Kihirdették Az Év Irodája verseny győzteseit - mutatjuk a legtrendibb munkatereket
Folyamatos az innováció az irodapiacon, amely az elmúlt évek változásaira új megoldásokat és alternatívákat kínál. A legfontosabb trendek továbbra is a fenntarthatóság és a közösségépítés, valamint megfigyelhető a hibrid modell intézményesülése, továbbá a mesterséges intelligencia előtérbe kerülése még sok újdonságot hoz majd a piacra. Április 4-én a Várkert Bazárban 13 kategóriában hirdették ki a győzteseket Az Év Irodája versenyen, ahol hagyományosan az irodákat, az irodaházakat, a közösségi tereket és a belsőépítész vállalatokat díjazták.
A 14. alkalommal meghirdetett megmérettetésre összesen 185 pályázat érkezett, vagyis a gazdasági válság ellenére is hatalmas számban jelentkeztek Magyarország egyik legfontosabb és legemblematikusabb ingatlanpiaci versenyére. A neves szakemberekből álló szakmai zsűri 13 kategóriában hirdette ki a győzteseket az irodák, az irodaházak, a közösségi terek és a belsőépítész vállalatok közül. A verseny pályázói idén is megjelenítették és kiválóan reprezentálták a legfontosabb trendeket, jól szemléltetve a munkahelyek világában zajló változásokat.
Az irodapiacon a jól ismert társadalmi-gazdasági változások hatására az ingatlanfejlesztők és a bérlők egyre átfogóbban és komplexebben kezelik a munkahelyek ökoszisztémáját. A hibrid modell már professzionális szinten valósul meg a munkahelyeken, mind a vállalatok, mind az alkalmazottak egyre hatékonyabban alkalmazzák az új munkakultúrát. Emellett a technológia forradalma megállíthatatlannak tűnik, hiszen az épületüzemeltetési megoldások – többek között az energiaoptimalizálás – mellett a mesterséges intelligencia (MI) is egyre fontosabb szerepet kap. Az utóbbi alkalmazása még csak most kezd kibontakozni az ingatlanpiacon, ezért nagyon izgalmas évek elé nézünk, amely teljesen új struktúrákat és munkamódszereket eredményezhet majd az irodákban is.
A digitális technológiákkal párhuzamosan a környezettudatos megoldások is alapvetően meghatározzák a munkahelyek világát, nem véletlenül terjednek a zöld bérleti szerződések, amelyek segítségével az ingatlankezelők és a bérlők együtt tesznek erőfeszítéseket a fenntartható jövőért és az energiahatékonyságért. Emellett a közösség szerepe még inkább felértékelődik, amely a dolgozói jóllét megteremtésében kap kulcsszerepet, így végső soron a vállalatok versenyképességét biztosítja a folyamatosan változó világunkban.
A győztesek
Az idei évben Az Év Irodája címet a McKinsey & Company kapta, ahol egy elegáns környezetben az ergonómia és a fenntarthatóság mellett a dolgozók jóllétét még magasabb szintre emelték.

Az Év Irodája címet a McKinsey
Az Év Kisvállalati Irodája díjat a BlanCargo Hungary érdemelte ki, amely prémiumkategóriás munkakörülményeket biztosít egy inspiráló miliőben, ahol minden részletben az igényesség és a dolgozók megbecsülése érvényesül.

Az Év Kisvállalati Irodája díjat a BlanCargo Hungary érdemelte ki
Az Év Középvállalati Irodája díjat a Colonnade nyerte, amely a hibrid munkamódszerekre optimalizálva az otthonosságot előtérbe helyező irodát hozott létre, ahol a színek és anyagok összhangja, valamint a térstruktúra kiemelt szerepet kapott.

Az Év Középvállalati Irodája díjat a Colonnade nyerte
Az Év Nagyvállalati Irodája díjat a Kostal kapta, ahol az irodatervezés a rugalmasságra épül, miközben tükrözi a vállalat értékeit és elkötelezettségét a fenntartható jövő iránt.

Az Év Nagyvállalati Irodája díjat a Kostal kapta
Az Év Környezettudatos Irodája címet a TRUMPF Hungary nyerte el, ahol a tér kialakítása a customer journey elvére épül, kiemelve az izgalmas térstruktúrát, miközben a napelemek az energiaigények 50%-át szolgálják ki.

Az Év Környezettudatos Irodája címet a TRUMPF Hungary nyerte el
Az Év Közönségkedvenc Irodája a Heavy Tools székháza lett, ahol az építész és a megbízó összhangja, a tervezés átgondoltsága, illetve az építtető racionális nagyvonalúsága együttesen vezetett a sikerhez.

Az Év Közönségkedvenc Irodája a Heavy Tools székháza lett
Az Év Szakmai Irodája a Kinnarps Showroom lett, amely nem csak bemutatja a termékeket, de kiemelt hangsúlyt fektet a fenntarthatósággal kapcsolatos edukációra is. Egyszerre igényes munkahely és gyorsan átalakítható bemutatótér.

Az Év Szakmai Irodája a Kinnarps Showroom lett
Az Év Design Irodája címet a HelloOffice kapta, ahol nagyon alaposan átgondoltan az újrahasznosítás meghatározó elemként érvényesült, miközben élő és kreatív tér jött létre.

Az Év Design Irodája címet a HelloOffice kapta
Az Év Irodája Evolúciós Díjat a Sanofi HUB2 érdemelte ki, amely lenyűgöző térként az utazás élményét hozza el a mindennapokba.

Az Év Irodája Evolúciós Díjat a Sanofi HUB2 érdemelte ki
Az Év Irodaháza elismerést a H2Offices 1. fázisa kapta, ahol a fenntartható fejlesztés a skandináv eleganciával, illetve kényelmi szolgáltatásokkal jár együtt.

Az Év Irodaháza elismerést a H2Offices 1. fázisa kapta
Az Év Felújított Irodaháza az ACADEMIA irodaház lett, ahol a régi értékeket ötvözték az újjal, vagyis a klasszikus luxus a modern technikával kiegészülve nyújt professzionális munkakörnyezetet.

Az Év Felújított Irodaháza az ACADEMIA irodaház lett
Az Év Közösségi Tere a Kollab lett: a Mammut Bevásárlóközpontban található közösségi helyszín panorámás kilátást kínáló, eredeti belsőépítészeti megoldásokkal felvértezett egyedi lokáció.

Az Év Közösségi Tere a Kollab lett
Az Év Belsőépítész Cége a DVM group lett, amely számos tevékenységi körben aktív szereplőként a minőségi műszaki teljesítményt a funkcionális esztétikummal és az ügyfélközpontú, költséghatékony szemlélettel egyesíti.

Az Év Belsőépítész Cége a DVM group lett
„Idén is fantasztikus pályázatokkal találkozhattunk Az Év Irodája versenyen, a szakmai zsűrinek nem volt könnyű feladata kiválasztani a győzteseket. Örömmel láthatjuk, hogy a gazdasági nehézségek ellenére az irodapiac folyamatosan megújul, kiváló teljesítményekkel gazdagítja a magyar ingatlanszektort. Büszkék vagyunk arra, hogy a verseny tizennégy éve felvonultatja a hazai munkakultúra és irodapiac legjobbjait, nem véletlenül ezek a munkahelyek sok vállalat számára inspirációt jelenthetnek és új ötleteket adhatnak” – mondta Fodor Dániel, Az Év Irodája társtulajdonosa és főszervezője.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Sokan csak akkor foglalkoznak az alvás minőségével, amikor már érzik a teljesítményükön a hatását. Pedig nemcsak az számít, mennyit alszunk,... Teljes cikk
A nyugati országokban romlik a fiatalok jóléte, az északi országok pedig továbbra is vezetik a boldogsági ranglistát - derül ki egy friss... Teljes cikk
Mindenki arra vágyik, hogy kiegyensúlyozottak legyenek a napjai, legyen ideje a családjára, hobbijára, társas kapcsolataira és a munkahelyen is jól... Teljes cikk
- Itt a rangsor: ezek a legjobb ingázóvárosok Budapest környékén 4 hete
- Még nem kell kidobni a melegítőt: a Z-generációs vezetők visszahozzák a home office-t 1 hónapja
- Elektronikus aláírás cégeknek: a beszkennelt aláírás és dokumentumkezelés csapdái 1 hónapja
- Így lehet a HR a digitalizáció és az AI nyertese 2 hónapja
- Ki mennyit van az irodában? Már automatikusan jelölik a „gyanús” dolgozókat 2 hónapja
- A legjobb HR menedzsment szoftverek: itt a teszt eredménye 4 hónapja
- Kiderült, mely cégekben dolgoznak az ország legokosabb munkavállalói 4 hónapja
- Így változik a vállalati fenntarthatósági jelentéstétel és az átvilágítás 4 hónapja
- Miért segíti sokkal jobban a home office a nők mentális egészségét mint a férfiakét? 4 hónapja
- Ismét megrendezik a Prograce programozói versenyt diákoknak 4 hónapja
- Kutatás: ez hiányzik a mesterséges intelligencia használatához a kkv-knál 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?