottan szólítja meg a kormányzat a gyógypedagógus-hallgatókat annak érdekében, hogy tovább emelkedhessen a gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményekben és a pedagógiai szakszolgálati intézményekben foglalkoztatott gyógypedagógusok száma - írja az MTI. Teljes cikk...
Már több mint 100 ezer fiatal lépett be az Ifjúsági garancia rendszerbe
8 éve Az Ifjúsági garancia rendszerbe már több mint 100 ezer fiatalt vontak be, a projekten belül eddig több mint 45 ezer fiatal vett részt támogatott foglalkoztatásban és csaknem 22 ezer fiatal valamilyen képzésben részesült - írja az MTI. Teljes cikk...
Hárommilliárd forintos foglalkoztatási program indult Miskolcon
8 éve A miskolci polgármesteri hivatal közleménye szerint hárommilliárd forintos foglalkoztatási program indul a városban - írja az MTI. Teljes cikk...
Így segítenék a 45 év feletti munkavállalókat
8 éve Képzésekkel kellene segíteni a 45 év feletti álláskeresők munkaerőpiaci elhelyezkedését, hiszen ennek a korosztálynak a foglalkoztatása megoldást jelenthetne a munkaerőhiányra is a Restart-Up közösségi projekt szerint - írja az MTI. Teljes cikk...
Készségszintűvé kell válnia az informatikai tudásnak
8 éve Hogy informatikai területen szakemberhiány van, az manapság szinte axióma. Ennek a hiánynak a pótlására különböző többé és kevésbé életképes kísérletek zajlanak. A lemaradást azonban, különösen a szükségletek exponenciális növekedésének fényében nem könnyű pótolni. A digitalizáció ma már szinte minden munkahelyet, munkakört érint, így az informatikai ismeretekre azoknak is szüksége van, akikből nem lesznek programozók. A helyzetről a HR Portal az Oracle Hungary oktatási igazgatóját, Gere Istvánt kérdezte. A cég megállapodást kötött szeptember elején a KIFÜ-vel (Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség), amely szerint oktatási anyagokkal látják el az egyetemeket. Teljes cikk...
Nem kipipálni kell az e-learning feladatokat
8 éve Fontos lenne, hogy a képzési folyamatot a munkatársak ne kínos kötelességként éljék meg, amit el kell végezni, ki kell pipálni. A játékosítás eszközeivel élvezhetővé lehet tenni az e-learninget, mondja többek között Koherek András, az ARTudásmenedzsment Kft. ügyvezetője, aki további részleteket oszt meg a 3. BaBér Panoráma konferencián, amely a digitális HR szabadságáról szól. Teljes cikk...
Egymilliárd forint a szociális ágazatban dolgozók képzésére
8 éve Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kijelentette szociális szakma régi vágya teljesül azzal, hogy egymilliárd forinttal támogatja a kormány az ágazatban dolgozók mindennapi tevékenységét, országszerte biztosítva az ingyenes képzést - írja az MTI. Teljes cikk...
17 szakterületen indít ingyenes képzést a Magyar Nemzeti Filmalap
8 éve Andy Vajna filmipari kormánybiztos bejelentette ingyenes képzéssorozatot indít októbertől a Magyar Nemzeti Filmalap. A Fast Forward Program az első tanévben 17 szakterületet fog érinteni, az akciófilm-rendezéstől az utómunkán át a filmzeneszerzésig - írja az MTI. Teljes cikk...
Közös képzést indít a Magyar Államkincstár és a Szegedi Tudományegyetem
8 éve Közös államháztartási képzést indít a Magyar Államkincstár és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közgazdász hallgatók számára, az erről szóló megállapodást szerdán írták alá - írja az MTI. Teljes cikk...
A robotizáció nem jelent megoldást a villamos szakember hiányra
8 éve A folyamatosan bővülő feladatkörök miatt, egyre több villanyszerelő szakembert várnak a cégek. Közel 45%-kal több végzős diákra lenne szükség évről évre. Az utánpótlásképzés azért is nélkülözhetetlen, mert a robotizáció nem jelent megoldást egyes munkafolyamatok esetén. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület által szervezett, szeptember 26-án Budapestről országos körútra induló „Mi a pálya? Műszaki pályaválasztó fesztivál” elnevezésű roadshow célja, hogy élményalapon ismertesse meg és népszerűsítse a műszaki szakmákat a fiatalok körében - írják sajtóközleményükben. Teljes cikk...
Megkezdődött a bírók képzése
8 éve Megkezdődött a jövő januárban hatályba lépő közigazgatási perrendtartás alkalmazását szolgáló bírói képzéssorozat kedden Budapesten, a Magyar Igazságügyi Akadémián - írja az MTI. Teljes cikk...
A villanyszerelő képzésnek is haladni kell a korral
8 éve A Magyar Elektrotechnikai Egyesület a tavalyi évben felmérést végzett, melyben vizsgálta, hogy a cégek villanyszerelő szakember igénye és a végzett diákok száma mennyire van összhangban. Az eredmény meglehetősen negatív. Kérdésként már ekkor megfogalmazódott, hogy milyen lehetőség adódhat a kereslet és a kínálat összehangolására. A szakértők az idén 64. alkalommal megrendezett Vándorgyűlés egyik központi témájaként próbáltak megoldást találni a villanyszerelő szakemberképzés helyzetének javítására. Teljes cikk...
Bárki tolmácsolhat bármilyen közigazgatási eljárásban?
8 éve A menekültválság okán egyre többet találkozhatunk a hatósági, igazságügyi tolmácsolással és fordítással kapcsolatos botrányokkal. Magyarországon mindössze tizenöt nyelvpárban elérhető felsőfokú tolmács- és fordítóképzés, ennek következtében rengeteg nyelven nem szerezhető fordító és tolmács szakképesítés. A probléma orvoslására a hazai szereplők egy, a szakma 70%-t tömörítő munkacsoportot hoztak létre. Teljes cikk...
Hogyan mondhatok fel hamarabb, ha a másik munkahelyem már vár?
8 éve Átadtam felmondásom a munkáltatómnak, aki a 30 napos felmondási idő ledolgozásához ragaszkodik, az időarányos szabadságra nem enged el. A leendő munkahelyem viszont már vár, képzéseket tart, melyekre elmennék. Ennek az idejére táppénzt vennék igénybe, ez tudomásom szerint nem tolja ki a felmondási idő végét. Ami talán bekavar: jelenlegi foglalkoztatásom 55 év felettiek munkahelyteremtő támogatásának igénybe vételével jött létre, a fizetésem és a járulékokat a munkaügyi központ folyósítja. Épp lejár a támogatási időszak, így sikerül felmondással megszüntetni a munkaviszonyt. Ez esetben mi a helyzet a táppénzzel, igénybe vehetem-e, ki fizeti, van-e valamilyen különleges eljárás, amire figyelni kell, vagy csak orvoshoz megyek és leadom a munkahelyem a beteglapot? Teljes cikk...
Ősszel indul a Startup Campus London újabb szemesztere magyar fiataloknak
8 éve A negyedik alkalommal megrendezésre kerülő képzésbe bekerülő fiatalok segítséget kaphatnak vállalkozásuk indításához, illetve fejlesztéséhez - írja az MTI. Teljes cikk...
Tempus Közalapítvány: 40 százalékkal több pedagógus vett részt az Erasmus+ programban
8 éve Ők korszerű nemzetközi tapasztalataiknak köszönhetően sokat tehetnek a magyar oktatás és képzés versenyképességének növeléséért, fejlesztéséért, megújításáért - írja az MTI. Teljes cikk...
Rétvári: egyre többen szereznek ápolói végzettséget
8 éve Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkár válaszolt Hadházy Ákos, LMP országos képviselőjének írásbeli kérdésére eszerint a kormányváltástól emelkedésnek indult a végzett ápolók száma, tavaly csaknem 30 százalékkal több volt az újonnan regisztrált ápolók száma, mint 2010-ben - írja az MTI. Teljes cikk...
3 tipp és 14 e-learning eszköz a kreatív tanulóknak
8 éve A továbbiakban bemutatunk néhány hasznos tippet és számos remek e-learning alkalmazást a kreatív tanulók számára - olvasható az eLearning HR blogban. Teljes cikk...
Ősszel is szerezhetnek kreditet középiskolások a pécsi bölcsészkaron
8 éve Jegyet és kreditet szerezhetnek középiskolások a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán (PTE-BTK) az őszi szemeszterben is, miután folytatódik a februárban indult, országosan egyedülálló kezdeményezés - írja az MTI. Teljes cikk...
Megállapodott az ELTE és a BME a képzések biztosításáról
8 éve Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Gazdálkodástudományi Intézete (GTI) átmeneti jelleggel oktatási szolgáltatást végez a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (GTK) képzésein - írja az MTI. Teljes cikk...
1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról VII. Fejezet
8 éve VII. Fejezet Teljes cikk...
Egyre többen szeretnének segíteni másokon
8 éve Évről évre egyre többen döntenek úgy, hogy embertársaik segítését választják hivatásuknak. Teszik ezt annak ellenére, hogy a bajbajutottakkal szembeni közöny és az empátia hiánya erősen jelen van a mindennapokban – vagy éppen ezért. Az olyan klasszikus segítő szakmák, mint a szociális gondozó és ápoló például évek óta hiányszakmának számítanak Magyarországon, pedig a jövőben még nagyobb szükség lesz az ilyen típusú foglalkozásokra. A biztos, hosszú távú munkalehetőség mégsem a legfontosabb motiváló tényező a segítő hivatást választók körében, inkább az embertársaikon való segítségnyújtás vonzza őket – derül ki a Pannon Kincstár Humán Szakképző Központ tanulói körében végzett kutatásából. Teljes cikk...
Fazekas: a képzett szakemberek sokasága az agrárium sikerességének záloga
8 éve Az agrárium sikerességének egyik legfontosabb záloga a jól képzett, korszerű gyakorlati tudás birtokában lévő szakemberek sokasága - írja az MTI. Teljes cikk...
Zárul a nemzetközi CareerProgramme - Going beyond borders című Erasmus projekt
8 éve A budapesti OK Oktatási Központban még augusztus elején került megrendezésre a magyarországi OTP Fáy András Alapítvány és a romániai Oktatáshoz való Jog Alapítvány (Fundatia Dreptul la Educatie) közös, „CareerProgramme - Going beyond borders” című ERASMUS projektjének záró találkozója. A 2 éves program zárása azonban hivatalosan augusztus végén történik, melynek eredményei és sikerei már korábban is egyértelműen látszódtak. Teljes cikk...
Évente 2000 munkavállalót képeznek majd itt
8 éve Új oktatási központot adott át a Magyar Telekom Budapesten, a beruházás 400 millió forintból valósult meg, a főváros IX. kerületében épített új oktatási központ évente 2 ezer munkavállaló képzését teszi lehetővé - írja az MTI. Teljes cikk...
Felmérés indul a fiatalok nyelvtudásáról
8 éve Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár közölte felmérés indul a fiatalok nyelvtudásáról, nyelvismeretéről ősszel - írja az MTI. Teljes cikk...
Ennyit költenek a családok a beiskolázásra
8 éve A Budapest Bank felméréséből kiderül: az általános iskolás gyereket nevelő családok a tavalyi 64 ezer forint helyett idén átlagosan 54 ezer forintos kiadásra számítanak. A kutatás szerint a középiskolás gyerekek iskolakezdése viszont a tavalyi 61 ezer forint helyett idén 67 ezer forintba fog kerülni és a felsőoktatásban tanulóknál is nőtt a várható kiadás. - írja az MTI. Teljes cikk...
Gondot okoz a munkaerőhiány a fuvarozásban
8 éve Somogyi Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) főtitkára szerint a magyar közúti fuvarozásban még mindig sofőrhiány van, annak ellenére, hogy már több ezer gépkocsivezetőt képeztek ki állami támogatással - írja az MTI. Teljes cikk...
Pénzügyi kultúrát fejlesztő program indul hátrányos helyzetűeknek
8 éve Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 csatornán elmondta az MNB negyedik alkalommal hirdeti meg a hátrányos helyzetben lévő társadalmi rétegnek szóló pénzügyi kultúrát és tudatosságot fejlesztő programot civil szervezetek bevonásával - írja az MTI. Teljes cikk...
Szigorodtak a feltételei a pénzügyi közvetítői képzéseknek és a vizsgának
8 éve A pénzügyi fogyasztók biztonságát erősíti, hogy július 1-jétől az eddigi papíralapú helyett kizárólag elektronikus úton tehetik le hatósági vizsgájukat a leendő pénzügyi, biztosítási vagy tőkepiaci közvetítők és szigorodtak a közvetítői képzésre, vizsgára való alkalmassági, illetve a képző szervekre vonatkozó feltételek is, amelyek alapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 52 képző szerv képzési jogosultságát törölte - írja az MTI. Teljes cikk...
Önvezető autót fejlesztenének legszívesebben mérnökeink
8 éve Rendkívül ambíciózusak és szakmailag elkötelezettek a magyar mérnökök, többségük ugyanis az alapján választ munkahelyet, hogy hol tudják számára a nagyobb szakmai kihívásokat, és az izgalmasabb feladatokat ajánlani. Ami a munkaerőpiacot illeti, a szakmában tapasztalható innovációs folyamatoknak köszönhetően egyre erősebb pozícióban vannak a villamos- és IT-mérnökök, akikért a legjobb cégek versenyeznek. Teljes cikk...
2018 január 1-jétől ingyenes, 2020-tól kötelező lesz az első nyelvvizsga
8 éve Berényi Milán, a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete elnöke az M1 aktuális csatornán szerda reggel elmondta 2018 január elsejétől az első nyelvvizsga díját legfeljebb a minimálbér 25 százalékáig megtéríti az állam a 35. életévüket még be nem töltött sikeres vizsgázóknak - írja az MTI. Teljes cikk...
Társadalmi célú startupok számára hirdet versenyt és képzést az SAP
8 éve Elindult a Startery 2017, a társadalmi vállalkozások egyik legnagyobb regionális versenye. A megmérettetésre idén is várják a hazai közösségi vállalkozásokat, szereplőket. Minden olyan ötlettel lehet jelentkezni, amely egy társadalmi problémára ad fenntartható megoldást - derül ki a cég lapunk elküldött sajtóközleményéből. Teljes cikk...
Támogatott képzések indulnak közművelődési dolgozók számára
8 éve Országosan 600 közművelődésben dolgozó számára nyújt lehetőséget ingyenes szakmai továbbképzéseken való részvételre az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. 2017 második felében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkárságának 60 millió forintos támogatásával - írja az MTI. Teljes cikk...
Milyen előnyei vannak a mikrotanulásnak?
8 éve A mikrotanulás egyre népszerűbb a hagyományos oktatásban és az e-learningben egyaránt, mivel jó a munkaadóknak és a munkavállalóknak is - írja az e-learning Blog. Teljes cikk...
Mennyibe kerül a továbbtanulás?
8 éve Múlt héten kiderültek a felvételi ponthatárok, 77.641 diák kezdi meg tanulmányait valamelyik felsőoktatási intézményben, de vajon mennyibe kerül ez a szülőknek - erről ír a Pénzcentrum. Teljes cikk...
Nyári Egyetemet indít a BGE
8 éve A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE), mely a hazai akadémiai szféra legszélesebb gazdaságtudományi képzési kínálatát nyújtja, első alkalommal, ám hagyományteremtő szándékkal szervez Nyári Egyetemet külföldi egyetemi hallgatók számára. A kezdeményezéshez a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium mellett számos jelentős piaci szereplő csatlakozott, úgymint az Auchan Retail Magyarország, az eBrókerház Zrt., a GfK Hungária, a MOL Magyarország, a Morgan Stanley és a SPAR Kereskedelmi Kft. is. Teljes cikk...
Augusztus 7-ig lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárásra
8 éve Még pár napig, egészen pontosan augusztus 7-ig jelentkezhetnek a pótfelvételi eljárásra azok, akik az általános feltételek mellett nem kerültek be egyetemre, főiskolára, vagy nem adtak be kérelmet. A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint jelentkezni kizárólag elektronikus úton lehet, és csak egyetlen képzés jelölhető meg - írja az MTI. Teljes cikk...
Az oktatás és az okj szóra keresnek rá a legtöbben a Google Trends-ben
8 éve Tükrözi-e a HR és munkaerő-piaci trendeket a Google? A válasz: igen. Érdekes, hogy toronymagasan a képzésre keresnek rá a legtöbben a HR számára kulcsfogalmak közül. Messze túlteljesíti a toborzás, kiválasztás, megtartás tematikát. Az eloszlás az egész országban nagyjából egyenletes, legtöbben az okj-re, és az okj képzés kifejezésekre keresnek rá - derült ki a HR Portal Google Trends-felméréséből. Teljes cikk...
A jövő képzése - dobjuk el a papírt, vegyük elő a kütyüket
8 éve Különleges programom volt egy júliusi vasárnapon. Az Így Dolgozunk Mi lelkes szervezőpárosának meghívására önismereti tréninget tartottam 15-19 éves fiatalok számára az idei projekthetük részeként. Húsz ifjú várt rám aznap, én pedig bevallom őszintén, hogy ezúttal izgultam és alig vártam a kezdést. És bár 17 év után már inkább kellemes nyugalommal szoktam sétálni a tréning terembe, most élveztem az izgalmat is, írja Nagy Andrea a Parrish & Crawler International Szakmai Igazgatója, aki azt a tapasztalatát is megosztja, hogy vezetőként és fejlesztőként mit tanult ebből a találkozásból. Teljes cikk...
Idén is több szakon kiemelten magas pontszám kellett a felvételin
8 éve Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat szerda este a fővárosban, ezzel eldőlt, hogy a közel 106 ezer jelentkező közül hányan kerülnek be az általános eljárásban egyetemre, főiskolára - írja az MTI. Teljes cikk...
BVOP: kitörési lehetőség a büntetés-végrehajtási életpálya
8 éve Csató Kornélia büntetés-végrehajtási ezredes M1 aktuális csatornán kedd reggel elmondta: kitörési lehetőség a büntetés-végrehajtási életpálya, amelynek része a bruttó 228 ezer forintos kezdő fizetés, az évi 200 ezer forint cafeteria, a lakhatási támogatás, a nyelvpótlék és a továbbtanulási lehetőség - írja az MTI. Teljes cikk...
Az ápolói mesterképzésre jelentkezőknek ösztöndíjat vezet be a kormány
8 éve Az egészségügyért felelős államtitkár bejelentette: a szeptemberben induló, ápolóknak szóló egyetemi mesterképzésre (MSc) jelentkezőknek ösztöndíjat vezet be a kormány - írja az MTI. Teljes cikk...
Ha sokat akarsz keresni pályakezdőként, ezt tanuld!
8 éve Az erősáramú villamosmérnökök nagyon hamar eltudnak helyezkedni frissen megszerezett diplomájukkal és akár 300-400 ezer forintot keresnek pályakezdőként - írja az eduline. Teljes cikk...
Kiképezték, de aztán nem adtak munkát a diákoknak
8 éve Nagyjából 100-150 diákot toboroztak a vizes vb-re, informatikai munkára. Többkörös felkészítésen is részt vettek, 3000 forintos órabért ígértek nekik, de végül a fiatalok felét elküldték, még a munkába állás előtt. Pedig a diákszövetkezetek is tele vannak olyan munkával, amelyet a vb helyszíneken kellene végezni- írja a HVG. Teljes cikk...
Fejleszti az egyetemi továbbtanulást támogató programjait az SZTE
8 éve Az egyetemi továbbtanulást, ezen belül természettudományos, mérnöki és informatikai képzéseket népszerűsítő programot indított európai uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - írja az MTI. Teljes cikk...
Munkáltató köteles fizetni a képzésem?
8 éve Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy a munkáltatónak kötelessége-e fizetni az ő általa kiszabott továbbképzést, amely azt a célt szolgálja, hogy továbbra is az ő dolgozója legyek. A történetem: Szociális Asszisztensi végzettséggel rendelkezem, 7 hónapja dolgozom egy Gyermekotthon lakásotthonában. Az első 3 hónapban bejelentett Gyermekvédelmi asszisztens körben dolgoztam, aztán kinevezett egy régebbi dolgozót erre a munka körre így én gyermekfelügyelő munkakört töltök be. A mai napon kiderült, hogy ezzel a végzettséggel az utóbbi munkakört nem tölthetem be, és csak akkor maradhatok, ha elvégzek egy önköltséges gyermekfelügyelői képzést. Ez mennyire jogszerű intézkedés a munkáltatóm által? Mit tehetek ez ügyben? Teljes cikk...
4 ingyenes képzés nyárra a világ legjobb egyetemeitől
8 éve Nyáron is sok ingyenes kurzus vár a világ legjobb egyetemein, az elvégzésükhöz még csak ki sem mozdulnod a hűvös szobából - írja az eduline. Teljes cikk...
Női OKJ-s Toplista: gazdasági és sportedző képzések az élen
8 éve A nők körében legnépszerűbb OKJ-s képzések Top10-es listája szerint továbbra is a pénzügyi-gazdasági területek vonzzák legjobban a hölgyeket, de a Perfekt adatai szerint egyre többen választják a sportedzői képzést is. Teljes cikk...
NFM: bővült a Programozd a jövőd! projekt
8 éve Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára az M1 csatorna Aktuális című műsorában elmondta: a meglévő négy mellett két informatikai vállalkozással bővült a Programozd a jövőd! projekt, amely 21 felsőoktatási intézményben indít díjmentes képzéseket, elsősorban informatikus hallgatók számára - írja az MTI. Teljes cikk...
Női hokisoknak indít karriermodellt a GE
8 éve A kettős karrierépítéssel az európai élvonalba kerülhet a magyar női jégkorongsport - derül ki a GE sajtóközleményéből. Teljes cikk...
Ingyenes informatikus képzést indít a T-Systems Magyarország
8 éve Ingyenes informatikus képzést indít szeptember elsejétől utánpótlásának nevelésére a T-Systems Magyarország, az akadémiára június 30-ig lehet jelentkezni - közölte a vállalat az MTI-vel. Teljes cikk...
Képzéssel segíti a kormány a nők foglalkoztatottságát
8 éve Képzéssel támogatja a kormány a nők foglalkoztatottságát, a programra az önkormányzatok május 19-től adhatnak be pályázatot a források kimerüléséig vagy legkésőbb 2018. május 21-ig - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára, a GE Magyarország negyedik Dolgozó szülők napjának megnyitóján. Teljes cikk...
Pedagógusokat tanítanak munkavédelemre
8 éve Általános iskolásoknak szóló interaktív munkavédelmi leckékkel és kisfilmekkel segíti a pedagógusok munkáját az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA). A Munkavédelmi Világnap alkalmából rendezett szemináriumokon a pedagógusok bővíthetik tovább ismereteiket a munkavédelemről és arról, hogy miként integrálhatják az EU számos országában már sikeresen alkalmazott munkavédelmi tananyagot az órákba, foglalkozásokba. Teljes cikk...
Ingyen szerezhetnek hivatásos jogosítványt 2 és fél ezren
8 éve Újabb 2500 hivatásos gépjárművezetői jogosítvány megszerzését biztosítja ingyen a munkaerő-piaci változások segítése program a pénteken induló képzéseken - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az MTI-vel. Teljes cikk...
Megjelent a Munkahelyi képzések támogatása mikro, kis és középvállalatok munkavállalói számára című felhívás
8 éve A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Munkahelyi képzések támogatása mikro, kis és középvállalatok munkavállalói számára” című (VEKOP-8.5.3-17 kódszámú) felhívás. Teljes cikk...
Hogyan biztosítsunk eredményes tréninget a kollégáinknak?
8 éve Manapság rengeteg típusú tréning érhető el. A cégek nap mint nap használják őket problémáik megoldására és vállalati hatékonyságuk növelésére. A kérdés csupán az, hogy a tréningek széles palettájából, hogyan lehet kiválasztani a tényleg hatékonyakat, melyek egyedi megoldást kínálnak mindennapi kihívásainkra, és illeszkednek a dolgozók tanulási ritmusához. Teljes cikk...
Megjelent a Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára című felhívás
8 éve A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára” című (GINOP-6.1.5-17 kódszámú) felhívás. Teljes cikk...
Megjelent a Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok és nagyvállalatok munkavállalói számára indított képzések szakmai támogató programja című felhívás
8 éve A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok és nagyvállalatok munkavállalói számára indított képzések szakmai támogató programja” című (GINOP-6.1.7-17 kódszámú) felhívás. Teljes cikk...
Hol tart a facility management Magyarországon? - Új képzési lehetőség a szakma képviselői számára
8 éve 2017 februárjában egy szakmai fórum keretein belül került bemutatásra az ősszel startoló, öt nyelven elérhető e-learning felület, mely hiánypótló szolgáltatás lesz a maga nemében. Teljes cikk...
Pénz érkezik a kapcsolati erőszak áldozataival foglalkozók képzésére
8 éve Az elkövetkező négy évben 1,16 milliárd forintot fordít a kormány a kapcsolati erőszak áldozataival foglalkozó krízisközpontok fejlesztésére, valamint a területen dolgozó szakemberek képzésére. A gyermekvédelmi jelzőrendszer ötezer tagját, továbbá 250 pedagógust és 250 önkéntest készítenek fel arra, hogy felismerjék a kapcsolati erőszak jeleit - mondta Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár kedden az MTI-nek. Teljes cikk...
Megújul a szociális ágazat képzési programja
8 éve Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban (EFOP) uniós forrásból 12 milliárd forintot szánnak erre - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. Teljes cikk...
Hogyan ne juss el a célközönségedhez?
8 éve Szeretnél tuti receptet ahhoz, hogy senki se kattintson a cikkedre? Akkor írj cirkalmas mondatokat, egymásba folyó, teljes képernyő szélességet kitöltő sorokat, ne használj illusztrációt, és beszélj sokat mellé. Ha az a célod, hogy csak saját szórakoztatásodra írj, könnyű a dolgod, az interneten fellelhető írások 90 százalékát a kutya nem olvassa el. Ezek mellé beállni a sorba egyszerű feladat. Elmondjuk, hogyan csináld. Vagy épp hogyan ne. Teljes cikk...
A nyílt munkaerőpiactól távol "dolgozgathatnak" a hajléktalanok
8 éve Jelenleg a legtöbb hajléktalannak a közfoglalkoztatási programokban van lehetősége dolgozni. Kiégett emberek kezei alatt, a megélhetést jelentő munkaerőpiactól elzárva „dolgozgatnak”. Ugyanakkor a munkáltatók várnák a munkavégzésre felkészült hajléktalan személyeket. Csak éppen nem tudják, hol érik őket utol, és arra sincs pontos, módszertani leírás, hogyan kell a már munkaképessé tett emberekkel sikeresen együtt működni. A HR Portál annak járt utána, milyen módszertani megoldások léteznek, és ezek milyen sikerességgel működnek. Teljes cikk...
Folyamatosan zajlik az Apollo új munkatársainak képzése
8 éve Áprilisban indulhat el a termelés az Apollo Tyres gyöngyöshalászi abroncsgyárában. Az új üzemben 900 munkavállaló fog dolgozni, négyszázan már alkalmazásban vannak, képzésük folyamatosan zajlik, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
Február közepéig jelentkezhetnek gumiipari iskolákba a nyolcadikos diákok
8 éve Február 15-éig adhatják be továbbtanulási lapjukat a nyolcadikos diákok gumiipari technikus és abroncsgyártó szakokra két Heves megyei szakközépiskolába - írta közleményében az Apollo Tyres gumigyártó cég. Teljes cikk...
Egyre kevesebb a tréning, egyre kevesebb pénzből
8 éve Még mindig csak a reakció-értékelését, azaz a happy-sheet-eket használják az egyes szervezetek a tréningek hatékonyságának értékelésekor. Pedig a válság sok mindent megváltoztatott. A hosszú képzési programokra egyre inkább a coaching-szerű képzési folyamatokat rendelnek a cégek, és a megszerzett tudás sem mindig másodlagos. Poór József, a egyetemi tanár, kutatási központ vezető a legújabb hatékonyságvizsgálati kutatásuk elsődleges eredményeiről beszélt a HR Portálnak. Teljes cikk...
Gyakran elmarad a képzések hatékonyságának értékelése
8 éve A magyarországi cégek legnagyobb arányban a munkahelyi betanítási folyamatot, a csapatépítő tréninget és a konferenciákat alkalmazzák. Gyakran elmarad a képzések hatékonyságának értékelése - derült ki a Grow Szervezetfejlesztési Tanácsadó Zrt. és a Szent István Egyetem Menedzsment és HR Kutató Központjának kutatásából. Teljes cikk...
Villamosvezetőket keres a BKK
8 éve Az autóbuszsofőrökhöz hasonlóan villamosvezetőkből is hiány van, ezért a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. újra villamosvezetői képzésre csábít - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
HR fejlesztési stratégia kidolgozására is költhető milliárdok érkeznek
8 éve A napokban indult el a 10 milliárd eurós keretösszegű, nagyvállalatok munkahelyi képzését támogató pályázat társadalmi egyeztetése. Képzések, a vállalati HR fejlesztési stratégia kidolgozása és projektmenedzseri feladatokat ellátó munkatársak alkalmazása támogatható - írja a Portfolio. Teljes cikk...
Már építészhiány is felütötte a fejét
8 éve Hosszú recesszió után az építőipar is kezd magára találni, az ingatlanpiac szárnyal, már nem csak az építőipari szakmunkásokból, hanem az építészekből is hiány mutatkozik, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
Új év, új karrier? Karriertervezési tippek szakértőtől
8 éve Az év eleje jó alkalom arra, hogy átgondoljuk, miként alakult karrierünk az elmúlt esztendőben, és megtervezzük, idén mit teszünk a szakmai fejlődés érdekében. Az alábbiakban oktatási szakértő segít abban, milyen lépéseket tegyünk a karriertervezés során. Teljes cikk...
Több pilóta kellene
8 éve A légitársaságok egyre növelik kapacitásaikat, viszont pilótákból hiány van a piacon, ezt a hiányt lovagolhatják meg az őket képző intézmények, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
Széchenyi 2020 program: 12 milliárd humánerőforrás-fejlesztésre
8 éve A Széchenyi 2020 program keretében az Európai Unió 12 milliárd forintos támogatásával szociális humánerőforrás-fejlesztési programot indított a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság konzorciuma - tájékoztatta az NRSZH az MTI-t. Teljes cikk...
Miért ne hagyjunk lyukakat az önéletrajzunkban?
8 éve Nem szabad indoklás nélküli lyukakat hagyni az önéletrajzban, ezt tanácsolja minden HR szakértő. Ráadásul olyan nincs, hogy valaki semmit nem csinál éveken keresztül. A próbálkozásokra, az elhivatottságra, lojalitásra kell helyezni a hangsúlyt, de persze át- vagy továbbképződni sem árt közben. Magyarországon a tartós munkanélküliség átlagos időtartama 17,8 hónap a legutóbbi KSH adatok szerint. Ez korábban nagyon hosszú ideig változatlanul 19 hónap volt. Míg az egyik oldalon áll az egyre több szektort érintő munkaerőhiány, addig a másik oldalon ott a szinte reménytelenül elhúzódó munkanélküliség, amely a munka nélkül töltött hónapok számának növekedésével egyre csökkenő esélyekkel is jár. Az érthető módon elkeserítő helyzet ellenére az álláskereső sokat tehet, ha tudatosan próbálja növelni az esélyeit. A rendszernek pedig a készségek és képességek fejlesztését kellene támogatnia aktív munkaerő-piaci programokkal. Teljes cikk...
25 ezer embert tervez felvenni az IBM
8 éve A számítástechnikai óriás bejelentette, hogy 25 ezer fővel bővül és 1 milliárd dollár értékű képzési programot is indít, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
Sokba kerülnek az iskolakerülők: 12 milliárdot költünk rájuk
8 éve Az iskolaelhagyás elleni küzdelemre 2020-ig 12 milliárd forintos európai uniós forrást különített el a kormány - írja az MTI. Teljes cikk...
A PISA teszt szerint még nem mi vagyunk az utolsók
8 éve A szlovákokat verjük természettudományban, matematikából lepipáltuk Izraelt, szövegértésben mögöttünk kullog Chile - nem sok pozitív eredménnyel szolgál a frissen megjelent PISA teszt. Teljes cikk...
Kit állítsunk az ügyfél szolgálatába…
8 éve ...ha szeretnénk, hogy az ügyfeleink megmaradjanak, sőt: ajánljanak is bennünket ismerőseiknek? Teljes cikk...
Nagy a hiány molnárokból
9 éve Elöregedőben a molnárszakma, mert évek óta nincsen utánpótlásképzés. A Gabonaszövetség szerint nem feltétlenül a fiatalok képzése, hanem a felnőtt szakmunkások átképzése jelenthetne megoldást a malomipar számára, írja a Magyar Idők. Teljes cikk...
Ezeket a hiányszakmákat támogatják jövőre
9 éve Néhány napja jelent meg a lista, hogy jövőre mely képzések - hiányszakmák elsajátítását - támogatja a kormány ösztöndíjjal. A lista sokféle, főleg kétkezi munkák oktatása van rajta, és meglepő módon hiányzik a rendszeresen hiányszakmaként felmerülő informatika, írja a Napi.hu. A havi támogatási összeg akár 50 ezer forint is lehet. Teljes cikk...
Az informatikai ismeretek alapjait a közoktatásban kellene megadni
9 éve Bár informatikai tudásra szinte minden munkakörben szükség lesz, a közoktatásban az informatikaórák számát a 2012-ben bevezetett kerettantervi változások 54 százalékkal csökkentették, írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...
A többség fontosnak tartja a munkavállalók képzését
9 éve Ilyen vagy olyan okból, de mini felmérésünk válaszadói fontosnak tartják a munkaerő képzését. Túlnyomó többségük arra szavazott, hogy képezni kell a munkavállalókat. Teljes cikk...
Képezni kell az embereket Csongrád megyében
9 éve Elsősorban a munkaerő-tartalékok megtalálása és integrálása a célja a Csongrád megyei önkormányzat és a megyei kormányhivatal által indított, egymilliárd forintos költségvetésű foglalkoztatási programnak, amelyről az együttműködési megállapodást hétfőn írták alá a résztvevő szervezetek Szegeden. Teljes cikk...
Nagy-Britannia kitessékelné a külföldi orvosokat?
9 éve Az Egyesült Királyság jelenleg első az OECD listáján, amely szerint ott dolgozik a legtöbb külföldi orvos. A 88 ezer jelenleg dolgozó orvos negyede külföldi. A britek szeretnék önellátóvá tenni az egészségügyet, és tízéves távlatban hazaküldeni a külföldi egészségügyi dolgozókat, írja a Bloombergre hivatkozva az Index. Teljes cikk...
26 éves nő lett egy repülőgép kapitánya
9 éve A 26 éves Kate McWilliamsetet pilótából kapitánnyá nevezte ki az easyJet - áll a közleményben. Teljes cikk...
Nem lehet elég korán megismertetni a gyerekeket a munkavédelemmel
9 éve Általános iskolás, 7-9, valamint 9-11 éves gyerekek számára biztosít játékos módon elsajátítható munkavédelmi alapismereteket az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA). Az online, szabadon hozzáférhető tananyagot a Nemzetgazdasági Minisztérium juttatja el az ország általános iskoláinak - tájékoztatták portálunkat. Teljes cikk...
Wavrik Gábor a Neosys új SSC képzési üzletágának vezetője
9 éve Wavrik Gábor 2016. szeptember 1-től a Neosys Szervezetfejlesztő és Tanácsadó cégnél állt munkába az új SSC képzési üzletág vezetőjeként. Teljes cikk...
Szolgáltató központok igényeire szabott képzés indul
9 éve A BDO Magyarország üzleti szolgáltató központok (Shared Service Center) speciális munkaerőigényéből kiindulva képzést indít a Szegedi Tudományegyetemmel közösen Gazdaságtudományi Karon - tájékoztatták portálunkat. Teljes cikk...
Elmennek a hazai orvosegyetemekről a külföldi hallgatók
9 éve A hazai orvosképzés megújítását nevezte az elkövetkező évek egyik kiemelt feladatának az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) oktatásért felelős államtitkára vasárnap Debrecenben. Teljes cikk...
Mekkora veszteséget jelent az informatikusok hiánya?
9 éve Egy betöltetlen pozíció akár évi 20 millió forintos GDP hiányt is okozhat. Az oktatási rendszer pedig nemhogy az exponenciálisan növekvő igényeket, hanem a nyugdíjba vonuló informatikusokat sem tudja pótolni, írja a Portfolio. Teljes cikk...
SSC kurzus indul a szegedi egyetemen
9 éve Az SZTE Gazdaságtudományi Kar SSC Basics kurzust indít a BDO szakembereinek közreműködésével. Az üzleti szolgáltató központok Magyarországon az egyik leggyorsabban fejlődő terület, ahol a gazdasági végzettségű és idegen nyelveket jól ismerő szakemberek számára évente több ezer új állást kínálnak. Teljes cikk...
A munkaerő megtartása lesz Európában a kihívás
9 éve A jó és rugalmas képzés alapfeltétel lenne, hogy a munkavállalók fel tudják venni a versenyt az amerikai és ázsiai munkaerő olcsóságával. Az 57-67 év közötti fizikai munkások túlélése az egyik komoly kihívás, írja a Napi.hu. Teljes cikk...
Jól keresnek a szakácsok, de a képzésükön még javítani kell
9 éve Ugyan a vendéglátásban munkaerőhiány van, de a szakácsok már keresnek annyit, amennyit Nyugat-Európában, a szakácsképzésen azonban javítani kell, vélekedik a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Teljes cikk...
Ha nem vesznek fel, az OKJ lehet a B terv
9 éve 111 ezer fiatal várja ma a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Akinek azonban ma este nem sikerül bejutnia valamelyik főiskolára vagy egyetemre, annak is van alternatíva, például egy OKJ-s képzési lehetőség. Augusztus végéig lehet még változatlan feltételekkel jelentkezni, utána változnak a jogszabályok és az OKJ rendszere is. Teljes cikk...
Ma kiderülnek a felvételi ponthatárok
9 éve Ma este nyolc órakor hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. 111 ezren izgulhatnak, hogy sikerült-e bejutniuk az általuk választott képzésre. A legnépszerűbb megcélzott területek a gazdasági és műszaki képzések, valamint az óvodapedagógus alapképzés. Teljes cikk...
Elkészült a legjobb magyar orvosok 100-as listája
9 éve Szakmai vélemények alapján - kórházigazgatókat, intézetvezetőket, szakorvosokat és a szakmai kollégiumokat megkérdezve - készítette el a Haszon magazin a legjobb magyarországi orvosok 100-as listáját. Teljes cikk...
Ezért is felmondhat a munkavállaló
9 éve A dolgozók manapság sokkal könnyebben össze tudják hasonlítani saját helyzetüket az azonos szakmában, pozícióban más vállalatoknál dolgozó szakemberekével. Ha nem tetszik a céges kultúra könnyebben veszik a kalapjukat, írja a Profession.hu. Teljes cikk...
Miért nem dolgoznak a megváltozott munkaképességűek? - készül a prognózis
9 éve Munkaerő-piaci előrejelzést készít a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásáról a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal - tájékoztatták portálunkat. Teljes cikk...
2-3 hónap is kell a megfelelő ember megtalálásához
9 éve A rendelkezésre álló munkavállalók száma az elmúlt egy évben drasztikusan visszaesett Magyarországon, és létszámuk továbbra is fokozatosan apad - figyelmeztetett az egyik munkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég vezetője. Teljes cikk...
Képzéssel lehet itthon tartani az orvosokat?
9 éve Az orvosok nagyobb nettó bér nélkül is hajlanak a külföldi munkavállalásra, ugyanakkor már kisebb béremelés is csökkenti a migráció valószínűségét. Az itthon maradást leginkább a képzés és továbbképzés színvonalának javítása motiválja - állapította meg egy friss kutatás kapcsán Hárs Ágnes, a Kopint-Tárki Zrt. vezető kutatója. Teljes cikk...
Hiányszakmákra képzik az álláskeresőket Komárom-Esztergom megyében
9 éve A pályakezdő fiatalok, a tartósan munka nélkül lévők és a közfoglalkoztatottak csoportjaiban közel kétezer álláskereső elhelyezkedését támogatja idén uniós forrásból finanszírozott munkaerő-piaci képzésekkel a Komárom-Esztergom megyei kormányhivatal. Teljes cikk...
34 milliárd jut munkahelyi képzésekre: kkv-k és multik örülhetnek
9 éve 33,9 milliárd forintot tervezett be munkahelyi képzésekre a 2014-2020-as időszakban a Nemzetgazdasági Minisztérium. 11,3 milliárd jut a nagyvállalatok, 22,6 milliárd a kis- és középvállalatok munkavállalóinak képzésére uniós pénzből. Teljes cikk...
Szakma- és diplomaszerzés a börtönökben: több ezer elítélt tanul
9 éve Kulcsfontosságú az elítéltek munkavégzése, oktatása és képzése a társadalomba való visszailleszkedés szempontjából. Sokan a börtön falain belül érettségiznek, szereznek szakmát vagy éppen diplomát - tudósít a Magyar Idők. Teljes cikk...
Szigorú előírások szerint dolgozhatnak, mégsem képzik itthon a klímaszerelőket
9 éve Bár a klímarendszerek telepítéséhez, szereléséhez, kereskedéshez is külön engedély kell. Ugyanakkor aki minősített szerelő akar lenni, az legközelebb Szlovákiában tud európai uniós oktatást elvégezni, mert jelenleg Magyarországon erre nem indítanak képzést, írja a Népszabadság. Teljes cikk...
Az emberi nyelvet panaszkodásra találták ki, de egy kedves bulldog eltérít ettől
9 éve Mi jobb? és milyen lesz, amikor még jobb lesz? – erre koncentrál a megoldásközpontú brief coaching. Azaz egy egészen másfajta beszélgetésre hívja az ügyfeleket, leterel a szokásos, panasszal teli útról. A rövid coaching irányzata úgy született, hogy Amerikában egy családtámogató központban Steve de Shazer terapeutakánt dolgozott, ám munkája során soha nem lehetett biztos abban, hogy a hozzá betérő/irányított családok eljönnek-e a következő megbeszélt időpontban is. Ezért olyan módszert kellett kidolgoznia, amivel egyetlen óra alatt segíteni tud az embereknek. Így született meg a brief coaching egyszerű és lemeztelenített kérdéssora. Hiszen a coachingülés a káoszelmélet pillangója: megrezeg a szárnya, és nem lehet tudni mi történik egy-egy ülés után – még akkor is, ha láthatóan semmi nem történt a beszélgetés során, ami a megoldás felé vinne. Az ontológiai coaching után a megoldásközontú brief coachinggal ismerkedtem meg Tegyi Enikő jóvoltából, aki magát a teljes workshopot briefesen építette fel, hiszen azzal kezdtünk, hogy mi a legszebb reményünk ettől a képzéstől? Teljes cikk...
Gyakornoki programmal frissít a Lufthansa Systems Hungária
9 éve Az IT Young Professional Program a légiközlekedési informatika szakterületébe vezeti be a pályakezdőket. A programra június 10-ig lehet jelentkezni - derül ki a vállalat közleményéből. Teljes cikk...
Folynak a tárgyalások a cafeteriarendszerről
9 éve A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szerint a cafeteria átalakításakor a SZÉP-kártya rendszert meg kellene tartani. Teljes cikk...
Hatalmas a szakemberhiány, mit tesznek az építőipari cégek?
9 éve Az építőipari vállalkozók több mint egyharmada nem rendelkezik kellő számú szakmunkással - derül ki az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 400 cég megkérdezésével végzett konjunktúrafelméréséből. Teljes cikk...
Ha csak ’kellene’, akkor nem is muszáj
9 éve Ültem már sokszor iskolapadban, vettem részt nem egy tréningen, sőt coachingot is tanultam már tanfolyami oktatás keretein belül. Amikor elmentem a Business Coach által szervezett ontológiai coaching továbbképzésre, akkor is sok elméletre, némi gyakorlatra számítottam. Annak ellenére, hogy valójában elképzelésem sem volt, mi lehet az az ontológiai coaching. Valami egészen mást kaptam. Teljes cikk...
Nagy a nyomás a dolgozókon, sok változásra kell reagálniuk
9 éve Bár a gazdasági válságra adott egyik első reakcióként a cégek a munkatársak és a vezetők képzésére szánt forrásokat kurtították meg, a 2012-es trendfordulót követően, 2015-ben nőttek a tréningköltések. Nőtt a vezetőképző programok száma, továbbá többet költöttek a cégek szervezetfejlesztésre. A Tréning Kerekasztal Egyesület évről évre felmérést készít a tréningpiac trendjeiről. Ennek kapcsán beszélgettünk Szabó Csabával, a Tréning Kerekasztal ügyvezetőjével. A Develor vezérigazgatója elmondta, a minőségi képzéseknek nagy a szerepük a munkavállalók megtartásában is. Bár örülnek a dolgozók a fejlesztési lehetőségnek, nyomasztja őket, hogy a tréning miatt felhalmozódott munkát csak túlórával tudják majd bepótolni. A feszített munkatempóban felértékelődött az idő szerepe és egyre kritikusabbak a résztvevők. Teljes cikk...
Felnőttek jellemző vonásai a tanulásban és a munkában - na de ki felnőtt?
9 éve A felnőtt személyiség mind a vállalt tanulás során, mind a munkavégzése során bizonyos elvárások kielégítését kívánja elérni. A vezetőknek, a képzésben érdekelteknek, megvalósítóknak ezeket a „követelményeket” ismernie kell és kielégítenie szükséges. Ebben az esetben azonban megfogalmazódik a kérdés, hogy ki a felnőtt. Erre a kérdésre azonban nehéz megfelelni, mivel több személetű megközelítés, definíció található a szakirodalomban, ezért idézünk ezekből, majd megkíséreljük saját kifejtéssel megfogalmazni a felnőttséget. Teljes cikk...
Az informatikusok a legkeresettebb szakemberek
9 éve Aki azt szeretné, hogy több év, évtized múlva is keresett és jól megfizetett szakember legyen, annak érdemes az informatika felé vennie az irányt - akár teljes munkaidős állást, akár rugalmas munkaidőben, otthonról végezhető megbízásokat szeretne. Teljes cikk...
Munkanélküliség és súlyos munkaerőhiány egyszerre
9 éve A munkaerő-szükséglettel küzdő cégek kiemelkedő juttatásokkal igyekeznek csábítani a munkaerőt, van ahol akár már fél évre lakhatást is fizetnek a belépőnek, csak be tudják tölteni az állást. Míg a másik oldalon, bizonyos régiókban súlyos munkanélküliséggel küzdenek, írja a Népszabadság. Teljes cikk...
Magyarországon tanítják be az amerikai Hankook gyár mérnökeit
9 éve Magyarországon sajátítják el a szükséges gyakorlati szakmai ismereteket a Hankook Tire gumiabroncsgyártó vállalat első amerikai gyárának munkavállalói. A Tennessee állambeli Clarksville-ben épülő gyár ból közel 200-an érkeznek egy mindent átfogó, tapasztalattól függően egy-négy hétig tartó szakképzésre, közölte a cég. Teljes cikk...
Nőtt a kereslet a minőségi tréningekre
9 éve Bár a gazdasági válságra adott egyik első reakcióként a cégek a munkatársak és a vezetők képzésére szánt forrásokat kurtították meg, a 2012-es trendfordulót követően, 2015-ben tovább folytatódott a tréningek térnyerése és ismételten nőttek a tréningköltések. Teljes cikk...
Félszáz fogyatékos diák vett részt a közigazgatási ösztöndíjprogramban
9 éve Félszáz, fogyatékossággal élő felsőoktatási hallgató vett eddig részt a 2014 tavaszán elindított közigazgatási ösztöndíjprogramban, a legtöbben az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) szerezhettek munkatapasztalatot tanulmányaik mellett. Teljes cikk...
Egyetemi végzettségű ápolók vehetnek át feladatokat az orvosoktól
9 éve Három év múlva akár el is indulhatna a rendszer, amelyben a főiskolai diploma után, másfél év mesterképzéssel az ápolók olyan feladatokat is elvégezhetnének önállóan, amelyeket jelenleg még az orvosok látnak el. Készül ezeknek az egészségügyi feladatoknak a listája, írja a Népszabadság. Teljes cikk...
Kell egy csapat! - de nem mindegy, hogy milyen
9 éve Ismerős helyzet, hogy gondos kiválasztás után biztosak vagyunk benne, hogy a legkiválóbb szakemberekből álló teammel dolgozunk, a projektek valahogy mégis a legrosszabb rémálmainkat idézik. A feladatok nem készülnek el időre, a kollégák motiválatlanok, kapkodnak vagy unottak. Van még néhány lelkes munkatárs, de lassan őket is beszippantja az irodában és a megbeszéléseken uralkodó feszült hangulat. A csapat legjobb esetben is csak funkcionál, de korántsem teljesít jól és végképp nem hozza ki magából a maximumot. A projektek akadoznak és a termelékenységre fordítható időt a hibák kijavítása veszi el. A közös munka kínszenvedés és a vezető nem érti, mi állhat ennek hátterében. Miért nem tudnak kibontakozni a tehetségek, miért nem jönnek az ötletek és az a néhány, ami mégis felszínre kerül, miért nem valósul meg? Teljes cikk...
Hogyan javítható a munkahelyi hangulat?
9 éve A szervezet hétköznapjait és eredményeit döntően befolyásoló nyomott, kiábrándult, vagy akár feszültséget rejtő általános munkavállalói hangulat gyakran igényel vezetői beavatkozást, vagy szükségessé teheti komplexebb szervezetfejlesztési eszközök bevetését is. Teljes cikk...
Civil szervezetek vezetői pályázhatnak
9 éve 2016-ban is indul a Non-Profit Vezetői Akadémia, 10 civil szervezet vezetője számára ingyenesen. Teljes cikk...
Már egymástól csábítják a munkaerőt a cégek
9 éve Kritikus kérdés a munkaerő rendelkezésre állása a jelenlegi húzóágazat, a járműipar további fejlődése szempontjából, mondta a Keszte Róbert, a Continental Automotive Hungary Kft. budapesti gyárigazgatója a Világgazdaságnak. Teljes cikk...
Rekordot döntött az érdeklődés a továbbtanulási lehetőségek iránt
9 éve Minden eddiginél többen, 33.000-ren látogattak el a továbbtanulási lehetőségek legnagyobb seregszemléjére, a múlt héten. Próbanyelvvizsgát is lehetett tenni az Educatio Kiállításon. Teljes cikk...
Magyarországon képeznék az önjáró autók fejlesztőit
9 éve Az autóipar húzóágazat, de ezen a téren is egyre fontosabb szerepet kap a kutatás-fejlesztés, amihez szakemberek kellenek. Őket képeznék a magyar egyetemek. Ennek érdekében írt alá egymással együttműködési megállapodást a BME, az ELTE és az MTA SZTAKI, derül ki az egyetemek közleményéből. Teljes cikk...
Csökken-e a munkanélküliség egy újabb munkahely-teremtési programtól?
9 éve Francois Hollande francia elnök hétfőn bejelentette, hogy a következő másfél évben több mint kétmilliárd eurót szán a munkahelyteremtésre, amelyből egymilliárd eurót a képzésre fordít a kormány, hogy megállítsa a munkanélküliség növekedését. Teljes cikk...
Alkalmazott tudományok egyeteme lett a BGF
9 éve Az ország legnagyobb, mintegy 16 000 hallgatót képző alkalmazott tudományok egyeteme jött létre azzal, hogy 2016. január 1-jétől a korábbi Budapesti Gazdasági Főiskola alkalmazott tudományok egyeteme státuszt kapott. Teljes cikk...
Iskola helyett közmunkába mennek a gyerekek
9 éve A 16 éves korig tartó tankötelezettség egyik következménye, hogy ahol a szükség úgy kívánja a szülők kiíratják az iskolából a már nem tanköteles gyereket, hogy menjen inkább dolgozni, derül ki a hvg.hu beszélgetéséből Mártonfi György oktatási szakértővel. Teljes cikk...
Gond lesz a munkaerőhiány az építőiparban
9 éve Idén legalább háromezer új lakás építését kezdik meg a nagyobb fejlesztők. A jó munkaerőért a cégeknek már tavaly is versenyezniük kellett, a helyzet pedig idén még élesebb lehet - írta a Magyar Nemzet Online. Teljes cikk...
Gyerekként felnőttmunkát csak szívből lehet végezni
9 éve A MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút, egykori nevén az úttörővasút 2015-ben bekerült a Guiness-rekordok közé, mint a világ leghosszabb olyan vasútvonala, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el. Riportunkból kiderül, miért vállalják ezt a felelősségteljes szolgálatot a gyerekek, és mit nyerhetnek vele. Teljes cikk...
Drága a foglalkoztatási statisztikák javítása
9 éve Az LMP kudarcnak tartja a közfoglalkoztatást, a siker ugyanis az ellenzéki párt szerint az lenne, ha csökkenne a programban résztvevők száma, nem pedig növekedne. Teljes cikk...
200 ezer közmunkás télen is
9 éve Télen átlagosan 190-210 ezren dolgozhatnak közfoglalkoztatási programban, 20-30 százalékkal többen, mint egy évvel ezelőtt - értesült a Magyar Nemzet. Teljes cikk...
Tanfolyam után elbocsátás várt a jegypénztárosra
10 éve Tíz jegypénztárostól vált meg a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. egy hete. A cég azzal indokolta elbocsátásukat, hogy a szakterületi feladatok ellátásához a munkavállalói létszámot felülvizsgálták és racionalizálták - írja a VS.hu. Teljes cikk...
Pályaorientációs teszttel a sikeres elhelyezkedésért
10 éve Az Szegedi Tudományegyetem (SZTE) saját fejlesztésű képzési orientációs tesztet készített a középiskola befejezéséhez közel álló diákoknak, ezzel segítve őket a számukra legmegfelelőbb képzési terület és karrierút kiválasztásában - adja hírül az Edupress.hu. Teljes cikk...
Nem akarta megszüntetni a gimnáziumi képzést az NGM
10 éve Korábban mi is hírt adtunk róla, hogy a váci Boronkay György középiskolában is felmerült a gimnáziumi képzés megszüntetése. Az NGM szerkesztőségünkhöz eljuttatott álláspontja szerint tévesek az információk a gimnáziumi osztályok megszüntetéséről. Marad a képzés a győri Krúdyban és a váci Boronkayban is. Teljes cikk...
A Miskolci Egyetemmel működik együtt az Apollo Tyres
10 éve Nemzetközi és hazai viszonylatban egyaránt keresett, versenyképes végzettséget adó képzések kialakításán dolgozik együtt Magyarországon az Apollo Tyres Hungary a Miskolci Egyetemmel a jövőben. Teljes cikk...
Nincs elég szakképzett munkaerő az építőiparban
10 éve Az építési piac elmúlt két évi bővülése felszínre hozta az építőipari szakmunkáshiányt, illetve a képzés hiányosságait - hívta fel a figyelmet az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ). Teljes cikk...
Milliárdos programmal mennek vissza a munkaerőpiacra
10 éve Október végén zárul a Békés Megyei Kormányhivatal hátrányos helyzetű személyek elhelyezkedését elősegítő programja, amely 8,017 milliárd forintos uniós támogatás révén valósult meg - tájékoztatott a hivatal. Teljes cikk...
Legyen Skoolt végzett miniszterelnökünk!
10 éve A legjobban fejlődő, legmagasabb fizetéssel honorált, és egyben legmagasabb hatásfokkal bíró iparágnak, az IT-nek a hatóköréből végleg kimaradnak a nők, ha nem tudnak becsatlakozni a működtetésébe, irányításába. Ezen a területen rengeteg új munkahely fog létrejönni, és a cégek számítanak a női programozókra. Egy civil kezdeményezés, a Skool másfél éve kezdett olyan programokba, amellyel több oldal szemléletmódját egyszerre formálja. A cégnek jövőalakítási lehetőséget, a szülők számára versenyképes jövőképet, a 10-18 éves lányoknak pedig önbizalmat ad ahhoz, hogy együtt, egymást segítve léphessenek előre. A program egyéni hatásáról a 17 éves Eszti, a most már mozgalommá szélesedő kezdeményezés céljairól pedig az egyik alapító, a Facebook képviselője, az NNG egykori vezetője, és az ELTE IK munkatársa beszélt. Teljes cikk...
Több pénz jut a hátrányos helyzetűek munkaerő-piaci reintegrációjára
10 éve A kormány egymilliárd forinttal növeli a leghátrányosabb helyzetű csoportok munkaerő-piaci esélyeinek növelésére szolgáló összeget a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében - az erről szóló határozat a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg. Teljes cikk...
44 ezer hátrányos helyzetű álláskeresőnek van már munkája
10 éve Országosan csaknem 154 ezer álláskereső vett részt abban a programban, amely a hátrányos helyzetű álláskeresők munkaerőpiacon való elhelyezkedését javítja, közülük közel 44 ezren már munkában állnak "A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása" című projekt segítségével. Teljes cikk...
Pénzért veszekszem emberekkel
10 éve A coachnak tanuló bloggerünkre a fenti mondat gyakorolta a legnagyobb hatást a legutóbbi képzési napján. A coach növendékek megtanultak ugyanis bemutatkozni. Olyan gyorsan és tömören, hogy biztos emlékezzenek rájuk. Olyan gyorsan, amennyi idő alatt a lift felér a másodikra. Teljes cikk...
Sofőrképzés és munka: komoly kiválasztási folyamat kezdődött
10 éve Már 23 ezren jelentkeztek az állami finanszírozású hivatásos gépjárművezetői képzésre, amely során hatezer ember kap lehetőséget a tanfolyam elvégzésére és elhelyezkedésre - tájékoztatta a program egyik szervezője, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) pénteken. Teljes cikk...
Pilótákat képeznek a Wizz Air-nek
10 éve A Wizz Air-nek egyre több pilótára van szüksége, ezért a légitársaságnak több helyen, Nyíregyházán, Debrecenben is képeznek majd szakembereket - tudatja a Világgazdaság. Teljes cikk...
A fizetős hallgatók ötöde diákhitelből finanszírozza a képzését
10 éve Lezajlott a szeptember 15-ig tartó első Diákhitel igénylési hullám, melyből megállapítható, hogy a 2015/16-os tanévben is népszerű a képzési díjra fordítható Diákhitel2. Eddig 4137 darab Diákhitel2-es igénylést adtak le a hallgatók, 1079 millió forint értékben. Teljes cikk...
A versenyelőny az emberi erőforrás tőkében rejlik?
10 éve "…a vállalatok egyetlen fenntartható versenyelőnye a jövőben azok emberi erőforrás tőkéjében rejlik…" – állítják a szakértők. Egy vállalat könyv szerinti értéke és tőzsdei értéke között átlagosan 9-10-szeres eltérés van. Az eltérés egyik igen jelentős okát a humán tőke jelenti. Teljes cikk...
Hogyan lehet vonzóbb a pedagóguspálya?
10 éve Másfél évig vizsgálták kutatók, uniós projekt keretében, hogy hogyan lehetne vonzóbbá tenni a pedagóguspályát. Az InfoRádiónak nyilatkozó Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet vezetője szerint a kiszámíthatóság a legfontosabb. Teljes cikk...
Németország: Milyen munkahelyekre számíthatnak a migránsok?
10 éve A jelek szerint Németországban nem olyan régen indult el a gondolkodás azon, hogy milyen munkahelyeket is kaphatnak az ezrével érkező migránsok? Teljes cikk...
180 ezer fiatalt kell segíteni az elhelyezkedésben
10 éve Szeptember végéig kell benyújtani a pályázatokat az első fiatalok foglalkoztatását segítő projektekre, a közép-magyarországi régióban. 2014 és 2020 között a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében 288 milliárd forintos uniós támogatás áll a régió rendelkezésére. Teljes cikk...
Támogathatja dolgozói tanulmányait
10 éve Béren kívüli juttatásként a munkavállaló tandíjba is besegíthet a munkáltató, írja az adózóna.hu. Teljes cikk...
Kezdődik a csődgondnokok képzése
10 éve Hétfőn kezdik meg a szeptember 1-jén induló Családi Csődvédelmi Szolgálat leendő munkatársainak képzését - írja a Magyar Nemzet szombati számában az Igazságügyi Minisztériumra hivatkozva. Teljes cikk...
Fogvatartottak készítik a határzár szerkezeteit
10 éve A Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai készítik a határőrizeti célú ideiglenes biztonsági határzár tartószerkezeteit, a munkavégzés fázisait sajtótájékoztatón mutatták be kedden, a DAK Acélszerkezeti Kft.-nek a Dunaújvárosi Vasmű területén lévő horganyzóüzemében. Teljes cikk...
Havi 20-22 nap külföldi tartózkodás, hétvégi pihenő a kocsiban
10 éve A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének számításai szerint 6 ezernél is több kamionos hiányzik az utakról, mivel a fizetésükkel elégedetlen sofőrök inkább külföldön vállalnak munkát. Az állam támogatja a sofőrök képzését. Teljes cikk...
Ezt profin csak Angliában lehet megtanulni
10 éve Általában családi hagyománya is van annak, ha valaki kalapot szeretne csináltatni, de egyre több fiatal készíttet esküvőre, vagy az ascoti lovasversenyekre is kis, kecses fejdíszt. Anglia, a kalapok hazája, nézzük csak meg Kate Middleton csodás fejfedőit. Aki ma Magyarországon profi kalapos akar lenne, annak bizony Angliáig kell mennie, hogy elsajátíthassa a szakma fortélyait. Bara Marianne közel húsz éve foglalkozik fejfedőkkel. Régi szakmákat bemutató sorozatunk következő részében szakmai útjáról, kihívásairól, „kalap-fejekről”, és a lakásműhelyében kiállított, csodaszép kalapjairól egyaránt sokat mesélt. Teljes cikk...
Hatott-e a HR Business Programban való részvétel a HR-esek munkájára és szervezeteire?
10 éve Átültethető-e mindaz a tudásanyag a szervezetek napi működési gyakorlatába, amit a képzés során megszereztek a hallgatók, és melyek azok az egyéni és szervezeti tényezők, amelyek az elsajátított ismeretanyag átadását befolyásolják? - ezt igyekezett feltárni az egyik idei végzős hallgató Varga-Balogh Hajnalka. Teljes cikk...
15 ezren lennének tehergépkocsi-vezetők
10 éve Nagy az érdeklődés a kormány által támogatott nehézgépjármű-vezetőképzés iránt, amit az is mutat, hogy pénteken 10-15 óra között már 1022-en jelentkeztek arra az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. honlapján - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán. Teljes cikk...
2027 éve Teljes cikk...
Képzett játéktervezővé válhatsz Budapesten
10 éve Magyarországon először a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem indít játéktervező képzést, iparági kapcsolatok segítségével. A játékipar igényli a felkészült szakemberek megjelenését a fejlesztés különböző szegmenseiben, írja az edupress. Teljes cikk...
Hivatásos járművezetőket kell képezni
10 éve A magyar fuvarozók egy autógyárra való embernek adnak majd munkát, ha megszervezik a sofőrképzést, mondta Wáberer György, frissen kinevezett miniszterelnöki megbízott a Napi Gazdaságnak. Teljes cikk...
Pedagóguspótlék és pályaválasztási tanácsadás
10 éve Az esélyteremtés jegyében 325 milliárd forintból fejlesztené többek között az oktatási, szociális közszolgáltatásokat a következő években az Emmi, írja a Magyar Nemzet. Kiterjesztenék a pedagóguspótlékot és pályaválasztási tanácsadás is lenne az iskolaközpontokban. Teljes cikk...
Erkölcsi és anyagi megbecsülésre várnak az építőipari szakemberek
10 éve A fejlettebb nagyobb GDP-vel rendelkező országok elszívják a jó szakmunkásokat, kedvező kondíciókat biztosítanak, ezért is fontos a építőipari szakemberek erkölcsi és anyagi megbecsülése. Teljes cikk...
Az elvándorlás csak több szakember képzésével pótolható
10 éve Amíg nem emelkednek a bérek, és a szakemberek egy része inkább elmegy, mint visszajön, addig a szakemberhiányt csak a képzettek számának növelésével lehetne ellensúlyozni, mondta a Hír TV-nek Takács Csaba az MGYOSZ alelnöke, írja az mno. Teljes cikk...
Tálos Szilvia, a SPAR személyzetfejlesztési vezetője
10 éve Tálos Szilvia közgazdász és marketing diplomája ellenére közel tíz éve dolgozik HR területen a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.-nél. Az elmúlt években több pozíciót is betöltött a vállalatnál, amelyek során bejárta a HR minden területét. Jelenleg egy tizennégy fős csapat vezetőjeként közel tizenháromezer fő szakmai fejlesztéséért felel. Teljes cikk...
Eddig nem túl sikeres a diplomamentő program
10 éve Majdnem 8300-an léptek be eddig a Diplomamentő programba, de eddig csak körülbelül 400 embernek sikerült nyelvvizsgát tennie annak érdekében, hogy a vizsga hiányában beragadt oklevelét megkaphassa. A képzés ingyenes, de ha valaki önhibájából nem fejezi be, vagy nem tudja megszerezni határidőre a nyelvvizsgát, fizetnie kell. Teljes cikk...
A magyar cégek is érdekeltek a coachképzésben
10 éve Jelentős hazai cégek, köztük a Samsung, a Mol, a Bosch, az ELMŰ, a Decathlon, és kisebb vállalkozások is fogadták gyakorlatra az ELTE üzleti coachképzés végzős hallgatóit. Teljes cikk...
Megszüntetni vagy átalakítani kellene a kommunikációs képzést?
10 éve Hetek óta másról se hallani, minthogy épp melyik felsőoktatási képzés eltörlését tervezi a kormány. Elsőként még márciusban szivárgott ki az információ, hogy több más szakkal együtt a kommunikáció- és médiatudomány képzést is megszüntetnék a közeljövőben. Maga a hír olyan szempontból nem meglepő, hogy az elmúlt években már többször napirendre került a szak eltörlésének terve, az államilag finanszírozott helyeket néhány éve erőteljesen lecsökkentették, irreálisan megnövelve a bejutási ponthatárt. Az eredeti elképzelés szerint 2016 szeptemberétől a kormányzat teljesen megszüntette volna a népszerű szakot túlképzésre, a képzési terv elavultságára és a szakon végzett hallgatók elhelyezkedésének nehézségére hivatkozva. Teljes cikk...
Itt tart a mentőszolgálat: taxisok között toboroznak sofőröket
10 éve A munkaerőhiány csillapítására taxisokat toboroz az Országos Mentőszolgálat. Az Index úgy tudja, egy volt mentős szervezi az önkénteseket. Teljes cikk...
Szakmát adnak a roma nőknek
10 éve A kormány célja, hogy minél több roma nő tudjon elhelyezkedni a munkaerőpiacon - mondta Langerné Victor Katalin a "Nő az esély" című konferencián a portálunknak eljuttatott sajtóanyag szerint. Teljes cikk...
Tárgyalni muszáj!
10 éve Egy kicsit átértelmeztem a latin közmondást, ami úgy kezdődik, hogy „Navigare necesse es”, magyarul „Hajózni muszáj”, viszont úgy folytatódik, hogy "Vivere non est necesse” azaz élni viszont nem, arra hogy „Tárgyalni muszáj”, és pedig nem csak azért, hogy jobban járjunk, hanem azért is, hogy jobban érezzük magunkat, és hogy a világ egy jobb hely legyen. Teljes cikk...
Több mint negyedmillió közmunkás dolgozhat
10 éve Idén a közfoglalkoztatottak száma havi átlagban 213 ezer fő lesz, és a nyáron várhatóan 260 ezer embernek adhatnak munkát - írja a Népszabadság forrásaira hivatkozva. Teljes cikk...
Nem azok kerültek be a közfoglalkoztatási programokba, akiknek szólt
10 éve Gond volt a tavaly téli közfoglalkoztatási képzések tananyagával, személyi és tárgyi feltételekkel, pénzügyi kerettel, a résztvevők kiválasztásával is az alapjogi ombudsman vizsgálata szerint, derül ki a Magyar Nemzetből. Teljes cikk...
Az MGYOSZ fejleszti a munkaadók alkalmazkodóképességét
10 éve A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) az Európai Szociális Alap (ESZA) 131 millió forint támogatásával információs kampány keretében fejleszti a hazai munkaadók alkalmazkodóképességét - közölte a szövetség. Teljes cikk...
Nevelőszülőket keres a Gyermekmentő Szolgálat
10 éve Családokat, házaspárokat keres Budapesten és 40 kilométeres körzetében a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) nevelőszülői feladatok ellátására. Teljes cikk...
Segítség a pályaválasztásban az Élet Akadémián
10 éve A komplex pályaorintációs képzés egyre több szakmaválasztás előtt álló fiatalt vonz. Teljes cikk...
Európában 7,5 millió fiatal van munka nélkül
10 éve A fiatalok munkanélküliségének csökkentését előmozdítani hivatott úgynevezett ifjúsági garanciaprogramról tartott vitát kedden az Európai Parlament plenáris ülés Strasbourgban. Teljes cikk...
Együttműködnek a német piacot jól ismerő szakemberek képezéséért
10 éve Együttműködési megállapodást írt alá tegnap a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) és az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem (AUB). Így erősítik a hazai német nyelvű gazdasági oktatást, illetve növelik a német vállalatok számára szükséges magasan képzett hazai szakértői bázist - áll közleményükben. Teljes cikk...
1 milliárd euró a fiatalok foglalkoztatására
10 éve Magyarország megközelítően 15 millió eurót kaphat idén az Unióban rendelkezésre álló 1 milliárdból a fiatalok foglalkoztatásának fellendítésére. Ebből képzést, álláshoz jutást is támogathat az állam. Teljes cikk...
Development Center mint szervezetfejlesztési eszköz
10 éve Számos vállalatnál ismét előtérbe kerül a tehetségfejlesztés, derül ki az Arthur Hunt írásából. Ez jó hír, mert az optimizmus és jövőbe tekintés jele. Az Arthur Hunt-nál az elmúlt egy-két évben számos vállalattal volt lehetőségünk együtt dolgozni Development Center programokon, amiből néhány tapasztalatot és trendet itt megosztunk. Teljes cikk...
Jól ment a Mapei-nak tavaly
10 éve Negyedével növelte a 2014. évi árbevételét a Mapei Kft. A vállalat a javuló eredményeket az intenzív marketing tevékenységének és képzéseinek tulajdonítja - olvasható a portálunknak eljuttatott anyagban. Teljes cikk...
Egy újabb szakma tűnhet el
10 éve A Belügyminisztérium akár betanított közmunkásokkal is elvégeztetné az év végével ingyenessé váló kéményseprést. A Népszabadság a szakma haláláról ír. Teljes cikk...
Kaposváron is képződhetnek a jövő gépészmérnökei
10 éve Közel kétéves előkészítő munka után gépészmérnökképzés indul szeptembertől a somogyi megyeszékhelyen a Kaposvári Egyetem, a Dunaújvárosi Főiskola, a Somogy Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (SKIK) és vállalkozások együttműködésével. Teljes cikk...
Tovább ragadhatnak bele a közmunkába a munkanélküliek
10 éve Januártól meghosszabbodtak a közmunka-programok, 11 hónap helyett 12 hónapig is lehet dolgozni, több pénzért - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...
Nettó 270 ezer forintos szakorvosi minimálbér jöhet
10 éve Elkészült egy jogszabálytervezet, amelynek értelmében minden Magyarországon végzett orvos állami ösztöndíjrendszerben vehet majd részt az ötéves egyetemi képzés után - mondta az egészségügyi államtitkár az Origo hírportálon hétfőn megjelent interjúban Teljes cikk...
Cél az ügyfélközpontúság
10 éve Egy éve került át a falugazdász hálózat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához. Az új felállásról, változásokról és a kihívásokról kérdezte a HR Portál Győrffy Balázst, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökét, aki többek között elmondta, hogy az adminisztratív átállás és az informatikai összehangolás után, a 2015-ös esztendő a képzésekről valamint a szolgáltatások fejlesztéséről fog szólni. Teljes cikk...
Közfoglalkoztatási programokat indítottak Nyíregyházán
10 éve Két közfoglalkoztatási és egy képzési programot indított decemberben a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. (NYÍRVV) - közölte a társaság. Teljes cikk...
Élet a kockák mögött - így fejleszt a LEGO
10 éve A LEGO Csoport négy gyára közösen fejlesztette ki azokat a képzési struktúrákat, amelyeket ma már a nemzetközi vállalati hálózatban alkalmaznak. Az otthonos, oldott tantermi környezet, a lassú, sok ismétléssel való haladás, és a képzés folyamatát is szisztematikusan felépítő rendszer mind azt szolgálja, hogy a tudás valóban hasznosulhasson. A központ nem „mindent tudó”, hanem hagyják a helyi működésmódokat érvényesülni. Nagy István, a LEGO szenior toborzási és fejlesztési vezetője mutatta be a hazai vállalat sajátosságait a HR Portál számára. Teljes cikk...
Duális képzést indít a BGF és a Siemens
10 éve Duális képzésre vonatkozó együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Gazdasági Főiskola és a Siemens Zrt. 2014. december 8-án. A képzésben részt vevő hallgatók tanulmányaik alatt több mint másfél évet töltenek szakmai gyakorlaton a német tulajdonú nagyvállalatnál, amelyért munkadíjat kapnak, és vizsgáik egy részét is a vállalatnál tanultak alapján kell letenniük. A BGF 2015-től öt alapképzési szakon indít duális képzéseket, mintegy 20-30 vállalkozással együttműködve - áll a portálunkhoz eljuttatott közleményben. Teljes cikk...
Átalakítják az egészségügyet, hogy tovább maradjunk egészségesek
10 éve Megerősítik az alapellátást, és kiterjesztik a népegészségügyi programokat, szűréseket. Mindehhez szükséges az alapellátásban dolgozók anyagi és szakmai motiválása is. A szakorvosok képzéséről és minimálbéréről készül egy jogszabály - olvasható a Napi Gazdaságban. Teljes cikk...
Ellenállásból produktivitás - A saját facilitátori szerepünkre kellene először rátalálnunk
10 éve „Mentális tai chi-nek” nevezi Wieland Veronika (Veró) azt a csoportdinamikai folyamatot, amikor „beleküldi” a feléje áramló energiát a táblába vagy akár a csoport felé, és ezzel segíti a konstruktív megoldáskeresést. A csoportokkal dolgozó facilitátornak nagymértékű tudatosságra van szüksége, amely lehetővé teszi ezt a semleges, és magabiztos reagálást. Ezeknek az ismereteknek az átadása volt az egyik célja Verónak, amikor összeállította a január 29-én induló, specifikus 9 modulos akkreditált facilitátor képzést. Teljes cikk...
Dr.Klein Sándor: KIVÁLASZTÁSI SZAKÉRTŐ KÉPZÉS
11 éve Nyitónapja: 2014. december 1., hétfő 00:00 Zárónapja: 2014. december 2., kedd 00:00 Helyszín: Budapest A résztvevő cégeknek egy 200eFt+áfa értékű online tesztcsomagot adunk! Két napos tanfolyam az access assessment Kft (a Talent Q magyarországi disztribútora) szervezésében. Teljes cikk...
Nehéz idők jöhetnek a HR osztályokra
11 éve A HR-eseknek egyre több generáció eltérő igényeit kell ellátniuk a vállalatoknál. Ráadásul a munkavállalók többsége nem bízik a cégvezetésben, mert szerintük nem képesek a változásokat megfelelően kezelni - derül ki egy globális felmérésből, melyet portálunk is megkapott. Teljes cikk...
Krupiékat képeznek Andy Vajna kaszinóihoz
11 éve A budapesti koncessziókat elnyerő Las Vegas Casino újra krupié tanfolyamokat indít decembertől január végéig. A képzést elvégzőknek állást kínálnak, közel ötszázan jutnak így munkához - tudta meg a Világgazdaság. Teljes cikk...
A fizetés nélküli szabadság beleszámít a szolgálati időbe?
11 éve 2009/2010-es tanévben az addigi főiskolai diplomámat "megfejeltem" egy egyetemi mesterképzéssel, levelező tagozaton. A közalkalmazotti munkáltató (szakközépiskola) nem biztosított munkaidőt a képzésemre, így minden konzultációra, vizsganapra - és előtte a felkészüléshez - fizetés nélküli szabadságot voltam kénytelen kivenni. (A képzés minden költségét is én fizettem.) Most nyugdíj előtti adategyeztetésre kell majd mennem. Kérdésem: a fent említett fizetés nélküli szabadságok bele számítanak-e a szolgálati időbe? (Ha a nappali tanulmányi idő beleszámít, remélem, ebben az esetben sincs másképp.) Tehát, ha igen, akkor mivel kell ezeket igazolnom? Ha az egyetemtől kell igazolást kérnem, kötelező-e azt kiadniuk? (- vagy mondhatják, hogy sok a dolguk, nem érnek rá?) Teljes cikk...
Foglalkoztatás: le vagyunk maradva uniós szinten
11 éve Jók a munkanélküliségi és foglalkoztatási tendenciák, de uniós szinten messze nem ott tartunk, ahol szeretnénk - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkára. Teljes cikk...
Elhelyezkedett a volt Nokiás dolgozók nagy része
11 éve A Nokia november végén bezáró komáromi gyárából elbocsátott 1149 magyar munkavállaló kétharmada már elhelyezkedett - mondta az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője. Teljes cikk...
Európában egyedülálló integrált egyetemi munkavédelmi képzés indult
11 éve A TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 azonosító számú "A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése" című kiemelt projekt (továbbiakban: projekt) kezdeményezésének köszönhetően jelentős fejlesztés valósul meg a munkavédelmi szakemberképzés területén. A közelmúltig hazai viszonylatban nem volt a munkabiztonság és a munkaegészségügy területein integrált ismereteket nyújtó szakemberképzés, s az eddigi képzések gyakorlati elemei is leginkább csak a tantermi, vagy a laboratóriumi feladatokra fókuszáltak, holott a tevékenység döntően üzemi körülmények között zajlik. A helyzet orvoslását jelentheti a kiemelt projekt keretében megvalósuló új másoddiplomás szakirányú továbbképzés, amelynek a megalapozása és megvalósítása a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) és az Óbudai Egyetem együttműködésével zajlik jelenleg úgynevezett pilot képzés keretében. Teljes cikk...
Nincs esély a nyílt munkaerőpiacon?
11 éve A hallás- és látássérültek elhelyezkedési esélyeiben vannak bíztató tendenciák, de összességében elmondható, hogy Magyarország elmarad e területen az európai átlagtól, és sokat kell még tenni az esélyegyenlőség megvalósulása érdekében. Már az általános iskolai oktatást is a vakok és siketek speciális szükségleteihez kellene igazítani, így lenne esély a későbbi továbbtanulásra és a vágyaiknak megfelelő elhelyezkedésre. A hazánkban működő szervezetek szakembereit kérdeztük a témában. Teljes cikk...
Szakemberkrízissel néz szembe a világgazdaság
11 éve Az oktatási politika és a munkáltatói igények összehangolására, rugalmasabb munkaerőpiacra van szükség a világszerte problémát okozó szakemberhiány leküzdése érdekében - olvasható egy tanulmányban. Teljes cikk...
Czomba a munkanélküliség okát a képzésben látja
11 éve A szabad munkaerő képzettsége gyenge pont, a vállalkozók nem minden esetben találnak megfelelően képzett munkaerőt, ezért az első számú és legfontosabb kérdés az oktatási és a szakképzési rendszer erősítése - mondta Czomba Sándo, ra Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésekért és munkaerőpiacért felelős államtitkára. Teljes cikk...
Bevezetni és fenntartani - ez is a HR feladata
11 éve Az egyik alapvető kérdés, ami miatt sokszor a felelősségeket illetve a hatásköröket is nehéz tisztázni egy-egy vállalatnál, hogy HR vagy informatikai eszköz-e az e-learning. Abban mindenki egyetért, hogy a tudásátadásnak költséghatékony és viszonylag egyszerű módszere, hiszen ideális esetben bármikor, bárhonnan elérhető és könnyen ellenőrizhető, ugyanakkor már itt sem mindegy, hogy milyen tálalásban kapja a munkavállaló az információkat, hogy kedve is legyen azok elsajátításához. Rendszerekről és gyakorlatokról szólt az AR Tudásmenedzsment Kft. által szervezett konferencia az e-learning témájában. Teljes cikk...
Kétszer több patológusra lenne szükség
11 éve Magyarországon kétszázötven patológus szakorvos dolgozik, pedig a betegellátás ennek kétszeresét igényelné, és ezen a helyzeten csak úgy lehet változtatni, ha a meglévő emberi erőforrásokat a legkorszerűbb informatikai fejlesztésekkel segítjük és egyúttal jelentős erőfeszítéseket teszünk a szakemberképzésben. Teljes cikk...
Mennyi fogyatékkal élő dolgozik?
11 éve Kétszer annyi, csaknem nyolcvanezer fogyatékos, egészségkárosodott, megváltozott munkaképességű embert aktivált a kormány. - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleményében. Teljes cikk...
Nem tudják kezelni a fiatalok munkanélküliségét az EU-ban
11 éve Mintegy 10 milliárd euró áll a tagországok rendelkezésére a fiatalok körében tapasztalható munkanélküliség leküzdésére kialakított Ifjúsági Garancia megvalósításához - mondta szerdán Andor László uniós biztos a foglalkoztatásról szóló EU-csúcstalálkozón Milánóban. Teljes cikk...
Ebola: szigorúbb ellenőrzés, nagyobb szakértelem szükséges Obama szerint
11 éve Az amerikai kormány olyan további lépéseken dolgozik, amelyek lehetővé teszik majd az Ebolával fertőzött légi utasok hatékonyabb kiszűrését, s erőfeszítéseket tesz azért, hogy az egészségügyi szakembereket jobban felkészítse a betegséggel szembeni fellépésre - jelentette ki hétfőn Washingtonban Barack Obama elnök. Teljes cikk...
A feltöltött ppt fájl még nem e-learning
11 éve Az e-learning innovatív, rugalmas és hatékony képzési módszer, amely alkalmas a felső- és a középvezetők képzésére valamint a minden munkavállaló számára kötelező tűz- és munkavédelmi oktatásra is. Az e-learning mégsem olyan elterjedt, mint lehetne. Az elektronikus tanagyagokhoz kapcsolódó tévhitekről és lehetőségekről beszélgettünk a téma két szakértőjével. Teljes cikk...
Európai vállalkozásokat vert meg a Gazdagmami
11 éve A Gazdagmami Kft. nyerte a zsűri fődíját a "Díj az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért" nemzetközi döntőjében, egyben a "Vállalkozói kedv ösztönzése" kategóriában is győztes lett. A díj nyolcéves történetében először fordult elő, hogy magyar céget választottak a legjobbnak. Teljes cikk...
Ellentmondásba került a Tesco: csökkent vagy nőtt a dolgozók száma?
11 éve A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete szerint megszegte a kormánnyal 2012-ben kötött stratégiai megállapodást a Tesco áruházlánc. Nem nőtt ugyanis, hanem csökkent a dolgozók száma. A cég cáfol - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...
El lehet helyezkedni a börtön után is
11 éve Három éves projektben vettek részt a tiszalöki fogvatartottak, akik a képzési és foglalkoztatási programok jóvoltából esélyt kapnak a társadalmi integrációra. Teljes cikk...
Segítség a romák munkahelyi integrációjához
11 éve Lezárultak A roma felzárkózás módszertani támogatása című projekt keretében két éven át, ezerötszáz résztvevővel, tizenhat területen szervezett képzések - tájékoztatott a Türr István Képző és Kutató Intézet. Teljes cikk...
Nemzetközi filmes képzés Budapesten
11 éve Stratégiai együttműködést írt alá a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) és az Origo Filmstúdió. A BKF nemzetközi filmes képzésében részt vevő hallgatói ezentúl a budapesti Origo Filmstúdióban – ahol a DieHard 5-öt és a Herculest is forgatták – tanulhatják meg a szakma gyakorlati alapjait. Teljes cikk...
A munkavállaló képzése nem a HR, hanem a vezető dolga
11 éve Egy tavasszal készült felmérés eredményei szerint, amelyet a Corvinus Egyetem Versenyképesség Kutató Központja készített, a magyar vállalkozások - különösen a kkv-k - nem igazán képzik munkatársaikat. A kutatás egyik vezetője, Chikán Attila közgazdász szerint a cégvezetők egy része egyáltalán nem tartja fontosnak, hogy az emberi erőforrás képzésébe fektessen. A megkérdezettek 47 százaléka az előző évben egyáltalán nem költött vállalati képzésre. De vajon hogy látják a HR-szakértők, mely szektorokban működik ez mégis másként? Mennyire függ mondjuk a HR-estől a cégek ilyen irányú tevékenysége? Kompetenciája-e, hogy a vezetőség figyelmét ráirányítsa ennek fontosságára, hiszen a döntést általában nem ő hozza meg? Teljes cikk...
A téli közmunkások 16 százaléka kapott rendes állást
11 éve A téli közmunkaprogram résztvevőinek 16,11 százaléka, 14 965 ember helyezkedett el az elsődleges munkaerő-piacon szeptember 7-éig – derül ki a belügyminiszter válaszából, amit Szél Bernadett képviselő írásbeli kérdésére adott szerdán. Teljes cikk...
Még ma kérhető a diákhitel!
11 éve Aki már októberben pénzhez szeretne jutni, annak még ma le kell adnia diákhitel-igénylését. Akik túllépik a határidőt, azok csak novemberben juthatnak pénzhez. Teljes cikk...
A Századvég kimutatta, hogy a közmunkások elégedettek
11 éve A bérezést soványnak, de a téli közmunka képzésein tanultakat hasznosnak tartotta a közmunkások többsége a Századvég idén tavasszal végzett kérdőíves felmérésén. Teljes cikk...
Autista fiatalokat segít munkához Újbuda önkormányzata
11 éve Autista fiatalok munkába állását, szakmai képzését támogatja Újbuda önkormányzata egy csokoládéműhelynek helyet adó ingatlan kedvezményes bérbeadásával. Az intézmény pénteki megnyitóján a XI. kerületi Fidesz-KDNP frakcióvezetője arról is beszélt, eddig csaknem 250 megváltozott munkaképességű embernek biztosítottak álláshelyet az önkormányzatnál és háttérintézményeinél. Teljes cikk...
Befejeződött a Képzettséget mindenkinek! program
11 éve Lezárult a Képzettséget mindenkinek! elnevezésű, határon átnyúló együttműködési projekt, amelynek keretében az Első Magyar-Dán Termelő Iskola Alapítvány és szlovén konzorciumi partnerei módszertani programot dolgoztak ki, hogy minél kevesebb fiatal lépjen ki a képzésekből a végzettség megszerzése előtt. Teljes cikk...
Hátrányos helyzetű nőknek tartottak vállalkozóképzést Salgótarjánban
11 éve A munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévő nők vállalkozóvá válását segíti a Szív a Szívért Alapítvány augusztus végén befejeződött programja; a képzésben a salgótarjáni kistérségben élő nők vettek részt – tájékoztatta az MTI-t az alapítvány kuratóriumi elnöke hétfőn. Teljes cikk...
Nők a mozdonyvezetői székben
11 éve Folyamatban van az új vonatvezetők képzése, akiknek a harmada nő. Még az év elején kezdetét vette a MÁV Csoport és a GYSEV Zrt. új motorvonat-vezető tanfolyama a budapesti Baross Gábor Oktatási Központban, írja az edupress. Teljes cikk...
Debrecenben, Kaposváron és Szegeden indul juhászképzés
11 éve Hazai felnőtt juhászképző tanfolyamok indításáról írt alá megállapodást a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség három egyetem mezőgazdasági karával augusztus 18-án a debreceni Farmer Expón. Teljes cikk...
A Tanácsadók Iskolája
11 éve Sokféle tanácsadó létezik: coach, életvezetési tanácsadó, üzleti- vagy karrier tanácsadó, HR-specialista, stb. A sort folytathatnánk, az élet minden területén jól jönne egy személyes tanácsadó! Sokunknak hasonló megadatik egy igaz barátnő, megértő barát köpönyegében! Miben más, miben nyújt többet egy vérbeli profi? Teljes cikk...
Gyakorlatorientált újságíró iskola nyílik a belvárosban
11 éve Professzionális, projekt alapú újságíró iskola nyílik szeptembertől Budapest belvárosában a Public Média Műhely szervezésében. Az intézményben ősszel kezdődik az egyéves képzés, amely az OKJ-s képzések megszűnésével keletkezett űrt tölti be sokkal hatékonyabb, gyakorlat centrikus módszerrel. A hazánkban forradalmian új módszer négyhetes projektek révén tanítja az újságírás gyakorlatát a diákoknak. Teljes cikk...
Mama ne coacholj!
11 éve Ezen a nyáron ezt kapom legtöbbet, amikor kérdéseket teszek fel fiaimnak. Annyi különböző hangsúllyal lehet ezt mondani, de a legkedvesebb hangsúly is azt mondja: „Most nem szeretnék erről beszélni.” És: „Téged kérdeztelek Mama, kérlek, ne kérdezz vissza.” Írja a HR Blogon Von Bartheldné Ábri Judit executive coach. Teljes cikk...
E-learning a XXI. században
11 éve Napjainkban az e-learningről már szinte mindenki hallott akár munkahelyén, iskolai tanulmányai alatt, konferenciákon, de, hogy pontosan mit is jelent, kevesen tudják. Ennek oka részben az, hogy még nincs egy egységesen lefektetett kritériumrendszer, hogy miből áll egy jó tananyag, valamint az, hogy az évek során – ahogy bővül az eszköztár – folyamatosan értelmeződik át az e-learning fogalomrendszere – írja az ARTudasmenedzsment a HR Blog oldalán. Teljes cikk...
Hogyan csökkenthetőek az e-learning költségei?
11 éve Sokszor hallani a kérdést, hogy mennyibe kerül egy e-learning? Erre a kérdésre, a kérdés feltevésének pillanatában nincs jó válasz, hiszen hiányoznak azok az információk, amelyek tudatában több opciót is fel lehet sorolni árazás szempontjából is. Megpróbálunk azonban segítő kezet nyújtani azoknak, akik költség oldalról közelítenek: ha az nem is tudjuk megmondani, hogy mennyibe kerül az első modul, vagy az oktatásmenedzsment rendszer, azt meg tudjuk mondani, hogy mivel lehet csökkenteni a költségeket. Teljes cikk...
OKJ: gyorsan telnek be az ingyenes tanfolyamok
11 éve Hamarosan mindenki megtudja, hogy sikerült-e bejutnia a kiszemelt felsőoktatási intézménybe. Sikertelenség esetén érdemes belevágni egy OKJ-s képzésbe. Rögtön a középiskola után több előnye is van. Teljes cikk...
Céljaink közösek: az Ön sikere!
11 éve Elgondolkodtató kérdés, hogy vállalatunk dolgozóinak milyen képzést biztosítsunk, milyen irányba fejlesszük tovább a készségeket és képességeket. A közelmúlt gazdasági helyzete egyértelmű választ adott. Napjainkban minden szervezetnek létérdeke az árbevétel és a haszonkulcs növelése. Teljes cikk...
Tizenegy és fél millió forinttal támogatja önköltséges hallgatóit a BGF
11 éve Több mint tizenegy és fél millió forint összértékű támogatást nyújtott közel 80 önköltséges hallgatójának a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) a tavaszi félévben. Teljes cikk...
Digitális tananyagok az informatikusképzésben
11 éve Új digitális tananyagokkal képzik szeptembertől az informatikus hallgatókat az ELTE-n, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (PPKE) és a Műegyetemen (BME). Teljes cikk...
Akik értik a fenegyerekek működésmódját - kreativitás-ökológia Baracskai- Mérő Iskolában
11 éve A szervezeten belüli kreativitás otthonteremtőinek, helycsinálóinak szánta Baracskai Zoltán és Mérő László azt a képzést, amelynek az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara adott otthont az elmúlt évben. A tanulmányok során a hallgatók - többek közt - inspirációt, sok szempontú gondolkodást és a legfrissebb vezetőképző elméletek kritikai megismerését tanulták. Alapigazságoknak tűnő konstrukciókat kérdőjeleznek meg, és a hallgatók ma már a közbeszédtől távol álló jelenségeket is képesek felismerni, leírni. Mindezt lépéselőnyben, a piaci igényt megelőzve. Teljes cikk...
Olcsóbban és egyszerűbben is meg lehet úszni a betanítást
11 éve Egyre több kkv választja az elearninget, amellyel jelentősen egyszerűsödik és olcsóbbá is válik a betanulás, a kötelező oktatások és a tréningek szervezése, kivitelezése. Ám még mindig sok a félreértés a módszerrel kapcsolatban. Teljes cikk...
Egyre több fiatal választja az OKJ-s képzéseket
11 éve Az elmúlt években folyamatosan növekedett az OKJ-s képzésre jelentkező 18-25 év közötti fiatalok száma – állapította meg a felnőttképzéssel foglalkozó Perfekt Zrt. saját adataiból készült elemzése a cég közleménye szerint. Az országos hálózattal rendelkező intézmény szakértője szerint növeli a munkaerőpiacon keresett szakmákat kínáló OKJ-s képzések vonzerejét, hogy nehéz államilag finanszírozott felsőoktatási képzésre bekerülni, és emelkednek a felsőoktatási tanulmányok anyagi terhei. A most érettségizők számára az is fontos szempont, hogy plusz felvételi pontot is jelenthetnek az OKJ-s képzések, illetve a megszerzett képzettséggel akár azonnal munkát is vállalhatnak. Teljes cikk...
Rengeteg tréning zajlik hiába: nem minden készség fejleszthető
11 éve Bár sok pénzt hoz azt mondani, hogy mindenki fejleszthető, ez nem így van - állítja egy elismert executive coach. Érdemes megmérni, hogy kit és milyen területen érdemes fejleszteni. Hiszen a karrier ma azt jelenti, hogy valaki céltudatosan, a belső hangjaira figyelve, addig megy egy úton kitartóan és szorgalmasan, amíg értéket tud teremteni, miközben állandóan fejlődik, másoknak fontos és hasznos marad - ezt vallja Malcsiner Maximilian Péter. Szerinte a karriert övező elismerés manifesztálódhat egy pozícióban, hírnévben vagy akár pénzben. Nagyon fontos, hogy az elért célt soha ne végállomásnak tekintsük, hanem vegyük észre, hogy egy úton találjuk magunkat, mely ha elágazik, akkor azt meg kell éljük. Karrierről, sikerről, az egyén felelősségéről beszélt a nemzetközileg is elismert executive coach, az Innermetrix Hungary ügyvezetője. Teljes cikk...
Piacképes lehet-e a megváltozott munkaképességű dolgozó?
11 éve Lezárult a Kézenfogva Alapítvány megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását segítő program, amelyben hetvenöten vettek rész a felkészítő tréningeken, és tizenöt embert állítottak munkába. Teljes cikk...
Cementipari szakembereket képeznek a Miskolci Egyetemen
11 éve Felsőfokú szakemberek képeznek a cementiparnak a Miskolci Egyetemen, erről állapodott meg a Magyar Cementipari Szövetség és a felsőoktatási intézmény - közölte a cementipari egyesülés szerdán. Teljes cikk...
Bírói képzések kezdődtek a gyorsabb ítélkezésért
11 éve Fokozott figyelmet fordít a bírák képzésére az idén az Országos Bírósági Hivatal az ítélkezés hatékonyságának további javítása, gyorsítása érdekében - mondta a szervezet elnökhelyettese kedden Pécsen. Teljes cikk...
Több munkakör tölthető be szakképesítés nélkül
11 éve Az elektromos háztartási cikkek és háztartási kisgépek, a számítógépek és szoftverek, a számítógép-alkatrészek, valamint a telekommunikációs cikkek szakképesítés nélkül is árusíthatók, továbbá a kávézó, eszpresszó és büfé felszolgálóinak sem lesz szükségük szakképesítésre - az erről szóló nemzetgazdasági miniszteri rendelet tervezete kedden jelent meg a kormány honlapján. Teljes cikk...
Miért megy valaki tanárnak?
11 éve A kormányzati kommunikáció szerint a pedagógus életpályamodell csábít, ezért jelentkeznek többen. Más vélemények szerint az alacsony ponthatárok és az ingyenes képzés. Kik lesznek a jövő pedagógusai, erről gondolkodik a Világgazdaság. Teljes cikk...
Másfél ezer megváltozott munkaképességű dolgozóját képezte egy állami nagyvállalat
11 éve Befejezéséhez közeledik a FŐKEFE Közhasznú Nonprofit Kft-nél az a Széchenyi Tervhez tartozó projekt, melynek keretében a legtöbb megváltozott munkaképességű embert foglalkoztató hazai cég másfélezer dolgozóját képzi. A Rehabilitáció – Érték – Változás (RÉV) projekt célja, hogy a megváltozott munkaképességű, illetve fogyatékossággal élő emberek nagyobb eséllyel integrálódhassanak a nyílt munkaerőpiachoz. Teljes cikk...
CERN-képzés Budapesten
11 éve A CERN és az MTA eszközein végezhetnek laboratóriumi kísérletet az ISOTDAQ kilencnapos budapesti képzésén részt vevők. Teljes cikk...
Munkavédelmi és munkaügyi képzés teszi hatékonyabbá a felügyelői tevékenységet
11 éve Átfogó képzési program indult tavaly novemberben a Nemzeti Munkaügyi Hivatal TÁMOP 2.4.8-12 kiemelt projektjének keretében. A képzési programot indító projekt céljai közé tartozik még a hatósági ellenőrzés rendszerének, folyamatainak fejlesztése, hatékonyságának növelése, az ellenőrzések minőségének, irányultságának és mélységének javítása a munkavédelem és a munkaügy területén, valamint a munkavállalók, a munkáltatók tájékozottságának, tudatosságának növelése is. A képzésről itt olvashat részletesen. Teljes cikk...
Hoffmann Rózsa szerint egy jó tanár nem félhet a megmérettetéstől
11 éve Ahogy más szakmákban is van megmérettetés, az államtitkár szerint a tanároknak sem kell félniük a bizonyítástól. Mondta mindezt a mostanában vitákat kavart pedagógus minősítési rendszer kapcsán, ami miatt már a szakma sztrájkbizottságát is összehívták. Teljes cikk...
Késve kapják a bérüket a közmunkások tanárai
11 éve Adminisztrációs okokból több iskola csak késve tudja kifizetni a munkanélküliek képzésében résztvevő oktatókat. Egy MSZP-s képviselő szerint sokak "feketén dolgoznak" az állami intézményekben – számolt be a Világgazdaság Online. Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességűek jutnak esélyhez Vas megyében
11 éve Országosan több mint másfél ezer megváltozott munkaképességű dolgozóját képzi a FŐKEFE Nonprofit Kft., hogy elősegítse munkaerő-piaci esélyük növekedését. Ez Vas megyében összesen kétszáz főt érint, kétharmad részben a megyeszékhelyen. Az erről tartott szombathelyi sajtótájékoztatón Puskás Tivadar polgármester üdvözölte, hogy a képzés 128 szombathelyi embert is elér - olvasható a portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményben. Teljes cikk...
Hogyan fejlődjön a HR-es? Alternatív megközelítés a HR-szakemberek fejlesztésében
11 éve HR-szakmai képzések 2.0: A shapeHR célul tűzte ki, hogy az eddigiektől eltérő szemlélet és gyakorlat alkalmazásával segíti a hazai HR-szakemberek fejlődését. Sipos Sándort, a shapeHR tulajdonosát kérdeztük a kezdeményezésről. Teljes cikk...
Akik iGent mondtak a vállalkozásra
11 éve Teherhordó bicikli, lelassult Budapest, közterület-felügyelet közösen - ez csak néhány azok közül a megvalósult ötletek közül, melyek a Kreater Innovációs Ügynökség által egy évvel ezelőtt indított iGen-programban nyerték el jelenlegi formájukat. A program célja, hogy olyan társadalmi innovációkat karoljon fel, indítson útjára, melyek segítség nélkül valószínűleg megrekednének a remek ötlet szintjén. Rét Zsófia, Ágoston László és Kepecs Iván, az ügynökség vezetői két sikeres iGen-sorozatot már maguk mögött tudhatnak. Az eredmény: elindított vállalkozások, összeszokott csapatok. Teljes cikk...
És a HR-es hogyan fejlődjön?
11 éve Bár az állítással, miszerint a HR felelős a munkatársak fejlesztéséért, nem teljesen értek egyet, azt azért kijelenthetjük, hogy a HR feladatai közé tartozik, hogy a szervezet munkatársainak és vezetőinek szakmai és kompetencia-fejlesztését serkentse, elősegítse és támogassa. A kérdés csak az, hogy miközben a HR-szakember, képzési szakértő, HR Business Partner, HR-vezető és más HR-esek annyit munkálkodnak mások fejlesztésének megvalósításán, mennyi időt és figyelmet tudnak szánni a saját folyamatos fejlesztésükre? Hiszen a HR-es sem Hegylakó, aki 30 éves korára kifejlődik, és nem igényel többé önfejlesztést – írja a Shape HR a HR Blog oldalán. Teljes cikk...
Ingyenes képzés az építőipari szakemberhiány ellen
11 éve Az építőipari termelés volumene 2013 február óta folyamatosan növekszik, ezért nem okozott meglepetést a Központi Statisztikai Hivatal ma közzétett jelentése az ágazat helyzetéről. Teljes cikk...
Vállalkozóvá képzik és támogatják a fiatalokat
11 éve A fiatalok vállalkozóvá válását 6,9 milliárd forintos pályázati forrás segíti, a cél a magyar fiatalok foglalkoztatási lehetőségeinek szélesítése – mondta Czomba Sándor hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. Egy egyéves képzés után 3-6 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a résztvevők. Teljes cikk...
A megfelelő munkavállaló százmilliárdos különbséget jelenthet
11 éve A pozitív ügyfélélmény kiemelt fontossága mára általánosan elfogadott nézet ugyan, ám azzal már kevesebben vannak tisztában, hogy ehhez elsősorban az elkötelezett munkaerőn keresztül vezet az út, így a megfelelő helyen és módon, célirányosan alkalmazott tréning profitabilitás szempontjából is kimutathatóan hozzájárul egy adott vállalat sikeréhez – derült ki a Joint Venture Szövetség (JVSZ) HR és Expats’ Club-jának legutóbbi találkozóján. Teljes cikk...
Még a harmada sem vizsgázott le a vagyonőröknek
11 éve 2014. május 31-ig 60 ezer személy- és vagyonőrként dolgozó személynek kell vizsgát tennie. Január közepéig 17370-en vizsgáztak le, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
Százezres tartozás lett a téli közmunkásképzésből
11 éve A Magyar Narancs cikke mutatta be Mónika esetét, aki 26 évesen a rendőrségen takarított közmunkásként, ami mellett képzésre is küldték. Erről a gyermeke betegsége miatt a megengedettnél többet hiányzott, ezért kirakták a tanfolyamról, és 136 ezer forintot is követelnek rajta. Teljes cikk...
Mintegy ötvenezer felsőoktatási képzés zárult nyelvvizsga nélkül 2006 óta
11 éve A Nyelvtudásért Egyesület és a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének (NYESZE) képviselő szakmai egyeztetésen vettek részt Czomba Sándorral, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkárával és Pákozdi Szabolccsal, az Országos Foglalkoztatási Alap (OFA) vezetőjével a 3 milliárd forint összköltségvetéssel meghirdetett Diplomamentő" program megvalósításának részleteiről - olvasható a Nyelvtudásért Egyesület sajtóközleményében. Teljes cikk...
Képzési program alapján fejlesztik a munkaügyi felügyelőket
11 éve A munkabiztonsági, munka-egészségügyi, valamint munkaügyi előírások betartásának hatékonyabb ellenőrzését segítik majd azok a képzések, amelyek többsége 2014 januárjától kezdődnek el. A TÁMOP 2.4.8-12 kiemelt projekt 2015 márciusáig 52 alkalommal valósít meg szakmai képzéseket - áll a Nemzeti Munkaügyi Hivatal közleményében. Teljes cikk...
Tippek újévi karrierfogadalmakhoz
11 éve Sokak számára a legnépszerűbb újévi fogadalom a fogyással vagy egészséges életmóddal kapcsolatos, és csak ezután következnek a munkához, karrierhez kötődő elhatározások. Pedig nagyon nem mindegy, milyen karriercélokat tűzünk ki az új évre, hiszen az időnk jelentős részét a munkahelyünkön töltjük, és a munkánk alapvető hatással van az egészségünkre is. Érdemes tehát az év elején átgondolni, min változtatnánk, és mielőbb megtenni a szükséges lépéseket, kiválasztani a megfelelő képzéseket - olvasható a portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményben. Teljes cikk...
A gyermekkórház dolgozóinak képzését támogatta az SAP
11 éve Tavalyi év végén közel 2 millió forinttal támogatta az SAP Hungary Kft. a Heim Pál Gyermekkórház dolgozóinak informatikai oktatását, képzését. A kórház munkatársainak folyamatos informatikai továbbképzése mind a betegellátás, mind a gazdasági-műszaki területen kiemelkedően fontos, ám az intézmény lehetőségei nem tették lehetővé, hogy erre külön forrást biztosítsanak. Az SAP 1,9 millió forintos támogatása ezen változtat a 2014-es évre vonatkozóan. Teljes cikk...
Mennyit ér egy OKJ-s képzés?
11 éve Nemrég jelentős törvényi változás zajlott le a témában, ettől meg is drágultak az OKJ-s képzések rendesen, így még inkább felmerül a kérdés, megérheti-e erre költeni, ebbe energiát, pénzt fektetni. Én mindenkit arra biztatnék, hogy ha talál olyan képzést, ami tetszik, csinálja végig. Ebben a motivációja lehet a tudásvágy, igény a továbbképzésre, a meglévő tudásának rendszerezése, vagy közvetlenül állástalálás is akár - írja a HR Blog oldalán Jobangel. Teljes cikk...
Kulturális közmunka: jól hangzik
11 éve Nem volt zökkenőmentes a négyezer érettségizett és diplomás munkanélkülit munkára fogó kulturális közfoglalkoztatási program novemberi indulása, de a decemberben elkezdődő szakmai munkára már nem volt panasz. Az is a program mellett szól, hogy a munkát megelőző képzésen a kulturális munkához szükséges ismereteket sajátíthatják el a közmunkások. A megszerzett tudás és munkatapasztalat későbbi, elsődleges munkaerőpiacon való hasznosíthatósága itt is megkérdőjelezhető. A programot kidolgozó és a munkáltató jogokat gyakorló Nemzeti Művelődési Intézetnek és a partnerszervezetek közül megkérdezett Hagyományok Házának azonban erre is vannak tervei. Teljes cikk...
Százmilliós állami támogatással oktathat a Vodafone
11 éve Létszámbővítéshez kap képzési hozzájárulást az államtól a Vodafone. Teljes cikk...
Az OKJ-s képzés annak sem ingyenes, aki tavaly kezdte?
11 éve Augusztusban minden korábbi évnél nagyobb érdeklődés volt megfigyelhető OKJ-s képzésekre, hiszen hó végéig még a régi feltételek szerint lehetett jelentkezni, azaz olcsóbban és rövidebb időn belül meg lehetett szerezni a kívánt képesítést. Azonban a tavaly kezdődő tanfolyamok résztvevői között akadt, akit meglepetés ért a díjak terén. Utánajártunk, hogy jogszerűen-e. Teljes cikk...
Szegény vagyok, de nem hülye
11 éve A Közmunkás Szakszervezet főtitkára szerint röfögni és brummogni tanítják a közmunkásokat a most indult képzéseken. A főtitkár szerint mindennek semmi értelme nincs, hacsak az nem, hogy ezzel a választások előtt javítani tudja a kormány a munkanélküliségi mutatókat, hangzott el az ATV-ben. Teljes cikk...
Módosult a köznevelési intézmények támogatása
11 éve A Magyar Közlöny legújabb, december 7-én megjelent számában megtalálható belügyminisztériumi rendelet értelmében módosul a köznevelési intézmények támogatása. A jogszabály-módosításból kiderül, hogy a települések mennyi támogatásra tarthatnak igényt a jövőben az intézményekben ellátottak és a bejáró tanulók száma alapján. Módosult emellett a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról (Klik) szóló rendelet is, amelybe bekerült a téli ideiglenes közfoglalkoztatottak oktatása. Teljes cikk...
Szakemberhiány lassíthatja a szolgáltatóközpontok hazai terjedését
11 éve A nemzetközi szolgáltatóközpontok (SSC - Shared Service Center) hazai szerepének növelése a magyar gazdaságpolitika egyik sarkalatos törekvése. Ennek a célkitűzésnek a megvalósulását azonban mind erőteljesebben akadályozza az a tény, hogy egyre nehezebb megfelelő szakembert találni ezekre a speciális készségeket igénylő pozíciókra. A BDO Magyarország álláspontja szerint a megoldást a fiatal munkavállalók pálya-reorientációs felkészítése, illetve a szabályozási környezet rugalmasságának további fokozása jelentheti. Teljes cikk...
A válság gyökeresen átalakította a turisztikai szakemberképzést
11 éve Húszezerrel nőtt a vendégéjszakák száma Magyarországon, és ezzel a válság előtti szinthez közelít a hazai szállodaipar, mind a vendégforgalom, mind a bevételek tekintetében. Ezzel együtt jelentősen megváltoztak a turisztikai szakemberekkel szembeni elvárások. A BKF oktatói szerint ma már magától értetődő a külföldi tapasztalatszerzés és a gyakorlatban egyből bevethető, sokoldalú tudás az első munkanaptól kezdve. Teljes cikk...
"Százezer ember képzése indult a téli közfoglalkoztatási programban"
11 éve Százezer ember képzése indult el december elején a kormány téli átmeneti közfoglalkoztatási programjában, amelyben március 31-ig átlagosan kétszázezren vesznek részt - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón pénteken Budapesten. Teljes cikk...
Köszönni tanulnak a közmunkások
12 éve A kormány téli közmunkaprogramjában részt vevő 48 ezer, legfeljebb általános iskolát végzett ember többek között a vita mibenlétéről, a köszönés szükségességéről fog tanulni. Április végéig kell óvodásoknak és kisiskolásoknak való feladatokat megoldaniuk - a képzés 24 milliárd forintba kerül, írja a Népszava. Teljes cikk...
Ha én ezt adom, te mit adsz cserébe? - avagy a jó tárgyalás alapjai
12 éve Üzleti és magánéletünk, jól működő kapcsolataink alapja a jó tárgyalástechnika. Nem is gondolnánk, hogy a tárgyalás mennyire szerves része az életünknek, minden nap számtalanszor tárgyalunk. Hogyan lehet fejleszteni a tárgyalási készséget, miért a tárgyalási készség az, amivel azonnal mérhető eredményt lehet elérni, erről kérdeztük Tollas Attilát, az Actionlab tárgyalási tanácsadóját és készségfejlesztő trénerét. Teljes cikk...
Százezer közfoglalkoztatott részesül képzésben
12 éve Kétszázezer ember vesz részt a november elején indult téli közfoglalkoztatási programban, közülük százezren képzésben részesülnek - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden Ozorán. Teljes cikk...
E-learning tapasztalatok a Richternél
12 éve A Richter Gedeon Gyógyszergyár Belkereskedelmi Főosztály, Belföldi Tréner Csoportját kérdeztük az e-learninggel kapcsolatos tapasztalataikról, véleményükről. Az alábbiakban dr. Márkus Anikó csoportvezető és Vecsei Zalán belső tréner, kulcsfelhasználó válaszol kérdéseinkre. Teljes cikk...
Milyen irányba halad a coaching szakma?
12 éve Milyen kihívásokkal találják szembe magukat manapság a vezetők, és így a coachok? Merre tart a coaching, mire használják külföldön, milyen Magyarországon még kiaknázatlan lehetőségek rejlenek benne? Milyen új kihívásokat hozhat a jövő, hogyan szolgálhatja az executive coaching a vezetői jövőképalkotást? - ezen témák felvetésével tartott előadást Ábri Judit és Kalamár Beáta executive coach a Szervezetfejlesztők Magyarországi Társasága szervezésében rendezett Cutting Edge OD konferencián. Teljes cikk...
Képzések megváltozott munkaképességű dolgozóknak Martfűn
12 éve Ahogyan a megváltozott munkaképességű embereknek szükségük van megélhetést biztosító munkára, úgy a magyar gazdaságnak is szüksége van az általuk előállított jó minőségű termékekre - jelentette ki Boldog István országgyűlési képviselő (Fidesz) Martfűn, a FŐKEFE Nonprofit Kft. sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...
Szakma vagy művészet?
12 éve A varrónők a szakmai rangsorban mindig a divattervezők és a stylistok után "kullognak", munkájuk mégis nélkülözhetetlen, hiszen a megálmodott ruhaterveket ők valósítják meg. Varrónőnek mégis egyre kevesebben tanulnak. Ez többek között a távol-keleti könnyűipar dominanciájának is köszönhető, az olcsó termékeikkel nem lehet versenybe szállni, így nagyon sok hazai gyár és varroda megszűnt. A varrónő szakma jelenéről, kihívásairól, szépségeiről beszélgettünk Reidinger Mária varrónővel. Teljes cikk...
Aki kérdez: Papp András
12 éve HR Szubjektív rovatunkban Papp András, az Ifjúsági Koordinációs és Szolgáltató Egyesület (IKSZE) szakmai vezetője kérdez, miután Ágoston László, a Kreater Társadalmi Innovációs Ügynökség ügyvezetője kérdésére válaszol. Teljes cikk...
Teljesítményértékelés a karriermenedzsment során
12 éve Minden olyan folyamat zárásaként, amelytől növekedést, fejlődést vár egy vállalat, szükség van az eredmények feltérképezésére, mérésére is. Így van ez természetesen a karriermenedzsment folyamat esetében is, amelynek során a teljesítményértékelés segítségével lemérhető, hogy megvalósultak-e a kitűzött célok, illetve hol, milyen területeken érdemes tovább fejlődni. Teljes cikk...
Új megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató szerviz
12 éve Megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató szervizműhelyt adtak át Baktalórántházán kedden; a létesítményt, amely egy létrejövő térségi szervizhálózat központja, Soltész Miklós szociális és családügyi államtitkár avatta fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban. Teljes cikk...
Jön a kulturközmunka
12 éve Érettségizett és diplomás munkanélkülieket fogad majd az az újfajta közmunkaprogram, amelyben közel négyezer ember dolgozhat novembertől a nemzeti kultúra terjesztésén. Teljes cikk...
Kompetenciamérés - Captain Szakértő
12 éve A program azoknak szól, akik a munkatársak kiválasztása, értékelése, képzésének kialakítása vagy éppen motivációjuk vizsgálata során szeretnék felhasználni a Captain tesztjeit. Vagy csak egyszerűen szeretnének többet tudni ezekről az eszközökről és felhasználási lehetőségükről. Teljes cikk...
Rekordmértékű lesz a téli közfoglalkoztatás
12 éve Minden eddiginél többen, összesen kétszázezren vesznek részt közfoglalkoztatási programban az idén a november elsejétől április végéig tartó téli időszakban - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. Teljes cikk...
Sokat dolgoznak, átlag alatt keresnek - ők a könyvelők
12 éve A könyvelők fizetése már nem éri el az országos átlagot sem, munkájuk ugyanakkor várhatóan jövőre sem csökken. Jobb helyzetben vannak a főkönyvelők, akik megközelítőleg kétszer annyit visznek haza havonta - ez derül ki a PENTA UNIÓ Zrt. felméréséből. Teljes cikk...
A munkahelyteremtéssel létrejött munkahelyek töredéke növeli tartósan a foglalkoztatást
12 éve A közvetlen munkahelyteremtésnél nagyságrenddel fontosabb tényező a foglalkoztatottság növelésében a munkaerő foglalkoztathatósága és a makrogazdasági konjunktúra, írja a Portfolio. Az elemzések szerint ugyanis a munkahelyteremtéssel létrehozott munkahelyek csak kevesebb, mint tizede növeli tartósan a foglalkoztatást. Teljes cikk...
Olasz konfekciót készítenek megváltozott munkaképességűek
12 éve 42 telephelyen tart képzéseket a KÉZMŰ Nonprofit Kft. megváltozott munkaképességű dolgozóinak. A képzések célja, hogy több esélyt adjanak olyan dolgozók számára, akik valamely fogyaték vagy egészségkárosodás miatt hátrányos helyzetből indulnak a munkaerőpiacon. Teljes cikk...
Ki ül a vonal másik végén? - kiégés és segítő munka
12 éve Vannak olyan munkák, hivatásnak is lehet nevezni őket, melyek során az embernek a saját lelkét is ki kell tennie az asztalra. Természetesen nem jó, ha az adott munka kihatással bír a magánéletre, ha a gondolatok minduntalan a munkában megélt dolgokra szállnak vissza, de vannak munkakörök, melyek, ha nem is teljes, de jó nagy adagot kívánnak meg az emberből. Cikkünkben olyan emberek szólalnak meg, akik korábban lelkisegély-szolgálatnál, illetve nevelési tanácsadóban dolgoztak. Teljes cikk...
Képezzük a meglévőket vagy vegyünk fel újakat?
12 éve Milyen egy jól megtervezett tehetségmenedzsment folyamat, milyen lépésekből áll és ezeket miként tudja a HR, illetve egy HR menedzsment szoftver támogatni, megvalósítani? Vajon mi szolgálja jobban a cég fejlődését: a belső munkatársak tudásának fejlesztése, vagy magasabb kvalitású új munkatársak felvétele? Teljes cikk...
Szabolcsban 21 ezer embert vonnak be a téli közmunkába
12 éve Az előzetes adatok szerint országosan körülbelül 200 ezer, ezen belül Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mintegy 21 ezer embert vonnak be a november elsején induló téli közfoglalkoztatási programba – mondta Vinnai Győző megyei kormánymegbízott szerdán Tiszabercelen. Teljes cikk...
Előleget ad a kormány a téli közmunkát kiegészítő képzésekre
12 éve A téli közfoglalkoztatást kiegészítő tanfolyamok 24 milliárd forintos költségének felére előleget biztosít a Miniszterelnökség - az erről szóló kormányhatározat csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben. Teljes cikk...
EOS: telepátián alapul Gattyán György sikere?
12 éve Agymosás, zombigyár, KGB-s kapcsolat, telepátia, jövőérzékelés, szexuális energia. Elképesztő dolgokat lehet olvasni a világhálón a Gattyán György cégcsoportjánál tartott EOS-szemináriumokról. A HR Portal utánajárt, mennyi valóságalapjuk van ezen felvetéseknek és igazak-e azok az állítások, amelyek szerint a kötelező képzések alapján ítélik meg a dolgozók teljesítményét, vagyis, hogy mennyire lehet őket befolyásolni, irányítani. Egyet biztosan kijelenthetünk: a harmadik leggazdagabb magyar ennek az orosz módszernek tudja be sikereit. Teljes cikk...
Egy "hiányszakma", mely különleges felelősséggel jár
12 éve Szakma megnevezése: nevelőszülő. Munkakör: átmeneti gyermeknevelés, a gyermek testi, értelmi, érzelmi, erkölcsi fejlesztése. Munkaidő: napi huszonnégy óra. Munkavégzés helye: bárhol és mindenhol. Fizetés: átlagos. Elsődleges cél: a vér szerinti családba történő visszagondozás. Felelősség: óriási. A szakemberek iránti igény: a 2014 elején életbe lépő törvénymódosítás miatt igen nagy. Cikkünkben a nevelőszülői szakmát mutatjuk be. Teljes cikk...
Bajnai: Garantált munka minden harminc év alattinak
12 éve Minden hat hónapnál régebben munkát kereső harminc év alatti fiatalnak garantált munkahelyet, vagy biztos elhelyezkedést jelentő képzést ígért Bajnai Gordon az Együtt-PM választási szövetség vezetője szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...
Novemberben indul a téli közmunkaprogram
12 éve Novembertől 200 ezer embert vonnak be a közmunkaprogramba, ebből százezren képzést kapnak majd - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Teljes cikk...
Minőségért minőség!
12 éve A minőségbiztosítás a munkatársaknál kezdődik, ha őket szigorúan ellenőrizzük és képezzük, a termékek minősége is rohamos javulásnak indul. Teljes cikk...
Megdőlt a csúcs: augusztusban jelentkezett a felnőttképzésben résztvevők egynegyede OKJ tanfolyamra
12 éve Az egész évben folyamatosan induló OKJ tanfolyamokra idén augusztusban jelentkezett a résztvevők 25 százaléka, hogy még a régi OKJ szerint, kedvezőbb feltételekkel (rövidebb idő alatt és olcsóbban) szerezhessen szakképesítést. A tavalyi évhez hasonló augusztusi fellendülés után azonban jelentős keresletcsökkenés jöhet: az új OKJ bevezetése már az idei utolsó negyedévben éreztetheti hatását, azonban igazán drasztikus kereslet visszaesésre 2014-ben lehet számítani. Teljes cikk...
Takaréklángon a tehetséggondozás a magyar cégeknél
12 éve A globális és hazai vezetők egyetértenek a tehetséggondozás stratégiai fontosságával, habár konkrét lépéseket csak kevés magyar vezető tesz, jellemzően azt is csökkentett intenzitással. A költségcsökkentés továbbra is kiemelt cél a HR tekintetében, azonban a további leépítések helyett ma már a dolgozói elégedettség növelésével, a vonzó vállalati brand elérésével minimalizálnák a területhez kapcsolódó költségeket. Teljes cikk...
Főiskolai képzési program indult a Bridgestone leendő munkavállalóinak
12 éve Képzési programot indítottak pénteken Tatabányán, az Edutus Főiskolán a japán gumiabroncsgyártó Bridgestone új üzeme első húsz, leendő munkavállalójának. Teljes cikk...
Kisgyermekes munkavállaló: legyen céges stratégia és kölcsönös kommunikáció
12 éve Fontos, hogy a munkáltató ne csak a problémákat lássa meg a kisgyermekes dolgozóban, hanem a foglalkoztatásával járó előnyöket is. A gyermek adottság, a vállalatnak kell alkalmazkodnia hozzá. Mind a két félnek akarnia kell a hosszú távú együttműködést, és tennie ezért, csak ekkor fog tartós kapcsolat kialakulni a munkáltató és az otthon lévő munkavállaló között. A kommunikáció kezdeményezéséért ugyanakkor a munkáltatói oldal felelős. Teljes cikk...
Közmunka a nyírségi erdőkben
12 éve Az erdőművelő közfoglalkoztatási programban 791 embert foglalkoztatott átlagosan július végéig a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. - közölte Szalacsi Árpád vezérigazgató. Közülük százötvenen képzettséghez is jutottak. Teljes cikk...
K&H Csoport: az egy főre jutó képzési napok száma nyolc
12 éve Munkatársanként 8 képzési nap, 48 tonnával csökkentett papírfelhasználás és 42 millió forint értékű orvosi műszer átadása. Többek között ezekkel igyekszik hozzájárulni a K&H Csoport a fenntartható fejlődéshez, a jelen és jövő társadalmának teljes életéhez - derül ki a K&H hetedik alkalommal kiadott fenntarthatósági jelentéséből. A K&H továbbra is kiemelt figyelmet fordít a környezetvédelemre, a gyermek-egészségügyre, a sportra és a vonzó munkahely kialakítására - írja a cég sajtóközleménye. Teljes cikk...
Téliesítik a közmunkát
12 éve Kétszázezer ember vehet részt a közfoglalkoztatásban télen. Felük tanulna - írja a Hirado.hu. Teljes cikk...
Magyar vállalat az e-szakmák európai hálózatában
12 éve A Magyar Képesítési Keretrendszer (MKKR) segítségével könnyen leírható és értelmezhető az alkalmazottak képzettségi szintje, elősegítve azt, hogy a munkáltató olyan képzéseket célozzon meg, amelyek szükségesek a munkavállalói számára - többek között emiatt lehet fontos és hasznos az MKKR kidolgozása a munkáltatók szemszögéből., írja az edupress hírlevele. Teljes cikk...
Már biztos, hogy télen is tarol a közfoglalkoztatás
12 éve Kétszázezer álláskereső közfoglalkoztatásba történő bevonásáról döntött a kormány a 2013-2014. évi téli időszakra - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Közülük százezren dolgoznak majd idén novembertől jövő év áprilisáig, további százezren pedig képzést kapnak. Teljes cikk...
Ötödik az országban a SPAR
12 éve A most közzétett 2012. évi cégrangsorolások alapján a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. tizenhárom ezer dolgozójával, az alkalmazottak számát tekintve sorrendben az ötödik az országban. Teljes cikk...
Ma este minden kiderül - és akit nem vettek fel, mit csináljon?
12 éve Több mint 95 ezer diák tudja meg ma este, hogy sikerült-e bejutnia a vágyott egyetemre vagy főiskolára. Akik most nem nyernek felvételt, azok sem kell, hogy elkeseredjenek. Teljes cikk...
Mi a legjobb befektetés a teamek fejlesztése érdekében?
12 éve A kimagasló tehetségeket gondozni kell, de vajon nem jobb stratégia-e a teljes alkalmazotti kör megcélzása a vállalati teljesítmény egészének javításához? A Hays Journal legfrissebb száma beszámol arról a nemzetközi HR-közösségben aktuálisan kibontakozó vitáról, hogy mi is a legjobb befektetés a teamek fejlesztése és sikerre vitele érdekében. Teljes cikk...
Németországba csábítják az ápolókat a közvetítők
12 éve Nagy a munkaerőhiány a németországi egészségügyben, miközben a magyarországi kórházakban dolgozók keveslik fizetésüket, és az iskolákból kikerülők egy része is elégedetlen. Ráérzett erre a közvetítői szektor. A szolgáltatók már nem csupán munkára toboroznak, hanem ingyenesen kitanulható szakmára is. Teljes cikk...
Ősszel indulnak a képzések a kezdő vállalkozóknak
12 éve Várhatóan 2013 őszén indulnak azok az akkreditált vállalkozói képzések, amelyek elvégzése szükséges ahhoz, hogy valaki indulhasson a TÁMOP-2.3.6.B kódjelű, Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázati kiíráson - hívja fel a figyelmet a Piac&Profit szakértője, Szabó Bence. Teljes cikk...
Ápolóképzést indít a nyíregyházi és a nagykállói kórház
12 éve Mintegy 30 millió forint uniós támogatást nyert el ápolók képzésére a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház (SZSZBMK) két intézménye. Teljes cikk...
OKS-s tanfolyamokkal csapták be a munkanélkülieket
12 éve Vádemeléssel zárta a kunszentmiklósi rendőrség a nyomozást azzal a tassi férfivel és élettársával szemben, akik 2010. és 2011. között OKJ-s tanfolyamokat hirdettek tartós munkanélkülieknek, azonban a képzések és a vizsgák nagy része elmaradt - tudta meg a hvg.hu. Teljes cikk...
Segítség munkanélkülieknek és fiatal vállalkozóknak
12 éve Vállalkozásindítást támogató projekteket mutattak be szerdán Békéscsabán - tudta meg a Világgazdaság. Teljes cikk...
Mire jó a munkatársak képzése?
12 éve Sok vezetőben felmerül az a gondolat, hogy inkább költenek alapanyagra, termelő berendezésekre, mint a munkatársak képzésére. Miért? Azt mondják azért, mert abból kijön az eredmény, a képzésből pedig nagyon kevés, vagy csak nagyon sokára, vagy egyáltalán semmi konkrét eredménye nincs. Teljes cikk...
Képzési program indult a megváltozott munkaképességű emberekért
12 éve Magyarország kormánya a fogyatékossággal élők társadalmi beilleszkedése és nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedése érdekében 5000 megváltozott munkaképességű munkavállaló felmérését és közel 3000 dolgozó képzését indította el az Új Széchenyi Terv keretében az év elején. A következő egy esztendő folyamán a projektekre fordított 5 milliárd forintból a résztvevő három, állami tulajdonban levő foglalkoztató az ERFO, a KÉZMŰ és a FŐKEFE dolgozóinak továbbképzésére is sor kerül. A támogatásból Budapesten 49 700 000 forinból 70 fő képzése valósul meg 2014 végéig - írja a KÉZMŰ Nonprofit Kft. portálunkhoz eljuttatott közleménye. Teljes cikk...
Dolgozói elégedettség: orvoslátogatókat kérdeztek munkájukról
12 éve Jelen helyzetben kritikus kérdés, hogyan élik meg a változásokat az orvoslátogató szakma képviselői, mit gondolnak jövőjükről, és miként tekintenek a digitális megoldásokra. Egy kutatásból kiderül, a jövedelmi lehetőségekkel jobban, a HR menedzsmenttel kevésbé elégedettek a szakmabeliek. Úgy tűnik, nemcsak a marketing, de a humánerőforrás területén is izgalmas, kihívásokkal teli időszak elé néz a gyógyszeripar. Teljes cikk...
Díjmentes értékőr képzés Bács-Kiskunban
12 éve Szakmai képzést indít Értékőrök Bács-Kiskun megyében elnevezéssel a Lakitelek Népfőiskola és a Pannon Térség Fejlődéséért Közhasznú Alapítvány. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szerint a most induló program célja a nemzeti értékek védelméről és a hungarikumokról szóló törvény alapján a helyi és megyei értéktárak kialakításának és feltöltésének lehetőségeivel való ismerkedés, valamint az ezzel összefüggő alapismeretek átadása. Teljes cikk...
Vezetői utánpótlás programot indít a Lidl
12 éve 2013-ban frissdiplomások előtt nyitja meg kapuit a Lidl, Európa legnagyobb diszkont élelmiszerkereskedelmi hálózatának magyarországi leányvállalata. Vezetői utánpótlás programjába lelkes, ambiciózus fiatalokat keres, akik a 15 hónapos program után a dinamikusan fejlődő élelmiszer-áruházlánc csapatának tagjaiként folyatathatják karrierjüket. Teljes cikk...
Létszámbővítés a kórházban
12 éve Új munkahelyeket teremtenek és szakirányú képzésekre is küldik a munkavállalókat a Kaposi Mór Oktató Kórházban, írja a kapos.hu. A programokat az Új Széchenyi Tervből finanszírozzák. Teljes cikk...
Azt tanítják, amire igény van
12 éve 160 millió forintos képzésfejlesztési projektet zárta le Szegedi Tudományegyetem (SZTE) a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar vezetésével. A programba bevonták a munkáltatókat, véleményüket figyelembe véve bővítették a tananyagot és az oktatást is korszerűsítették, írja az edupress hírlevele. A cél az volt, hogy olyan képzést kapjanak a hallgatók, amelyet a munkaerőpiac elfogad. Teljes cikk...
Bemutatkozik Magyarország legnagyobb létszámú informatikai szolgáltatója
12 éve Az IT Services Hungary bepillantást nyújtott a média képviselőinek a kulisszák mögé, lehetővé téve, hogy testközelből ismerkedjenek meg egy infokommunikációs szolgáltató központ működésével. Az ITSH tevékenységének mélyebb megismerése érdekében készült el az alábbi összefoglaló anyag a vállalat működésével kapcsolatos információkról. Teljes cikk...
PR kutató központ jön létre
12 éve Ma már egyre több vállalkozás ismeri fel a jó hírnév védelmét és a társadalmi kapcsolatok erősítését szolgáló szervezett kommunikációs tevékenység, a pr jelentőségét. Éppen ezért jön létre a Public Relations Kutató- és Szolgáltató Központ, áll a központot létrehozó cég közleményében. Teljes cikk...
Amikor a kismamából ökogazda lesz
12 éve A kisgyerekes szülőknek az a legideálisabb, ha maguk oszthatják be munkaidejüket. Erre nincs is jobb lehetőség, mint ha ők maguk vállalkoznak - legalábbis erre a következtetésre jutottak az ÖKOMAMA program megálmodói. A program elsődleges célja a kisgyermekes szülők segítése a munkaerőpiacra történő visszatérésben, beleértve a szemléletváltás terjesztését. Teljes cikk...
Az első lépés, hogy hozzon egy döntést, mikor akar interim lenni?
12 éve A jó vezető, de természetesen az interim menedzser is tisztában van azzal, hogy a sikerért folyamatosan meg kell dolgoznia önmaga fejlesztése által, így mindig akar és hajlandó újat tanulni. Teljes cikk...
"Hogy ne az ebéd legyen a legjobb a képzésben" - rövid szakmai programok másképp
12 éve "Hogy ne az ebéd legyen a legjobb a képzésben!" - talán így is lehetne kezdeni, hogy mi indít arra egy jól prosperáló, szakmai képzésekkel foglalkozó szervezetet, hogy drasztikus lépéseket tegyen képzési programjainak "újragondolása" és oktatóinak fejlesztése érdekében. Jó pár évvel ezelőtt az SGS mégis belevágott egy ilyen átalakításba, hogy a klasszikus, rövid szakmai programoknál és továbbképzéseknél addig idegen módon valósítsa meg képzéseit. Teljes cikk...
Szeretjük, ha képez minket a munkaadónk
12 éve A munkahelyi képzés kulcsszerepet játszik a karrierfejlesztésben és a munkaerő megtartásában, állítja a Kelly Services nemzetközi felmérése. Teljes cikk...
Kulcsfontosságú a fogyatékos fiatalok képzése
12 éve Előnyt lehet és kell szerezni a fogyatékosságból, ha a képességekre és nem a hiányosságokra fókuszálunk - mondja egy friss európai tanulmány. Teljes cikk...
Értékesítés tegnapról-mára, máról-holnapra, avagy hogyan fejlesszük értékesítőinket
12 éve Elgondolkodtató kérdés, hogy vállalatunk dolgozóinak milyen képzést biztosítsunk, milyen irányba fejlesszük tovább a készségeket és képességeket. A közelmúlt gazdasági helyzete egyértelmű választ adott. Teljes cikk...
Több mint tízszeresére nőtt a felvett gyakornokok száma
12 éve A Telekom 2013 szeptemberében induló gyakornoki programjára 42 felsőoktatási intézmény, 102 különböző szakáról, közel 1100 hallgató jelentkezett, áll a cég sajtóközleményében. Teljes cikk...
Kompetenciamérés - Captain Szakértő
12 éve A programot ajánljuk mindazoknak, akik munkatársak kiválasztásában, értékelésekor, képzésének kialakításában vagy éppen motivációjuk vizsgálatában szeretnék felhasználni a tesztjeinket. Vagy csak egyszerűen szeretnének többet tudni ezekről az eszközökről és felhasználási lehetőségükről. Teljes cikk...
Ilyen egy valódi tanuló szervezet
12 éve A HR szerepe a 21. században kezd megváltozni. Mivel az elérhető tudás mennyisége robbanásszerűen és követhetetlenül nő, a HR szervezet a cégeken belül egyre inkább a tudás egyfajta kurátorává, mint a tudás megalkotójává válik - írja blogjában Horváth Gábor. A tréner néhány évvel ezelőtt coacholt egy fiatal Google tehetséget. Ezen keresztül lehetősége volt betekinteni abba, hogy milyen az élete ezen a cégen belül egy fiatal tehetségnek, és hogy mitől is olyannyira sikeresek ők. Teljes cikk...
Négy hónap alatt minden fiatalnak legyen állása - megvalósulhat az ifjúsági garancia?
12 éve Magyarországon 30 százalék körül van a 25 éven aluli munkanélküli fiatalok rátája, ami nem azt jelenti, hogy minden harmadik-negyedik fiatal állástalan, hanem azt, hogy akik a munkaerőpiacon vannak egyáltalán - tehát munkát keresnek -, azoknak harmada-negyede nem talál állást - mondta el Andor László. A foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős európai biztost arról kérdeztük, milyen feltétele, és mekkora esélye van az ifjúsági garancia megvalósulásának, azaz annak, hogy a jövőben legfeljebb négy hónapig legyen munkanélküli egy fiatal. Teljes cikk...
Coachingban mindig lesz, ami újdonság
12 éve Harmadik évadját kezdi meg ősszel a Coaching Határok Nélkül (CHN) programsorozat, amelynek létrehozója és motorja, Ábri Judit nemcsak Magyarországra hozza a coaching szakma világklasszisait, hanem logikusan építkezve szélesíti is a legfrissebb nemzetközi tudás hazai ismeretterjesztését. Teljes cikk...
Az értékrend a jó újságíró-palánta legfőbb ismérve
12 éve A hitelesség, a népszerűség, az alaposság és a tartalmi gazdagság vonalán írható le leginkább a minőségi újságírás, melynek megteremtésében az értékrend az egyik legfontosabb tényező - vélték a Felsőoktatási Média Konferencia meghívott vendégei. Kepes András, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola dékánja, Stumpf András, a Heti Válasz újságírója, valamint Bajnai Zsolt, a Kultúra.hu főszerkesztője Minőségi tartalmak kreatív köntösben címmel értekeztek többek közt a minőségi információátadás jellemzőiről és arról, valóban eltűnőben van-e a mester-tanítvány viszony. Teljes cikk...
Többet ér a szakképzés a diplománál
12 éve Az Egyesült Királyságban is többet ér néhány szakképzés, mint a diploma. A legtöbb munkáltató inkább valamilyen "magasan szakképzett" jelöltet vesz fel, mint diplomást, írja az edupress hírlevele. Teljes cikk...
Alakulóban a hazai képesítési keretrendszer
12 éve Az élethosszig tartó tanulás támogatására létrejött Európai Képesítési Keretrendszerhez Magyarország is csatlakozott, melynek keretében a szakértők előkészítik nemzeti keretrendszerünket. Teljes cikk...
OKJ: drágább és hosszabb képzések, alaposabb tudás?
12 éve Az ősztől érvényes új OKJ-rendszer képzései valószínűleg hosszabbak és drágábbak lesznek a jelenlegieknél, ami sok jelentkezőt elijeszthet. A szeptemberi bevezetésig ugyanakkor átmenetileg megnőhet a képzéseket kínáló intézmények forgalma, az átállás után pedig több idejük lesz a hallgatóknak az elméleti és a gyakorlati ismeretek elsajátítására - nagyjából így foglalhatók össze az OKJ változásainak várható következményei. Hogy az új rendszer jó-e, csak később derül ki. Teljes cikk...
Több figyelmet igényelne a szakemberképzés az agráriumban
12 éve Még több figyelmet kell fordítani a szakemberképzésre és az innovációra az agráriumban, mivel Magyarország számára az élelmiszerágazat stratégiai jelentőségű - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium az MTI-vel. Teljes cikk...
E-learning: le kell számolni a tévhitekkel
12 éve Unalmasabb-e az e-learning, mint a tantermi képzés? Miként mérhető általa a tudás, és komolyan veszik-e a munkáltatók az e-learninggel szerzett okleveleket? Az ARTanácsadó új cikksorozatot indított a HR Portal blog oldalán, melynek keretében e-learninget érintő tévhiteket mutatnak be, megcáfolva a köztudatban tévesen élő "mítoszokat", és rávilágítva a tanulási módszer előnyeire. Teljes cikk...
Hétezer külföldi tanul államilag finanszírozott képzésben
12 éve Közel hétezer külföldi hallgató folytatja tanulmányait a 2012/2013-as tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekben államilag finanszírozott képzéseken, az intézményekben vannak diákok Mauritiusról, Costa Ricából és Makaóról is - derül ki Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter írásbeli válaszából. Teljes cikk...
Összefogás a fiatalok foglalkoztatásának elősegítéséért
12 éve A vállalatok és a képző intézmények kapcsolatának erősítése, így a fiatalok foglalkoztatásának elősegítése érdekében ingyenes, workshoppal egybekötött fórumot szerveztek 2013. március 19-én az Észak-Alföldi régióban - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény. Teljes cikk...
Munkanélküliek képzése: kevés tanfolyam, felesleges tudás?
12 éve A munkanélkülieknek nagyjából tíz százaléka vesz részt olyan államilag támogatott képzésben, amely segíthetné az elhelyezkedésüket - hívták fel a figyelmet a HR Portálnak nyilatkozó szakértők, akik szerint az állástalanok oktatása gyakran teljesen eredménytelen. A munkanélküliekre felesleges képzések várhatnak, a tanfolyamok elvégzését követően pedig sokszor további állástalan hónapok következnek. Teljes cikk...
Megállapodást kötött a dohány kiskereskedők egyesülete és a BAT
12 éve Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesülete (MDKE) és a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. Teljes cikk...
Hoffmann: Egymilliárd forint jut szaktanácsadói képzésre
12 éve Csaknem egymilliárd forintos program indul pedagógiai szaktanácsadói képzésre - jelentette be a köznevelésért felelős államtitkár kedden Budapesten. Teljes cikk...
Még most érdemes OKJ-s tanfolyamra jelentkezni
12 éve Szeptember elsejétől hosszabbak és drágábbak lesznek a tanfolyamok az új Országos Képzési Jegyzék (OKJ) bevezetése miatt - figyelmeztet az Eduline.hu. Még most érdemes beiratkozni, amíg néhány tízezer forintért akár 3-4 hónap alatt új szakmát szerezhetünk. Teljes cikk...
Kilenc érv amellett, hogy a HR miért fontos bármely szervezet számára
12 éve Az emberi erőforrások szerepe kilenc konkrét területen is jelentős a szervezetekben, kezdve a stratégiai tervezéstől egészen a vállalati arculatig. Azokon a területeken, ahol a HR szerepet vállal, javulhat a munkavállalók HR-rel szembeni megítélése, mivel úgy tapasztalhatják, hogy a HR a munkavállalókat belső ügyfeleknek tekinti és ezt szem előtt tartva szolgáltatásokat nyújt számukra. Teljes cikk...
Problémás a nyelvi és informatikai képzésekre való jelentkezés?
12 éve Az illetékes miniszteri biztos szerint mind Budapesten, mind vidéken jelen pillanatban is lehet jelentkezni a tavaly decemberben indult, uniós forrásból finanszírozott nyelvi és informatikai képzésekre - Deák Rita erről újságíróknak beszélt szerdán azzal kapcsolatban, hogy sajtóhírek szerint a kistelepülésen élők és a fővárosiak képzésen való részvétele is problémás. Teljes cikk...
Brüsszel szerint még mindig nem elég az informatikus Európában
12 éve Összefogást, vagy ahogy a brüsszeli testület fogalmaz: nagykoalíciót hirdetett hétfőn az Európai Bizottság az informatikai, digitális szektor szereplőivel annak érdekében, hogy növeljék a foglalkoztatást abban az iparágban, amely jelenleg munkaerőhiánnyal küzd. Teljes cikk...
Bővíti hallgatói vállalkozásfejlesztési programját a Budapesti Gazdasági Főiskola
12 éve További vállalkozásokkal bővíti valós üzleti projekteken alapuló képzésfejlesztési programját a Budapesti Gazdasági Főiskola - közölte az intézmény az MTI-vel. Teljes cikk...
Balog: A felsőoktatás alulfinanszírozott és pazarló
12 éve Az emberi erőforrások minisztere szerint a magyar felsőoktatásnak hihetetlen tradíciója, erőforrásai, nemzetközi színvonalú képzései vannak, ugyanakkor a felsőoktatás világa alulfinanszírozott, pazarló, sokszor nem azoknak a diplomáknak a megszerzését segíti, amelyekre a magyar gazdaságnak szüksége van. Teljes cikk...
Közös doktori képzéseket indít finn partnerével a Debreceni Egyetem
12 éve Közös bölcsészettudományi doktori képzéseket indít a Debreceni Egyetem (DE) és a finn Jyvaskylai Egyetem, annak keretében a hallgatók egy-egy évet a partnerintézménynél tanulnak, és angol nyelven megvédett disszertációjukat mindkét intézmény oklevéllel ismeri el. Teljes cikk...
Képzés a jövő vállalkozóinak
12 éve Valós üzleti környezetben, valódi projekteken dolgoznak azok a hallgatók, akik a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) Team Business szakirányán tanulnak. A finn Team Academy oktatási modell alapján meghonosított képzés során megszerezhetik azokat a készségeket, amelyek elindíthatják őket a sikeres vállalkozóvá válás útján. Teljes cikk...
Moderáció: a szigorú, de hatékony módszertan
12 éve Egyszerű, de szoros keretek közt alkalmazható az a vivő-módszer, amelynek a segítségével nagyon rövid idő alatt ki lehet csiholni egymástól teljesen különböző habitusú, értékrendű és célú emberek közt a megegyezést. Mindezt úgy, hogy még a legkevésbé gyakorlott moderátor sem tesz kárt, és az elhajló megbeszélés-ív is mindig jó irányba tolja az eseményeket. Teljes cikk...
Az IT Services Hungary CSR-je: a fiatal munkavállalók támogatása
12 éve Az IT Services Hungary Kft. (ITSH) vezetői komolyan veszik azt az elvet, hogy a CSR nem aktivitás, hanem egy viszonyulás, egy szemlélet a vállalat működtetésében, és igenis hasznot hozhat a vállalat számára - ha egyúttal a környezetének is értéket teremt - írják közleményükben. Teljes cikk...
Már több mint nyolcezren jelentkeztek a Tudásod a jövőd! képzéseire
12 éve Már több mint nyolcezren jelentkeztek a Tudásod a jövőd! informatikai vagy nyelvi képzéseire - közölte a a programgazda Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) kedden az MTI-vel. Teljes cikk...
Ennyire számít a diploma munkaerő-piaci elismertsége a felvételizők körében
12 éve A felvételizők végső döntésében sokkal nagyobb szerepet játszik a képzés elismertsége, az intézmény hírneve, mint a barátok, tanáraik vagy szüleik véleménye - többek között ezekre az eredményekre világított rá a Budapesti Gazdasági Főiskola Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon végzett nem reprezentatív kutatása, amelyben 135 felvételi előtt álló diák vett részt. Teljes cikk...
Hogyan képzik dolgozóikat a cégek?
12 éve A szakképzési hozzájárulás felhasználásának tavalyi változása jelentős mértékben módosította a felnőttképzési piac helyzetét - állítják a Napi Gazdaság által megszólaltatott, munkahelyi képzéseket végző cégek. Teljes cikk...
Többezer orvos és ápoló pályázik külföldre, mert nem kap állást
12 éve A VajdaságMA délvidéki hírportál írása szerint a szerbiai Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal jelenleg 2314 munka nélküli orvost és 13000 egészségügyi technikust és főiskolát végzett ápolót tart számon, akik a több éves hiábavaló várakozás után minden lehetőséget megragadnak egy külföldi munkalehetőség megszerzése érdekében. Teljes cikk...
Patyi András: Nagy az érdeklődés az egyenruhás-fegyveres szakok iránt
12 éve A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora szerint komolyabb zökkenők nélkül sikerült az intézmény három jogelődjének integrációja, de a tartalmi átszervezés még folyamatban van. Patyi András az MTI-nek adott interjúban arról is beszélt: szeptembertől új szakokat indít az egyetem, és rövidesen megkezdődik a Ludovika-projekt kivitelezése is. Teljes cikk...
Három alapszakon is elérhető a duális típusú mérnökképzés
12 éve A következő tanévtől a járműmérnöki képzés mellett műszaki menedzseri és anyagmérnöki alapszakon is lehet tanulni duális típusú képzésben a Kecskeméti Főiskola műszaki karán - közölte a műszaki főiskolai kar dékánja szerdán az MTI-vel. Teljes cikk...
Újabb támogatott nyelvi és informatikai képzések indulnak
12 éve Újabb 17 képző intézmény 317 tanfolyamával bővül az uniós támogatású nyelvi és informatikai képzések kínálata keddtől - jelentette be Hidas János, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...
Újabb ingyenes képzések indulnak felnőtteknek
12 éve Hamarosan újabb képzésekkel bővül a Tudásod a jövőd! projekt, amelyben minimális önerő mellett százezren vehetnek részt idegen nyelvi és informatikai képzésben 2014 augusztusáig - közölte a programgazda Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) kedden az MTI-vel. Teljes cikk...
Kimaradtak képzések a felvételi tájékoztatóból
12 éve Az egyetemek csak három nappal a szakkínálat megjelenése előtt tudták meg, hogy külön kérvényezniük kell, ha a következő tanévben is el szeretnék indítani igazgatásszervező szakjaikat - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...
Lehet költözni a Marsra - nincs szakmai feltétel
12 éve Bárki jelentkezhet marslakónak, aki elmúlt 18 éves, nem muszáj vadászpilótának vagy tudósnak lennie - tudatta a Mars One nevű, hollandiai központú nonprofit szervezet, amely azt tervezi, hogy az amerikaiakat megelőzve, már 2023-ra telepet létesít a Marson. Teljes cikk...
Technikai korlátok az e-learning bővülésével
12 éve Az e-learning alkalmazások használata jelentősen elterjedt megoldás napjainkban, melynek során egyre jobban felszínre kerülnek az évekkel ezelőtt elterjedt szabványok korlátai. A folyamatos bővülés során ugyanis újabb igények merültek fel, melyekre a jelenleg legelterjedtebb SCORM szabvány nem nyújt megoldást. Teljes cikk...
Az interneten már elérhető az új felsőoktatási felvételi tájékoztató
12 éve Az Felvin (www.felvi.hu) már elérhetők a felvételi szabályokat és az intézmények által 2013 szeptemberére meghirdetett képzéseket tartalmazó felsőoktatási felvételi tájékoztatók. Teljes cikk...
Magyar és szlovák munkanélkülieket képeznek hiányszakmákra
12 éve Komárom-Esztergom megye és a szlovákiai Nyitra megye munkaügyi szervezetei hiányszakmákból szerveznek közös képzéseket január végétől a két szomszédos megye álláskeresőinek - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ igazgatója az MTI-t. Teljes cikk...
Nehéz helyzetbe kerülhet a táncművészszakma
12 éve Nehéz helyzetbe kerülhet a hazai táncművészképzés és az egész táncművészszakma, ha nem veszik figyelembe a képzés sajátosságait a felsőoktatás új finanszírozási rendszerében - hangsúlyozta Szakály György, a Magyar Táncművészeti Főiskola (MTF) rektora az MTI-hez csütörtökön eljuttatott állásfoglalásában. Teljes cikk...
Hogy lehet egyszerre munkanélküliség és szakemberhiány?
12 éve Miközben sok ország egyre nagyobb munkanélküliséggel küzd, a munkaerőpiac rugalmatlansága, a tehetségekért folyó, fizetéseket felverő világverseny és a rossz vagy elégtelen oktatás és képzés miatt kulcsfontosságú foglalkozási ágazatokban krónikussá válik a szakemberhiány. Teljes cikk...
Mi lehet még hatékonyabb, mint a leépítés és a költségcsökkentés?
12 éve Válságra adott jó gyakorlat nem az egyszeri átalakítás, létszámleépítés és költségcsökkentés lehet, hiszen mindez csak rövid időre oldja meg az adott cég problémáját. Ehelyett sokkal jobb irány a folyamatos innováció és az alkalmazkodási képesség beépítése a vállalati stratégiába. Teljes cikk...
Alkalmi munka december elején - mennyit keres a Mikulás?
12 éve Látszólag csak egy jelmez kell hozzá, ám a Mikulássá válás ennél jóval komolyabb előkészületeket igényel. A Mikulás Alapítvány tréningen képzi őket, bejutni csak ajánlás útján lehet. Milyen az ideális Mikulás és mennyit keres ezzel az alkalmi munkával? Teljes cikk...
Így pótolja az IT-s munkaerő-hiányt az SAP
12 éve 1000 amerikai veterán katonát képez ki a következő egy év során az SAP, hogy enyhítse az ottani IT-s munkaerő-hiányt - jelentette be a német gyökerű szoftvercég amerikai leányvállalata. Teljes cikk...
Állásajánlat, gyakornoki program, képzés - ez járhat minden munkanélküli fiatalnak
12 éve Az Európai Bizottság olyan intézkedésekre tett javaslatot, melyek keretében a tagállamok segítséget kapnak ahhoz, hogy állásajánlatok, oktatási és képzési lehetőségek biztosítása révén enyhítsék a fiatalok elfogadhatatlan méreteket öltő munkanélküliségét és társadalmi kirekesztettségét. Teljes cikk...
Felülvizsgálnák a szakok képzési és kimeneti követelményeit
12 éve A felsőoktatási intézmények szabályozási kereteinek átgondolását, a szakok képzési és kimeneti követelményeinek felülvizsgálatát javasolja a felsőoktatás területén 2014-ig végrehajtandó legfontosabb feladatok között egy, a kormány számára készült jelentés. Az anyag rögzíti azt is, hogy a képzési rendszert hatékonyabbá kell tenni - tájékoztat az MTI. Teljes cikk...
A tudás esszenciája - fejlesztés vizualizációval
12 éve A vizuális kultúra nemcsak a fiatalokat ragadja meg. Bármelyik fejlesztési folyamat felgyorsítható, ugyanakkor elmélyíthető szimbólumok, piktogramok, képek használatával. Rajzkészség nélkül is használható eszközök, megtanulható apró fogások segítenek abban, hogy a tudás a résztvevőké lehessen. Emellett kedvvel, szenvedéllyel végezzék az újonnan tanult cselekvést, és ez már önmaga is változást generáljon. Olyan, gyermeki én-részletet érint meg a vizualizációs technika, amelynek a segítségével könnyeden, játszva lehet komoly dolgokat is megtanulni. Teljes cikk...
Mit csinál a magánnyomozó? - szakmák mérlegen
13 éve Eltűnt személyek nyomába erednek, házasságtörőket lepleznek le, problémás üzletfelek anyagi helyzetének járnak utána. Nem járnak azonban sötét napszemüvegben, sem ballonkabátban. De az biztos, hogy zömük rutinos zsaru. Teljes cikk...
Tűzszerészeti képzést kap ötszáz tűzoltó
13 éve Összesen ötszáz tűzoltó vesz részt azon a képzésen, amelynek keretében robbanótestekkel, robbanószerkezetekkel, illetve robbanóanyagokkal kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismereteket sajátíthatnak el - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden az MTI-vel. Teljes cikk...
Felsőoktatás: nem az intézmények, a szakok száma a probléma
13 éve A Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke szerint nem magas a felsőoktatási intézmények száma Magyarországon, ami probléma, az a szakok túlburjánzása. Mezey Barna ezért a politikát tette felelőssé az Antall József Alapítvány szombati fővárosi konferenciáján tartott előadásában, amelyben arra is kitért, hogy az önfenntartó felsőoktatás nem kifejezetten európai, hanem inkább amerikai modell. Teljes cikk...
Az EU 12,4 milliárddal támogatja a nyelvi és informatikai készségfejlesztést
13 éve Az Európai Unió mostantól pályázati forrással támogatja a munkaerő-piaci érvényesüléshez, a hatékony munkavégzéshez szükséges, valamint a mindennapi élet számos területén használatos nyelvi és informatikai készségek fejlesztését. Teljes cikk...
Képzési fegyvertárbővítés - moderáció felnőtteknek és gyerekeknek
13 éve A tudás beépülése bármilyen jó tréning során csak felületes, ha nem jön létre az a kölcsönhatás, amely során a tanuló bevonódik a tanulási folyamatába. Ehhez a jó képzési tartalmon felül olyan módszerekre van szükség, amely szinte minden körülmény mellett, vagy éppen ellenére is hatásos. A moderáció, amely az érzékekre hat, és a coaching technika együttesen olyan csoportoknál is hatásos, amelyekről a képzők lemondtak. Figyelemzavaros gyerekeknél teszteltük a két módszert együttesen, és meglepő eredményt értünk el. Teljes cikk...
Százezren kaphatnak támogatást informatikai és nyelvi képzésekhez
13 éve Százezer felnőtt kaphat támogatást informatikai és idegen nyelvi képzésekhez: a kiemelt uniós projekt elindítását kedden jelentette be Hidas János, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) elnöke. Teljes cikk...
Tanfolyamok munkanélkülieknek: még mindig kevesen tanulnak az állam pénzén
13 éve A munkanélküliek alig több mint hat százaléka vett részt állami vagy európai uniós pénzből indított képzésen 2012 első felében - a tanfolyamok jelentős része közmunkára készíti fel az álláskeresőket, a nők pedig eleve kevesebb tanfolyam közül választhatnak, a hiányszakmák többsége ugyanis kemény fizikai munkát követel. Teljes cikk...
Mennyit keres egy masszőr?
13 éve Masszőrnek lenni nem könnyű. A szakma kitanulása közel félmillió forint, rontják a szakma presztízsét a szexmunkások és az önjelölt kuruzslók. A jó szakemberhez azonban egy idő után jönnek az ügyfelek. Mekkora fizetéssel lehet számolni? Teljes cikk...
Íme a legnépszerűbb pályázatok
13 éve Leginkább az önmaguk és a dolgozóik fejlesztésére szereznének uniós forrást a kis- és középvállalkozások, de népszerűek az innovációt támogató pályázatok is - írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...
A Lego működtetheti a műanyag-feldolgozó tanműhelyt
13 éve Új nyíregyházi gyárának szakemberképzéséhez a Lego Manufacturing Kft.-nek engedte át a helyi műanyag-feldolgozó tanműhely működtetését a város önkormányzata - erről a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely közgyűlése csütörtöki ülésén döntött. Teljes cikk...
Szakmai gyakorlatot indított diákoknak a BorsodChem
13 éve Idén nyáron csaknem 40 vegyész-, anyagmérnök-, gépészmérnök és közgazdászhallgató vett részt a Wanhua-BorsodChem Zrt. szakmai gyakorlati képzési programjában. Többségük a Miskolci és a Debreceni Egyetem hallgatói közül került ki, de a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem néhány diákja is részt vett a jellemzően 4-6 hetes programban. Teljes cikk...
Mennyire vezetik tudatosan munkatársaikat a magyar menedzserek?
13 éve Egy a magyar menedzserek körében végzett felmérés szerint a bevált vezetői gyakorlatok alkalmazása egyáltalán nem tekinthető általánosnak. A kutatásból kiderült: a vezetők nagyon fontosnak tartják a jövőkép kommunikálását, a vállalat értékeinek képviseletét, az elvárások egyértelmű tisztázását, a munkatársak tudatos motiválását és egyéni szintű fejlesztését. Ennek ellenére legfeljebb minden második vezető számolt be arról, hogy az elmúlt évben ezeket a tevékenységeket folytatta. Teljes cikk...
A szakmunkásoknak a kommunikációt is fejleszteniük kellene
13 éve Ahhoz, hogy valaki sikeres legyen a szakmájában, szakmai ismeretek mellett nyelvtudásra is szükség van - hangsúlyozta Lakatos István, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke kedden, amikor a Belgiumban megrendezett EuroSkills európai szakmunkás-verseny megyei helyezettjeit köszöntötték. Teljes cikk...
Folytatja oktatási programját a BorsodChem
13 éve Új elemekkel bővül a BorsodChem Zrt. (BC Zrt.) oktatási programja, a vegyipari társaság az idén a biztonságtechnikára helyezi a hangsúlyt - közölte a cég hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk...
Pontosan mi az az e-learning?
13 éve Az e-learning olyan fogalom Magyarországon, amit (szinte) mindenki ismer, de csak kevesen tudják pontosan, hogy mit jelent, és még kevesebb olyan szervezetet találunk, amelyik teljes mértékben kihasználja az e-learning eszközrendszerét. Ez nem is csoda, mert az elmúlt években az e-learning is gyorsan fejlődött, ma már például a prezentációk megosztását nem nevezhetjük e-learningnek. Számos fogalom, rövidítés került be a köztudatba (LMS, LCMS, ID, socal learning, CMS, TMS), új technológiák, szabványok és módszertanok jelentek meg. Az interneten számos forrás ad segítséget az e-learning megismerésére, elemzések és esettanulmányok olvasására, de ezek megtalálása időigényes. Mi a megoldás? Teljes cikk...
Hátrányos helyzetű álláskeresők képzésére indult program
13 éve Az Európai Unió pályázati támogatásával hátrányos helyzetű álláskeresőknek indult képzési és foglalkoztatási program Ópályiban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere az MTI-vel. Teljes cikk...
HR-esek a korrupció elleni képzések ellenállói?
13 éve Van a korrupció elleni küzdelemnek egy az oktatással összefüggő módszere, amelyet a lehető legtöbb kormányzati és társadalmi fórumon is melegen ajánlanak. Mégis nagyon kevesen élnek ezzel a lehetőséggel. Vajon mi lehet ennek az oka? Mielőtt rátérnék a lehetséges okok feltárására, néhány ide kapcsolódó esetet felidézek. Teljes cikk...
Megszűnne a tanárjelöltek ingyenmunkája
13 éve Nem kérdéses, hogy nehezebben helyezkedik el a télen, mint a nyáron végzett tanárjelölt. A bolognai rendszerben tanulók helyzetét nehezítette továbbá, hogy a féléves gyakorlatot teljesen ingyen végezték. Ezen változtat az Oktatásért Felelős Államtitkárság: a 2013-tól bekerülők nyáron diplomázhatnak, az egyévesre nyúló gyakorlatért pedig a tervek szerint fizetést is kapnának. Teljes cikk...
Műegyetemi támogatást kaptak középiskolák és tanárok
13 éve A műszaki és természettudományi képzés népszerűsítéséért összesen több mint hatmillió forintos támogatásban részesültek középiskolák és tanáraik a BME Pro Progressio alapítványától. Az elismeréseket Pakucs János, az alapítvány kuratóriumának elnöke és Péceli Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora adta át szerdán. Teljes cikk...
Nem lesz többé államilag finanszírozott jogász- és közgazdászképzés?
13 éve 2013-ban még kevesebb államilag finanszírozott felsőoktatási hely lesz, mondta a Magyar Nemzetnek Maruzsa Zoltán, a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár. A tervek szerint jövőre már egyáltalán nem indul államilag finanszírozott jogász- és közgazdászképzés az egyetemeken. Teljes cikk...
Visszaáll a tanárképzés az egyciklusú, osztatlan kétszakos rendszerre
13 éve A tanárképzés visszaáll az egyciklusú, osztatlan kétszakos rendszerre, és megduplázódik a gyakorlati képzési idő jövő szeptembertől - tájékoztatta az oktatási államtitkárság hétfőn az MTI-t. Teljes cikk...
Tízezrekkel kevesebbet kaphatnak a részösztöndíjasok februártól
13 éve A részösztöndíjas finanszírozási formát választó hallgatók a a képzésük költségeinek felét fizetik, de ebben a félévben még ugyanazokra a támogatásokra jogosultak, mint ösztöndíjas társaik, februártól ezeknek már csak a felét fogják kapni. Teljes cikk...
Papp Magor: Hiányos orvosképzés miatt sérül a betegbiztonság
13 éve Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint a vércukormérő jelzését félreértelmező rezidens esete is arra vezethető vissza, hogy az orvosképzésből hiányzik a mindennapi sürgősségi ellátáshoz szükséges gyakorlati készségek ellenőrzött elsajátíttatása. Teljes cikk...
Kiképezi magának a villanyszerelőket az EDF DÉMÁSZ
13 éve Az EDF DÉMÁSZ saját képzési programot indít; mivel majdnem húsz éve megszűnt a hálózati villanyszerelő képzés a szakmunkásképző iskolákban, a cégek csak "saját nevelésű" munkatársakkal tudják biztosítani az utánpótlást - mondta el Hiezl József vezérigazgató-helyettes a Jedlik Ányos Képzési Programról. Teljes cikk...
Munka szülőknek: indul a program
13 éve Kétszáz, jelenleg gyermekgondozási ellátásban részesülő szülő vállalkozói vagy alkalmazotti munkába állását segíti elő a "Gyere vissza" elnevezésű program - közölte a projektet koordináló három szervezet. Teljes cikk...
Ősszel kiderül, mely egyetemek nem kapnak pénzt
13 éve Az ősz folyamán elkészül a felsőoktatási intézmények finanszírozásának átfogó szabályozása - közölte Maruzsa Zoltán új felsőoktatási helyettes államtitkár. A napokban zárul le az intézményfejlesztési tervek értékelése és a tanárképzés átalakításáról szóló kormányrendelet-tervezet társadalmi vitája. Teljes cikk...
Átjárhatóvá válnak a rendvédelmi pályák: rendőrből tűzoltó válhat
13 éve Az új közszolgálati életpályamodell kialakításáért egységes rendvédelmi képzés indult hétfőn Miskolcon, az új rendszerű szakképzésben 206 tűzoltó- és 1688 rendőrjelölt vesz részt három rendészeti iskolában - közölte az országos katasztrófavédelmi főigazgató. Teljes cikk...
Adományvonal a hajléktalanokért: vissza a munka világába
13 éve A hajléktalanokat segítő Menhely Alapítvány célkitűzéseit támogatják azok, akik szeptemberben és októberben a 1788-as vagy a 13688-as hello holnap! Adományvonalat hívják vagy sms-t küldenek. Teljes cikk...
Szigorúbban ellenőrzik majd a tanárszakra jelentkezők alkalmasságát
13 éve Mindenképpen vizsgálni kell a tanári szakokra jelentkezők szakmai rátermettségét, alkalmasságát a pedagógusképzés felvételi vizsgáin - hívta fel a figyelmet Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke. Teljes cikk...
Átalakulhat a tanárképzés
13 éve Felmenő rendszerben szétválasztanák az általános és a középiskolai tanárok képzését 2013 őszétől, hangsúlyosabb szerepet adnának a szakmai gyakorlatnak és visszahoznák a rendszerbe az osztatlan képzést - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...
Hitelből karrier - ki fizesse a diplomát?
13 éve A kormány célja, hogy mindenki diákhitelből vegyen részt a felsőoktatásban. Az oktatáskutató szerint a képzésből az egész társadalom profitál, ezért nem szabad csak a tanulóra terhelni ennek költségeit. Bár a diákhitelt felvevők nagyjából egyharmada 7 év alatt visszafizette tartozását, egyre nehezebb a diploma után elhelyezkedni: a pályakezdők átlagosan 3-6 hónap alatt találnak állást, de sokan 1-2 évig is hiába keresnek. A kamatok azonban addig is ketyegnek. Teljes cikk...
Háromosztatú képzési rendszerre van szükség az EU-ban
13 éve A német típusú duális szakképzés modellként szolgálhat a többi uniós tagországnak, a rendszert azonban az idegen nyelvi oktatás erősítésével triálissá, háromosztatúvá kell tenni - fejtette ki Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős biztosa a Die Welt-ben megjelent interjúban. Teljes cikk...
Program az üzemi balesetek számának nullára csökkentésére
13 éve A VELUX Cégcsoportnak sikerült 85 százalékkal csökkentenie a balesetek számát a gyártóegységekben a Biztonsági Kiválóság programjának köszönhetően. A cég vezetősége hiszi, hogy a biztonságba fektetett idő jelentős üzleti előnnyel is jár. Teljes cikk...
Új köntösben az OKJ-s szakmai képzés
13 éve A jogalkotó teljesen felkavarta a felnőttképzés állóvizét, mivel új szakképzési törvényt alkotott (2011. évi CLXXXVII. törvény), és újraszabta az Országos Képzési Jegyzéket [150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet]. Cikkünkben sorra vesszük a legfontosabb változásokat, és hogy mire kell figyelniük a képző intézményeknek. Teljes cikk...
Még egy hétig pályázhatnak a fogyatékos embereket foglalkoztató szervezetek
13 éve Szeptember 7-ig pályázhatnak a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató, nem állami szervezetek az Új Széchenyi Tervben rendelkezésre álló 2,7 milliárd forintos keretösszegre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága. Teljes cikk...
Több vállalkozót akar Kína, miközben a kkv-k helyzete egyre nehezebb
13 éve Az elmúlt években ütemesen nőtt a magánvállalkozások száma Kínában, a központi vezetés az egyetemeken is szorgalmazza a vállalkozói ismeretek oktatását, miközben a vállalkozások helyzete egyre nehezebb. Teljes cikk...
Havi 400 ezer forintot is kereshetnek a fodrászok
13 éve Nem véletlenül vonz egyre több pályaválasztót és új szakmát tanulni vágyót a fodrászat világa. A szakemberek vállalkozóként akár havi 400 ezer forintot is kereshetnek. A start azonban nem könnyű. Teljes cikk...
Munkanélkülieket zárkóztatnak fel Zalában
13 éve Az Első Magyar-Dán Termelő Iskola Alapítvány és konzorciumi partnerei a Kiút a hátrányos helyzetből című pályázaton mintegy 183 millió forint uniós támogatást nyertek el a többszörösen hátrányos helyzetű munkanélküliek felzárkóztatására a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) pályázatán. Teljes cikk...
Vonzó munkahely akar lenni a K&H Csoport
13 éve Hatodik alkalommal adja ki a társadalmi felelősségvállalás (CSR) területen elért eredményeit összefoglaló jelentését a K&H Csoport. A közleményből kiderül, a csoport a környezetvédelem, a gyermekegészségügy és a sport mellett kiemelt figyelmet fordít a vonzó munkahely kialakítására. Teljes cikk...
Fogyasztóvédelmi szakembereket képeznek az egri főiskolán
13 éve Fogyasztóvédelmi szakembereket képeznek szeptembertől az egri Eszterházy Károly Főiskolán a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szakmai támogatásával, a folyamatos utánpótlás biztosítása érdekében. Teljes cikk...
Hogyan váljunk interim menedzserré? - egy hallgató tapasztalatai
13 éve Az interim menedzserekről gyakran elhangzik az a megállapítás, hogy korábbi széleskörű szakmai ismereteik révén képesek kritikus helyzetbe került vállalatokat "újraéleszteni". Valóban csak szakmai ismeretekre van szükség az interim menedzsereknél? Teljes cikk...
Meghatározták az OKJ-s szakmai követelményeket
13 éve Az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő, az állam által is elismert szakmai képesítések követelményeit határozta meg a kormány a csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent rendeletében. Teljes cikk...
Diplomás pálinkamestereket képez a Corvinus Egyetem
13 éve Rövidesen egyetemi szinten is megindul a pálinkamesterek képzése Magyarországon: a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Élelmiszertudományi Karának pálinkamester szakmérnök, illetve szaktanácsadó képzése 2012 őszétől levelező tagozaton várja a pálinkakészítés iránt érdeklődőket. Teljes cikk...
Mezey Barna: A kormány nem vonulhat ki a felsőoktatásból
13 éve Nem vonulhat ki az állam az egész felsőoktatásból, több képzésnél is biztosítani kell az állami szerepvállalást - mondta el Mezey Barna, az ELTE rektora, a Magyar Rektori Konferencia elnöke az InfoRádiónak. Teljes cikk...
A támogatott területeken a felvettek csaknem harmada tanul tovább
13 éve Az idei jelentkezők csaknem háromnegyede, 110 617 főből 79 861 fiatal kezdheti meg felsőfokú tanulmányait szeptembertől valamely felsőoktatási intézményben. A kormány által preferált területeken összesen 23 ezren kezdhetik meg tanulmányaikat, míg az elnéptelenedéstől féltett jogi képzésben 2600-an, a gazdaságtudományi képzési területen mintegy 13 ezren tanulhatnak szeptembertől - hangzott el az oktatási államtitkárság július 25-ei sajtótájékoztatóján. Az idei tanévben újonnan belépő diákok több mint 60 százaléka (tehát 10 diákból 6) teljes ösztöndíjat kap. Teljes cikk...
Ponthatárok: melyek idén a legnépszerűbb szakok?
13 éve A több mint 110 ezer jelentkezőből mintegy 80 ezren jutottak be a felsőoktatásba - tette közzé a felvi.hu kedd esti gyorselemzésében, amelyben kitér arra is, hogy a legmagasabb ponthatárok ismét gazdasági szakokon születtek, ezen belül is a Budapesti Corvinus Egyetem képzésein. Teljes cikk...
Új munkahelyeket teremt a hazai autóipar
13 éve Az autóipar lesz a 2013-as gazdasági növekedés motorja, amely megerősödve jött ki a válságból - írja a Világgazdaság a 22 legjelentősebb magyarországi autóipari vállalatot tömörítő szövetség véleményére hivatkozva. Teljes cikk...
Minden cégnek újra kell írnia képzési programját
13 éve Feleannyi képzés szerepel a közelmúltban megjelent új Országos Képzési Jegyzékben, amely ebben a módosult formában jövő januártól lép életbe - írja a Metropol. Teljes cikk...
Képzettség és munka hajléktalanoknak
13 éve Száz hajléktalant vontak be Budapesten a vöröskereszt programjába, amellyel a szervezet az utcán élők számát szeretné csökkenteni; a program résztvevői közül többen képzettséget szerezhetnek és munkához is juthatnak - közölte a Magyar Vöröskereszt fővárosi szervezete. Teljes cikk...
Hatékonyabbá és egyszerűbbé válnak a képzési támogatások
13 éve Elfogadta a kormány a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprészéből egyedi kormánydöntéssel nyújtható támogatások új szabályait; ennek köszönhetően a beruházó vállalatok munkaerő-szükségletének kielégítését szolgáló támogatási rendszer lényegesen egyszerűbbé válik - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Teljes cikk...
Még mindig kevesen használják az e-learninget
13 éve Az e-learning vállalati alkalmazásának legfőbb indoka a jobb időkihasználás lehetősége, a képzési módszer elsődleges célpontja pedig a szellemi munkát végző állomány - állapítja meg a Szent István, a Pécsi és a Nemzeti Közszolgálati egyetemek, valamint az AR Tudásmenedzsment Kft. közös felmérésének elemzése. Mint kiderült, leginkább nyelvet és informatikát tanítanak távoktatás keretében. Teljes cikk...
Értelmetlen az orvosok röghöz kötése
13 éve Erőszakkal nem, csak versenyképes fizetésekkel tarthatók itthon a diplomások - mondta a Világgazdaságnak Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke. Teljes cikk...
Megjelentek a képzési támogatások részletes szabályai
13 éve A Magyar Közlönyben pénteken megjelentek a Nemzeti Foglalkoztatási Alap (NFA) képzési alaprészéből a kormány egyedi döntésével nyújtható támogatások részletes szabályai. Teljes cikk...
Így válhat valakiből légiforgalmi irányító
13 éve Külföldi hallgatókat is fogad jövőre a HungaroControl légi navigációs akadémiája, ahol az első végzős évfolyam csütörtökön vehette át diplomáját. Teljes cikk...
Száz művész vesz részt a Művészeti Akadémián
13 éve Mintegy száz fiatal zenész vesz részt a pénteken kezdődő szegedi Művészeti Akadémián, a 8. alkalommal tartandó zeneművészeti képzést a Szegedi Tudományegyetemen tartják. Teljes cikk...
Munkához segítik a hátrányos helyzetűeket Tolna megyében
13 éve Hátrányos helyzetű embereket képez és segít munkához jutni Szekszárdon az Újra Dolgozni Tolnában Egyesület a most induló foglalkoztatási programjával. Teljes cikk...
Lezárult a Bizalom és munka telepprogram
13 éve Lezárult a hétvégén a Bizalom és munka elnevezésű telepprogram, amelynek keretében az ország nyolc szegregált településrészén több mint száz épület újult meg - közölte a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) kommunikációs osztálya. Teljes cikk...
Állást és képzést kínálnak kismamáknak
13 éve 50 kisgyermekes szülő vehet részt abban a kétéves programban, amelynek célja a sikeres munkavállalásra való felkészítés. Állást és képzést kínálnak. A toborzás már megkezdődött - írja a Profession.hu. Teljes cikk...
Menekültek munkaerő-piaci integrációját segítik
13 éve A menekültek beilleszkedését segítő, másfél éves integrációs programot valósít meg a bicskei befogadóállomás 40 millió forintos támogatással - erről a Belügyminisztériumhoz tartozó úgynevezett Solid program kommunikációjáért felelős cég tájékoztatott. Teljes cikk...
Korlátozzák a külföldiek oktatását a belga orvosképzésben
13 éve Korlátozza a belga kormány a külföldiek felvételét a francia nyelvű orvosi és fogorvosi karokra a következő tanévtől kezdve. A felvehető diákok kvótáját 30 százalékban állapították meg - közölték az illetékes hatóságok. Teljes cikk...
Mindennapos testnevelés: indulnak a pedagógus továbbképzések
13 éve A kormány döntött arról, hogy az iskolákban bevezessék a mindennapos testnevelést, amelytől a gyermekek jelenlegi rossz egészségi állapotának jelentős javulása várható - tájékoztatta portálunkat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI). Teljes cikk...
A legtöbben közgazdásági egyetemet végeznek
13 éve Romániában a legtöbb egyetemi hallgató közgazdasági szakot végez - derült ki egy kimutatásból, amely szerint minden második egyetemet végzett személy közgazdász, jogász vagy politológus. Teljes cikk...
Több tízezer munkahelyet teremthet az iparfejlesztési program
13 éve Járműipari, gépipari és mechatronikai központ jöhet létre a Szombathely, Szentgotthárd és Zalaegerszeg zónában; a koordinált gazdaság- és iparfejlesztési program 25 ezer munkahelyet teremthet, és 1 milliárd euró befektetést jelenthet a térségben. Teljes cikk...
Nőtt a bölcsődei férőhelyek és a képzett kisgyermeknevelők száma
13 éve Biatorbágy első bölcsődéjét avatta fel Soltész Miklós szociális, család-, és ifjúságügyért felelős államtitkár vasárnap - közölte az államtitkárság. A 72 férőhelyes bölcsőde felépítéséhez az Új Széchenyi Terv keretében 250 millió forint támogatást nyert el a város. Teljes cikk...
Közfoglalkoztatási mintaprogram: másfélezer képzett közmunkás
13 éve A héten lezárult a Mezőgazdasági közfoglalkoztatási kísérleti mintaprogram, amelynek keretében közel másfélezer közmunkás kapott képzést - közölte a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI). Teljes cikk...
Kétmilliárdot fordítanak idén a Közszolgálati Egyetemre
13 éve Kétmilliárd forintot csoportosított át a kormány az idei költségvetésben azért, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem központját, több tanszékét és könyvtárát az egykori Ludovika Akadémia épületében helyezhessék el. Az állam idén és jövőre várhatóan 4,5 milliárd forintot ad a beruházásra - adta hírül az MTI. Teljes cikk...
Karfner Judit a BDO Akadémiánál
13 éve Karfner Judit lett a BDO Akadémia üzletfejlesztési és képzési vezetője. A szakember feladata az akadémia működésének irányítása és az üzletág szakmai és képességfejlesztő képzési palettájának kibővítése - áll a lapunknak eljuttatott anyagban. Teljes cikk...
Kékkártyával lehet menni Németországba dolgozni
13 éve Németország augusztustól kékkártyás betelepítési akciót indít az Európai Unión kívüli országokból érkező, képzett fiatalok számára. Így küzdenek az egyre nagyobb méreteket öltő munkaerőhiány ellen - tudósít az InfoRádió. Teljes cikk...
Átalakulnak a felsőfokú szakképzések
13 éve Sajtóértesülések szerint a kormány 2013-tól kivenné az Országos Képzési Jegyzékből, és felsőoktatási programmá alakítaná át a felvételizők körében népszerű felsőfokú szakképzést. Az utolsó felsőfokú szakképzések 2012 szeptemberétől indulnának, melyeken előreláthatólag 3500 hallgató tanulhatna ingyen. A karrier-tanácsadó szerint érdemes befektetni a rövidciklusú, gyakorlatorientált képzésekbe. Teljes cikk...
Több száz állást teremt a Raiffeisen nyíregyházi központja
13 éve Nyíregyházán hozza létre pénzintézeti műveleti központját a Raiffeisen Bank, amely több száz új munkahelyet fog teremteni. Teljes cikk...
Támogatás több ezer somogyi foglalkoztatására - várják a munkaadók és a munkavállalók jelentkezését
13 éve Csaknem négy és félezer hátrányos helyzetű somogyi munkanélküli képzésére, illetve foglalkoztatására 4,2 milliárd forint áll rendelkezésre 2015-ig - mondta Juhász Tibor, a Somogy Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott. Teljes cikk...
Nézd meg a trénert, vedd el a tréninget!
13 éve Jó, a mondás nem teljesen így szól, de ahogy az eredetiben, úgy ebben is sok igazság van. Összegyűjtöttük, milyen tényezőkön múlik egy vállalati tréning sikere. Teljes cikk...
Kitörési lehetőség mélyszegénységben élő családoknak
13 éve A mélyszegénységben élő családok számára kitörési lehetőséget biztosító, 410 millió forintos költségvetésű komplex projekt keretében mintaprogram indult Szolnokon. Teljes cikk...
Ötven munkahelyet teremt a nyíregyházi gyár fejlesztése
13 éve Csaknem 800 millió forint európai uniós támogatást kapott nyíregyházi gyárának fejlesztéséhez a német Hübner-H Kft. - közölte a projekt kommunikációs cégének, az Optimum-R Kft.-nek a vezetője. Teljes cikk...
Megkezdte a dolgozók felvételét és képzését az Audi
13 éve A dolgozók felvétele és képzése már tart a több mint kilencszáz fős Audi-gyárban, ahol nyáron megindul az első modell próbagyártása - írja a Világgazdaság Online. Teljes cikk...
Erste Bank: stratégiai szerepben az e-learning
13 éve "Olyan platform kialakításán dolgozunk, amely az ismeretátadás mellett a tudás naprakészen tartásának, folyamatos megújításának belső igényét is elmélyíti a szervezetben"- válaszolta Mezőffy Bálint, az Erste Bank képzési specialistája e-learning-gel kapcsolatos kérdéseinkre. Teljes cikk...
Mégsem indult a munkahelyi képzést támogató pályázat
13 éve Mégsem indult el május elsején a munkahelyi képzést támogató pályázat. Teljes cikk...
Visszafogják a brit honatyák italozását
13 éve A brit képviselőházban elrendelték a munkájukat végző képviselők helyszíni alkoholfogyasztásának csökkentését, mivel az utóbbi időben felerősödött az aggodalom a brit politikusok ivási kultúrája miatt - közölte a The Guardian című brit napilap hírportálja. Teljes cikk...
Már lehet pályázni a munkahelyi képzések támogatására
13 éve Munkahelyi képzések támogatására pályázhatnak május 1-jétől a mikro, kis-, közepes, és nagyvállalkozások. Teljes cikk...
Így kezeli a kulturális különbségeket a Huawei hazánkban
13 éve A világszerte 140 ezer embert foglalkoztató távközlési berendezéseket gyártó, kínai világcég, a Huawei Technologies Co. lehetőséget látva hazánkban, először értékesítési képviseletet nyitott, majd itt alakította ki Európai Ellátó Központját. Arról, hogy az eltérő kultúrákból adódó különbségek gyakorolnak-e valamilyen hatást a cég HR stratégiájára, Eördögh Ágnes, a Huawei Technologies Hungary Kft. humánerőforrás igazgatója tájékoztatott bennünket. Teljes cikk...
Piaci körkép - kapacitás, ár - érték
13 éve Hektikusan alakul a magyarországi interim piac, melyen a minőség iránti kereslet meghatározóbb a napidíjaknál. Előtérbe kerülnek a hosszabb távú megbízások, és a felkészült, képzett és jól márkázott interim menedzserek szinte teljesen be vannak táblázva. Teljes cikk...
Májustól lehet pályázni a munkahelyi képzések támogatására
13 éve A munkahelyi képzések támogatására május másodikától lehet pályázatokat benyújtani az Új Széchenyi Terv keretében - mondta Kara Ákos, a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának alelnöke szerdán, győri sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...
Nincsenek tisztában munkaerő-piaci értékükkel a fiatalok
13 éve A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) felmérést készített tagvállalatai körében a felsőoktatási törvény változásai kapcsán. A válaszokból kiderült, hogy a hazai cégek a jelenleginél összehangoltabb, átgondoltabb változásokat szorgalmaznak az oktatási rendszerben. Teljes cikk...
Szakadék tátong a pályaválasztás és a valós munkaerőigény között Zalában
13 éve Legalább húsz éve nem készült olyan átfogó felmérés Zala megyében, amely az általános iskolások pályaválasztási elképzeléseit és a megyében működő vállalkozások munkaerőigényét együtt vizsgálja - közölte a Zala megyei kormánymegbízott az európai uniós támogatással indult program sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...
Felnőtteket segít érettségihez a digitális oktatás
13 éve A digitális középiskola fogalma kevéssé él a köztudatban, pedig hazánkban ma már 22 intézményben működik hasonló program, amely részben a tanteremben - esti képzés formájában -, részben pedig interneten folyó oktatást kínál. Teljes cikk...
Több tízmillió forint pályázható a munkahelyi tanulásban
13 éve 2012-ben megszűnt annak a lehetősége, hogy a cégek saját munkavállalóik képzési költségét a szakképzési hozzájárulási kötelezettség terhére elszámolják. Azonban annak ellenére, hogy bezárult egy kapu a hazai cégek számára, nyitottá vált egy másik: a munkáltatók a képzésekre fordított összeg szakképzési hozzájárulási kötelezettségből történő csökkentése helyett vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a munkahelyi képzések finanszírozására. Teljes cikk...
Támogatjuk az albán agrárszakember-képzést
13 éve Közös agrárszakember-képzésről és kutatási együttműködési lehetőségekről egyeztetett Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár és Tokli K. Thomaj albán mezőgazdasági miniszter-helyettes a Vidékfejlesztési Minisztériumban - közölte a szaktárca. Teljes cikk...
Munkahelyi képzés támogatására pályázhatnak a nagyvállalkozások
13 éve Március első felében jelenik meg a "Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalkozások számára" című pályázati kiírás két komponense, egy a közép-magyarországi régióban, egy pedig az ország többi részén megvalósuló projektek számára; a pályázati keret viszonylagos szűkössége és a kedvező feltételek miatt várható nagy érdeklődés miatt célszerű gyorsan dönteni a pályázásról - hívja fel a figyelmet a Deloitte. Teljes cikk...
Új lehetőség az alkalmazottak képzésére
13 éve A vállalkozásoktól megvont szakképzési hozzájárulás lehetetlen helyzetet teremtett a képzési piacon. Jelen gazdasági helyzetben így még inkább szükségszerű az alkalmazottak készségeinek fejlesztése, amely mindenkori kulcsa a versenyképesség megőrzésének. A megoldást rejtő uniós források mellett meg kell találni azokat a módszereket, amelyek rövid távon is meghozhatják a várt eredményt, amelyre most már egy nap alatt is lehetősége van a vállalatoknak. Teljes cikk...
Keresettek a hegesztőtechnológusok - itt a képzés
13 éve A munkaerőpiacon keresett, nemzetközi hegesztőtechnológusokat képeznek a nyíregyházi főiskolán; az első 28 hallgató már sikeres záróvizsgát tett, míg az újabb tanfolyamra március 20-ig lehet jelentkezni - közölte Nagy Balázs, az oktatási intézmény sajtóreferense. Teljes cikk...
Csökkentik a képzési költségeket a cégek
13 éve A cégek oktatási költségeik átlagosan 63 százalékát finanszírozták korábban a szakképzési hozzájárulás terhére. Ha nem találnak más forrást, úgy ez az alkalmazottak fejlesztése érdekében szervezett képzések minőségi romlását és mennyiségi csökkenését fogja eredményezni - derült ki egy friss kutatásból. Teljes cikk...
Munkahelyi képzés támogatására pályázhatnak a vállalkozások
13 éve Az Új Széchenyi Terv keretében újra megnyílik márciusban a munkahelyi képzést, valamint bért és járulékot támogató pályázat, amelynek keretében 21 milliárd forint áll a mikro-, kis-, közép- és nagyvállalatok rendelkezésére - hívja fel a figyelmet MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében a GKF gazdaságfejlesztési csoport. Teljes cikk...
Rekordösszegű pályázat ad lehetőséget kulturális szakemberek képzésére
13 éve A kultúrára fordítható források csökkenése, a megoldatlan finanszírozási problémák megnehezítik a kulturális intézmények talpon maradását. A rendelkezésre álló támogatásokból nem lehetséges minden kiadás és költség fedezése, ezért is fordulhat elő, hogy a humánerőforrás fejlesztése háttérbe szorul. A munkaerő képzésére, ezzel együtt a szolgáltatások minőségének javítására azonban most közművelődési és kulturális területen is lehetőség nyílik egy közel kétmilliárdos pályázati keretösszegből. Teljes cikk...
Kulturális szakemberek továbbképzésére lehet pályázni
13 éve A kultúrára fordítható források csökkenése, a megoldatlan finanszírozási problémák megnehezítik a kulturális intézmények talpon maradását, és a humán erőforrás fejlesztése is háttérbe szorul. A munkaerő képzésére, ezzel együtt a szolgáltatások minőségének javítására azonban most közművelődési és kulturális területen is lehetőség nyílik egy közel kétmilliárdos pályázati keretösszegből - derül ki egy közleményből. Teljes cikk...
A nagyvállalatoknál is csökkennek a képzési kiadások
13 éve A cégek oktatási költségeik 63 százalékát finanszírozták a 2012. január 1-jén megszűnő szakképzési hozzájárulás terhére. Amennyiben e vállalatok nem találnak más forrást, úgy kevesebben fogják fejleszteni dolgozóikat és a képzések minősége is csökkenni fog - derült ki egy kutatásból. Teljes cikk...
Állástalanokat segítenek vissza a munkaerőpiacra Nógrád megyében
13 éve Ötven Nógrád megyei állástalan vett részt egy 12 hónapos képzésben, amelynek célja, hogy beilleszkedhessenek a munkaerőpiacra; a projektet csaknem 58 millió forinttal támogatta a Társadalmi Megújulás Operatív Program - tájékoztatta a projektvezető kedden az MTI-t. Teljes cikk...
Nemcsak viheti, hozhatja is a pénzt a HR
13 éve Egyre jobban külső finanszírozásra szorulnak a vállalatok, bár a cégvezetők szkeptikusak a fejlesztési forrásokat illetően. Az elmúlt hetekben több HR-es tartalmú pályázatot is kiírtak, amelyek egyebek között a dolgozók képzését, a rugalmas munkavégzést vagy az életmódprogramokat célozzák, és a kormány ígérete szerint tavasszal újabb pénzcsapok nyílnak meg. Összegyűjtöttük azokat a lehetőségeket, amelyekkel jelentős forrásokra tehetnek szert a cégek. Teljes cikk...
Felmérik, mitől hatékonyak a tréningek - 1. rész
13 éve A munkaerőt fejlesztő tréningekről nehéz megmondani, hogy valóban hatékonyan szolgálják-e a kitűzött célt. A BME Ergonómia és Pszichológia tanszékén kiválasztottak egy viszonylag nehezen mérhető tréning típust, hogy felmérjék, pontosan mitől függ, a valóságban hatékonynak bizonyulnak-e. Erről kérdeztük a kutatás vezetőjét, Papp Tamást, a tanszék doktoranduszát. Teljes cikk...
A mentődolgozónak készülők egyharmada alkalmatlan a pályára
13 éve A mentődolgozónak készülők egyharmadáról csak a főiskolai képzés alatt derül ki, hogy alkalmatlan a pályára. Ezért a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának dékánja ezen a szakon mielőbb bevezetné a felvételi, illetve az alkalmassági vizsgát. Teljes cikk...
A nemzetközi tanulmányok szak a legolcsóbb
13 éve A tíz legnépszerűbb közül a nemzetközi tanulmányok szakon tanulhatnak a legolcsóbban azok, akik a képzést önköltséges formában kezdik meg. Teljes cikk...
Ezer álláskereső kap esélyt Szabolcsban
13 éve Mintegy ezer ember bevonásával munkaerő-piaci képzések indulnak az álláskeresők számára Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte Rezsőfi István, a megyei kormányhivatal munkaügyi központjának igazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön, Nyíregyházán. Teljes cikk...
Állás, képzés és karrier a 10. HVG Állásbörzén
13 éve A HVG Állásbörzét a tavaszi toborzási szezon nyitórendezvényeként 2012. február 22-23-án rendezik meg a SYMA Rendezvényközpontban. A kiállítás ismét újdonságokkal, érdekességekkel és a több ezer állásajánlat mellett képzési, továbbtanulási lehetőségekkel is várja az érdeklődőket - írja az edupress.hu hírlevele. Teljes cikk...
Elkezdődik az értékesítői szakma képzése
13 éve Az Értékesítők Szövetsége "Új szakmát teremtünk!" címmel országos rendezvénysorozatot szervez, amelynek során 1.000-1.500 vállalkozónak, cégvezetőnek és értékesítőnek szervezetten adják át az értékesítéssel kapcsolatos szakismereteket. A rendezvénysorozat február 22-én indul - közölte a szövetség kedden. Teljes cikk...
Osztályfőnöki óra pedagógusoknak a fogyatékkal élőkről
13 éve Fogyatékos emberekkel és élethelyzetekkel ismerkedhetnek meg a pedagógusok a KézenFogva Alapítvány közvélemény formáló osztályfőnöki óráján. Teljes cikk...
Megtérülő befektetés vagy évtizedes eladósodás? - nem mindegy a diploma
13 éve A 2012-ben felvételiző diákok számára már nemcsak az lesz a döntés alapja, hogy milyen tantárgyak, szakterületek a kedvenceik, milyen szakmát szeretnének tanulni, hanem a szükséges befektetés nagyságához mérten érdemes azt is átgondolni, hogy meg fog-e térülni a befektetés, vajon a megszerzett diploma valós értékkel bír-e majd a munkaerőpiacon. Teljes cikk...
Képzések: 2012, a hullámok éve?
13 éve Nem lesz sokkal rosszabb az idei év, mint a tavalyi a képzések piacán, de tovább fog erősödni a már eddig is zavaró őszi torlódás. Ennek oka az a nyomás, hogy a költségkeretek elköltésre kerüljenek. Ez a hatás tovább fog erősödni a pályázatok megjelenésével. Összességében pedig 10 százalékos további morzsolódás várható 2012-ben. Teljes cikk...
Mélyponton Európa, Brazília szárnyal
13 éve A gazdasági előrejelzések idén borúlátóbbak, mint 2011-ben, a negatív hatások pedig a munkaerőpiacon is érezhetőek. Ám amíg Európában és az USÁ-ban munkanélküliség tombol, addig Brazília munkaerőhiánytól szenved. A vállalatok nagy része óvatosan kezeli a juttatási rendszereket, viszont úgy tűnik, a dolgozók képzésére még a nehéz gazdasági helyzetben is hajlandóak áldozni. Nemzetközi lapszemle. Teljes cikk...
Lázár János: Egy falusi szegény gyerekből nem lesz jogász
13 éve Nem biztos, hogy az oktatási államtitkárság jól mérte fel a magyar valóságot - mondta Lázár János frakcióvezető a Népszabadságnak. Teljes cikk...
Hungaroring Akadémia indul a Szent István Egyetemen
13 éve Hungaroring Akadémiát indít felsőoktatási hallgatók részére a Szent István Egyetem gödöllői Gépészmérnöki Kara és a Hungaroring Sport Zrt. a 2012/2013-as tanévben. Az egyszemeszteres, kredit alapú graduális kurzus három témakört ölel majd fel. Ezek a műszaki innováció a technikai sportokban, a műszaki és menedzsment ismeretek, továbbá az ember és a technika biztonsága. Teljes cikk...
Ez a diploma biztosít megélhetést
13 éve Az elektronikai ipar lehet a jövőben, amely képes felszívni a munkaerőpiacon megjelenő pályakezdő fiatalokat. A későbbi elhelyezkedési lehetőségeket már a pályaválasztáskor érdemes figyelembe venni. A hazai elektronikai ipar képviselői kidolgoztak egy programot, amely hosszú távon biztosíthatja az ágazat fejlődését. Teljes cikk...
Visszakaphatnák képzésük árát a jogászok és a közgazdászok
13 éve A megváltozott jogász és közgazdász keretszámokat illetően jelenleg egyeztetés folyik egy olyan megoldásról, hogy az ezeken a szakokon végzett hallgatók egy része az elhelyezkedés után visszakapná a befizetett költséget - mondta el Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke a XII. Educatio Szakkiállításon. Teljes cikk...
Két és fél év munkáját kell bemutatniuk a végzős tanároknak
13 éve A tanári pályára készülőket tájékoztatták a felvételiről, illetve a mesterképzés követelményeiről az ELTE BTK által 2012. január 24-én megrendezett Tanárképzési Fórumon. A Múzeum körúti kampuszon összegyűlt 135 hallgató közül többen vidékről érkeztek a programra, ahol megtudhatták a szak zárásaként két és fél éves egyetemi munkájukat is be kell mutatni egy portfolió keretében. Teljes cikk...
Sakkoznak a cégek, hogyan képezzék dolgozóikat
13 éve A kedvező finanszírozási lehetőségek szűkülése miatt az elmúlt éveknél is nehezebb időszak elé néznek a képzési piac szereplői, hiszen ha a válság ellenére talpon is tudtak maradni, az eddiginél erősebb versenyben kell helytállniuk. Az egyik oktató cég azt jósolja, nemcsak a felesleges, hanem az égetően szükséges szakmai képzések egy része is eltűnhet. A vállalatok számára még fontosabbá válhat a tréningek megtérülése, illetve erősödhetnek a belső képzések. Teljes cikk...
HÖOK: emeljék meg a jogászképzés állami keretszámát!
13 éve Az osztatlan jogászképzés jövő évi állami keretszámának emelését kéri a kormánytól a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) jog- és igazgatástudományi szakmai szövetsége. Teljes cikk...
Ingyenesen tanulhat a MOT ösztöndíjasa
13 éve A tanulási kedvre is hatással van a gazdasági válság: kevesebben iratkoznak be tanfolyamokra. Ebben a helyzetben kíván segíteni a tanulni szándékozóknak a Magyar Oktatási Tájékoztató (mot.hu) azzal, hogy ösztöndíjpályázatot hirdet. Teljes cikk...
Új szakokat indít Erdély első magyar egyeteme
13 éve 600 ezer forint gyűlt össze egy jótékonysági fogadáson az erdélyi Partiumi Keresztény Egyetem javára. Az intézmény a pénzt új szakok, többek közt kulturális mediátor, romológiai, tanítóképző, valamint bank- és pénzügy szak indítására fordítja majd - olvasható a hirado.hu-n. Teljes cikk...
Harcművészeti oktatásra kötelezi légiutaskísérőit a China Eastern Airlines
13 éve Az ízületek, az inak és az izmok blokkolására irányuló harcművészeti ágat kell elsajátítaniuk a China Eastern Airlines nevű társaság légiutaskísérőinek Teljes cikk...
Támogatják a kis cégek munkahelyi képzését - módosuló feltételek
13 éve Módosult a "Munkahelyi képzések támogatása mikro- és kisvállalkozások számára", illetve a "Munkahelyi képzések támogatása középvállalkozások számára" című kiírások kitöltőprogramja. Teljes cikk...
Mennyibe fáj majd egy diploma?
13 éve Egy hároméves alapdiploma 1-2 millió, egy ötéves mesterdiploma 3-4 millió forintba kerül majd átlagosan. A pénzt a hallgatók többsége saját zsebből, vagy diákhitelből fizetheti. Teljes cikk...
Negyven százalékkal kevesebb hallgató kap ingyen képzést
13 éve A gazdaságtudományi területen csaknem 60, a műszaki területen 40, az orvosi képzésben pedig 30 százalékkal csökken ősztől az ingyenes képzésre felvehető hallgatók száma - derült ki a Magyar Nemzet birtokában került, rendelettervezetből, amit információjuk szerint január 4-én tárgyal a kormány. Teljes cikk...
Itthoni munkavállalás a képzésért cserébe: jön a hallgatói "hűségszerződés"
13 éve Szeptembertől bevezethetik a hallgató és az állam viszonyát szabályozó megállapodást, melynek értelmében ha a hallgató meghatározott időn belül nem szerez diplomát, vissza kell fizetnie a képzési díjat. Az előterjesztés célja az is, hogy a hallgatók a diploma megszerzése után három éven belül Magyarországon helyezkedjenek el - tudta meg a Népszabadság. Teljes cikk...
Így lehetne kiváltani a diplomához szükséges nyelvvizsgát
13 éve Több, zárószavazás előtt módosító indítványt nyújtott be Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter az új felsőoktatási törvényhez, így például az önköltséges hallgató számára valamennyi, állami ösztöndíjjal támogatott képzési formára biztosítanák az átsorolás lehetőségét. Teljes cikk...
Ingyenes lett az első szakképesítés megszerzése
13 éve Az Országgyűlés keddre virradó éjjel megszavazta a szakképzésről szóló törvényt, amely egyebek mellett rögzíti, hogy az állam ingyenesen biztosítja az első, általa is elismert iskolai rendszerű szakképzés elvégzését. Teljes cikk...
Így lehet évekre röghöz kötni a munkavállalót
13 éve Egy vállalat többféle módszert is alkalmazhat, hogy magánál tartsa a féltett munkatársakat. Ehhez ad néhány tippet a Napi Gazdaság. Teljes cikk...
Nemzetközi trendek a tréningpiacon
13 éve A képzés-fejlesztést érintő nehézségek ellenére a cégek továbbra is fejlesztik embereiket - derül ki egy nemzetközi tréning kutatásból. Magyarországon a válaszadók 90 százaléka vett részt valamilyen képzésen az elmúlt három évben. Jellemzően a hagyományos, tréner vezette tantermi tréningek állnak az első helyen, de az online távoktatás is terjed. Míg a szakmai képzések népszerűek, a menedzsment tréningek visszaestek. Teljes cikk...
Szerszámkészítőket képez új oktatóbázisán az Uniriv Kft.
14 éve Az Uniriv Kft. 500 millió forintos beruházással kívánja bővíteni csepregi telephelyét, amely a helyi Nádasdy Tamás Szakközépiskolával együttműködve gyakorlati képzőhelyként bekapcsolódik a szakmunkásképzésbe is - mondta Pócza Antal, a társaság ügyvezető igazgatója az MTI érdeklődésére. Teljes cikk...
Nem a munkaképesség csökkenés, hanem a tanulási hajlandóság számít
14 éve A munkaképesség csökkenésnek álláskesésre gyakorolt hatása részben ellensúlyozható a tanulási képesség és hajlandóság növelésével - mondta el Oláh László, a Kelly Services Hungary Kft. kutatási eredményeire hivatkozva. Teljes cikk...
Szociális asszisztenssé képeznek ki kétezer roma nőt
14 éve Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára kedden, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának ülésén tartott beszámolójában elmondta, az egészségügyben az Országos Roma Önkormányzattal közösen olyan programot indítanak, amelynek során kétezer roma nőt képeznek ki szociális asszisztenssé - írja a Népszabadság. Teljes cikk...
Orbán megerősítette a hallgatóknak ígért engedményeket
14 éve Megbeszélést tartott november 18-án a HÖOK és a kormány a felsőoktatási törvénytervezetről. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár elmondta, a miniszterelnök úgy gondolta, teremtsenek még egy utolsó alkalmat a hallgatóknak és a doktoranduszoknak arra, hogy az esetleg még vitás kérdéseket megbeszéljék - írja az Edupress hírlevele. Teljes cikk...
Nem mindegy, mikor kezdődött a képzés
14 éve Az iskola rendszerű képzés évek óta fix eleme a béren kívüli juttatási rendszernek. Sajátossága miatt zárványként őrzi az előző évek szabályozásást, ami adott esetben rendesen megkavarhatja a munkáltató kimutatását. A képzés díjának átvállalása ugyanis több évre is szólhat - cikkezi a Napi Gazdaság. Teljes cikk...
E-learning az Allianz-nál: egy jó gyakorlat
14 éve Az e-learning tipikusan olyan fogalom a hazai képzési és fejlesztési szótárban, amelyről már mindenki hallott, de jól működni még kevesen látták. Míg a világ egyes részein az e-learning már szerves része a munkavállalók képzésének, addig hazánkban ismertsége és elismertsége még gyermekcipőben jár. Nikovics Évát, az Allianz Hungária Zrt. humán erőforrás igazgatóját kérdeztük tapasztalataikról. Teljes cikk...
Sikerrel zárult az Út a munka világába program
14 éve Sikeresnek értékelte a hátrányos helyzetű álláskeresők képzésére és foglalkoztatására indított Út a munka világába programot a Dél-Dunántúlon a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója szerdán. Teljes cikk...
Megnyílt az Audi Hungaria Projekt- és Oktatóközpontja
14 éve Tegnap megnyílt az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. Projekt-és Oktatóközpontja Győrben. Az újonnan vásárolt oktatóközpontban az új munkatársak kiválasztása, a meglévő és új munkatársak képzése folyik, valamint itt kapnak helyet az új járműgyári projekt irodái is - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény. Teljes cikk...
Ma avatják az Audi győri projekt-oktatóközpontját
14 éve Ma avatják fel az Audi Hungaria Motor Kft. projekt-oktatóközpontját Győrben; a képzőhely egy korábbi gyárépületbe költözött. Teljes cikk...
Pályaválasztási és képzési kiállítás nyílt Szombathelyen
14 éve Harmincnyolc kiállító vonultatja fel idén szakképzési kínálatát a kedden Szombathelyen az Oladi Művelődési Központban megnyílt pályaválasztási kiállításon, amelyre a szervezők három napon át több mint négyezer érdeklődőt várnak - mondta el a kiállítás helyszínén az MTI-nek Németh Zsolt, a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatóhelyettese. Teljes cikk...
Az iskolapadból toboroznak az autógyárak
14 éve Jelentős szakemberhiánnyal küzd a hamarosan százezer embert foglalkoztató hazai járműipar, így érthető, hogy már az iskolapadból a cégéhez próbálja csábítani, s anyagilag is támogatja a tanulókat az Audi és a Mercedes írja a Népszabadság. Teljes cikk...
A filozófia is segítségünkre lehet, ha elvesztettük állásunkat
14 éve Miközben sokan haszontalannak ítélik a bölcsésztudományokat, különösen a filozófiát, Amerikában egyre népszerűbb a filozófia klasszikusainak terapeatikus felhasználása. Egy amerikai filozófus tanszéket is alapított, ahol a jövőben kifejezetten tanácsadásra specializálódott filozófusokat képeznek - közli a Magyar Rádió. Teljes cikk...
Szociális csomag jár a távozó cementgyári dolgozóknak
14 éve Speciális szociális csomagot dolgozott ki a Miskolci Cementgyárból távozni kívánó munkatársai számára a Holcim Hungária. A cég ezzel kívánja segíteni a munkahelykeresésben a dolgozókat, biztosítva az átmeneti időszak gördülékenységét - mondta a Világgazdaságnak Márta Irén, a társaság kommunikációs igazgatója. Teljes cikk...
Kedvezményt kaphat, aki romát foglalkoztat
14 éve A romákat foglalkoztató cégek társadalmi felelősségvállalásán, a munkaerő-kölcsönzés egyszerűsítésén, illetve az egyénre szabott mentoráláson alapul a roma felzárkózás európai modellje, amelyet hétfőn mutattak be Budapesten. Teljes cikk...
Nem elég szakképzettek a mentősök?
14 éve Az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) csak azok állhatnak munkába, akik részt vettek egy egy hónapos intenzív tanfolyamon, majd sikeres vizsgát tettek - közölte az OMSZ szóvivője szerdán az MTI-vel. Teljes cikk...
Navracsics az igazságügyi képzési együttműködésről
14 éve Felgyorsulhat az együttműködés az igazságügyi képzésben a visegrádi csoport országai között, miután az Európai Bizottság is közzétette az ilyen jellegű együttműködésről szóló támogató állásfoglalását - vélekedett Navracsics Tibor magyar miniszterelnök-helyettes pénteken Brüsszelben. Teljes cikk...
Összefogás a rokkantak munkaerő-piaci integrációjáért
14 éve Együttműködik a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi SZEFO Zrt. a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása érdekében - írják a lapunknak eljuttatott sajtóközleményben. Teljes cikk...
A dolgozók képzésén múlhat a versenyképesség
14 éve A képzéstípusok közül a járművezetői tanfolyamok, a szakmai - OKJ-s, akkreditált - képzések és a nyelvtanfolyamok a legnépszerűbbek. A magyarok hajlandóak képezni magukat a jobb munkapiaci esélyek érdekében, de harmadukat csak akkor érdekli bármilyen tanfolyam, ha az állam vagy a munkáltató támogatja a részvételt - derül ki egy friss kutatásból. Teljes cikk...
Aki kérdez: Varjasi Gábor
14 éve HR Szubjektív rovatunkban Varjasi Gábor, a MOL Nyrt. kompetencia fejlesztési és stratégiai HR vezetője válaszol Kiss Erika, az Országos Humánmenedzsment Egyesület ügyvezetőjének a kérdésére. Teljes cikk...
Munkát adnak a hátrányos helyzetű munkavállalóknak Nyírbátor környékén
14 éve Elhelyezkedési esélyt teremt nyolcvan hátrányos helyzetű munkavállalónak a Nyírbátor és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás, amely 2,7 milliárd forint értékű európai uniós támogatású fejlesztést valósít meg a környéken - jelentette be Simon Miklós, a szerveződés elnöke a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban. Teljes cikk...
Újra beindulnak a pedagógus-továbbképzések
14 éve Bár az új tanév csak szeptember 1-jén kezdődik a diákok számára, a pedagógusok már augusztusban készülnek az iskolakezdésre a tanév eleji értekezletekkel, a következő évi óravázlatok írásával. Emellett számos pedagógus vesz részt ebben az időszakban továbbképzéseken, ezt bizonyítja, hogy a nyári leállást követően augusztus végén ismét rengeteg szakmai tanfolyam indul. Teljes cikk...
Miért választják egyre többen a diplomás egészségügyi képzést?
14 éve A Pécsi Tudományegyetemen ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés a diplomás egészségügyi képzés iránt, majdnem ötven százalékkal többen jelentkeztek, mint korábban. Sokan külföldre mennek a magyar diplomával, de más oka is lehet a jelenségnek - tudta meg a Magyar Rádió. Teljes cikk...
Tanulás helyett a lábunkat lógattuk a válságban
14 éve Nőtt az emberek szabadideje a válságban, de azt a legtöbben inkább szórakozással töltötték, semmint hogy új ismeretekhez jussanak vagy új készségeket sajátítsanak el - legalábbis egy friss amerikai felmérés szerint. Nálunk is hasonlóan viselkedtek azok, akiket a krízis miatt küldtek el a munkahelyükről. Teljes cikk...
Andersen Program: egymásra talál munkaadó és munkavállaló
14 éve Álláskereső fiatalok képzését és elhelyezkedését segíti a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Andersen Programja, amelynek fontos célja, hogy releváns munkáltatói igényeket elégítsen ki, így hozzájárulva a regisztrált álláskeresők számának csökkenéséhez - olvasható a megvalósításban együttműködő szervezetek közös, MTI-hez eljuttatott közleményében. Teljes cikk...
Közelebb a munka világához - indul a duális szakképzés
14 éve 28 szakma képzése indulhat meg a duális rendszerben szeptembertől. Az új képzést választó tanulók már az első évtől tanműhelyben dolgoznak, és három év múlva szakmát kapnak. Vajon hosszabb távon megállják-e vele a helyüket? - teszi fel a kérdést a Világgazdaság. Teljes cikk...
Az IT Services Hungary száz dolgozója sikeresen fejlesztette angol nyelvtudását
14 éve Az IT Services Hungary, a T-Systems leányvállalata kiemelt figyelmet fordít a kollégák nyelvi képzésének támogatására, melyhez 83 millió forintos európai uniós támogatást nyert el. A most zárult projekt keretében az IT Services Hungary 100 munkatársa sikeresen fejlesztette angol, illetve német nyelvtudását, átlagosan 90 százalékos eredményt mutatva fel a záróvizsgán. Teljes cikk...
Itt vannak a jövő roma cégvezetői
14 éve Az "Esélyprogram a Jövő Roma Vezetőiért" keretében jelenleg 20 vállalat támogat 50 diákot. Közülük az idei nyári táborba, mely augusztus 2-6. között kerül megrendezésre 15 fiatalt várnak, akik az ország legkülönbözőbb részeiből érkeznek. Teljes cikk...
Átadták az első magyar beszerzői diplomákat
14 éve A múlt héten vették át diplomájukat Magyarország első okleveles beszerzői a Budapesti Corvinus Egyetemen. Eddig itthon csak tréningeken és konferenciákon lehetett speciális beszerzői tudáshoz jutni - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény. Teljes cikk...
300 szakembert keres az IT Services Hungary
14 éve 300 állásra keres elsősorban angol és német nyelvben jártas szakembereket az informatikai szolgáltatásokat nyújtó IT Services Hungary (ITSH) Kft. - mondta el a Világgazdaság pénteki számában az ITSH Kft. ügyvezető igazgatója, Ilosvai Péter, aki a nyelvi hátrányokkal magyarázta az alkalmazási nehézséget. Teljes cikk...
Szerződéssel tartanák itthon a diplomásokat
14 éve A diplomások nagymértékű elvándorlását akadályozná a kormány azokkal a szerződésekkel, amelyek az államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgatókat köteleznék a diploma megszerzése után, hogy bizonyos ideig Magyarországon kamatoztassák tudásukat. Emellett a műszaki képzéseket kedvezőbb ösztöndíj- és diákhitel-feltételekkel népszerűsítené Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár - adta hírül az Orientpress. Teljes cikk...
Kizárhatják a hátrányos helyzetű diákokat a felsőoktatásból?
14 éve Az MSZP szerint a nyelvoktatás jelenlegi színvonalát ismerve elzárja a felsőoktatásba jutás esélyétől a leghátrányosabb helyzetű, legszegényebb gyerekeket, ha megvalósul az oktatási államtitkárság elképzelése, hogy csak nyelvvizsga birtokában jelentkezhetnek főiskolára vagy egyetemre a diákok. Teljes cikk...
Hamarosan nem lesz tanár, aki fizikát tanít?
14 éve Semmilyen tanári szak nem vonzó, a természettudományos szakokon ráadásul sokat is kell dolgozni - mondta a Kossuth Rádiónak Kroó Norbert akadémikus. A megoldás szerinte a kiszámítható életpályamodell, a pedagógusok tekintélyének visszaállítása lehet. Teljes cikk...
12 milliárd forintból támogatnák az orvosok továbbképzését
14 éve A hálapénz elutasításához és "hűségidőhöz" kötné a kormány a szakorvosok és szakdolgozók továbbképzésének támogatását is. Ugyanis több uniós fejlesztési program révén összesen tizenkétmilliárd forintos forrás jut a szakorvosok és szakdolgozók továbbképzésének támogatására - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár. Hatmilliárd forinttal a szakképzésen, továbbképzésen részt vevő szakorvosokat és szakdolgozókat támogatnák. Teljes cikk...
Élénkülés a tanácsadással foglalkozó cégek piacán
14 éve Év eleje óta határozott élénkülés tapasztalható az üzleti és emberierőforrás-tanácsadással foglalkozó cégek piacán, és a stresszmenedzsment területén - cikkezi a Népszabadság. Úgy tűnik, a tulajdonosok és felsővezetők kezdik belátni, hogy a kiégett, feszült dolgozók sohasem lehetnek igazán jó munkaerők. Teljes cikk...
Végeztek az Interim Menedzser Akadémia hallgatói
14 éve A napokban vehették át Hollandiában oklevelüket a régió első prémium kategóriájú interimmenedzser-képzésének végzős hallgatói. A képzés - melynek szakmai támogatója a Hammel & Hochreiter - angol és magyar nyelven zajlott, tartalmában és logikájában többéves hazai és nemzetközi interim szolgáltatói tapasztalatra épült és rendkívül gyakorlatias volt. Teljes cikk...
Alacsony az érdeklődés a tanárszakok iránt
14 éve Az egyetemi, főiskolai felvételi idén is visszaigazolta, hogy alacsony az érdeklődés a tanárszakok iránt. A megoldását a tanárképzés egy ciklusú voltának újraélesztése fogja jelenteni, legalább is a szakemberek ezt várják az új felsőoktatási törvénytől - értesült a Magyar Rádió. Teljes cikk...
Egyetemi képzés a gyárban - így csökkenhet a szakemberhiány
14 éve A 2011/2012-es tanévben kezdi meg működését a Debreceni Egyetemen az Ipari Gyógyszergyártás Kihelyezett Tanszék, amely az iparág hazai szakemberhiányára is megoldást jelenthet - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény. Teljes cikk...
Hamarosan itt vannak a felvételi ponthatárok - mit tegyünk, ha nem sikerült?
14 éve Már csak napok kérdése és a jelentkezők megismerhetik a felvételi ponthatárokat. Mivel jövőre valószínűleg kevesebb lesz a felsőoktatási helyek száma, ezért akiknek idén nem csak egy-két ponton múlik majd a felvételi, azoknak érdemes elgondolkodniuk, hogy jövőre újra próbálkoznak-e. Teljes cikk...
Versenyképes vezetők generációját teremti meg a GE
14 éve A regionális értelmiségi diákok hálózatának fejlődése idén sem áll meg. 2011-ben újabb 32 fővel bővült a GE Foundation Scholar-Leaders Programban részt vevő közép- és kelet-európai ösztöndíjasok tábora - olvasható a cég közleményében. Teljes cikk...
Hétszeres a túljelentkezés az orvosira, de nincsenek tanárok
14 éve Közel hétszeres a túljelentkezés a Pécsi Tudományegyetemen a német nyelvű orvosképzésre. Az egyetem érdekelt lenne abban, hogy a fizetős képzésbe minél több külföldi hallgatót bevonjon, de mára elfogytak a tanárok - írja a Népszabadság. Teljes cikk...
Etikus hackereket képez a KÜRT Akadémia
14 éve A KÜRT Zrt. úgy látja, hogy az internetes támadások számának világszerte tapasztalható drasztikus növekedésével párhuzamosan a megbízható és felkészült etikus hackerek iránti igény Magyarországon is dinamikusan növekszik. Teljes cikk...
"Sikerágazat a magyar orvosképzés"
14 éve Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár szerint az orvosképzés sikerágazatnak számít Magyarországon. Jelenleg az összes orvosi egyetemen többségben vannak a külföldi hallgatók, hiszen az itt végzők külföldön is piacképesek. Teljes cikk...
Képzésre vágyik a magyar munkavállaló
14 éve Nem akarunk több felelősséggel járó munkát végezni, de ez elsősorban az alulfizetettség és a képzések hiányának következménye derül ki a Randstad Workmonitor legfrissebb adataiból. Teljes cikk...
Az állam megtérítheti a rezidensek költségeit
14 éve Az egészségügyi államtitkárság két héten belül megkezdi az egyezetéseket a rezidensek képzési, szakképzési rendszerének módosításáról - jelentette be Szócska Miklós, a szaktárca államtitkára az országgyűlési egészségügyi bizottságának keddi ülésén. Teljes cikk...
Üzleti gondolkodó iskolát indít a KÜRT Akadémia
14 éve Szeptemberben új képzést indít a friss látásmódjáról, rendkívüli gondolkodóiról ismert KÜRT Akadémia. Az Üzleti Gondolkodó Iskola olyan hallgatókat vár, akik kritikusan és alkotó módon szemlélik a világot, beleértve a tanáraikat is. Ez a kurzus nem egy újabb papír begyűjtéséről szól, hanem a tudásról, és e tudás megszerzésének közösségi élményéről - írják közleményükben. Teljes cikk...
Folyamatosan fejleszti dolgozóit a PQS
14 éve A PQS International Hungary Kft. 2010-ben több mint 53 millió forint támogatást nyert dolgozói képzésére. Teljes cikk...
Hogyan alakult ki a hazai tréninges képzés?
14 éve A tréninges képzések az angolszász nyelvterületen, majd később Európa több nyugati országában jelentek meg először. Ezeket a továbbképzési eljárásokat a különböző ösztöndíjaknak köszönhetően tudták megismerni a magyar szakemberek, akik aztán a honi viszonyokra adaptálták ezeket. Így a tréningek "egyszerűbb" eljárásaival már az 1980-as évek végén, a kilencvenes évek elején találkozhatunk. Teljes cikk...
Hat kiegészítés a Semmelweis Tervhez
14 éve A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért alapvetően egyetért a Semmelweis Tervvel, de úgy vélik néhány elem hiányzik a koncepcióból, ezeket hat pontban összegezték. Olyan humánerőforrás-politika kialakítását javasolják, amely nemcsak a pénzről szól, hanem egy előmeneteli rendszerről is. Teljes cikk...
Támogatja a mérnökképzést a Siemens
14 éve A mérnökképzés színvonalának további emelését szolgálja a Siemens Magyarország és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem újonnan megkötött együttműködési szerződése. Teljes cikk...
Így kerüli el a leépítést a Sodexo
14 éve Uniós források állnak a nagyvállalatok rendelkezésére a létszámcsökkentések elkerülésére. A TÁMOP 2.3.3./B. pályázat keretén belül a Sodexo Magyarország Kft. közel 75 millió forintos támogatásból valósítja meg a dolgozók továbbképzését, biztosítva ezzel a munkavállalók jövőjét és a biztos piaci jelenlétet. Teljes cikk...
Dr. Majoros Pál
14 éve Magyarország nem tartozik az EU centrum országai közé, sokkal inkább egy félperiférikus, kis, nyitott gazdaságú kompország, így hosszú távon a munkaerő képzettsége és struktúrája határozza meg a fejlődés fő vonalát. Teljes cikk...
Roma fiatalokat vár soraiba a rendőrség
14 éve Jó tanulmányi eredményeket elérő roma fiatalok állhatnak rendőrnek tanulmányaik befejezése után Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - adja hírül a Népszava. Teljes cikk...
Jól képzett szakemberekkel látja el cégeit Győr városa
14 éve Borkai Zsolt, Győr polgármestere szerint 2009-10-ben a város egyedülálló módon tudott közel 800 kis- és középvállalkozói munkahelyet megtartani 250 millió forintból. A polgármester a legfontosabbnak azt tartja, hogy a helyi cégek megfelelő szakember-gárdára támaszkodhassanak - cikkezi a Napi Gazdaság. Teljes cikk...
Képzési programot indított a TVEL
14 éve Május 10-én megkezdődött a TVEL üzemanyaggyártó vállalat stratégiai moduláris képzési programja a moszkvai SKOLKOVO Vezetéstudományi Főiskolán. Teljes cikk...
Átlagostól eltérő felkészítés a munka világára
14 éve Lehet-e közös pontokat találni a leendő munkáltatók, a tanulók, a szülő, a tanárok és az iskola érdekei között? Nemcsak lehet - kell! Erről is szól a most véget érő "A tanulókért a tanulókkal" - a Jövő Záloga TISZK fejlesztési programja - írja a Népszava. Teljes cikk...
Mennyibe kerül egy diploma?
14 éve Az oktatási költségeket nem könnyű kiszámítani, lehet próbálkozni képletekkel, ám részletes adatok híján nehéz tiszta képet kapni a diploma áráról. Némi támpontot adnak a fizetős képzés tarifái - cikkezi a Népszabadság. Teljes cikk...
Nyugdíj, segély, munkanélküliség - mi a véleménye?
14 éve A jövő héten kezdődik az Orbán Viktor miniszterelnök által meghirdetett szociális konzultáció. Olyan kérdésekben dönthetünk, mint például a védett kor bevezetésének lehetőségéről az 55 éven felüliek esetében, valamint a segélyezés és a munkanélküliség viszonyáról, adja hírül az MTI alapján a Magyar Nemzet. Teljes cikk...
Összefügg a siker és a válás
14 éve Egy izraeli tanulmány szerint jobban megviseli a szülők válása a lánygyermekeket, mint a fiúkat, amely ráadásul kihat az egész életükre, tanulmányaikra is. Teljes cikk...
Munkahely-megőrzéssel kombinált képzés a Coránál
14 éve A Cora áruházakat üzemeltető Magyar Hipermarket Kft. 2010. novemberétől a budakalászi, fóti és szegedi áruházaiban munkahelyi képzési programokat indított. Az Európai Unió által támogatott képzési programban 196 dolgozó vett részt - olvasható a cég sajtóközleményében. Teljes cikk...
Rugalmas képzési rendszerrel tartanák itthon az orvosokat
14 éve Az egészségügyi dolgozók itthon tartása és pályaelhagyásuk arányának csökkentése a célja annak az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről szóló rendeletmódosításnak, amelynek előterjesztését szerdai ülésén fogadta el a kormány - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) egészségügyért felelős államtitkársága az MTI-vel. Teljes cikk...
Csak vidéken nehéz óvodapedagógusként elhelyezkedni
14 éve A fővárosban tárt karokkal várják a frissen végzett óvodapedagógusokat, vidéken azonban nehezen tudnak elhelyezkedni. Ennek ellenére a diplomás pályakövetési rendszer mérései egész jó adatokat mutatnak a munkavállalási esélyeket illetően - hangzott el a Kossuth Rádióban. Teljes cikk...
Növekedési pályára kerülhetnek a hazai vállalkozások
14 éve Gazdasági elemzők egyértelmű növekedést diagnosztizáltak az elkövetkező időszakra, amely további fellendülést eredményezhet a magyar vállalkozások életében is. Egy jól menedzselt vállalat fejlődését azonban a humánerőforrás területén is támogatni kell, amely a munkatársak folyamatos képzése nélkül nem valósulhat meg. Teljes cikk...
Bizalmas kapcsolatépítési lehetőség a virtuális HR Expó
14 éve Nagy-Soóky Renáta, a Sales Marketing és Tréning Kft. munkatársa úgy véli, az ügyfelek eléréséhez már másfajta úton kell eljutni, ehhez kínált számára új ötleteket a második HR Expón való részvétel. Elmondása szerint még soha nem nyert semmit, így alig hitt a fülének, mikor megtudta, hogy egy wellness hétvégével is gazdagabb lett a virtuális látogatás nyomán. Teljes cikk...
Miért nem vesznek fel kezdő szakmunkást a cégek?
14 éve Égető kérdéssé vált az építőiparban a szakképzés. A témában nemrég felmérést készített az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ). A szövetség 200 céget kérdezett meg a kutatás során, s meglehetősen egybecsengő véleményeket regisztrált - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
Álláskeresési technikákat sajátítanak el a salgótarjáni munkanélküliek
14 éve Egyéves program indul állástalanok képzésére májusban Salgótarjánban - közölte a projektet lebonyolító Szív a Szívért Alapítvány vezetője az MTI-vel. Teljes cikk...
Ötszáz közmunkás dolgozik az erdőkben
14 éve Négyszázhatvanöt állástalan vesz részt a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. idei közmunkaprogramjában - közölte Szalacsi Árpád, a társaság vezérigazgatója. Teljes cikk...
Nincs túlképzés jogászokból, sőt emelni kellene a keretet
14 éve Alapvetően téves szinte az összes közvélekedés a magyar jogászképzéssel kapcsolatban. Nincsenek sokan, nincs tele velük a munkaügyi központ, és csak a klasszikus jogi pályák telítettek - cikkezi a Népszabadság. Teljes cikk...
Képzést és állást kínál munkanélkülieknek a Hankook
14 éve Másfél év alatt 500 regisztrált munkanélküli szerzett szakmát a Hankook Tire Magyarország Kft. segítségével, s kapott biztos munkahelyet a cégnél; az ötszázadik oklevelet hétfőn adta át Kim Yong Hak, a cég általános ügyvezető igazgató-helyettese a szakképzést kitűnő eredménnyel befejezett Kubina Istvánnak. Teljes cikk...
300 munkahelyet ment meg a Lean menedzsment képzés
14 éve A Bonbonetti Choco Kft. európai uniós forrásból és magyar állami társfinanszírozásból képzéseket tart a termelés hatékonyságát növelő Lean menedzsment módszer bevezetéséhez, amely 300 munkahely megőrzéséhez járul hozzá - közölte a társaság pénteken az MTI-vel. Teljes cikk...
Pénzügyi képzés a családi kasszák sikeréért
14 éve A hatvani kistérség 13 településének hátrányos helyzetű családjait és saját környezetüket is hasznos tanácsokkal segíthetik azok a szociális területen dolgozó szakemberek, akik elvégezték a "Családi Kasszasikerek" pénzügyi öngondoskodási továbbképzést. Teljes cikk...
Az FDSZ támogatja az osztatlan tanárképzést
14 éve A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének pedagógusképzési tagozata támogatja az osztatlan, kétszakos pedagógusképzés bevezetését, de nem kizárólagos jelleggel - írja az MTI nyomán a Magyar Nemzet. Teljes cikk...
Tévedés a humán szakmák visszaszorításának koncepciója?
14 éve A Széll Kálmán terv helyesen állapítja meg, hogy "a versenyszférában a műszaki végzettségűek iránt nőtt meg az igény", viszont téved abban, hogy "ennek ellenére a felsőoktatás humán irányba terjeszkedik, és nem vagy lassan reagál a piaci igényekre" - véli a Népszabadságban megjelent cikk szerzője. Teljes cikk...
Kinek mit jelent az akkreditáció?
14 éve Napjainkban egyre több közleményben szerepel az akkreditált fogalom. Az akkreditáció fogalmát sokan nem értik, vagy nem értelmezik pontosan. Érdemes tisztázni, hogy mit is takar ez pontosan és mi a jelentősége a képzés területén, kiváltképpen a felnőttképzésben. Több képző intézmény ugyanis jogtalanul használja ezt a minősítést. Teljes cikk...
Vállalati oktatás nagyvállalati szemszögből
14 éve Immár számos szolgáltató kínál megoldásokat nagyvállalati HR- és oktatási vezetők számára. Cikkünkben egy szakértő segítségével nyújtunk támpontot a megfelelő képzési szoftverek kiválasztása érdekében. Teljes cikk...
Jó tréning, rossz tréning: mi mondja meg?
14 éve Cikkünkben egy manapság favorittá váló témával, a képzések hatékonyságával foglalkozunk, ezen belül is a legegyszerűbb mérési formával, az úgynevezett "happy sheet"-tel, amely a képzések után közvetlenül kitöltött értékelőlapokat jelenti. A legtöbb hazai cégnél ebben merül ki a hatékonyság mérése, pedig számos egyszerű lépés létezik, amelyek több információval szolgálnának a tréningekről. Teljes cikk...
"Az interim menedzserek lesznek a jövő vezetői"
14 éve A globalizáció miatt olyan menedzserekre van szükség, akik képesek gyorsan átalakítani a cégeket - mondta a Napi Gazdaságnak Jacques Rejniers, az interim menedzsment egyik európai úttörője, aki januárban kezdett el oktatni a magyarországi Interim Menedzser Akadémián. Teljes cikk...
Megszűnik a költségtérítéses képzés?
14 éve Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke szerint a költségtérítéses képzések fokozatos kivezetése a felsőoktatásból nem az ilyen típusú képzések megszüntetését jelenti, hanem azt, hogy a jövőben a hallgatók valós, 100 százalékos térítést fizessenek. Teljes cikk...
Belső vagy nyílt tréning: azonos a követelmény
14 éve Minden képzésnek, továbbképzésnek akkor van értéke, ha eredményeként a teljesítmény mennyiségben és minőségben is növekszik. A képzés szerves elemének kell tekinteni a hatásvizsgálatot, a követést, hogy mérni tudjuk a felkészítés nyomán létre jövő változásokat. Napjainkban egyre nagyobb az igény a belső tréningekre, ezért cikkünkben azt nézzük meg, miben különböznek a nyílt, külső tréningektől. Teljes cikk...
Túlképzés van a színészi pályán?
14 éve Szinte minden évben harminc-harmincöt fiatal színész szerez diplomát a fővárosi és a kaposvári egyetemen, de alig harmaduk kap szerződést egy éven belül. A többiek szinte fillérekért dolgoznak, vidéken, Budapesten vagy akár saját produkciókban. Teljes cikk...
Hol tanuljunk coachingot? - Képzési körkép 2011
14 éve Egyre többen szeretnék megtanulni a coaching szakmát, így képzési körképünkkel elsősorban nekik szeretnénk segíteni a tájékozódásban. Egy biztos: a képzés kiválasztásánál nemcsak az ár nagyságát érdemes figyelembe venni, hanem azt is, pontosan mit kapunk érte. Fontos, hogy hány órából áll a képzés, de az is lényeges, hogy milyen arányban oszlanak meg az elméleti és a gyakorlati ismeretek, és hogy ezeket kik és milyen intézményi keretek között adják át. Teljes cikk...
"A humán erőforrásokon áll vagy bukik a helyzet"
14 éve Az ELTE innovációs napján a szakértők egyetértettek abban, hogy a kutatás-fejlesztés hatékonyabbá tételében nagy szerepet játszik a szakemberek képzése, ami a közoktatás reformját igényli. Pálinkás József, az MTA elnöke hangsúlyozta: fiatalon lehet megtanulni "kutatóul". Teljes cikk...
Vállalati képzéseket támogató pályázatok az Új Széchenyi Tervben
14 éve Február 11-én az Új Széchenyi Terv keretében közel 80 pályázati felhívás jelent meg nagyjából 500 milliárd forint értékben. Az új fejlesztéspolitikai rendszer célja, hogy 10 év alatt egymillió új adózó munkahely jöjjön létre. Teljes cikk...
Tréningpiac: kis halak eszik a nagyokat?
14 éve Szinte már közhelynek számít az a megállapítás, hogy a válság elsőként és talán legerőteljesebben a HR területét érintette, azon belül is a képzéseket. Vajon a számok is ezt mutatják? Cikkünkből kiderül, hogy 2007 és 2009 között hogyan változott a klasszikus képző cégek bevétele és milyen trendek jellemzik a tavalyi évet. A vizsgált 37 legnagyobb cég a piac jelentős részét lefedi. Teljes cikk...
ÚSZT: nehezebb lesz vállalati képzésekre pályázni
14 éve Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében pénteken megjelent pályázatok végleges kiírásainak feltételei több szempontból próbálják kiszűrni a kockázatos projekteket, melynek áldozatául eshetnek a vállalati képzésekkel kapcsolatos támogatások. Teljes cikk...
A klasszikus szakokon lenne kötelező az osztatlan tanárképzés
14 éve A felsőoktatási intézmények számára kötelező lesz a klasszikus nagy szakokon újra bevezetni az osztatlan tanárképzést, ám egyes szakok, mint a rajz-, vagy az énektanári képzésen továbbra is megmaradhat a kétciklusú rendszer - mondta Vancsó Ödön, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium főosztályvezető helyettese. Teljes cikk...
A magyar HR-es kávét is főz
14 éve A hazai vállalatok többségénél máig nem különült el megfelelőképpen a HR-terület a klasszikus munkaügyi feladatoktól. Magyarországon a HR-es gyakran adminisztrál, koordinálja a bérszámfejtést és időnként kávét is főz - cikkezi a Népszabadság. Teljes cikk...
Így oldja meg a szakképzett munkaerő utánpótlását az ITSH
14 éve A hazai mérnökinformatikus, programtervező informatikus és gazdaságinformatikus szakos hallgatók képzési színvonalának emelése és a piacképes tudás biztosítása érdekében egyedülálló vállalati és egyetemi együttműködés született a Debreceni Egyetem és az IT Services Hungary között. Teljes cikk...
Csökkentené a képzetlen munkaerő arányát az EU
14 éve A felsőfokú szakképzések erősítésével csökkentené a képzetlen munkaerő arányát az Európai Unió. A fiatal munkanélküliek húsz százaléka ugyanis képzetlen, vagy alulképzett az unióban, miközben nő azoknak a felnőtt dolgozóknak a száma, akiknek vissza kell térniük az iskolapadba, hogy bővítsék szakismereteiket. Teljes cikk...
Tudásmenedzsment - A valódi értékteremtés záloga
14 éve Egy sikeresen működő vállalat legfontosabb jellemzői közé tartozik a szellemi tőke optimális kihasználása, ennek folyamatos fejlesztése, a hatékony értékteremtés érdekében. A terméket le lehet másolni, ezért a tartós versenyelőnyt sokkal inkább a felhalmozott tudás és az általa megvalósított egyedi működés biztosítja. Teljes cikk...
Idén is ingyen tanulhatnak a pedagógusok
14 éve Tavaly indította útjára a Nemzeti Tankönyvkiadó az ingyenes öt órás képzések sorozatát. A tankönyvkiadó a pedagógusok igényeinek figyelembevételével olyan programokat szervez országszerte, amelyeken a gyakorlatban is jól alkalmazható tudást lehet átadni a résztvevőknek. Teljes cikk...
A legkeresettebb szakmák 2011-ben
14 éve Manapság minden fiatal tart attól, hogy az iskola elvégzése után nem talál állást. Az utóbbi években egyre népszerűbbé váltak a munkaerőpiacon is keresett, államilag elismert, OKJ-s végzettséget nyújtó képzések. Teljes cikk...
Hogyan fejleszthetjük leginkább a dolgozók kompetenciáit?
14 éve A felnőttképzésnek, ezen belül a vállalati képzésnek a tervezett feladatok megoldásához, az egyes munkakörök ellátásához szükséges kompetenciák kialakítását, fejlesztését vagy megerősítését kell szolgálnia. A kérdés az, milyen képzési szervezetben, milyen eljárások alkalmazásával tudjuk biztosítani a megfelelő kompetencia megszerzését minden érdekelt számára. Teljes cikk...
Indul a képzés a "Jó pályán!"
14 éve A "Jó pályán! Jó gyakorlatok továbbfejlesztése és alkalmazása a munkaerő-piaci integrációért és esélyegyenlőségért" című TÁMOP projekt célja a nők, fiatalok és 45 éven felüliek munkaerő-piaci (re)integrációja. Elsőként január 8-án indul Miskolcon a célcsoport helyzetbe hozását segítő képzés. Teljes cikk...
Újonnan kiképzett parkolóőrők kezdik meg munkájukat
14 éve A Parking Kft. új parkolóőrei ellenőrzik januártól a fővárosi üzemeltetésű parkolóhelyeket - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója, Vitézy Dávid. Teljes cikk...
Kutatás-fejlesztéssel a gazdaság előremozdításáért
14 éve A Nokia Siemens Networks kapta idén az ITD Hungary díját, az ELTE-vel és a BME-vel kötött K+F együttműködéséért. A Nokia Siemens Networks évente csaknem egymillió eurót fektet a magyar diplomások képzésébe, melynek köszönhetően évente több mint száz diák szerezhet szakmai gyakorlatot a vállalat budapesti központjában. Teljes cikk...
Uniós finanszírozással nyolcvanan tanulhattak szakmát Szatmárban
14 éve Az Európai Unió száz százalékos arányú finanszírozásával nyolcvan munkanélküli tanulhatott szakmát hét szatmári településen, Győrteleken és környékén - közölte Orgován Zsigmond, a projekt vezetője az egyik érintett községben, Győrteleken sajtótájékoztatón szerdán. Teljes cikk...
Roma fiatalok számára indul rendészeti program
14 éve Rendészeti programot indított roma fiataloknak az Európai Roma Rendvédelmi Bajtársi Közhasznú Egyesület (ERRBKE); az egyéves program során a keleti régióiban élő hátrányos helyzetű cigány fiatalok számára nyújtanak bűnmegelőzési, rendészeti foglalkozásokat - adja hírül a hirado.hu. Teljes cikk...
Egészségügyi hiányszakmákra képeznek Kapuváron
14 éve Az egészségügyi hiányszakmák pótlására, különféle szakterületeken dolgozó szakasszisztensek, szakápolók képzésére 27,6 millió forint uniós támogatást nyert el a kapuvári Lumniczer Sándor kórház. Teljes cikk...
Rehabilitációs referensek segítik a beilleszkedést
14 éve A megváltozott munkaképességűek munkába állását gyakran akadályozza a munkavállaló és a munkáltató kölcsönös bizalmatlansága. Elhelyezkedésüket megkönnyítheti a rehabilitációs referens képzés, amelynek eredményeként megváltozott munkaképességű munkavállalók segítik elő sorstársaik munkahelyi beilleszkedését. Teljes cikk...
Ezer munkavállaló ingyenes képzése indul az északi régióban
14 éve Mikro- és kisvállalkozók munkavállalóinak képzését kezdi meg a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány egy nyertes TÁMOP-program keretében; Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ezer ember tanulhat többek között értékesítési ismereteket és angol nyelvet a következő két évben. Teljes cikk...
Megszűnne a hat- és nyolcosztályos képzés a fővárosban
15 éve Nem járul hozzá újabb hat- és nyolcosztályos évfolyamok indításához a főváros - mondta el a Népszabadságnak Csomós Miklós főpolgármester-helyettes. Továbbá felülvizsgálják a szakmai munka minőségét a fővárosi oktatási intézményekben, az átvilágítások a jövő évben zajlanak majd - írja az Edupress. Teljes cikk...
Őszi feladatdömping a HR-en
15 éve Év vége közeledtével még leterheltebbek a HR osztályok, mint általában. Sok cégnél ugyanis most zajlanak az év végi teljesítményértékelések, de a jövő évi bér és ösztönzési rendszerek kialakítása, a képzés-fejlesztés megtervezése, a munkakörök értékelése és tervezése, a szabadság-nyilvántartások ellenőrzése is aktuális teendő. Cikkünkben a személyzeti osztályok év végi feladatairól készítettünk egy összeállítást. Teljes cikk...
A video-tréningtől a vállalati tréningekig - egy kis történeti áttekintés
15 éve A videó-tréning az 1970-es évek végén nyert teret hazánkban, akkor a tréning fogalma ezen módszert jelentette, ugyanis a tréninges képzés "egyszerűbb" eljárásai az 1980-as évek végén, a kilencvenes évek elején jelentek meg Magyarországon. Az első vállalati tréningek 1981-ben indultak. Egy kisebb hullámvölgyet követően, a multinacionális cégek megjelenésével újabb lendületet vett a tréningpiac. Teljes cikk...
Regionális foglalkoztatási hálózat a Nyugat-Dunántúlon
15 éve Létrejött az első regionális foglalkoztatási hálózat a Nyugat-Dunántúlon, általa megvalósulhat a hiányszakmák képzése, vagy éppen a dolgozók munkahelyre utaztatása, jelenti a Magyar Rádió. Teljes cikk...
Új képzési csomag a magyar kkv szektornak
15 éve A Videoton Holding Zrt. és a Pannonjob Kft. szakemberei és trénerei sok éves tapasztalataikra építve olyan képzési programokat állítottak össze, amelynek fókuszában a gyakorlati szemlélet és a minél hatékonyabb tudástranszfer áll - olvasható sajtóközleményükben. Teljes cikk...
Ingyenes képzés női vállalkozóknak
15 éve Állami támogatással megvalósuló ingyenes képzésre jelentkezhetnek november 5-éig a női vállalkozók a Budapesti Ifjúsági Vállalkozó Központban (BIVÁK) - írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...
10. tanévét kezdi a KPMG-BME Akadémia
15 éve A válság ellenére folyamatosan nő azoknak a vállalatoknak a száma, melyek munkatársaik képzését a működésének 10. évét indító KPMG-BME Akadémia programjainak keretein belül valósítják meg - olvasható a portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményben. Teljes cikk...
55 milliós képzési programot indított a Vértes Volán
15 éve A Komárom-Esztergom megyei Vértes Volán Zrt. 55 millió forintos képzési programot indított 103 munkahely megőrzéséért - tájékoztatta a társaság vezérigazgatója kedden az MTI-t. Teljes cikk...
HR Generalista képzés indul
15 éve A hétköznapok során a legtöbb esetben sajnos nincs mód az új gyakorlatok megismerésére. Sok esetben nincs esély a HR minden fontos területében elmerülni, teljes és kerek képet kapni. A HR Generalista képzés erre ad lehetőséget - olvasható a portálunkhoz eljuttatott közleményben. Teljes cikk...
Új munkalehetőség Szekszárdon: ebrendészeket képeznek
15 éve Ebrendészeket képeztek Szekszárdon. Van, aki szakmáját egészítette ki az ismeretekkel, mások munkalehetőséget remélnek a képesítéstől - adta hírül a Hajnal - Táj nyomán a Magyar Rádió. Teljes cikk...
SIBE - ahol a jövő biotechnológiai vállalkozói tanulnak
15 éve Elindult a Semmelweis Egyetem két szemeszteres, angol nyelvű képzése. A képzésre jelentkezett hallgatók a két féléves oktatás alatt kezdő biotechnológiai vállalkozások menedzselésében szereznek gyakorlatot - áll a portálunknak eljuttatott sajtközleményben. Teljes cikk...
Félnek a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásától a HR-esek?
15 éve A HR mentorképzés tapasztalatai és előnyei címmel tart előadást Oplaznik Gabriella, a Work Force Kft. rehabilitációs üzletágvezetője az I. Virtuális HR Expón 2010. szeptember 27-én 14.30 órai kezdettel. Hallgassa meg! Teljes cikk...
Új trend a képzések piacán: szimuláció és versenyeztetés
15 éve Ismét keresik a speciális tréningeket a cégek: az ilyen képzéseket nyújtó vállalatoknál a forgalom növekedésére lehet számítani idén éves bázison. A megrendelők igényei is jóval magasabbak lettek, sokkal szigorúbban figyelik, milyen minőségű szolgáltatást vásárolnak a piacon. A kínálat is egyre szélesebb: lehetőség van arra is, hogy szimulációs programmal, versenyeztetéssel teszteljék a cégek a dolgozóikat. Teljes cikk...
A képzési ajánlattól a megrendelésig
15 éve A tréningek hatékonyságát, a cég számára való hasznosságát a program tartalmának megítélésével alapozzuk meg. A döntéshozóknak értelmezniük kell a képzési ajánlatban szereplő fogalmakat, amelyek az adott képzés tartalmát meghatározó tényezők, hisz nem mindegy, hogy az ajánlott felkészítés a kitűzött célt valósítja-e meg, vagy sem. Teljes cikk...
Több gyakorlatot akarnak a rezidensek
15 éve Új jogszabállyal orvosolnák a magyarországi szakképzés bajait a rezidensek, amelynek eredményeként gyakornoki éveik alatt több időt töltenének betegellátással - olvasható a Magyar Hírlapban. Indoklásuk szerint a tutorok mellett végzett munka eredményeként még több orvos maradna a pályán. Teljes cikk...
Komornyikokat képeznek Olaszországban
15 éve Azonnali állást ígér az a milánói tanfolyam, amelyen hivatásos komornyikokat képeznek. A 15 férőhelyes és nem is olcsó kurzusra tízszeres túljelentkezéssel válogatják ki a legjobbakat Milánó és Európa egyik legjobb luxusszállodájában, a Hotel Seven Starsban. Teljes cikk...
Versenyelőnyhöz juttat a képzés és az innováció
15 éve A nehéz gazdasági körülmények után a humán erőforrások fejlesztéséből, a képzésből és az innovációból hamar megtérülő előnyt kovácsolhatnak a kis- és középvállalkozások. Teljes cikk...
Zalában tartanák a fiatalokat
15 éve A nyugat-dunántúli régió felsőoktatásának megőrzését, munkaerő-piaci felzárkóztatását és gazdasági erősödését segítheti elő az a keretmegállapodás, amelyet vasárnap írtak alá a Budapesti Gazdasági Főiskola, a Zala megyei és a zalaegerszegi önkormányzat, valamint a Zalaegerszeg Felsőoktatásáért Közalapítvány vezetői. Teljes cikk...
Megtérülnek-e a gyorstalpaló tréningek?
15 éve Míg a 70-es, 80-as években az ötnapos vállalati képzés volt a természetes, ami mérhető eredményt is hozott, mára megváltozott a vezetők szemlélete: a belső képzések lerövidültek, a piacon egy-két napos tréningeket is kínálnak. Hogy ennyi idő alatt milyen ismeretekre tudnak szert tenni a dolgozók, a vezetők - jó kérdés. Vajon hatékonyságukban megéri-e ilyen rövid képzésekre küldeni a munkavállalókat? Teljes cikk...
Mi lesz, ha nem sikerül a pótfelvételi?
15 éve Péntek este dől el, hogy a pótfelvételire jelentkezők közül ki az, aki valamilyen felsőoktatási intézményben folytathatja tanulmányait. Idén közel 13000 helyet hirdettek meg, de a magasabb ponthatárok miatt várhatóan több ezer hely marad üresen. A fel nem vettek számára felmerül a kérdés: mivel töltsék ki a következő felvételiig tartó időszakot? Teljes cikk...
"Gucci-diplomával" a menedzserhiány ellen
15 éve Igazi kuriózum a Monacói Egyetemen ősszel induló kiskereskedelmi mesterképzése. A hallgatók a kurzusokon ugyanis magánrepülőkről, jachtokról és olyan luxusmárkákról tanulnak, mint amilyen például a Gucci, jelenti a BBC News. Teljes cikk...
Módosított rendelet, több dolgozó rezidens
15 éve Bár külföldön hatszoros fizetés várja a rezidenseket, a csaknem 250-nel több frissen végzett szakorvosjelölt vállal itthon munkát a rezidensrendelet egy hónappal ezelőtti módosításának köszönhetően - közölte Cserháti Péter, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Szolnokon. Teljes cikk...
Túl keveset dolgoznak a brit sebészek?
15 éve Új pozíciót foglal el a brit kormány a sebészek munkaidejét 48 órában maximalizáló európai uniós szabályozás ügyében, miután egy átfogó kutatás kimutatta: a munkaórák csökkentett száma rontotta a betegellátás színvonalát. Teljes cikk...
Idegen nyelvi képzés: juttatás vagy befektetés?
15 éve Megoszlanak a vélemények a képzések értékéről és jelentőségéről. Egy nyelviskola vezető tanára úgy véli, amíg a HR vezetők nem tudják eldönteni, hogy a képzéseket juttatásnak, vagy befektetésnek tekintsék-e, addig az oktatás nem lehet hatékony. Teljes cikk...
Sikeres a balkányi fiatalok képzésére indított program
15 éve Több mint háromszázan vettek részt azokon az ingyenes képzéseken, álláskeresési és személyiségfejlesztő tréningeken, amelyeket a balkányi ifjúsági tanácsadó iroda indított a város hátrányos helyzetű fiataljai számára. Az uniós finanszírozású projekt zárókonferenciáját pénteken tartották a szabolcsi kisvárosban. Teljes cikk...
Hackerképzés indul a Nemzetvédelmin
15 éve Szeptembertől a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) oktatási tematikájában is szerepelni fog az "etikus hackerképzés". Teljes cikk...
GMAT-teszten keresztül vezet az út az MBA felé
15 éve Nyugat-európai és amerikai menedzsment kurzusok felvételije nehezen kerülhető meg GMAT (Graduate Management Admission Test) kitöltése nélkül. A négyórás megmérettetésen a pályázó vizsgázik angolból, matematikából, szövegértésből és gyorsaságból is. Az MBA képzés akár 230 ponttal elérhető. Teljes cikk...
150 millióért tanultak nyelveket a HM-ben
15 éve A Honvédelmi Minisztérium Fejlesztési és Logisztikai Ügynöksége egyik utolsó intézkedése az volt, hogy 150 millió forint értékben kötött szerződéseket magáncégekkel nyelvtanfolyamokra - írta a Magyar Nemzet. Teljes cikk...
Mégsem mennek külföldre a rezidensek
15 éve Nem szankciókkal, ösztönzéssel térítik el az orvostanhallgatókat a külföldi munkavállalástól az ágazat irányítói. Ezt bizonyítja az is, hogy a hétszáz államvizsgázott orvostanhallgató 80 százaléka jelentkezett a szakképzési rendszerbe, 11 százalékuk pedig PhD-re megy - mondta a Világgazdaságnak Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke. Teljes cikk...
Nem növelik a vámosok létszámát
15 éve Béndek József, a vám- és pénzügyőrség testület július közepén kinevezett országos parancsnoka a Világgazdaságnak kijelentette: az adóhatósággal való összeolvadás és az új feladatok ellenére nincs szükség létszámnövelésre. A meglévő állomány átcsoportosításával, a képzési rendszer javításával hatékonyabbá tehető a munka. Teljes cikk...
Bővíti a létszámot a Grundfos
15 éve A dán érdekeltségű Grundfos Magyarország Kft. 150 dolgozót vesz fel és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására is figyelmet fordít, írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...
Felavatta Globális Oktatási Központját a Hankook
15 éve A Hankook Tire, a világ hetedik legnagyobb és az egyik legdinamikusabban fejlődő gumiabroncsgyártó vállalata megalapította Globális Oktatási Központját a gyártóegységek közötti szorosabb együttműködés és a gyártási rendszer hatékonyságának növelése érdekében. Teljes cikk...
Mégsem kötik röghöz a rezidenseket
15 éve Hamarosan teljesen új jogszabályban rendezik a fiatal szakorvosjelöltek státuszát, feladatát, szakképzési és foglalkoztatási helyzetét - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
A recesszió ellenére folytatja CSR tevékenységét a K&H
15 éve Környezetvédelem, sport, gyermekegészségügy és vonzó munkahely kialakítása - ezek a K&H Csoport CSR stratégiájának legfontosabb területei, amelyekkel a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére továbbra is foglalkoznak. Teljes cikk...
Miért nem elég rátermettek a mai pályakezdők?
15 éve A modern technológia robbanását nem tudta lekövetni a társadalmi szerkezet, ahogy az oktatás sem. Mivel sem az iskola, sem a család nem tanítja meg a fiatalokat a felelősségvállalásra, a viselkedés- illetve munkakultúrára, így az a munkáltatókra hárul. Szakemberek szerint az oktatás átalakítására, a munkaerő-piaci szereplők kapcsolattartására van szükség ahhoz, hogy magára találjon a kereslet és a kínálat. Teljes cikk...
Milliárdok a munkanélküliség enyhítésére Észak-Magyarországon
15 éve Ez évben 4 milliárd 881 millió forint jut a munkanélküliség enyhítésére az észak-magyarországi régió három megyéjébe az úgynevezett decentralizált foglalkoztatási alaprészből. Teljes cikk...
A felelős gazdálkodás a családi kasszánál kezdődik
15 éve Hátrányos helyzetű családokat és saját környezetüket is hasznos tanácsokkal segíthetik azok a humánsegítő szakemberek, akik elvégezték a Családi Kasszasikerek Program pénzügyi öngondoskodás továbbképzését. Teljes cikk...
Miben tud segíteni a munkaügyi központ?
15 éve A diplomás munkanélküliek egy része megalázónak, némelyek pedig értelmetlennek tartják, hogy az állami munkaügyi kirendeltségeknél regisztráltassák magukat. Főként azok, akik a munkanélküli segélyre alamizsnaként tekintenek, egyéb hasznot pedig nem látnak a hivataloknál. Van-e ennek a hozzáállásnak igazságtartalma? Teljes cikk...
Sok vállalatnál nem tudják, mit csinál a HR osztály
15 éve Még mindig nincsen respektje a HR-nek a vállalaton belül és adminisztratív-operatív feladatokat ellátó területként tekintenek rá - véli Kobolák Gábor, az AAM Consulting vezető tanácsadója, aki megnyerte azt a wellness-hétvégét, amelyet a Költséghatékony HR kutatás kitöltői között sorsoltunk ki. Teljes cikk...
Drágább lehet a nyelvtanulás
15 éve Az akkreditációs szabályok változása a legérzékenyebben a nyelviskolákat érinti - ismerte el a Népszabadságnak a Felnőttképzési Szakértők Országos Egyesületének elnöke. Ez azt jelenti, hogy drágulhatnak a nyelvtanfolyamok. Teljes cikk...
Nincs elég rendőr: visszacsábítanák a pályaelhagyókat
15 éve Nincs háromezer frissen végzett rendőr, pedig az új kormány ennyivel növelné a létszámot. Így a megoldás a pályaelhagyók visszacsábítása lehet, ehhez azonban jelentős fizetésemelés szükséges - nyilatkozta a Magyar Rádiónak a Magyar Tudományos Akadémia rendészettudományi bizottságának elnöke. Teljes cikk...
Képzés és munka tartós munkanélkülieknek
15 éve Az Európai Unió támogatásával tartós munkanélkülieket segítő képzési modellkísérletbe kezd Nyíregyházán az Első Nyírség Fejlesztési Társaság - közölte Váradi Zsuzsanna, a szervezet vezetője az MTI-vel. Teljes cikk...
Az unió pénzén tanulnak a nyíregyházi munkanélküliek
15 éve Negyven tartósan munkanélküli ember képzését és munkához jutását segíti elő egy 86 millió forintos, száz százalékban európai uniós finanszírozású projekt Nyíregyházán. Teljes cikk...
Nem akarnak népszavazást a rezidensek
15 éve Sem a "rezidenstörvény" ügyében tett népszavazási kezdeményezést, sem a betegellátást végző szakorvosjelöltek hallgatói státuszának bevezetését nem tartja elfogadhatónak a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) és több más, orvost képző karok hallgatói önkormányzata, írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...
Mihez ért egy közgazdász?
15 éve Mit csinál egy közgazdász? - Vállalatot irányít, sok pénzt keres, profitot termel, miközben a társadalmi-gazdasági folyamatok elemzésében is jártas, vélik frissdiplomások, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Teljes cikk...
Tréningpiac: fordulatot hozhat az integrált hatékonyságmérés
15 éve Noha a döntéshozóknak fontos a tréningek hosszú távú hatékonysága, a gyakorlat azt mutatja, hogy a megrendelők részéről nem minden esetben elvárás, hogy a képzések résztvevői hónapokkal később is jól szerepeljenek a teljesítménymérő teszteken, és hatékonyan tudják alkalmazni az elsajátított készségeket. Teljes cikk...
Milliárdok az észak-magyarországi munkanélküliség enyhítésére
15 éve Csaknem ötmilliárd forint jut idén a decentralizált foglalkoztatási alaprészből az Észak-magyarországi régió három megyéjére - mondta Gúr Nándor, az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Tanács soros elnöke. Teljes cikk...
A pedagógusok uniós szintű munkakörülményeket várnak az új kormánytól
15 éve A pedagógus-életpálya kidolgozása és bevezetése mellett uniós mércéhez igazodó élet- és munkakörülményeket, illetve minden szinten valódi érdekegyeztetést vár többek között az új kormánytól a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). Teljes cikk...
Munkahelyteremtés: sok nyertes pályázat meg sem valósul
15 éve A vállalatok többnyire ismerik a különböző munkahelymegtartó, munkahelyteremtő és képzési támogatásokat, ám a nyertes pályázatoknak csupán tíz százaléka valósult meg a válság időszakában - derül ki a Lifelong Learning Magyarország Alapítvány kutatásából. Teljes cikk...
Már könyvelőket is oktat a NEXON
15 éve Új OKJ-s tanfolyamok mellett a mérlegképes könyvelők számára kötelező továbbképzések, valamint számos szakmai konferencia és online képzések is szerepelnek a nexONEDU idei kínálatában. Teljes cikk...
Komoly szakemberhiány Baranyában
15 éve Súlyos szakemberhiány mutatkozik Baranyában, a probléma már a megyében működő vállalatok versenyképességét veszélyezteti - írta kedden az Új Dunántúli Napló. Teljes cikk...
Uniós szinten kellene finanszírozni az orvosképzést
15 éve Az orvosi képzés költségeinek visszafizetettése nem megoldás, a szabad munkaerővándorlás az Európai Unióban amúgy is erős jog. Ha viszont az orvosok hiánya európai probléma, akkor uniós megoldást kell találni, véli a Fidesz egykori szakminisztere. Teljes cikk...
Nehezebb ma munkanélkülinek lenni, mint a rendszerváltáskor
15 éve Lassul a munkanélküliség növekedése a Közép-dunántúli régióban, de a regisztrált álláskeresők még mindig csaknem annyian vannak, mint az 1990-es évek elején voltak - mondta el Zimmermann József, a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója az MTI-nek. Teljes cikk...
Az orvosok kiálltak a rezidensek mellett
15 éve A szakorvosok, szakorvosjelöltek egzisztenciális helyzetének javítását, képzési körülményének felülvizsgálatát szorgalmazza az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége. Teljes cikk...
A siker kulcsa: kompetenciagazdálkodás
15 éve A sikert számtalan tényező befolyásolja, sokszor azonban olyan összetevők is szerepet játszanak, amire sokan nem is gondolnának. Ilyen például a kompetenciagazdálkodás. A vállalatok értékét ugyanis alapvetően a munkatársak teljesítménye határozza meg, derül ki a Perfect Zrt. közleményéből. Teljes cikk...
Online újságírói képzés indul mozgássérült embereknek
15 éve 2010. májusában újságírói képzés indul érettségizett, munkával nem rendelkező, regisztrált munkanélküli mozgássérült emberek számára, hogy nagyobb eséllyel kapjanak állást az online médiában, elsősorban kulturális témákra szakosodott újságíróként. A képzés vizsgával zárul, a résztvevők OKJ-s bizonyítványt kapnak. Teljes cikk...
Európai kutatói doktori képzés indul
15 éve Közös doktori iskolát hozott létre öt európai egyetem. Az iskola célja, hogy olyan európai kutatói doktori képzést nyújtson, melyet a partner egyetemek országaiban egyöntetűen elismernek - tájékoztatta a CEU az Edupresst. Teljes cikk...
Állást teremt a hulladékgazdálkodó képzés
15 éve Az Európai Gazdasági Térség (EGT) és a Norvég Finanszírozási Alap csaknem 490 ezer eurós összeggel támogatja a Tokajban induló hulladékgazdálkodási szakképzést, mely nem csak munkahelyeket teremt majd, hanem segít a természeti értékek megőrzésében is. Teljes cikk...
TÁMOP-pályázatok az érdekegyeztetés fejlesztésére
15 éve Hamarosan kihirdetik azt a három pályázati kiírást, amelyek az érdek-képviseleti szervezetek támogatását, fejlesztését, kapacitásbővítését szolgálják. Csaknem másfél milliárd forintos európai uniós forrás áll rendelkezésre, tudta meg a Világgazdaság. Teljes cikk...
Szellemi tanműhely HR-eseknek
15 éve Az élvonalbeli HR-esek magasan képzettek, több idegen nyelvet beszélnek és friss üzleti tudással rendelkeznek - másként nem lehetnének humánmenedzserek. Emellett állandóan készek friss tudást szerezni! Ha ez így van, a helyükben csak olyan üzleti kurzusra járnék, ahol friss tudást kapok, gyorsan, vizsgák nélkül. Teljes cikk...
87 szakma esetében tennék lehetővé a hároméves képzést
15 éve Az új tanévtől egyes szakmák esetében a képzés négy évről háromra csökken. Míg azonban a törvénymódosítás szűk körben kívánta ezt megvalósítani, a szociális tárca 87 képzést vett fel a rövidebb oktatási szakaszt lehetővé tevő jegyzékbe - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...
Két roma oktatási program szerepel az EU-katalógusban
15 éve Bekerült idén a Győr-Moson-Sopron megyei Ácson futó, szakmát adó képzés az Európai Unió modellprogramjai közé, így a szegedi és hódmezővásárhelyi deszegregációs projekttel együtt két magyar oktatási modellprogramot jegyez az EU - adta hírül az MTI nyomán a hvg.hu. Teljes cikk...
A munkanélküliségtől való félelem miatt tanul tovább a többség
15 éve Egy kutatás szerint az érettségi előtt álló fiatalok nagy része tervezi a továbbtanulást, aminek fő okaként a munkanélküliségtől való félelmet jelölte meg. Sokan nem tudják, milyen kvalitásokra van szükség egyes képzésekhez - derül ki az Európai Ifjúság Kutató-, Szervezetfejlesztő és Kommunikációs Központ kutatásából. Teljes cikk...
Közeleg a szakképzési hozzájárulás bevallásának határideje
15 éve Február 25-én kell bevallaniuk 2009-es éves szakképzési hozzájárulási kötelezettségeiket a vállalkozásoknak, a tavaly évközben életbelépett szabályozói változások alapján, mely 60 százalékra csökkentette a szakképzési hozzájárulás terhére igénybe vehető költségkeret arányát. Teljes cikk...
Felgyorsítja a toborzást a Mercedes Kecskeméten
15 éve A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. felgyorsítja a technikai hátterű szakemberek toborzását. A cég eddig több mint hetven magyar dolgozót vett fel különböző területekre - adja hírül az MTI alapján a Napi Gazdaság. Teljes cikk...
A jövő informatikusait képzi az Oracle Hungary
15 éve Az Oracle Hungary a HOUG, a MAVE és a Simonyi Szakkollégium bevonásával folytatja nagy sikerű Oracle Junior Programját. Az Oracle Junior Képzési Program ingyenes informatikai tanfolyamok keretében valódi versenyelőnyhöz juttatja a 21. század munkaerőpiacára készülő hallgatókat. Teljes cikk...
A képzések is versenyeznek
15 éve A munkaadók az elmúlt egy évben jóval több pályázó közül választhatták ki a számukra megfelelő embert, nehezebbé vált az elhelyezkedés. Ha végképp nem találunk állást, akár különféle képzésekbe is belevághatunk. Ám nehéz a döntés, hogy mit is tanuljunk. Teljes cikk...
Mi kell a jó tréninghez válságban?
15 éve A tréning az a képzési forma, amely adott szervezetre, a továbbképzés résztvevőire tervezett módon azoknak a kompetenciáknak a megerősítésére, kialakítására leginkább alkalmas, amelyek adott esetben a felíveléshez szükségesek. Teljes cikk...
Mi újság idén a coach képzési piacon?
15 éve Magyarországon a coach szolgáltatás ismertsége és kereslete az utóbbi években folyamatosan nőtt. A coaching iparág az egyik olyan terület, amelynek "jót tett" a válság. Míg 2009-ben a vállalatok nagy része jelentősen megnyírbálta tréning költségeit, a coachingra fordított összegek növekedtek. Teljes cikk...
Bokros: Drága és rosszul képzett a magyar munkaerő
15 éve Az MDF miniszterelnök-jelöltje a párt kampánynyitó rendezvényén tartott évértékelőjén ostorozta a magyar felsőoktatást, amiért nem eléggé nyitott a magánegyetemek felé. Teljes cikk...
Pályázat munkahelymegőrzésre: határidő február 26-a
15 éve Február 26-ig pályázhatnak a legalább 250 főt foglalkoztató nagyvállalkozások speciális és általános képzések támogatására mind a konvergenciarégiókban, mind Közép-Magyarországon - tudatta a Világgazdaság. Teljes cikk...
Információs és kommunikációs technológiai szakember - a jövő szakmája
15 éve Hiány lesz a információs és kommunikációs technológiai szakemberekből (IKT) néhány éven belül az unió munkapiacán, ezért a tagállamok és az szektor összefogásával ösztönözni kell a korszerű képzési programokat, és általában a digitális készségek és az informatikai műveltség fejlesztését már az iskolapadban. Teljes cikk...
Képzési piac: mi számít idén a cégeknek?
15 éve Jelentős visszaesés mutatkozik a képzések területén a korábbi évekhez képest, változott a képzések fókusza is. A nemzetközi trendekhez hasonlóan felértékelődött a vezetőképzés, a tehetségmenedzsment, illetve a képzésék hatékonyságnövelése is középpontba került - derül ki a DGS Global Research felméréséből. Teljes cikk...
Informatikustehetségek teszik vonzóvá Szegedet
15 éve Szegeden fejleszt a CAS Software AG. A cég a kiváló informatikusképzés miatt választotta ezt a várost fejlesztőközontjának helyszínéül, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
Két mérnöktehetséget díjazott a Bosch
15 éve A Miskolci Egyetem legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó diákjait díjazta a Robert Bosch, áll a lapunknak eljuttatott közelményben. Teljes cikk...
Nem képzik magukat a munkanélküli nők
15 éve A szakmai tudás, az életkor, a kapcsolatok és a gyerekek száma befolyásolja leginkább, hogy egy nő megkap-e egy állást - derül ki a LifeLong Learning Magyarország Alapítvány kutatásából. E szerint a munkanélküli hölgyek többsége nem képzi magát, pedig sokkal nagyobb eséllyel válna sikeressé a munkakeresésük. Teljes cikk...
Milliárdokról késhetnek le a nagyvállalatok
15 éve Nem merültek ki a hosszú távú fejlesztéseket a munkaerő képzésével előremozdító uniós pályázati források, a TÁMOP 2.3.3/B. esetében a 10 milliárdos keretösszeg csupán egyharmadára érkezett igénylés. Pedig a vállalatok többsége nem a létszám drasztikus csökkentése mellett döntött a válság miatti patthelyzetben. Teljes cikk...
OFA: képzések az esélyegyenlőségért
15 éve Felmérések szerint hazánkban a roma kisebbségieket, a nőket és az 50 évnél idősebb embereket éri legtöbbször hátrányos megkülönböztetés. Álláskeresésben, munkavállalásban, oktatásban számtalanszor kell szembesülniük származásuk, nemük vagy életkoruk miatti megkülönböztetéssel. Teljes cikk...
Elhagyják a cégeket a tehetségek
15 éve Az európai cégek menedzsmentjei és tehetségei válságban érzik magukat a munkahelyeken annak ellenére, hogy egyre pozitívabbak a gazdasági kilátások - derül ki egy friss felmérésből. Hiába történtek személyi változások a vezetésben, a cégek nem tudják szállítani az üzleti célokat. Teljes cikk...
A képzetlenek gyakrabban kapnak infarktust
15 éve A kevéssé iskolázott, rossz társadalmi helyzetben élő emberek lényegesen gyakrabban kapnak szívinfarktust, mint a magas iskolai fokozattal rendelkezők - áll egy svéd kutatásban. Teljes cikk...
Több ezer településőrt fognak foglalkoztatni
15 éve Az igazságügyi tárca számításai szerint idén 2.600-ra nő a településőrök létszáma - közölte Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. Teljes cikk...
Fülöp-szigetek: kiképzés kalózok ellen
15 éve Kalózok elleni képzésben részesülnek a Fülöp-szigeteki tengerészek, akik a világ kereskedelmi forgalmában szolgálatot teljesítő matrózok mintegy egyharmadát adják. Teljes cikk...
Mit hoz 2010 a HR szakmának?
15 éve Vajon mit hoz a 2010-es év a humánerőforrás szakmának, a munkaerőpiac szereplőinek? Hogyan látják az érintettek, tovább mélyül-e a válság, vagy bizakodhatunk-e a jövőt illetően? Milyen irányba tart a tréning és coaching piac, milyen területeken kell a HR-eseknek fejlődniük? Érett-e a szakma a változások kezeléséhez? Tizenegy szakembert kérdeztünk. Teljes cikk...
Tippek a képzési terv összeállításához
15 éve Idén októberben módosult a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény. Az élethosszig tartó tanulást szolgáló felnőttképzésben ezentúl könnyebb lesz részt venni. Az iskolán kívüli képzést végző szervezetek számára a törvény meghatározza, hogy tevékenységük ellátásához milyen tervet kell készíteniük. Teljes cikk...
E-learninggel fejlesztenék üzleti készségeiket a pénzügyesek
15 éve Egyre több pénzügyi szakember választja az e-learning képzési módszert - derül ki az ACCA felméréséből. Az üzleti készségeit a megkérdezettek döntő többsége (97 százaléka) szeretné fejleszteni. Teljes cikk...
Békés megye: összefogás a foglalkoztatás javításáért
15 éve Már több mint 170 Békés megyei önkormányzat, munkáltató és civil szervezet működik együtt annak érdekében, hogy javuljon a megye foglalkoztatási helyzete és versenyképessége - közölte a Paktum-Progress nevű program vezetője. Teljes cikk...
Válságkezelés - még lehet pályázni a milliárdokra
15 éve Nem övezi nagy érdeklődés a gazdasági válság enyhítésére kiírt pályázatokat. Pedig több milliárd forint uniós forrás áll még a vállalatok rendelkezésére, amit a munkavállalók szakmai fejlesztésére, ezzel pedig a versenyképesség növelésére, és piaci pozíciójuk stabilizálásra fordíthatnak. Teljes cikk...
Tartós munkanélkülieket képeztek a Diófa programban
16 éve Lezárult az első szakasza a Diófa programnak, amely a képzetlen, tartós munkanélküli embereknek segít visszajutni a munka világába. Teljes cikk...
Szívesen élnek a képzési lehetőségekkel a tanárok
16 éve Tíz európai pedagógus közül majdnem kilenc vesz részt valamilyen jellegű munkahelyi szakmai képzésen - derül ki egy felmérésből. Teljes cikk...
Válságban is fontos a tehetségmenedzsment
16 éve Jóval kevesebben terveznek elbocsátást most, mint korábban - derül ki a DGS GLOBAL RESEARCH tanácsadócég által folytatott "Képzési Benchmark Felmérés 2009" kutatásból. A mai gazdasági körülmények között ugyanakkor kiemelten fontos feladata a jövőre is gondoló munkáltatóknak a tehetségmenedzsment kérdése. Teljes cikk...
A tréning fogalma és jellemzői
16 éve A tréning fogalom igen sok esetben jelenik meg írásban és szóban. Tréninget ajánlanak, hirdetnek és realizálnak nap mint nap, ugyanakkor ennek a fogalomnak a meghatározása, tartalmának jellemzése mindeddig nem történt meg - legalábbis nem hozzáférhető - sem a hazai, sem a külföldi szakirodalomban. Teljes cikk...
Tudásalapú igazságszolgáltatás, felkészült igazságügyi alkalmazottak
16 éve A tudásalapú igazságszolgáltatás fejlesztését, Magyarország 2800 bírájának és igazságügyi alkalmazottjának képzését és integrált tudásbázis kialakítását szolgálja az ÚMFT Államreform Operatív Programjának (ÁROP) kiemelt projektje. A képzési programok által nő a bírák és igazságügyi alkalmazottak szakmai felkészültsége, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
MOL bizonyítvány a diploma mellé - garancia az elhelyezkedéshez
16 éve A MOL igényeinek megfelelő tantárgyakat lehet elsajátítani a Miskolci Egyetemen. Ha a hallgató sikeresen elvégzi azt, akkor MOL bizonyítványt kap a diploma mellé, amely a cégcsoport tagvállalatainál való elhelyezkedést segíti. Teljes cikk...
A szakképzési hozzájárulás felhasználásának buktatói
16 éve Érdekes adófajta a szakképzési hozzájárulás, mivel kiszámításával és bevallásával olyan szakember foglalkozik, aki ért az adózáshoz, a törvényben megengedett részének felhasználásával pedig a HR szakemberek. A kisvállalkozások inkább befizetik a hozzájárulás teljes összegét a kincstárba, mert a felhasználás egyre növekvő kritériumainak teljesítése még egy embert kívánna, amit nem tudnak megfizetni. A HR HáttéR - Előtérben a humán erő című lap októberi számából szemezgettünk. Teljes cikk...
Képeztetnek-e a cégek jövőre?
16 éve Költségcsökkentés - ez volt az elmúlt egy év elsőszámú prioritása a legtöbb magyarországi szervezetnél. Ez nem pusztán fikció, hiszen a DGS Global Research 2008 novembere óta negyedévente vizsgálta a céges válságkezelési reakciókat, amelyekben ezt jelölték legfontosabb teendőnek a résztvevők. Teljes cikk...
Uniós források felhasználásában hazánk a legjobb
16 éve Magyarország az uniós pénzek legjobb felhasználója előző évi teljesítménye alapján - legalábbis a kelet-közép-európai régióban - maga mögé utasítva olyan EU-s tagállamokat, mint Szlovénia, Lengyelország vagy Csehország. Teljes cikk...
Magyarországon is elindult az SAP nemzetközi felsőoktatási programja
16 éve Az University Alliance Program (UAP) keretében a csatlakozó intézmények a legújabb SAP rendszereket vehetik igénybe oktatás céljából, nemzetközi szintű tananyaghoz jutnak, valamint a szoftvercég képzi ki a tanárokat. A program másik előnye, hogy kapcsolatba léphetnek egymással a résztvevő hallgatók, tanárok, intézmények a világ minden tájáról, áll a cég közleményében. Teljes cikk...
Képzési pénzek: kinek jut?
16 éve Akár hatszázmillió forintos uniós támogatásra is pályázhatnak azok a nagyvállalatok, amelyek vállalják, hogy a válság következtében szükségessé váló elbocsátások helyett a munkavégzés alóli részleges felmentéssel párhuzamosan képzést adnak a munkavállalóiknak. A kkv-k számára is létezik hasonló kiírás korábbról, amely jó, ám nehéz pályázat. Teljes cikk...
Kétszázmillióból képzik az egyablakos ügyintézőket
16 éve Nettó kétszázmillió forint becsült költséggel szeretné a Miniszterelnöki Hivatal az elektronikus egyablakos ügyintézéssel foglalkozókat kiképeztetni - a nyílt közbeszerzési felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. Teljes cikk...
Magasabb az elvárás a fejvadászokkal szemben
16 éve A gazdasági válság mindenki által érzékelhető változásokat hozott a HR működés területein, mind a szervezeti, mind a tanácsadói oldalon. Cikkünkben a tanácsadói oldal tapasztalatai alapján összegezzük az elmúlt közel egy év eseményeit. Interjúalanyaink segítségével a kiválasztást, a felsővezetői szelekciót, a menedzsment-tanácsadást illetve a képzés-szervezetfejlesztés területeit vettük nagyító alá. Teljes cikk...
Csányi: Magyarország a világ élmezőnyében lehetne
16 éve A magyar innovációs készség megvan, csak nem tudjuk alkalmazni - állítja az OTP elnök-vezérigazgatója, aki a kihasználatlan értékeinkre, képességeinkre helyezné a hangsúlyt a gazdaság talpra állításában. Csányi a Figyelőnek adott interjújában négy húzóágazatot említ: a vízgazdálkodást, az élelmiszeripart, a termál- és alternatív energiagazdálkodást, valamint az egészségügyet. Teljes cikk...
A szolgáltatói ágazatot is elérte a leépítési hullám
16 éve A gazdasági válság érezteti hatását a kéz- és lábápoló, műkörömépítő szakmában is - mondta Balogh Lajosné, az Országos Kéz- és Lábápoló, Műkörömépítő Ipartestület elnöke. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal adatai szerint a leépítés a könnyűipart, valamint a szolgáltatói ágazatot is elérte, írja az MTI alapján a Népszava. Teljes cikk...
Vissza nem térítendő támogatás képzésre nagyvállalatoknak
16 éve Nagyvállalatok európai uniós forrásból vissza nem térítendő támogatást kaphatnak képzési programok megvalósításához - hívja fel a figyelmet a PricewaterhouseCoopers (PwC). Teljes cikk...
A blended képzéssel milliókat nyerhetnek a vállalatok válság idején
16 éve A gazdasági válságban nem szabad figyelmen kívül hagyni a szervezet képzési igényeit, a blended azaz vegyes képzéssel növelhetik a vállalatok munkatársaik felkészültségét - hívta fel a figyelmet Nagy Andrea, a Commerzbank Zrt. humán erőforrás vezetője. A szakember kiemelte: a gazdasági válságban egy vállalatnak olyan képzési formát kell választania, amely biztosítja a felhalmozott tudásanyag átadását, ugyanakkor nem gátolja a munkaerő folyamatos, minőségi munkavégzését. Teljes cikk...
Állami forrásból költünk képzésekre
16 éve A gazdasági válság eredményeként felére csökkent a képzésüket saját forrásból finanszírozó résztvevők száma - derült ki az Akkreditált Felnőttképzési Intézmények Országos Egyesületének (AFIOE) friss felméréséből. Teljes cikk...
30 milliárd munkahelymegőrzésre
16 éve Az év végéig a képzéssel kombinált munkahelymegőrző program keretében 30 milliárd forintra pályázhatnak a cégek - mondta Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára szerdán Jászberényben. Teljes cikk...
Egyáltalán nincs igény a csapatépítésre
16 éve A cégek költséghatékonysági lépéseit a tréningpiac is megszenvedte. A vezető szervezetfejlesztők elmondása szerint a vállalatok tréningköltése 30 százalékkal marad el a tavalyitól - számol be a Világgazdaság. Teljes cikk...
Stratégia nélkül nehéz képezni az értékesítőket
16 éve Az értékesítés a vállalatok alappillére, így egyáltalán nem mindegy, mikor, hol és hogyan bonyolítunk le értékesítési tréninget munkatársaink részére. Az értékesítési tréning annyiban általános, hogy a legtöbb vállalatnak szüksége van rá; annyiban viszont specifikus, hogy cégenként nagyon eltérő lehet, mire is van ténylegesen szükség. Teljes cikk...
E-learning: még nem vagyunk elég felkészültek
16 éve Mintegy két évtizeddel ezelőtt az internet megjelenése és elterjedése, a multimédia és a személyi számítógépek egyre gyakoribb használata változást hozott az élet számos területén. Kialakult egy új fogalom, az úgynevezett információs társadalom, amely többek között az oktatásra is kihatással van. Teljes cikk...
Slágerszak helyett hiányszakma - fél év tanulás, biztos állás
16 éve Nem kell elkeserednie azoknak, akiket idén nem vettek fel főiskolára vagy egyetemre. Ugyanis míg több szakon a túlképzés miatt a hallgatók diplomái nem sokat érnek, a fél éves tanfolyamokon megszerezhető OKJ-s végzettség piacképes szakmát biztosíthat, áll a lapunknak eljuttatott közleményben. Teljes cikk...
Lánglovagokat toboroz a főváros
16 éve Tűzoltókat toboroz a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság (FTP); a jelentkezők 20 hetes képzés után alapfokú tűzoltó szakképesítést szereznek, de csak eskütétel után vezényelhetik őket szolgálatra. Teljes cikk...
Káros lehet a gyakorlati félév eltörlése
16 éve A Magyar Rektori Konferencia (MRK) meglepetéssel értesült arról, hogy a hetedik féléves államilag támogatott gyakorlati képzések hatályon kívül helyezését tervezik. Teljes cikk...
Trénerek az iskolapadban
16 éve Ki az, aki kiállhat tréninget tartani? Ma még gyakorlatilag bárki. Sok és sokféle tréning van a piacon, ennek ellenére gyakorlatilag nincs olyan formálisan elismert trénerképzés, amelyik garanciát nyújtana a HR-eseknek arra, hogy a drága pénzen vásárolt tréningen valóban jól képzett, hozzáértő szakember tart majd magas színvonalú tréninget. Ezen próbál segíteni a Budapest Kommunikációs és Üzleti Főiskola, amely akkreditált, posztgraduális kommunikációs trénerképzést indít szeptemberben. Teljes cikk...
Mentorképzés indul a bevándorlók képzésének támogatására
16 éve Az Artemisszió Alapítvány mentorképzést szervez a bevándorlók integrációjával kapcsolatos feladatokat ellátó szakemberek, illetve leendő szakemberek számára, akik valamilyen formában már gyakorolják, vagy a jövőben gyakorolni szeretnék a mentori tevékenységet. A két kétnapos képzést bentlakásos formában rendezik meg egy Budapesthez közeli helyszínen szeptember 17-18-án és szeptember 24-25-én. Teljes cikk...
Felkészületlen trénerek praktizálnak
16 éve A képzési szakma alaposan felhígult az utóbbi években: számos olyan tréner jelent meg a piacon, akik - képzési dokumentumaikat elnézve - alapvető hiányossággal bírnak a szakmai-elméleti tudás terén. Ennek ellenére továbbra is praktizálnak, köszönhetően annak, hogy a felnőttképzésért felelős hivatali szervek csak a nyilvántartásba vételre koncentrálnak, a törvényben előírt követelmények ellenőrzésére már nem jut idejük; másrészt a megbízó HR szervezetek sem veszik észre a szakmai tudás teljes hiányát. Teljes cikk...
Észak-Alföld: 11 milliárdos munkaügyi forrás
16 éve Közel 11 milliárd forint európai uniós forrást használhat fel elhelyezkedés-támogatásra és képzésre az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - írta keddi számában a Kelet-Magyarország. Teljes cikk...
Segítség a nők elhelyezkedéséhez - ingyenes képzés
16 éve Október elsejéig jelentkezhetnek a budapesti női vállalkozók a készségfejlesztő ingyenes képzésre a Budapesti Ifjúsági Vállalkozó Központban, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
Ingyenes képzések a hatékonyabb cégműködésért
16 éve Most egyetlen nap alatt megszerezhető kompetenciák közül válogathatnak a kis- és középvállalkozások alkalmazottai - ráadásul térítésmentesen. A rövid távú szakmai fejlődést októbertől egynapos képzésekkel biztosíthatják a cégek, amelyek az optimális működéshez a mindennapokban azonnal használható gyakorlati tudással járulnak hozzá. Teljes cikk...
A munkakörök átalakítására kényszerült a Porsche Hungaria
16 éve A vagyon megőrzésére és a 20 százalékos részesedéssel járó vezető szerep megtartására törekszik a felére zsugorodott piac ellenére is az osztrák tulajdonú Porsche Hungária. A cégcsoporton belül a számos tevékenységet végző vállalatokat különböző mértékben, de jelentősen sújtotta a gazdasági válság. A Porsche Hungaria Kft. HR igazgatója, Kiss Csaba a nehéz helyzetben is igyekszik megtalálni azokat a kreatív megoldásokat, amelyekkel a munkáltató érdekét képviselve a legjobb helyzetbe hozza a munkavállalókat. Teljes cikk...
Hogyan kerüljük el a létszámleépítést?
16 éve A magyar nagyvállalatok közel fele gondolkodik a munkavállalókat érintő megszorításokban és a válságra a cégek elsősorban munkaidő-csökkentéssel reagálnak, nem vállalkoznak célirányos fejlesztésekre, a hosszú távú stratégiaépítés nem kifizetődő számukra. A dinamikus fejlődés záloga pontosan a cégstruktúra átalakításában, a tapasztalatok folyamatos elemzésében rejlik, amelyben kiemelt jelentőségű lehet az egyedülálló 10 milliárdos uniós forrást kínáló TÁMOP 2.3.3/B. pályázat. Teljes cikk...
4+1 program: a nagyvállalatok is pályázhatnak
16 éve Augusztus végétől már a nagyvállalatok is részt vehetnek a munkahelymegtartó céllal elindított 4+1 uniós programban - közölte Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. Teljes cikk...
Szeptemberben ismét indul piackutató képzés
16 éve A tavalyi debütálás nagy sikerének köszönhetően szeptemberben újra elindítja Piackutatás gyakorlata szakirányú továbbképzését a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája. A gyakorlati ismeretek bővítésére fókuszáló kurzust a Piackutatók Magyarországi Szövetsége és az SPSS statisztikai szoftvergyártó cég is támogatja. Teljes cikk...
Versenyképes a munkaerőpiacon a jogász oklevél
16 éve Megkongatták a vészharangot a korábbi évek felvételi statisztikái a magyar jogászképzésben. Folyamatosan csökkent a joghallgatók száma, hiszen a szkeptikusok azt hangoztatták: túl sok a joghallgató. Idén viszont nagyot ugrott a jogot tanulni vágyók száma és a jogászképzés a 6. legnépszerűbb szak lett 2009-ben. A Pécsi Tudományegyetem Jogi karának dékánja, dr. Berke Gyula szerinti nincs túlképzés és jó munkaerő-piaci lehetőségeket kínál a jogász oklevél. Teljes cikk...
Nem sikerült a felvételi? Itt vannak az ingyenes nappali képzések
16 éve Július végén derültek ki az idei felsőoktatási ponthatárok és hamarosan a pótfelvételik ideje is lejár. Azok, akik nem jutottak be idén felsőoktatási intézménybe, vagy úgy döntöttek, hogy nem tanulnak tovább, de mégis szeretnének egy szakmát szerezni, számos lehetőség közül választhatnak. Teljes cikk...
Saját képzés szervezésével csökkenthető a szakképzési hozzájárulás
16 éve A saját munkavállalók szervezett képzésére fordított összeggel - a mikro- és kisvállalkozások esetén 60 százalékkal, míg a többi cégnél 33 százalékkal - csökkenthető a szakképzési hozzájárulás, az erről szóló szociális és munkaügyi miniszteri rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg. Teljes cikk...
Ma eldől mintegy 127 500 felvételiző sorsa
16 éve Ma nyilvánosságra kerülnek a felvételi ponthatárok, estére 127 500 jelentkező megtudja, bekerült-e arra az egyetemre, főiskolára, amelyikre első helyen jelentkezett. Alapképzésre 90 600-an, egységes osztatlan képzésre 10 200-an, felsőfokú szakképzésre 6 500-an adták be felvételi kérelmüket, írja a Népszava. Teljes cikk...
Ingyen képezhetik magukat a balkányi fiatalok
16 éve Álláskeresési és személyiségfejlesztő tréningeket, valamint ingyenes képzéseket indít a térség fiataljai számára a közelmúltban megnyílt Támasz-Pont Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Balkányban. Teljes cikk...
Egyre népszerűbb a gépészmérnök szak
16 éve Egyre népszerűbb a gépészmérnök alapszak, idén már az előkelő hetedik helyet foglalja el az elsőhelyes jelentkezők preferenciái alapján készített listán. A szakra jelentkezők intézményválasztása viszonylag kiegyensúlyozott, a képzést meghirdető 12 egyetem és főiskola között nincsenek szakadékszerű eltérések. A jelentkezők 96 százaléka férfi és 77 százaléka semmilyen nyelvvizsgával nem rendelkezik - derül ki az Educatio Nonprofit Kft. legfrissebb elemzéséből. Teljes cikk...
Ismét a jogászképzés a legnépszerűbb
16 éve Az elmúlt évek folyamatos visszaesése után idén látványosan nőtt a jogászképzés népszerűsége, nem változott viszont az, hogy továbbra is a kifejezetten jó középiskolai teljesítményt nyújtó, magas előképzettségű fiatalok jelentkeznek a szakra - olvasható az Országos Felsőoktatási Információs Központ honlapján közzétett legfrissebb elemzésben Teljes cikk...
Tőkepiaci szakember nyerte a Demján Sándor Alapítvány ösztöndíját
16 éve A Demján Sándor Alapítvány és a CEU Business School idén harmadik alkalommal hirdette meg ösztöndíj pályázatát, melynek győztese számára az alapítvány teljeskörû ösztöndíjat biztosít (52.500 euró értékben) az iskola IMM elnevezésű nemzetközi üzleti vezetői programján történő részvételhez. A díjat 2009-ben Szeles Nóra közgazdász, befektetési szakember nyerte. Teljes cikk...
Diploma - egyetem nélkül
16 éve A hagyományos oktatási rendszerből kiszorulóknak nyithat utat a validációs eljárás. Az iskolán kívül megszerzett tudás bizonyítványra váltása két év múlva válhat lehetővé hazánkban - írja a Népszabadság. Teljes cikk...
Tudatosabban választanak munkahelyet a frissdiplomások
16 éve A vállalatok felelősségvállalási tevékenysége aktívan befolyásolja a frissdiplomások munkahelyválasztását - ez derült ki a Nestlé által végzett felméréséből, amely arra is rávilágít, hogy az idén és a közeljövőben végzők fokozottan érzékenyek leendő munkáltatójuk környezetre gyakorolt hatására. A válaszokból kiderül: a végzősök sokat várnak a saját képzésükkel kapcsolatban, miközben nemektől függetlenül fontos a munka és a magánélet egyensúlya, viszont csak mintegy negyede ítélte igazán fontosnak az átlátható és elszámoltatható vállalati működést. Teljes cikk...
Félmilliárd forint a katonák szakmai képzésére
16 éve Mintegy félmilliárd forintot fordít a Honvédelmi Minisztérium a haderőből távozók társadalmi és munkaerő-piaci visszailleszkedésére, szakképzésére, írja az MTI alapján a Magyar Nemzet. Teljes cikk...
Közmunkások állnak munkába a nemzeti parkban
16 éve Újabb képzett dolgozók állhatnak munkába a Bükki Nemzeti Parkban, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának (BNPI) 2009-es közmunkaprogramja keretében, írja az MTI alapján a Magyar Nemzet. Teljes cikk...
Sok jó szakember van hazánkban
16 éve A hazánkban működő vállalatok térségi összevetésben elégedettek lehetnek a hazai szakember-ellátottsággal - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk...
Újdonságok a coach képzésben
16 éve Magyarországon is egyre nagyobb a kereslet a coach szolgáltatás iránt, ezért megnőtt az érdeklődés a coach képzések iránt is, amelyek között nem könnyű eligazodni. 2009-ben új szereplők jelentek meg a piacon, illetve a már korábban jelen levők is megváltozott keretek között folytatják tevékenységüket. Teljes cikk...
Új képzések az esélyegyenlőségért
16 éve "A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai hátterének kialakítása" című projektet mutatta be a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségért Közalapítvány (FSZK) június 10-én, Budapesten. A másfél éve zajló projekt célja, hogy a fogyatékkal élők társadalmi integrációjának megvalósítását segítse a felső-és felnőttoktatási rendszerbe beilleszthető képzések kidolgozásával. Teljes cikk...
Esélyt és munkát adnak a hajléktalanoknak
16 éve Hazánkban egyedülálló, hajléktalanokat foglalkoztató asztalosműhelyt adtak át Kispesten. A műhelyt üzemeltető Vöröskereszt Szolgáltatóház a vállalkozást piaci alapokra helyezte, vállalati és lakossági megrendeléseket szolgálnak ki, ezzel a hajléktalan-ellátás egy új szintjét honosítják meg Magyarországon. Teljes cikk...
Felemás a 4+1 program fogadtatása
16 éve Hiába indul el várhatóan még ebben a hónapban a nagyvállalatoknak szóló, mintegy tízmilliárd forint keretösszegű, 4+1 néven ismertté vált munkahelymegőrző pályázat, sokan nem élnek a lehetőséggel - cikkezik a Világgazdaság. Teljes cikk...
Formálódik az uniós válságstratégia
16 éve Új stratégiát kezdeményezett tegnap az Európai Bizottság a válság foglalkoztatásra gyakorolt hatásának kivédésére. A javaslatcsomagról legkorábban a június 18-19-i EU-csúcson születhet döntés. Teljes cikk...
Térítésmentes képzés vezetőknek
16 éve Ha egy vállalkozás működési rendszerének fejlesztése mellett dönt, úgy akár uniós forrást is igénybe vehet. Ahhoz azonban, hogy a működésfejlesztésre fordítható erőforrások felhasználása optimális legyen, szükséges, hogy az érintett kulcsemberek elhivatott szakértők legyenek. Teljes cikk...
Négy nap munka, egy nap képzés: mától lehet pályázni
16 éve Mától lehet pályázni a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség munkaidő-csökkentéssel és képzéssel kombinált munkahelymegőrző programjára, tudta meg a Világgazdaság. Teljes cikk...
Válságkezelés uniós forrásból
16 éve Ne legyen költségmegtakarító eszköz a létszámleépítés a gazdasági recesszió idején, még akkor sem, ha a vállalkozásfejlesztés most lehetetlennek tűnik. A TÁMOP 2.3.3 pályázat a létszámleépítéssel szemben pontosan a munkaerõ képzésére hívja fel a figyelmet. Teljes cikk...
"Exportcikké" válnak a magyar orvosok
16 éve Egyre népszerűbb külföldön a magyar orvosképzés. A fiatal doktorokat tárt karokkal várják a legtöbb nyugat-európai országban, mint ahogy a nálunk tanuló külföldi medikusok is igen keresettek lettek hazájukban. Teljes cikk...
A sikeres tréning három legfontosabb feltétele
16 éve Az utóbbi időben különböző fórumokon olvashatunk arról, hogy a tréningek, a céges képzések egy része sikertelen. Mivel a leggyorsabban megtérülő befektetés a képzésre való ráfordítás, ezért mindent el kell követni annak érdekében, hogy azok eredménye a cégnél, a szervezetnél realizálódjék. A sikeres képzésnek feltételei vannak: az eredmény konkrétan körülhatárolható a kezdeményező előkészítő és a képzést végző munkájának minősége alapján. Teljes cikk...
Kapnak-e mentőövet a munkahelyek megőrzésére a nagyvállalatok?
16 éve Végre kiírásra került a három hónapja csúszó - a munkahelymegőrzést képzéssel kombinálva támogató - TÁMOP 2.3.3. program, amelynek társadalmi vitája során a döntéshozók úgy tűnik, hogy elfogadták a beérkezett észrevételek jó részét, mivel a megjelent pályázat teljesen más, mint a társadalmi vitára bocsátott tervezet. Teljes cikk...
Don Pepe: a dolgozók oktatásán van a hangsúly
16 éve Az eddiginél is nagyobb súly kíván helyezni a Don Pepe étteremhálózat dolgozói oktatására és tréningjére: 2009 áprilisa óta Dózsa Ferenc személyében oktatási vezetőt alkalmaznak a terület irányítására, aki részt vesz a cég humánpolitikai stratégiai céljainak kidolgozásában is, áll a lapunknak eljuttatott közleményben. Teljes cikk...
Rendhagyó teszt álláskeresőknek
16 éve Az alábbi teszt azoknak készült, akik állásukat a gazdasági válság következtében veszítették el, vagy tartanak attól, hogy a közeljövőben munka nélkül maradnak. Az értékeléseket közvetlenül a lehetséges válaszok után tesszük közre azért, hogy az érdeklődők menet közben alakíthassák egyéni stratégiájukat, ezzel is növelve elhelyezkedési esélyeiket. Teljes cikk...
Milyen állami segítségre számíthatnak a munkanélküliek?
16 éve Az új munkahely keresése manapság több hónapig is eltarthat. Az álláskeresés és közben a megélhetés pénzbe kerül, így érdemes minden állami forrást kihasználni. Mennyi pénzzel jár, ha valaki regisztráltatja magát munkanélküliként? Vállalkozóként mire számíthatunk? Milyen ingyenes képzési lehetőségek közül választhatunk? A Pályacsúcs Magazin cikke többek között ezekre a kérdésekre ad választ. Teljes cikk...
Már komplex tudást követelnek a titkárnőktől
16 éve Gyökeres változáson mentek keresztül a titkárnők munkakörülményei az utóbbi évtizedben: több vezetőt kell kiszolgálniuk és a technológia is rohamosan fejlődött. Régebben a levelek, szerződések legépelésén, a találkozók megszervezésén, vendéglátáson volt a hangsúly, és a titkárnő rejtett vezetőként volt jelen a cégnél. A Magyar Titkárnők Országos Egyesületének elnöke szerint a mai kor e munkakörrel szemben komplexebb tudást igényel: elengedhetetlen a kiváló nyelvtudás, magas szintű informatikai, gazdasági, kommunikációs ismeret. Teljes cikk...
Ingyenes képzés a kistérségek felzárkóztatására
16 éve Térítésmentes képzést indít a Perfekt Zrt. az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával a nyolc leghátrányosabb helyzetű dél-dunántúli kistérség felzárkóztatására - közölte a felnőttképzéssel foglalkozó vállalkozás az MTI-vel. Teljes cikk...
Átképzés és állás: munkanélküliből munkaügyi felügyelő
16 éve Az EU és a kormányzat által finanszírozott Új pálya - új esély program keretében felsőfokú végzettségű, regisztrált álláskeresőket képeztek át munkaügyi felügyelőnek a székesfehérvári regionális képzőközpontban. A képzés után az OMMF munkaviszonyt létesített a munkanélküiekkel - írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...
Média: előny a gyakorlatorientált képzés
16 éve A Déri János Emléknapon május 5-én indította útjára az Interaktív Médiaműhely elnevezésű programját a Dunaújvárosi Főiskola. A gyakorlatorientált képzés jegyében népszerű televíziós személyiségek segítik a hallgatókat előadásaikkal. Az eseménysorozat első vendége, Vujity Tvrtko az önmenedzselési technikákról beszélt. Teljes cikk...
A MOL-nál akar dolgozni? Képezze ki magát!
16 éve Közös képzést indít a Pannon Egyetem és a MOL. Az "Olajipari ellátási lánc optimalizáló szakmérnök" képzés a kutatók számára a világpiacon versenyképes, korszerű technológiai ismereteket ad. Az ösztöndíj a teljes képzési időre akár egymillió forint is lehet, áll a lapunknak eljuttatott közleményben. Teljes cikk...
Jelnyelvi képzések kidolgozására lehet pályázni
16 éve Pályázati felhívást tett közzé a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány "Felsőfokú jelnyelvi képzések kidolgozása" címmel. A pályázat keretében 39 550 000 forint fordítható jelnyelvi képzések felsőoktatásban történő bevezetésére. Teljes cikk...
A versenyelőny titka: befektetés a humán tőkébe
16 éve A képzés és tudásfejlesztés egy recessziótól fenyegetett gazdaságban is kiemelt jelentőséggel bír. Hat magyar munkavállalóból öt véli úgy, jelenlegi (szak)tudása öt éven belül elavultnak számít majd - derül ki egy friss felmérésből, ami arra is rámutat, hogy az Y-generáció tagjai kapják a legtöbb támogatást cégük HR területétől szakmai célkitűzéseik eléréséhez. Teljes cikk...
Ingyenes képzést indít a Google
16 éve Ingyenes, webanalitikával foglalkozó online szeminárium-sorozatot indít a Google, amely mind a kezdő, mind a haladó marketingeseket megcélozza. Teljes cikk...
Multi-level marketingben talál vigaszt a munkanélküli
16 éve Multi-level marketingbe menekülhetnek az állás nélkül maradók, mivel a tengerentúli tapasztalatok szerint az mlm-hálózatokat kevésbé viseli meg a recesszió, mint a hagyományos cégeket - írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...
Elindult az Út a munkába program
16 éve Tegnap indult az Út a munkához program, melynek célja minél több rendszeres szociális segélyből élőt visszavinni a munkaerőpiacra. A munkaképes eddigi segélyezettek vagy munkát és azért minimálbért kapnak az önkormányzattól, vagy ha nem tudnak számukra feladatot biztosítani, rendelkezésre állási támogatásban részesülnek az eddigi szociális segély helyett. Teljes cikk...
Tanulható az érzelmeket kutató ügyfélkezelés
16 éve Habár a válság egyre nagyobb erőkkel tombol a kereskedelemben, a cégek többsége még mindig berögzült klisékkel válaszol a felmerülő ügyfélpanaszokra - ahelyett, hogy megvizsgálnák, melyek a leggyakoribb panaszok, és az ügyfelek, vásárlók milyen igényeket fogalmaznak meg, milyen kompenzációt igényelnek. Ebben nyújt segítséget a Victum Tanácsadó Iroda Tartalomelemzés módszere, illetve erre épülő képzése. Teljes cikk...
Segély nélkül az állástalan vállalkozók
16 éve A mikro- és kisvállalkozások gazdasági tönkretétele zajlik Magyarországon. Az újonnan megjelenő - a szakmai szervezetekkel többnyire nem egyeztetett - jogszabályok egyre inkább azt a célt szolgálják, hogy minél több költségvetési bevételhez jusson az államkassza, nem törődve az előírások kisvállalkozókra gyakorolt hatásával - idézi Szűcs Györgyöt, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnökét a Magyar Hírlap. Teljes cikk...
Véres munkahelyi baleset a Tescóban: levágta az ujját a brit árufeltöltő!
16 éve A szerencsétlenül járt árufeltöltő ujját egy meghibásodott béka (raklapemelő) vágta le a Tesco haverfordwesti áruházában. A csonkolásos baleset miatt megbírságolták a hipermarketet. Teljes cikk...
Társadalompolitikai munkacsoport a Reformszövetségben
16 éve Megalakult a Reformszövetség társadalompolitikai munkacsoportja, mely négy témakörben dolgozza ki a gazdaságpolitikai csomagot kiegészítő javaslatait. Ezekben az elkészült programban említett, de részleteiben még nem kifejtett társadalmi tényezők kapnak hangsúlyt. Teljes cikk...
Szakmai alkalmasságot is mérhetnek a tanárképzésre jelentkezőknél
16 éve A felsőoktatás átalakítását követően végre alkalmuk nyílhat az egyetemeknek és főiskoláknak, hogy a tanárképzésre jelentkezőknek ne csak a hozott pontjaikat számítsák, hanem szakmai alkalmasságukat is megvizsgálhassák - mondta Hoffmann Rózsa a KDNP oktatási szakpolitikusa, aki a képzés színvonala miatti aggodalmának adott hangot napirend előtti felszólalásában, kedden a Parlamentben - adta hírül a Népszava. Teljes cikk...
Kilencéves hűségeskü vár az orvosgyakornokokra
16 éve A kormány tervei szerint csak minden tizedik orvosgyakornok képzését állná az állam, de a többieknek is le kéne húzniuk kilenc évet. Az érdekvédők szerint az új rendelet ellehetetleníti az utánpótlást, egy friss felmérésük szerint a hallgatók többsége külföldre menne, áll a Népszabadságban. Teljes cikk...
Megadóztatnák az outplacement szolgáltatásokat
16 éve Lapinformációk szerint a kormány megadóztatná az elbocsátottaknak nyújtott támogatásokat is. Teljes cikk...
Munkahelymegőrző pályázat: négy nap munka, ötödik nap tanulás
16 éve Soha ilyen kedvező képzési pályázat nem lépett még életbe, mint az a munkahelymegőrző támogatás, amely uniós forrásból munkaidő-csökkentéssel és képzéssel kombinálva segíti a vállalkozásokat a gazdasági válság átvészelésére - áll a lapunknak eljuttatott közleményben. Teljes cikk...
Átképzés munkalehetőséggel
16 éve Felelősségteljes munkát választottak azok a fiatalok, akiknek fegyveres biztonsági őrré történő kiképzése jövő hétfőn kezdődik meg Miskolcon, a rendészeti szakközépiskolában - mondta tanévnyitó beszédében Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter csütörtökön az intézmény székhelyén. Teljes cikk...
Elindította tavaszi szemeszterét az SAP
16 éve Az SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy elindította tavaszi szemeszterét a főiskolás és az egyetemista hallgatók részére a Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesületével közösen, Budapesten. Az SAP magyar fejlesztőközpontja, az SAP Labs Hungary térítésmentes szakmai tanfolyamán a résztvevők megismerkedhetnek az SAP rendszerek működésével, szerkezeti felépítésével, fejlesztésével és felhasználásával. Teljes cikk...
Az eltökélt cégek válságban is képzik dolgozóikat
16 éve A vezető tréningpiaci cégeket tömörítő Tréning Kerekasztal (TK) immár nyolcadik alkalommal készítette el a hívókérdések és táblázatok segítségével anonim módon összeállított belső piacfelmérését - áll a lapunknak eljuttatott közleményben. Teljes cikk...
Átképzésekkel segítenek a kéményseprőhiányon
16 éve Három év óta nincs kéményseprő szak egyetlen hazai szakiskolában sem, a hiányt ezért átképzésekkel pótolják. Jelenleg Tolna megyében 11 betanított munkás vár arra, hogy kéményseprő lehessen - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...
Kétmilliárd forintból fejlesztik a magyar pályaorientációs rendszert
16 éve A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) vezetésével mintegy kétmilliárd forint értékben fejlesztik a munkavállalókat egész életútjuk során támogató, magyar karrier-tanácsadási, pályaorientációs programot - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk...
Ötvenezer állást őrizhet meg az új kormánytámogatás
16 éve Ötvenezer állás megtartását teszi lehetővé a szerdai kormányülésen elfogadott 30 milliárd forintos, európai uniós forrásból finanszírozott munkahely-megőrzési támogatás - jelentette be Székely Judit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára. Teljes cikk...
Pénzalappal segítenék meg a nyomtatott sajtót
16 éve A sajtóágazat szereplőinek befizetéseiből fenntartott pénzalappal biztosítaná a nyomtatott média továbbfejlesztését a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE), amely a szféra közvetett állami támogatását is szorgalmazza - mondta az MTI-nek a szervezet elnöke. Teljes cikk...
Képzést indít a Hankook a Dunaújvárosi Főiskolán
16 éve A Hankook Tire Magyarország Kft. közreműködésével gumiipari technológiai szakmérnököket képez a Dunaújvárosi Főiskola. A továbbképzés két féléven keresztül tart - számol be a Világgazdaság. Teljes cikk...
Hogyan képezhetjük a dolgozókat egy életen át?
16 éve Folytatódik a LifeLong Learning Magyarország Alapítvány januárban indított kutatása, "A szakképzési hozzájárulás a lifelong learning szolgálatában" címmel, amelynek célja, hogy az érintett feleket (döntéshozókat és a munkáltatókat) egy asztalhoz ültesse, hogy az előzetes felmérések és kutatások tükrében megvitathassák: hogyan érdemes a továbbiakban fenntartani, fejleszteni a szakképzés jelenlegi rendszerét. Teljes cikk...
BKIK: rendezetlen az idegenvezetők jogi helyzete
16 éve Javaslat kidolgozására határozta el magát a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), hogy rendezze az idegenvezetői szakma jelenlegi helyzetét - számolt be a Világgazdaságnak Szatmáryné Jahl Angéla, a turizmus és vendéglátás osztály elnöke az idegenvezetők világnapja alkalmából. Teljes cikk...
Tudnivalók a szakképzési hozzájárulás elszámolásához
16 éve Nem könnyű eligazodni a szakképzési hozzájárulás elszámolását illetően a jogszabályok útvesztőjében. A munkáltatók sokszor nincsenek tisztában azzal, milyen képzéseket tudnak elszámolni, és ehhez milyen feltételeknek kell megfelelniük, milyen dokumentumokat kell biztosítaniuk, megőrizniük. Lászlóné Szép Györgyi a legfontosabb gyakorlati tudnivalókat foglalta össze a Nexon rendezvényén. Teljes cikk...
Betöltetlen állások válság idején
16 éve Hová tűnnek a számítógépzsenik felnőtt korukra? - teszik fel a kérdést a szakemberhiánnyal küzdő informatikai cégek. A munkaerőhiány miatt a vállalatok sok esetben kénytelenek jelentős projektek határidejét módosítani, túlterhelt munkatársakkal dolgozni, esetenként jelentős nemzetközi megbízásokról lemondani. Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) igyekszik népszerűsíteni ezen szakmát. Teljes cikk...
Össze kell egyeztetni a mérnökképzési programokat és a piaci igényeket
16 éve Több nyelvet beszélő, magasan képzett, európai színvonalú diplomás mérnököket alkalmaznának szívesen a piaci szereplők. A cégek közös programot sürgetnek, mely koordinálja az oktatási intézetek mérnökképzési programjait és a piaci igényeket - ez derült ki egy mérnökképzésről szóló szakmai konferencián Miskolcon, amelyről a Világgazdaság ad hírt. Teljes cikk...
Nem lesz kevesebb a gyógyítók pénze
16 éve Nem csökkenthető az egészségügyre szánt költségvetés, legalábbis ezt mondta a parlament egészségügyi bizottságának elnöke, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
Ráharaptak a közmunkára a kórházak
16 éve A lehetségesnél több közmunkást foglalkoztatnának a kórházak: a meghirdetett 800 helyre 900 igény érkezett az egészségügyi intézményekből - írja a szerdai Népszabadság. Teljes cikk...
Vissza nem térítendő támogatás munkahelymegőrzésre
16 éve Vissza nem térítendő munkahelymegőrző támogatásra pályázhatnak jövő péntektől hazai vállalatok; a támogatás fejében vállalniuk kell, hogy - akár rövidített munkaidőben is, de - továbbfoglalkozatják dolgozóikat - közölte Tukacs István, a válságövezetek kezelésével megbízott kormánybiztos az MTI-vel csütörtökön. Teljes cikk...
Új elnökség a DOSZ élén
16 éve Új elnökség - élén dr. Kocsis Miklóssal, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának doktoranduszával - képviseli a hazai doktorandusz hallgatók érdekeit január elsejétől, melynek a Doktoranduszok Országos Szövetsége 2008. október 11-i küldöttgyűlés szavazott bizalmat. A jelenlegi vezetőség december 31-ig kapott felhatalmazást a doktori iskolák küldötteitől a hazai PhD, DLA hallgatók ügyeinek képviseletére. Teljes cikk...
Január 15-én húzzák meg az őszi felvételi eljárás ponthatárait
16 éve Csütörtökön húzzák meg a februárban induló képzések felvételi ponthatárait, január 15-én tehát kiderül, ki kezdheti meg vagy folytathatja felsőoktatási tanulmányait a keresztféléves képzésben. A ponthatárokról a felvi.hu oldalon tájékozódhatnak a jelentkezők - adta hírül az MTI. Teljes cikk...
Gyakorlatiassá teszi a debreceni vegyészképzést a TVK
16 éve Gyakorlatorientált vegyészképzés indul a Debreceni Egyetem és a Tiszai Vegyi Kombinát együttműködésében februárban. Az erről szóló megállapodást január 12-én írták alá a Debreceni Egyetem és a TVK vezetői. Az így létrejött Petrolkémiai és Polimertechnológiai Kihelyezett Tanszék gyakorlatorientált képzést biztosít a vegyész és vegyészmérnök hallgatók számára - közölte az intézmény. Teljes cikk...
Képezzünk univerzális dolgozókat!
16 éve Keresztirányú képzésről (cross training) akkor beszélünk, ha a vezetők arra ösztönzik a dolgozókat, hogy tanulják meg egymás munkakörét. Ezek a technikák a munkavállalóknak azért előnyösek, mert így több munkafolyamatra lesz rálátásuk, ami növeli előléptetési esélyeiket. A szervezet haszna pedig, hogy csökken a hiányzás és a fluktuáció. Teljes cikk...
A vezetőkön áll vagy bukik a képzések hatékonysága
16 éve A vállalati képzés és fejlesztés hatékonysága a legtöbb esetben a középvezetőkön áll vagy bukik. Ha ugyanis a középvezető nincs meggyőződve arról, hogy valós igény van az adott képzésre, vagy kétséges számára annak hatékonysága, hozzáállása átragad az alkalmazottakra is, így a képzés hatékonysága erősen romlik. A végeredmény: horribilis képzési költség valós eredmény nélkül. Teljes cikk...
Ma még pótolhatók a jelentkezési hiányok
16 éve Az újév első munkanapjáig, azaz január 5-éig van lehetőségük a még hiányzó dokumentumaikat pótolni azoknak, akik a februárban induló képzésekre az úgynevezett keresztféléves felvételi eljárásban jelentkeztek a felsőoktatásba - közölte az Országos Felsőoktatási Információs Központ. Teljes cikk...
Mégsem épít gyárat a Canon
16 éve A Canon bejelentette, hogy elhalasztja az idén júliusban Higashi Sonogi-gun városban alapított Nagasaki Canon Inc. építésének és üzembe helyezésének időpontját. A válság miatt ugyanis nincs szükség több kamerára. A dolgozók kiképzése ettől függetlenül megtörténik, értesült a Népszabadság. Teljes cikk...
Kismamákat támogat a szegedi egyetem
16 éve A kismamák, kispapák számára szinte lehetetlen a kötött nappali tanulmányok folytatása, a levelező és távoktatásos képzések többsége pedig súlyos anyagi terheket ró a családra. A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar ezért 2009-ben is 30 százalékos kedvezményt biztosít az anyukák, apukák költségtérítéses képzéseire, és innovatív módszertani megoldásként a virtuális teret is felhasználja a kényelmes távoktatás érdekében. Teljes cikk...
Bolognai rendszer: megváltozott a tanárképzés
16 éve Az átalakult felsőoktatási struktúrában a tanárképzés rendszere is megváltozott. Míg korábban az egyetemi tanulmányokkal párhuzamosan lehetett megszerezni egy tanári képesítést bizonyos modulok elvégzésével, az új, többciklusú rendszerben az alapképzés szolgál a diszciplína, a mesterképzés pedig a pedagógiai kompetenciák elsajátítására. Teljes cikk...
Tovább szigorította a kormány a segélyezési rendszert
16 éve Tovább szigorította az Országgyűlés azt a törvénytervezetet, amely a rendszeres szociális segélyhez jutók nagyjából kétszázezer fős körét hivatott szűkíteni. Akik nem részesülnek rendszeres szociális segélyben, azok rendelkezésre állási támogatást vagy közfoglalkoztatásban munkalehetőséget kaphatnak. A 35 év alatti, általános iskolai végzettséggel rendelkezők pedig csak akkor kapnak szociális ellátást, ha tanulnak - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
Sikeres mentorképzés a hátrányos helyzetűek segítésére
16 éve Több mint negyven szakember képzését intézte a Humán Erőforrás Operatív Program keretében az ELTE Társadalomtudományi Kara, a Jogklinika Alapítvány és a Nonprofit Szövetség annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetű, munkanélküli emberek visszatérhessenek a munka világába - adja hírül a Világgazdaság. Teljes cikk...
Szakmák, amelyeknél életet ment a teszt
16 éve Léteznek olyan nagy felelősséggel járó munkakörök, amelyekben egyszerre kell tűrni a stresszt és a monotonitást, ezért a HR osztálynak képességeikben és személyiségükben is megfelelően rátermett embereket kell kiválasztania - elvégre emberéletek múlhatnak ezen. A légiforgalmi irányítóknak, a mozdony- és a buszvezetőknek például nagyon szigorú teszteken kell átmenniük, hogy teljes biztonsággal láthassák el feladataikat. Teljes cikk...
Munkaidőkeret-tervezéssel kapcsolatos képzés indult
16 éve Bővítette portfólióját a nexONEDU oktatási és vizsgaközpont, mely az új OKJ-s vizsgák lebonyolítása mellett idén munkaidőkeret-tervezéssel kapcsolatos akkreditált szakmai képzést is indított. Teljes cikk...
Közmunkások a szabolcsi vízügyi igazgatóságán
17 éve Négyszázhúsz közmunkást foglalkoztatott november 30-ig a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - közölte Bodnár Gáspár, a szervezet vezetője. Teljes cikk...
Kitárja kapuit a Szegedi Tudományegyetem
17 éve Az előző évek sikeres tapasztalataiból kiindulva a Szegedi Tudományegyetem 2008. december 4-én idén is megrendezi az ország egyik legszélesebb spektrumú egyetemi nyílt napját. Teljes cikk...
"A segélyt ne munkához, hanem oktatáshoz kössék"
17 éve "A segélyt ne munkához, hanem az oktatáshoz kellene kötni. Ezzel új lehetőségek tárulnának a mélyszegénységben élők elé" - mondta el Horváth Aladár a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke a Nap-kelte reggeli műsorában. Teljes cikk...
Szűcs Erika: A munka világában kell tartani a munkájuk elvesztésében veszélyeztetetteket
17 éve A válság a képzett és munkavállalásban motiváltak tízezreit fenyegeti munkájuk elvesztésében, őket minden eszközzel a munka világában kell tartani - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter a Vasas Szakszervezeti Szövetség Tanácsa ülésén. Teljes cikk...
Gyakorlati útmutató a szakképzési hozzájárulásról
17 éve Ahhoz, hogy a szakképzési hozzájárulással eredményesen bánjon a cég, nem kevés adózási, számviteli, munkajogi ismeretre van szüksége a HR-ben dolgozó kollégáknak. Ehhez nyújt segítséget Kiss Annamária, a Trenkwalder HR tanácsadója. Teljes cikk...
Vezetőket képez a Magyar Posta
17 éve A Magyar Posta Zrt. 250 munkatársa vezetőképző tréningen készül fel a 2011-re tervezett postai liberalizáció kihívásaira, áll a lapnknak eljuttatott közleményben. Teljes cikk...
Esélyt kapnak a kaposvári hajléktalanok
17 éve Kisgépkezelői tanfolyamot indítottak hajléktalanoknak Kaposváron - közölte Gyarmati László, a megyei vöröskereszt sajtóreferense. Teljes cikk...
Fokozottan ügyel pályakezdő munkatársaira az LG
17 éve Az LG egyike azoknak az itthoni vállalatoknak, amelyeknél kifejezetten nagy az igény a pályakezdőkre. A társaság dolgozói létszáma 30 százalékkal nőtt az elmúlt évben, az új belépők 35 százaléka pályakezdő. A dél-koreai munkaadó fokozott figyelmet fordít a friss diplomások alkalmazására, értékeli a tehetséget, a kiemelkedő teljesítményt és a megoldásközpontúságot. Teljes cikk...
Bolognai folyamatról tanácskoznak a szakértők
17 éve A Bolognai Szemináriumra Európa számos országából érkeztek felsőoktatási és esélyegyenlőségi szakértők Budapestre, hogy november 10-11-én a bolognai folyamat szociális aspektusát vizsgáló és a nemzeti cselekvési tervek elkészítéséhez segítséget nyújtó találkozón részt vegyenek. Teljes cikk...
Külső vagy belső trénert alkalmazzunk?
17 éve Míg a cégen belül dolgozó trénerek jobban ismerik a vállalatot, a kollegákat, könnyebben kommunikálnak a vezetőkkel a szükséges tudásanyagról, addig a külső trénerek iránt nagyobb a bizalom, illetve olyan oktatási anyaggal, tréningfajtával rendelkezhetnek, amire a vállalaton belül nincs képzett szakember. Teljes cikk...
Közel ötszáz főt toboroz a Samsung
17 éve Hamarosan 450 új munkahely létesül a Samsung gödi gyárában, ehhez Vácott megkezdődött a jelentkezők regisztrálása, de egyelőre a vártnál szerényebb az érdeklődés - közölte a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ váci kirendeltségének vezetője pénteken sajtótájékoztatón. Teljes cikk...
Pályaválasztási és képzési kiállítás kezdődött Szombathelyen
17 éve Harmincnyolc kiállító, közöttük huszonhét szakképzéssel foglalkozó Vas megyei középiskola vesz részt azon a pályaválasztási és képzési kiállításon, amelyet a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ rendezett immár tizenegyedik alkalommal Szombathelyen az Oladi Általános Művelődési Központban. Teljes cikk...
Csak az okos cégek költenek most tréningre
17 éve A tréningekre fordított költségvetés mindig az első tételek között szerepel, amikor a gazdasági helyzet rosszabbra fordul. A legújabb felmérések ugyanakkor azt mutatják, hogy nehézségek esetén pont az ellenkező megoldás hozhat eredményeket, azok a cégek ugyanis könnyebben átvészelik a válságot, melyek többet költenek tréningekre. Teljes cikk...
Nyolc álláskeresési tipp a válságban
17 éve Recesszióban jóval nehezebb a munkakeresés, és a régi, jól bevált sablonok már nem mindig alkalmazhatók. Az FN karriertanácsadókat kért meg arra, hogy tippekkel segítsenek a munkájukat elvesztetteknek, illetve az állásukat veszélyben érzőknek a megváltozott helyzetben. Teljes cikk...
Uniós vezetőket képeznek ki Kínában
17 éve Az EU-Kína Vezetőcsere és Továbbképzési Program (Managers Exchange Training Programme - METP) harmadik évadának első szakasza egy interkulturális tréninggel veszi kezdetét ezen a héten. Az Európai Bizottság által finanszírozott tíz hónapos program lehetőséget nyújt az uniós székhelyű cégeknek arra, hogy munkatársaikat a kínai piac szakértőivé képezzék ki. Teljes cikk...
Villamosenergia-termelés: újra kell gondolni az egyetemi szintű képzést
17 éve Az MTA Energetikai Bizottságának elnöke, Aszódi Attila úgy vélte a műszaki egyetemen ma megtartott Lévai örökség és a magyar energetika - 2008 konferencián, hogy ha az üzemidő meghosszabbításának, illetőleg esetlegesen új blokkok megépítésének ötlete merül fel az országban, újra kell gondolni az egyetemi szintű képzést. Teljes cikk...
Száz Microsoft-tanoncnak sikerült elhelyezkednie
17 éve Már a századik gyakornoknak sikerült állást szereznie idén októberben a Microsoft partnercégeinél a szoftvercég magyarországi képzési programjának köszönhetően, ami másfél éve indult - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
Véget ért a kosárlabda bírók sztrájkja
17 éve Pénteken megállapodtak egymással az élvonalbeli női kosárlabdacsapatok és a játékvezetők, ezzel véget ért a bírók sztrájkja. Teljes cikk...
Nyolc órás közmunka nyolcezer álláskeresőnek
17 éve A Munkaerő-piaci Alap Irányító Testülete (MAT) támogatja a hamarosan induló újabb közmunka pályázatot is - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) sajtótitkársága pénteken a testület legutóbbi ülésén született döntést. Teljes cikk...
Új portfolióval vág neki a tanévnek a KPMG-BME Akadémia
17 éve Nyolcadik tanévét kezdi a KPMG-BME Akadémia, a KPMG és Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közös oktatási szervezete. A tanévnyitón a résztvevők megismerhették a 2008/2009-es tanév portfolióját és az Akadémia eddigi eredményeit is. Tavaly csaknem 300 cég, szervezet mintegy 2800 dolgozója vett részt a kurzusokon, ez mintegy 47 százalékos bővülés az előző tanévhez képest. Teljes cikk...
Juttatással ösztönzik a szerződéses katonákat
17 éve Több juttatással és kötelezettséggel számolhatnak a szerződéses katonák a jövőben. Egyebek között tíz százalékkal kívánják emelni a külföldi békefenntartásban részt vevők pótlékát - közölte a honvédelmi miniszter a távirati irodának adott interjújában. Teljes cikk...
Holland-magyar kommunikációs szakértő képzést indít a PTE
17 éve A Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kara a Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a Holland Kormányzati Információs Szolgálat szakmai együttműködésével októberben Közigazgatási kommunikáció és társadalmi befogadás címmel szakmai továbbképzés indít Budapesten. Teljes cikk...
Képzést írnak elő a segélyezetteknek
17 éve Még októberben az Országgyűlés elé kerül az "Út a munkához" elnevezésű program, amelynek fő célja a rendszeres szociális segélyen lévő, tartósan munkanélküliek munkára ösztönzése és foglalkoztathatóságának javítása - mondta egy, a témát is érintő kőbányai lakossági fórumot követően Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára. Teljes cikk...
Esélyegyenlőségi képzés cégeknek
17 éve A Magyar Helsinki Bizottság 2008. májusában az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány és a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával munkahelyi esélyegyenlőségi tervek kidolgozásához segítséget nyújtó képzést szervezett az 50 főnél több munkavállalót foglalkoztató cégek számára. A képzés módszertanába új, Magyarországon még nem alkalmazott gyakorlatokat illesztettek a trénerek. Teljes cikk...
Hamarosan nyolcvanezren fognak segély helyett dolgozni
17 éve Októberben nyújtja be az Országgyűlésnek az "Út a munkához" programhoz kapcsolódó törvénymódosításokat a szociális tárca, amely azzal számol, hogy ennek segítségével több mint 80 ezer ember fog segély helyett dolgozni. A tervezet szerint szigorú büntetésre számíthatnak azok, akik feketén vállalnak munkát és új ellátási kategóriát hoznának létre, a közfoglalkoztatási támogatásban részesülőkét. Teljes cikk...
Szűcs Erika: Segély helyett képzés és munka
17 éve A ma még segélyezett, ám munkára képes emberek számára nem pénzbeli ellátást, hanem képzést és munkát akarunk kínálni. Ennek a megteremtésében alapvetően az önkormányzatokra támaszkodnánk - mondta Szűcs Erika, szociális és munkaügyi miniszter Balatonfüreden, a gyermekvédelmi konferencia zárónapján. Teljes cikk...
Ingyenes képzés a nők vállalkozásához, munkavállalásához
17 éve A nők vállalkozását, munkavállalását elősegítő ingyenes vállalkozói készségfejlesztő képzéseket indít a Közgazdasági Politechnikum, a gazdasági tárca anyagi támogatásával - közölte Gergely Gabriella, a képzéseket vezető tréner az MTI-vel. Teljes cikk...
Kétszáz embert hagyott cserben a Lépj egyet előre! program
17 éve Pénzhiány miatt megtorpant az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) által indított "Lépj egyet előre" program II. üteme Jász-Nagykun-Szolnok megyében, így több mint kétszáz ember hiába jelentkezett szakmai ismereteinek bővítésére, képzettségi színvonalának növelésére szervezett tanfolyamokra - közölte az egyik érintett tanfolyamszervező cég vezetője kedden Szolnokon tartott sajtótájékoztatón. Teljes cikk...
Leállt a Lépj egyet előre! program
17 éve Leállt a napokban a hátrányos helyzetű térségekben élők képzését, elhelyezkedését segítő Lépj egyet előre! elnevezésű országos program - írta hétfőn az Új Dunántúli Napló. Teljes cikk...
Elsőként tört be a SOTE a német oktatási piacra
17 éve A Semmelweis Egyetem az első külföldi felsőoktatási intézmény, amelynek sikerült fiókot nyitnia Németországban. Hamburgban, a német város egyik közkórházával alapított képzést Asklepios Medical School néven. A tandíj borsos, évi 14 400 euró (mintegy 3,5 millió forint), ám a végzősök után kapkodnak a német kórházak és magánklinikák - írja a Népszabadság. Teljes cikk...
HR-fejlesztési terv az egészségügy munkaerőhiányára
17 éve Jövő héten dőlhet el az egészségügy sorsa. A kétéves fejlesztési koncepció egyik célja a humánerőforrás helyzetének megoldása. A szakmai szervezetek szerint azonban a gyógyítóágazat már nem várhatja ki a tízéves képzési időt, ezért vissza kell csábítani az egészségügyet elhagyó szakembereket, áll a Világgazdaságban. Teljes cikk...
Bányászati szakemberekre lesz szükség
17 éve A bányászat jövőjét a modern, környezetbarát technológiák alkalmazása jelenti, amely a hazai ágazat erősödését is eredményezheti - mondta Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter, aki szerint a bányászati munka is egyre biztonságosabb. Az ágazatban jelenleg mintegy 12 ezren dolgoznak. Teljes cikk...
Észak-Magyarország: foglalkoztatásra még egymilliárd forint
17 éve Alig egymilliárd forint elkölthető pénz van még abból a 8,21 milliárd forintból, amelyet az idén Észak-Magyarország költhet a foglalkoztatás bővítésére, munkahelyteremtő beruházások támogatására, az összeg nagy hányada ugyanis már gazdára talált - mondta Szabó József, a régió munkaügyi központjának főigazgatója. Teljes cikk...
Lemarad hazánk a diplomás versenyben
17 éve A Duna menti, volt szocialista országok közül a lakosság iskolázottsága terén már rég nem Magyarország áll az élen. Legalábbis ez derült ki egy nemrég bemutatott, Dunauregionen elnevezésű, interregionális kutatás eredményeként. Teljes cikk...
Olcsón lehet szakmához jutni Nagy-Britanniában
17 éve Nem csak munka miatt érdemes Angliába költözni, hiszen kis befektetéssel szakmát is lehet tanulni. Nagy-Britanniában a felsőfokú üzleti, titkárnői, informatikai vagy akár fotós felsőfokú tanfolyamok az uniós országokból érkezők számára is elérhetők, megfizethető áron, egyes szakmákban pedig ingyenesen - írja a Népszabadság. Teljes cikk...
Kapus István, a Nestlé Hungária Kft. HR igazgatója
17 éve Kapus István 1995-ben került a Nestlé Hungária Kft.-hez, s kitartásának köszönhetően 2002-től már mint a Nestlé magyarországi üzletágak HR igazgatója hangolja össze a vállalat személyzeti tevékenységeit. Teljes cikk...
Szakfordítói képzés indul Szegeden
17 éve Elsőként és egyelőre egyedüliként az országban amerikai, francia és német jogi, illetve szakfordítói ismereteket szerezhetnek a Szegedi Tudományegyetem hallgatói graduális és posztgraduális képzés keretében 2008 őszétől. Teljes cikk...
Gyakorlatorientált piackutatási képzés indul
17 éve A piackutatás oktatásában jellemzően hangsúlyos elméleti oldal ellensúlyozásával gyakorlatorientált képzést vezet be idén ősztől a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF). Teljes cikk...
Rohamos tempóban képzik dolgozóikat a kkv-k
17 éve Ahogy véget érnek a nyári szabadságolások, a dolgozók többsége tanulni fog, tekintve, hogy előreláthatólag csaknem 220 ezer tanórát tartanak szerte az országban a kis- és középvállalkozásoknál dolgozóknak - idézi Kiss Csabát, a Humánerőforrás-programok Irányító Hatóságának szakmai tanácsadóját a Világgazdaság. Teljes cikk...
Erste Bank: Karrier Program indult egyetemistáknak
17 éve Három lépcsőből álló Karrier Programot indított az Erste Bank Hungary Nyrt. egyetemistáknak, amely elsősorban a végzős hallgatók és a friss diplomások számára kínál lehetőséget banki gyakorlatra, illetve munkalehetőségre - áll a lapunknak eljuttatott közleményben. Teljes cikk...
NEXON: informatikai képzés e-learninggel
17 éve Az Eduwebbel kötött együttműködésnek köszönhetően a hagyományos tanfolyamoknál gyorsabban és olcsóbban sajátíthatják el az alapvető és haladó szintű informatikai ismereteket a nexONEDU e-learning oktatóközpontjának hallgatói - áll a lapunknak eljuttatott közleményben. Teljes cikk...
Idén kevesebbet keresnek az ingatlanközvetítők
17 éve Az ingatlanügynöki tevékenység szellemi részét végzők bruttó átlagkeresete a KSH adatai szerint 2003-ban 169 164, 2005-ben 173 541, 2007-ben pedig 243 910 forint volt. A 390 főre vizsgált 2008. első negyedéves adat - 226 193 forint - azonban a bruttó átlagkereset csökkenését mutatja. Teljes cikk...
Hiánypótló képzések a Miskolci Egyetemen
17 éve Újabb, hiánypótló szaktudást biztosító kompetencia-alapú kurzus zárult le a Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központjában: a DAM 2004 Acél- és Hengermű Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel együttműködve meghirdetett újabb két kurzus résztvevői július 8-án vizsgáztak. Teljes cikk...
Prostituáltlexikont írtak Thaiföldön
17 éve Lexikonokat általában nyelvészek és tudósok szoktak összeállítani. Ezt cáfolta meg Thaiföldön az Empower Alapítvány, amely nemrég kiadta a Rosszlányok Lexikonát. A szervezet a legősibb szakma művelőit nem bukott nőknek vagy áldozatoknak tekinti, hanem egyszerű munkavállalóknak. A thai és angol nyelven íródott mű a szexmunkások szemszögéből definiál fogalmakat. Teljes cikk...
Műszaki szakemberekre éheznek a magyar vállalatok
17 éve A munkaadók szimbolikus döntésnek vélik az oktatási tárca azon javaslatát, amely jövőre 100-100 fővel növelné a felsőoktatási intézmények államilag támogatott hallgatói keretszámait a műszaki és természettudományos képzési területeken - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
Kipróbálhatják magukat a képzőművészeti hallgatók a Szépművészeti Múzeumban
17 éve Nyitva állnak a Szépművészeti Múzeum raktárai és restaurátorműhelyei a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói előtt, sőt a két intézmény között most kötött megállapodás alapján a múzeumban őrzött műtárgyakat oktatási célból le is másolhatják a hallgatók. Teljes cikk...
MSZP: július végére elkészül a szakmunkásképzés térképe
17 éve A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara segítségével július végére elkészül egy munkaerő térkép, amely megmutatja, hogy az országban hol milyen szakmunkásokra van igény - mondta Bókay Endre, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Teljes cikk...
Üzemanyagkuponokkal növelik a forgalmat a nevadai prostituáltak
17 éve A kamionsofőrök kiszolgálására berendezkedett Nevada állambeli bordélyok forgalmában is tetten érhető az üzemanyagárak emelkedése. Teljes cikk...
Októberben indul az Európai Coaching Szövetség újabb képzése
17 éve Az Európai Coaching Szövetség (ECA) képző intézete, a Dr. Bodó Training és Tanácsadó Kft. 2008. október 10-én indítja 3. Business- és Management Coach képzését. Teljes cikk...
Megálljt parancsolna a kiszervezéseknek John McCain
17 éve Oktatási és képzési programokkal szorítaná vissza az amerikai kiszervezési lázat az Egyesült Államok elnöki székére pályázó John McCain, hogy a képzett munkaerő tömegei láttán inkább otthon teremtsenek munkát a vállalatok. Teljes cikk...
Hátrányban a kismamák az álláspiacon
17 éve Az EU-n belül hazánkban a legkevesebb azoknak a kisgyermekes anyukáknak a száma, akik munkát vállalnak. A nők elhelyezkedését nehezíti, hogy a családtámogatási rendszernek köszönhetően túl sokáig maradnak távol a munka világától, emellett kevés a bölcsőde és részmunkaidős állás. Ezért lehet példaértékű az a Békés megyei projekt, amely a kismamákat képzésekkel, szolgáltatásokkal segíti az elhelyezkedésben. Teljes cikk...
370 millió a vállalkozások versenyképességére
17 éve Több, mint 370 millió forint pályázati keretösszeggel írt ki új, a versenyképes vállalkozói tudás támogatására irányuló pályázatot a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM). A pályázat célja a vállalkozói kultúra fejlesztése és a vállalkozói szellem erősítése, mindezek által pedig a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése. Teljes cikk...
A munkaerőre fókuszál a Bosch - 500 fővel bűvül az idén
17 éve Hazánkban is az oktatásra és a szakemberek képzésének támogatására kíván fókuszálni a Bosch - értesült a Világgazdaság. Teljes cikk...
Olajipari szakmérnököket képeztek a MOL számára
17 éve Első alkalommal végeztek olajipari ellátási lánc optimalizáló szakmérnökök a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara és a MOL által indított nemzetközi képzésben - közölte az intézmény az EduPress-szel. Teljes cikk...
Ki gyógyít meg három év múlva?
17 éve Három-öt éven belül nem lesz szakorvos és ápoló, aki ellássa a betegeket; a témában rendezett keddi háttérbeszélgetésen a szakemberek kritikusnak, katasztrofálisnak és tragikusnak jellemezték az egészségügyben kialakult szakemberhiányt. Teljes cikk...
Amitől vonzó a munkahely
17 éve Egyre több cég ismeri fel, hogy a dolgozók megszerzéséhez és megtartásához már nem elegendő a versenyképes fizetés. Felcsillan az álláskeresők szeme, ha ingyenes képzésekről, rugalmas munkaidőről, előrelépési lehetőségről vagy külföldi utazásról hallanak az állásinterjún. Teljes cikk...
Bajnai Gordon: A "nemzeti minimum" elérése a cél
17 éve Folytatja hétfőn konzultációsorozatát a gazdaság szereplőivel Bajnai Gordon, aki szerint a reális adócsökkentés forrásait elsősorban az adófizetői és a munkavállalói kör fokozatos bővítésével, a fekete- és szürkegazdaság visszaszorításával, az állami kiadások csökkentésével és a fogyasztáshoz kapcsolódó adó emelésével lehet megalapozni. Teljes cikk...
Gyakorlati útmutató az értékelőlapról
17 éve Az ember kritikai érzékétől vezérelve időnként hajlamos túlzásokba esni, ezért a HR osztálynak mindenképpen olyan értékelési rendszert kell összeállítania, amellyel objektíven lehet a dolgozók teljesítményét megítélni. No de milyen legyen az értékelőlap? Teljes cikk...
Banki segítség a gyakorlatorientált tudásért a Kodolányin
17 éve A gyakorlatorientált gazdálkodási és menedzsment képzést segíti elő az az együttműködési megállapodás, melyet az MKB Bank Zrt. és a Kodolányi János Főiskola Gazdálkodási és Menedzsment Tanszéke írt alá május 28-án, Székesfehérváron. Teljes cikk...
A munkaerőpiacot kutatja a Debreceni Egyetem
17 éve 2006. nyarán indult egy kétéves kutatási projekt munkaerő-piaci kérdéskörben Modellértékű kutatás címmel a Debreceni Egyetemen, amelyet a Debreceni Universitas Kht. a Közgazdaságtudományi Karhoz tartozó négyfős kutatócsoporttal (Faragó Ádám, Gáll József, Kotsis Ágnes, Madarasi Veronika) együtt végez. Az első évben két jelentős felmérés zárult le, melynek eredményeiről most számoltak be a kutatók. Teljes cikk...
Jövőre piacorientált képzések indulhatnak
17 éve A megfelelő szakképzett munkaerő hiányában 25-30 ezer munkahely maradt betöltetlenül az elmúlt évben. A csaknem 380 ezer munkanélküli fele nem rendelkezik vagy korszerűtlen szakképzettséggel rendelkezik csak - mondta Bókay Endre, az MSZP országgyűlési képviselője hétfőn. Teljes cikk...
Vendéglátó-ipari szakembereket képeznek a siklósi várban
17 éve Több mint 2,2 milliárd forint értékben indít vendéglátó-ipari programot a siklósi önkormányzat. A program keretében a VárGaszt Kft. és a helyhatóság közösen ötcsillagos, 35 szobás tanszállodát és egy ehhez kapcsolódó éttermet alakít ki a siklósi várban - tudta meg a Napi Gazdaság. Teljes cikk...
Felértékelődött a szervezetfejlesztés és a képzések szerepe
17 éve A Veszprémi Nyomdánál rádöbbentek, hogy a talpon maradáshoz nem elegendő, ha csak a berendezésekre költenek, a szervezetfejlesztés legalább ilyen fontos - adja hírül a Népszabadság. Teljes cikk...
Milliárdok az észak-magyarországi álláskeresők segítésére
17 éve Ötmilliárd forintnál is többet fordíthat az idén és jövőre a hátrányos helyzetűek foglalkoztatására, képzésére az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ - hangzott el a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) 1.1.2 nyitó konferenciáján Miskolcon, kedden. Teljes cikk...
Ahol a diák versenytársa és egyben partnere a tanárnak
17 éve Négy szakértő adott hangot véleményének az életen át tartó tanulás, a nemes célt foganatosító televíziós műsorsorozat, a MindenTanulás Programjának témakörében a május 19-én megrendezett kerekasztal-beszélgetésen. A szakemberek új keletű módszerekről, a MindenTanulás projektjéről beszélgettek. Teljes cikk...
Képzéssel segít a Mapei Kft. a szakemberhiányon
17 éve A Mapei Kft. ügyvezető igazgatója, Markovich Béla úgy véli, Magyarországon hiány van jól képzett építőipari szakemberekben, így egy a piacon jelentős szerepet betöltő cégnek szinte kötelessége, hogy az oktatásban szerepet vállaljon. Ez motiválta a Mapei Kft.-t, amikor úgy döntött, hogy társadalmi felelősségvállalás programját az oktatás köré szervezi. Teljes cikk...
Migrációs ügyintéző és kommunikációs szaktantermet avattak Gyöngyösön
17 éve A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal feladatkörébe tartozó sajátos menekültügyi, idegenrendészeti és állampolgársági ismeretek átadására szolgáló képzést dolgozott ki a Károly Róbert Főiskola. A képzéshez szorosan kapcsolódó szaktantermet május 14-én ünnepélyes keretek között avatták fel. Teljes cikk...
Ingyenes nyelvi képzés a HR Portal hírlevél olvasóinak
17 éve Beszél Ön angolul és németül is? Micsoda kérdés, hisz ritka, hogy valaki mindkét nyelvet magas szinten beszélje, és általában nem is elvárás, viszont legalább az egyiket illik jól tudni! Az Eduverzum nyelvoktató portál közelmúltbeli megújulása kapcsán merült fel bennünk a fenti kérdés, és eszünkbe jutott, talán hozzánk hasonlóan Önt is érdekelné a munkahelyi képzésnek ez az új formája, ezért megbeszéltük az Educomm e-learning részlegével, hogy olvasóink hat hónapon át ingyen - szinte korlátlanul - használhassák az Eduverzum rendszert. Teljes cikk...
Milyen hatékony a munkanélküliek képzése?
17 éve A múlt év első félévében az ajánlott képzésben résztvevő álláskeresők 36,7 százalékának volt munkája a program befejezését követő harmadik hónapban, ez kevesebb mint az egy évvel korábban tapasztalt 41 százalék - tette közzé az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján. Teljes cikk...
Újságírói képzés indul romáknak
17 éve Idén is elindítja a roma újságíró gyakornoki programját a Független Médiaközpont. Diplomás vagy olyan felsőfokú oktatási intézményben tanuló roma fiatalok jelentkezését várják, akik rendelkeznek legalább egy befejezett tanulmányi évvel. A szakmai vizsgával záruló tanfolyam végén a hallgatók az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő újságíró szakképesítést szerezhetnek. Teljes cikk...
Kozmopolitákra éhezik a munkaerőpiac
17 éve A nemzetközi tanulmányok szak népszerűnek bizonyult az elmúlt években. Az európai integrációval, az egyre bővülő nemzetközi együttműködéssel és az EU pályázatok bővülésével vélhetően lesz is szükség a nemzetközi diplomáciában jártas szakemberekre - hívja fel a figyelmet szakismertetőjében az áprilisi Felvi Magazin. Teljes cikk...
Etikus hackereket képeznek
17 éve A vállalatok 90 százaléka nincs felkészülve a hackertámadásokra. Tavaly világszerte csaknem 162 millió bizalmas adat került illetéktelen kezekbe. A támadások kiküszöbölése érdekében már hazai IT-szakemberek is részt vehetnek etikus hacker-képzésen: a program megtanít az illegális adatvadászok fejével gondolkodni. Teljes cikk...
Képzési program a Nyugat-Dunántúlon
17 éve Az alacsony iskolai végzettségűek, pályakezdők, ötven évesnél idősebb munkanélküliek és GYES-ről, GYED-ről visszatérők elhelyezkedésének segítése érdekében képzési programot indított a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ - jelentették be a projektnyitó tájékoztatón szerdán Szombathelyen. Teljes cikk...
Informatikai egyetemet épít a Graphisoft
17 éve A Graphisoft Park SE 100 százalékos tulajdonában lévő Graphisoft Park Kft. nyerte a Budapesti Jégtörő és Gázgyár utcai Ingatlanok és Ingatlanhányad értékesítésére irányuló pályázatot, így létrejöhet egy olyan felsőoktatási intézmény, amelyben megvalósulhat a magyar informatikai elitképzés. Teljes cikk...
Szimpózium a műszaki képzésekről
17 éve A Budapesti Műszaki Főiskolán (BMF) rendezik meg május 8-9-én az "EADS - Engineering Europe" elnevezésű szimpóziumot, amely sikeres és hosszú távú kapcsolatot alapozhat meg a főiskolai oktatás és az európai gépgyártás között. Teljes cikk...
Egységesítenék a mentorképzést
17 éve A mentori szolgáltatás napjainkban a hétköznapi élet különböző területein egyre jobban terjedő segítő tevékenység. Az informatika területén azoknak segít, akik nem tudják használni a számítógépet, az internetet, a vállalati környezetben a személyzetfejlesztés egyik módja, az oktatás területén a hátrányos helyzetű diákokat segítik ily módon. Teljes cikk...
Kereskedelmi szakképzést indít a CBA
17 éve Saját osztályokat indít a CBA áruházlánc a következő tanévben a belvárosi térségi integrált szakképző központtal (TISZK) együttműködve - adja hírül a Világgazdaság. Teljes cikk...
Képzéskörkép HR szempontból
17 éve Habár manapság inkább az ifjú mérnökpalántáknak van nagy keletje, azért egy pályakezdő HR-essel is jó vásárt lehet csinálni. Nem mindegy azonban, hogy milyen "gyökerekkel" rendelkezik a leendő személyügyis, ezért a HR Portal a Felvi.hu-val közösen készített egy felmérést, hogy kiderüljön, mely HR képzéseket tartják a legszínvonalasabbnak a munkaerő-piaci szereplők. Teljes cikk...
A mérnökképzés német gyakorlata
17 éve A mérnökképzés uniós és németországi vonatkozásairól tart előadást április 18-án 11 órától Bruno O. Brau nagyhírű professzor, a VDI (Verein Deutscher Ingenieure, Német Mérnökök Szövetsége) elnöke a veszprémi Pannon Egyetem B épületének konferenciatermében. Teljes cikk...
Lépj egyet előre program: 9.500 támogatott
17 éve A Lépj egyet előre program első szakaszához hasonlóan az idén indított második szakaszban is igen sok az érdeklődő, eddig már 22 ezren jelentkeztek, közülük 9.500 személynél már jóváhagyták a támogatást is - tájékoztatták a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalnál az MTI-t. Teljes cikk...
Hazai coach képzési körkép
17 éve Pár éve, ha valaki coach képzésen akart részt venni, az USA-ba vagy Nyugat-Európába kellett mennie. Mivel azóta ez egy divatos szakma lett, ezért hazánkban is egyre több helyen tanulhatunk, de vajon hol érdemes és mennyiért? Teljes cikk...
Képzési terv: dolgozóra vagy cégre szabva
17 éve A képzési terv elkészítésénél a HR szakember nagy összeggel felel, így mielőtt megbíznánk egy külső céget, érdemes leülni a trénerrel, hogy meggyőződjünk arról, a megfelelő emberrel van-e dolgunk - avatta be a HR Cafen jelenlévőket a Masterplast HR politikájába Papp István szervezetfejlesztési vezető. Teljes cikk...
Üzletfejlesztési diploma, a való világhoz igazítva
17 éve 2008. szeptemberében végre elindul Magyarország első, diplomát adó képzése, amely üzletfejlesztéssel (business development), üzleti innovációval, az innováció üzleti célú hasznosításával foglalkozik. Teljes cikk...
Sokat érhet a "jegyzett" szakma
17 éve Tavaly 155 ezren tettek államilag elismert, az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő vizsgát. Vannak szakmák, amelyeknél előfeltétel a vizsga, másokban nem. Mielőtt döntünk az akár több százezer forintos tanfolyamok elvégzése mellett, érdemes mérlegelni, megéri-e. Szellemi munkánál értékesek a pénzügyi képzések, a ügyintézői tanfolyamoknál viszont sokszor többet ér munkatapasztalat. Teljes cikk...
A kompetencia a munkaerő kiválasztásában és a képzésben
17 éve Számtalan összefüggésben találkozunk a kompetencia szó használatával, félő, hogy "elkopik", mielőtt azt tartalmi elemei alapján értik, értelmezik használói. Nem lenne szerencsés, ha "divatszóként" kerülne használatra, ugyanis több vonatkozásban is értelmezhető, tartalma több szempontból is megfogalmazható. Teljes cikk...
Ingyenes képzés indul fiatal vállalkozóknak
17 éve Ingyenes képzéssel próbálja vállalkozásra ösztönözni a fiatalokat a Budapesti Közgazdasági Politechnikum az Európai Unió támogatása, illetve a Leonardo da Vinci innováció transzfer program révén. A kétéves program első állomása egy háromnapos vállalkozásindító tréning - írja a Népszabadság. Teljes cikk...
Pályázat a távmunkahelyek létrehozására
17 éve A pályázat célja, hogy a távmunkában történő foglalkoztatásban rejlő gazdaságosság kihasználására ösztönözzék a munkáltatókat. Nyolc hónapra 754 800 forint nyerhető el távmunkahelyenként. Beadási határidő: 2008. március 26. Teljes cikk...
Hátrányos helyzetűeket képeztek Vas megyében
17 éve Hátrányos helyzetű, alacsony iskolai képzettséggel rendelkező, képzetlen vagy nem piacképes tudással rendelkező munkanélküliek és érettségivel rendelkező fogyatékkal élő munkanélküli emberek számára szerveztek képzést Szombathelyen. Teljes cikk...
Kihirdették a GE idei ösztöndíjasait
17 éve Az Institute of International Education (IIE) és a GE immár hatodik alkalommal hirdette ki a GE Foundation Scholar-Leaders regionális felsőoktatási ösztöndíjprogramjának magyar nyerteseit. A tizenöt nyertes három éven keresztül évente ezer euro ösztöndíjban részesül - tudta meg a HR Portal a csütörtöki sajtótájékoztatón. Teljes cikk...
Melyek a legdrágább képzések?
17 éve A tanulmányaikat szeptembertől alap-, mester- vagy osztatlan képzésen elkezdő, költségtérítést fizető hallgatók Magyarországon tízezer és csaknem másfél millió forint közötti összegeket fizetnek ki majd az oktatásért félévente - derül ki a felvi.hu adataiból. Teljes cikk...
Megéri a kereskedőket továbbképezni
17 éve Kevés a jól képzett kereskedő, pedig 2006. június elseje óta minden bolti alkalmazottnak, aki vevővel találkozik, szakképesítéssel kell rendelkeznie. Vannak azonban jó példák: a CBA-nál az utóbbi két évben kétezer embert iskoláztak be OKJ-s képzésre, a Media Markt szerződéses viszonyban áll egy szakiskolával, a Tesco pedig saját képzést tart dolgozóinak. Teljes cikk...
BMC Business- és Management Coach képzés
17 éve 2008. márciusában vizsgáznak az Európai Coaching Szövetség (ECA) első hazai képzésén részt vevő hallgatók. A magyarországi képző intézet - a DR. BODÓ TRAINING & CONSULTING második, 2008. március végén induló csoportja ugyan már betelt, de a nagy érdeklődésre való tekintettel ősszel újabb csoport indul. Teljes cikk...
EU-konform diplomát szerezhetnek a magyar orvostanhallgatók
17 éve A Semmelweis Egyetem az egyik legnagyobb német klinikai központtal kötött képzési megállapodást - adta hírül a Medipress. A közös képzésben részt vevő 42 hallgató szeptemberben kezdheti meg tanulmányait. Teljes cikk...
Pszichiátriai gondozottakból szakképzett dolgozók
17 éve A pszichiátriai betegek megélhetésének biztosítása, a munka világába való visszailleszkedése súlyos gond. Megsegítésükre - uniós támogatással - nemrég zárult egy sikeres program, de még a szervezők sem tudják: lehet-e folytatni a megkezdett munkát. Teljes cikk...
Óvónőhiányban szenved Bécs városa
17 éve Habár Bécs városának vezetői már korábban elhatározták, hogy 2010-ig 24 ezer új bölcsődét és óvodát létesítenek, most mégis azzal kell szembenézniük, hogy munkaerő híján vége szakad a projektnek. Mostanáig ugyan sikerült vidékről a fővárosba csábítani az óvónőket, többre azonban nincs remény a térségben - számol be a Népszabadság. Teljes cikk...
Kötelező kockázat-értékelést végezniük a munkaadóknak
17 éve A munkavédelmi kockázat-értékelés ma már nem csak egy üres frázis, a munkáltatóktól ugyanis az EU-s jogharmonizáció óta törvény is megkívánja a különféle munkabiztonsági, munka-egészségügyi intézkedések végrehajtását - emlékeztet a Napi Online. Teljes cikk...
Tandíjmentes képzés többletpontokkal
17 éve Az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő felsőfokú szakképzési szakok tandíjmentességet élveznek. A sikeres elvégzésüket igazoló bizonyítvány birtokában a 2008. évi felsőoktatási felvételi eljárás során akár 30 többletpont is megilletheti a jelentkezőt. Teljes cikk...
Arts & Business képzést indít a BKF
17 éve Magyarországon elsőként indít Arts & Business menedzser szakirányú továbbképzést a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola. A művészetek és az üzlet találkozását jelentő kifejezés olyan szemléletet takar, mely valódi partnerséget jelent a két szféra között, középpontba állítva a művészeti és az üzleti szektor kapcsolatának kiépítését, illetve annak finanszírozását. Teljes cikk...
Az átképzések résztvevőinek közel fele három hónapon belül jut munkához
17 éve A Munkaerő-piaci Alapból támogatott képzések résztvevőinek 43,3 százaléka jut munkához a képzést követő három hónapon belül - derül ki a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal most közzétett követéses vizsgálatából. Teljes cikk...
Kétséges, hogy elérjük a csökkentett foglalkoztatási célkitűzést
17 éve A kutatók szerint kétséges, hogy hazánk 2010-re eléri a konvergencia program alapján a korábbiakhoz képest csökkentett foglalkoztatási célkitűzést. Teljes cikk...
Segítséget kapnak a női álláskeresők
17 éve A nők munkaerő-piaci visszatérését segítő Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) ingyenes tanfolyamaira január 20-áig jelentkezhetnek az érdeklődők a fővárosból és az agglomerációból. Teljes cikk...
Személyügyi fogalomzavar
17 éve A humánpolitikai munkában egy sor tartalmában nem pontosított fogalom van jelen, elég, ha csak a kompetencia, a készség, a jártasság és a képesség folytonos összemosására gondolunk. Márpedig értelmezés híján valószínűbb, hogy helytelen döntéseket hozunk. Teljes cikk...
Arts and Business - új szakirányú továbbképzés
18 éve A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) egyedülálló szakirányú továbbképzést indít 2008 februárjától Arts and Business néven. A három féléves képzés célja, hogy olyan szakemberek hagyják el a főiskola padjait, akik megtalálják a kapcsolatot a forprofit és a nonprofit vállalatok között és támogatni képesek a kultúrát - fejtette ki Kiss Pál István, a BKF vezérigazgatója a képzésről. Teljes cikk...
Nemzetközi HR menedzsment képzést indít a Sämling Kft.
18 éve November 28-án nemzetközi HR menedzsment képzést indít a Sämling Kft. A Magyarországon egyedülálló képzés révén egyszerre szerezhetők meg a legfrissebb szakmai ismeretek és fejleszthetők a szakmai kompetenciák. Teljes cikk...
Szakemberképzés a Lufthansával együttműködve
18 éve Gyakran vádolják a szakképzés rendszerét azzal, hogy évekkel lemarad a gazdaság igényeitől. Szerencsére akadnak olyan példák, amelyek a sommás állítást cáfolják, mint például azé a csepeli szakiskoláé, amely magas műszaki képzettségű repülőgépszerelőket és technikusokat nevel, a nemzetközileg rangos német légitársasággal, a Lufthansával szerződve. Teljes cikk...
Képzési tervvel biztosítható az optimális szakember-gárda
18 éve A képzési tervvel mindig évekre előre biztosítsuk a szervezet céljaihoz szükséges szakember-állományt. A képzési terv akkor jó, ha hosszabb programot tartalmaz és ezt bontja fel a cég stratégiájának megfelelő időszakok szerint. A képzési terv tartalmazza, milyen továbbképzést kell megvalósítani, milyen ütemezéssel és milyen létszámmal. Teljes cikk...
Együttműködik a Suzuki a Budapesti Műszaki Főiskolával
18 éve A Budapesti Műszaki Főiskola Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar (BMF BGK) vezetősége október 18-án egyeztető tárgyalásokon vett részt a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában. Teljes cikk...
Ötezer informatikust képez a Microsoft
18 éve Mintegy ötezer magyar informatikust képez ki a Microsoft Magyarország az Informatika Tisztán elnevezésű programsorozata keretében - számol be a Világgazdaság. Teljes cikk...
Kompetenciafejlesztés: eljött a tudásmunkások kora
18 éve A vállalatok számára a humán tőke, a dolgozók tudása az elsődleges stratégiai sikertényező. A munkahelyek egyben tanulóhellyé is válnak, a tudásmenedzsment és az emberi erőforrás menedzsment egyre inkább összefonódik, amit jól jelez, hogy az új OKJ a kompetencialapú szakképzés irányába módosult. Teljes cikk...
Egyre nő az igény a menedzsmentképzésekre
18 éve A motiváció fenntartását és a munkatársak folyamatos fejlesztését a mai Y-generáció szinte már elvárja - hangzott el a KPMG-BME Akadémia tanévnyitó ünnepségén. Nem véletlen, hogy egyre nagyobb az igény az intézmény tudásmenedzsmentet és vezetői utánpótlást megcélzó mesterkurzusai iránt. Teljes cikk...
Egymilliárd forintos program a fogyatékkal élők elhelyezkedése érdekében
18 éve Jóváhagyta Dr. Lamperth Mónika a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakemberei által kidolgozott komplex, egymilliárd forintos programot, amely a fogyatékossággal élő személyek támogatott képzését és munkába állítását célozza. Teljes cikk...
Nem akarják képezni a dolgozókat a kereskedelmi láncok
18 éve Továbbra is jobbára képzetlen dolgozókat foglalkoztatnak a nagy kereskedelmi láncok - annak ellenére, hogy az egy éve hatályba lépett kereskedelmi törvénybe belekerült: az üzletekben kereskedelmi tevékenységet folytató személynek a tevékenységi körének megfelelő szakképesítéssel kell rendelkeznie. Teljes cikk...
A képzésekben hisznek a nagyvállalatok
18 éve A KÜRT Zrt. évente átlagosan tíz napot fordít dolgozói szakmai tréningjeire, a Richter Gedeon Nyrt. a szakma-specifikus továbbképzésekre, a Dreher pedig a testre szabott szerepgyakorlatokra helyezi a hangsúlyt. Ezek a magyar vállalatok azt vallják: megéri a "szürkeállományba" való befektetés. Teljes cikk...
Születőben: 150 ezer új (táv)munkahely
18 éve Eléri a tízmilliárd forintot az igénybe vehető európai uniós forrás, ezzel csökkenthető a jókora lemaradásunk a távmunka területén. Teljes cikk...
Mi a sikeres tréning titka?
18 éve Különféleképpen vélekednek a hazai HR-szakemberek arról, mitől igazán hatékony egy képzés. Igaz, a tréningcégek palettája színes, különböző fejlesztési módszerekkel próbálják elérni, hogy a program eredményes, jó hangulatú legyen, és rögzüljön az új tudás. Így a képzésen helyet kaphat a humor mellett a drámapedagógia és a pszichodráma is. Teljes cikk...
Képzések helyett inkább új munkatársakat keresnek a cégek
18 éve A KSH felmérése szerint a munkáltatók 82 százaléka beéri a dolgozók meglévő tudásával, az új követelményekhez inkább megfelelően képzett, új munkatársakat vesznek fel. Ez különösen a kisebb cégekre igaz, míg a nagyobb, 250-nél több embert foglalkoztató vállalatok a megfelelő szakmai képzéseket hiányolják a piacról. Teljes cikk...
Kétezer munkavállaló szerzett szakképesítést
18 éve Közel kétezren szerezhettek szakképesítést Békés-megyében a EU Regionális Operatív Programjának keretében. A legnépszerűbb tanfolyam a villanyszerelői és az autószerelői volt. A tervek szerint a projektnek 2007 végégig kellett volna tartania, ám elképzelhető: forráshiány miatt nem folytatódhat a program - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
Mikor és miért hatékony az e-learning?
18 éve A javuló termelékenységnek és hatékonyságnak, a versenyképes szervezetek kialakításának, az innovációs képesség növelésének is a folyamatos tanulás és információszerzés az alapja. A gazdasági élet felgyorsulása miatt az információ és tudás amortizálódásának ideje csökkent, a speciális és "up-to-date" szaktudás iránti igény viszont nőtt. Teljes cikk...
A pedagógus továbbképzésektől az uniós ismeretszerzésig
18 éve Azt gondolnánk, a közszférában nincs nagy divatja az alkalmazottak képzésének, pedig sok hivatal és iskola áldoz munkavállalói oktatására, akár önrész, akár elnyert pályázat felhasználásával. Így számos tanfolyam, tréning közül választhatnak a pedagógusok és a közalkalmazottak. Teljes cikk...
Centrumban az elbocsátott közszolgák
18 éve A jövő év végégig 14 ezer elbocsátott köztisztviselő és közalkalmazott áll annak a programnak a célkeresztjében, amely személyenként 350.000 forintig terjedően akkreditált képzésekkel, egyénre szabott szolgáltatásokkal segíti elhelyezkedésüket. A pályát elhagyóknak a kereskedelmi bankok kedvezményes hitelkonstrukciót nyújtanak. Teljes cikk...
Az oklevél, a bizonyítvány és a tanúsítvány
18 éve Bizonyos tényezők arra utalnak, hogy a képzéssel foglalkozó vállalkozások nem ismerik a képzésre, felnőttképzésre vonatkozó jogszabályi hátteret és a cégek HR-esei sincsenek pontos ismeretek birtokában. A vállalkozások sokszor olyan elnevezésű okmányokkal zárnák a képzést, amelyek kiadása a ma érvényes jogszabályok alapján nem lehetséges. Teljes cikk...
A képzés, mint a siker záloga
18 éve Tudásalapú társadalmunk korában elengedhetetlen, hogy a vállalatok maguk is részt vegyenek alkalmazottaik képzésében, hiszen csakis folyamatos tanulás útján alkalmazkodhatnak a változó piaci igényekhez. Érdemes ezért áttekinteni, hogy milyen képzési módszerek közül választhatnak a vállalatok. Teljes cikk...
Átváltozások - a bankok a coachingra voksolnak
18 éve A mai felgyorsult világban már nincs arra idő, hogy valaki hosszú évek alatt váljon szakmailag jó vezetővé, ezért a coachinggal fel kell gyorsítani ezt a fejlődési folyamatot - véli Rigó Imre. A Raiffeisen Bank HR igazgatója szerint a szakmai tudás mellett az interperszonális felkészülés is fontos. Így látják ezt az MNB-nél is, ahol a coaching gyökeres változást hozott a szervezet életébe. Teljes cikk...
Új programok munkahelyi képzésekre
18 éve Hatalmas érdeklődés jellemzi a vállalkozások versenyképességének javítását és a munkavállalók képzettségi szintjének növelését célzó pályázatokat mindkét nemzeti fejlesztési terv esetében. Ez év közepétől új programok is indulnak: Társadalmi Infrastruktúra és a Társadalmi Megújulás Operatív Programok keretében. Teljes cikk...
Nyáron is pezseg a tréningpiac
18 éve Nem áll le a munka a nyári időszakban sem a különböző oktató intézményeknél. A vezetői utódképzési programokra, a kommunikációs tréningekre, a számítástechnikai képzésekre és a lovastréningekre is folyamatos az igény ebben az időszakban - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
Terjed a kompetenciaalapú képzésfejlesztés
18 éve Egyre több hazai vállalatnál indítanak kompetenciákra épülő tréningeket - derül ki a Világgazdaság cikkéből. Teljes cikk...
Háromszázmilliós fejlesztés a tatabányai szakképzésben
18 éve Az ország 16 térségi integrált szakképző központja (TISZK) közül elsőként a tatabányai Bánki Donát TISZK-ben készült el 335 millió forint ráfordításával a legkorszerűbb technikát alkalmazó tanműhely - hangzott el az intézmény csütörtöki nyílt napján. Teljes cikk...
Hatvan kiállító a felnőttképzési és szakképzési kiállításon
18 éve Több mint hatvan kiállító több száz tanfolyamajánlattal várja a látogatókat a fővárosban péntektől vasárnapig tartó felnőttképzési és szakképzési kiállításon - közölték a szervezők. Teljes cikk...
Uniós támogatást is kap a Coca-Cola képzési programja
18 éve Az egyik legnagyobb hazai munkavállalói képzési program uniós támogatásáról szóló szerződést írt alá a Coca-Cola Beverages (Magyarország) Kft. és az ESZA Kht. A 100 millió forintos projekt segítségével a cég mintegy hétszáz dolgozójának szervez tréningeket. Teljes cikk...
A szakma- és diplomaszerzést is támogatják a cégek
18 éve A hazai munkaadók a felnőttképzés szinte minden formáját kiaknázzák annak érdekében, hogy versenyképes munkaerő álljon rendelkezésre a napi feladatok elvégzéséhez - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
Megnövelik a vállalati képzésekre fordítható keretet
18 éve Több mint duplájára emeli a vállalati képzések támogatására kiírt uniós pályázat keretét a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a Szociális és Munkaügyi Minisztériummal való egyeztetés után - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
Készségfejlesztő képzés indul nőknek
18 éve Ingyenes készségfejlesztő képzés indul fővárosi és a környező településen élő nők számára, hogy könnyebben találjanak munkát, indíthassanak vállalkozást. Teljes cikk...
Ismét indul a Lépj egyet előre program
18 éve Ismét indul a Lépj egyet előre program. A szakképzettséggel nem rendelkezők a keret felhasználásától függően május végéig jelentkezhetnek majd azokra az ingyenes tanfolyamokra amelyek december 31-ig a vizsgákkal együtt befejeződnek - közli a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal honlapja. Teljes cikk...
Tanácsadással segítik a kisvállalkozásokat a pályázatok elkészítésében
18 éve Március 30-tól jelentkezhetnek a mikro- és kisvállalkozások a munkahelyi képzéseket támogató TÁMOP pályázatra, amelynek elkészítéséhez ingyenes személyes konzultációt biztosít a Tempus Közalapítvány. Teljes cikk...
Közhasznú munkában vett részt az álláskeresők többsége
18 éve Az álláskeresők legnagyobb része, 34,4 százaléka a közhasznú foglalkoztatásban vett részt tavaly, 24,5 százalékuk különféle képzésekben, 17,1 százalékuk a tartósan munkanélküliek elhelyezkedését segítő bértámogatásokban részesült. Ezt a három támogatási formát vette igénybe a megyei aktív munkaerőpiaci programok résztvevőinek 76 százaléka - közölte a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal. Teljes cikk...
Régiós szakképzési stratégia a Dél-Alföldön
18 éve A mestervizsgás szakmákban regionális vizsgabizottságokat állítanak föl a dél-alföldi kereskedelmi és iparkamarák, egységesítik a vizsgára felkészítő tanfolyamaikat, valamint közös szakképzési stratégiát dolgoznak ki - közölte Szügyi György, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara oktatási bizottságának elnöke. Teljes cikk...
Milyen képzést válasszunk és hogyan? II.
18 éve Cikkünk második részében az elmúlt évben gyűjtött ajánlati programokat vizsgáljuk meg, amelyek az interneten jelentek meg, illetve egyes potenciális megrendelők véleményezésre eljuttattak hozzánk. Minden képzési ajánlat esetén érdemes kérdéseket feltennünk, hogy a számunkra megfelelő képzést válasszuk ki és rendelhessük meg. Teljes cikk...
685 millió forintot csoportosítottak át szakképzésre
18 éve Az I. Nemzeti Fejlesztési Terv Regionális Operatív Programon (ROP) belül 685 millió forintot csoportosítottak át a szakmaspecifikus regionális szakképzésre - közölte Szelényi Endre, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ROP irányító hatóság vezető menedzsere, a VÁTI Kht. rendezvényén. Teljes cikk...
A cégek kétharmadának fontos a dolgozók képzése
18 éve 1900 pályázat érkezett a HEFOP azon pályázatára, amely a cégek munkavállalóinak képzését célozta meg. Mindenekelőtt a nagyvállalatok tervezik dolgozóik képzését, ehhez büdzsét is készítenek, a kisebb cégeknél ez nem tervszerű és függ pénzügyi helyzetüktől. A cégek elsősorban szakmai képzésekre áldoznak, de népszerűek a nyelvi, informatikai képzések is. Teljes cikk...
Munkahelyi képzés: péntektől pályázhatnak a kisvállalkozások
18 éve A mikro- és kisvállalkozások péntektől adhatják be pályázatukat a munkahelyi képzés támogatására az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) Társadalmi Megújulás Operatív Programjában. Teljes cikk...
Szenior tanácsadó képzés indult Székesfehérváron
18 éve Szenior tanácsadó képzést indított Székesfehérváron a nyugdíjasok civilszervezeteinek munkájában kulcsszerepet vállaló vezetők számára a helyi Egyenlő Esélyek Esélyegyenlőségi Szakmai Egyesület. Teljes cikk...
Milyen HR-rendezvényekre érdemes ellátogatni tavasszal?
18 éve Számos érdekes rendezvény várja a HR területén tevékenykedő szakembereket márciusban és áprilisban. Ezekből teszünk közre most néhányat. A kínálatban szerepelnek speciális képzések, konferenciák, lehet válogatni a tavaszi állásbörzékből, és természetesen folytatódik a HR Mesterkurzus is. Teljes cikk...
Hazánkban is elérhető lesz a Minősített Pénzügyi Tervező képesítés
18 éve Idén szeptembertől hazánkban is elérhetővé válik a pénzügyi tanácsadói szakma csúcsát jelentő Certified Financial PlannerTM (CFPTM) - Minősített Pénzügyi Tervező (MPT) képesítés. A kétéves képzés a Minősített Pénzügyi Tervezők Magyarországi Szövetségének (MPTSZ) támogatásával, a Bankbiztosítási és Kockázatkezelési Szakoktató Intézet (BABIKSZI) szervezésében kezdődik meg. Teljes cikk...
Tanfolyamtámogatás 350 ezer forint értékben
18 éve Az elbocsátott köztisztviselők 300-350 ezer forintos képzési támogatást kaphatnak a Munkaerőpiaci Alap keretéből. Tavaly július óta közel százan vették igénybe, azonban nem egyszerű ehhez hozzájutni. Cégvezetői szándéknyilatkozatot kell szerezni a jövőbeli alkalmazás lehetőségéről, amit az ismeretlenségből érkezve nem könnyű kicsikarni. Teljes cikk...
Ingyenes képzés szociális szakembereknek
18 éve Új akkreditált és ingyenes továbbképzéseket kínál szociális szakemberek számára a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet. Teljes cikk...
A diákokért versenyeznek az egyetemek
18 éve Kreatív ötletekkel próbálják megnyerni a fiatalokat maguknak az egyetemek és a főiskolák a jelentkezési időszakban. Gyöngyösön például baba-mama szobával várják a fiatal szülőket, míg Dunaújvárosban három szakon is laptopot kap az, akit felvesznek. Teljes cikk...
Képzési költségek viselése, megtérítése
19 éve A mai kor mindannyiunktól azt kívánja meg, hogy képezzük magunkat, bővítsük ismereteinket, mert így tudunk csak megfelelni azoknak a kihívásoknak, illetve munkáltatói (kifizetői) elvárásoknak, amit velünk szemben támasztanak. A kérdés már csak az, hogy miből és, ha már van miből, a képzésre fordított összeg adókötelezettsége sem lényegtelen. Teljes cikk...