kapubanner for mobile

KATA: Elejét vennék a bújtatott munkaviszonynak a tervezett változások

A kisadózó vállalkozások tételes adója (KATA) 2013-as bevezetése óta töretlen népszerűségnek örvend. Évről-évre egyre többen választják a kedvező pénzügyi feltételek és az egyszerű adminisztráció miatt.

Az eredetileg megcélzott adózói kör, a mikrovállalkozások mellett azonban sokan a munkaviszony alternatíváját látják benne. Várható volt tehát, hogy a Pénzügyminisztérium idővel szigorítani fog a szabályokon.

A KATA bevezetésekor az adónemet választók csupán 3 százaléka volt korábban foglalkoztatott, 2019 végére ez az arány már 40 százalék volt a Pénzügyminisztérium adatai szerint. Jelentősen megnőtt tehát azoknak a száma, akik úgy lettek katások, hogy korábban jellemzően munkaviszonyban álltak.

Mivel a KATA célja soha nem az volt, hogy a foglalkoztatás egy alternatíváját jelentse, ezért csak idő kérdése volt, hogy mikor lép fel a Pénzügyminisztérium a negatív irányú folyamatokkal szemben. Úgy tűnik, a katán keresztül bújtatott munkaviszony miatti becsült adóbevétel kiesés most lépte át az ingerküszöböt” - nyilatkozta Heinczinger Róbert, az EY adótanácsadással foglalkozó partnere.

Az Országgyűlés előtt álló új törvényjavaslat szerint a legfontosabb változás, hogy 2021. január 1-jétől az ugyanazon megbízótól származó, 3 millió forintot meghaladó összeget a fix havi tételes adón túl 40 százalékos különadóval terhelik. Ez a többlet adó nem közvetlenül a katás vállalkozókat érintené, hanem üzleti partnereiket.

A Pénzügyminisztérium célja egyértelmű. Azokban a helyzetekben, ahol felmerülhet, hogy a katás vállalkozó megbízása munkaviszonyt leplez, ott kiegyenlítse az adóterhelések közti különbözetet” - hívta fel rá a figyelmet Dr. Bajusz Dániel, a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi iroda adóperes jogásza. „Az új szabály bevezetése nem jelentene változást abban a tekintetben, hogy a katás vállalkozóként történő bújtatott munkaviszonyban foglalkoztatás eddig is tilos volt. Amennyiben az adóhatóság azt felfedezte, jelentős szankciók fűződtek hozzá. A tervezett különadó pusztán egy újabb lépés ebbe az irányba, de semmiképp sem szigorítás az eredetileg is megcélzott adózói körben.”

Tehát a javaslatban szereplő 40 százalékos adó elsősorban az önkéntes jogkövetést segítheti és csökkentheti a visszaélések számát, hiszen a változtatások hatására már kevésbé lehet vonzó ez a foglalkoztatási forma. A különadó megfizetése ráadásul nem jelenti azt, hogy az átminősítés kockázata, és az azzal járó szankciók veszélye megszűnne. Akár köteles lesz a vállalkozás a 40 százalékos adó megfizetésére, akár nem, mindenképpen érdemes lesz megvizsgálnia, hogy a fennáll-e nála az átminősítés kockázata.

Ahol a 40 százalékos adó megfizetése egyáltalán felmerülne, ott mindenképpen érdemes lesz átgondolni az adott cég és a katás vállalkozó közötti jövőbeni kapcsolat formáját” - tette hozzá Heinczinger Róbert, az EY adópartnere. „Különösen annak fényében, hogy az adóhatóság 2020. július 1-jétől kiemelt figyelmet fordít majd erre a területre. Márpedig a NAV számára minden adat rendelkezésre áll az érintett adózói kör beazonosításához.”

fotó: pixabay
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyit keresnek a bölcsődei dajkák

A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk

Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok

A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk

Ki jár jól az EU-ban? Íme az órabérek, amik mindent elárulnak

Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk