Kinek hány naposak lesznek az augusztusi munkahetei? Munkahely vagy munkaidő?
Nyár elején írtunk a Summer Friday - vagyis a szabad nyári péntek - jelenségéről, ami az Egyesült Államokban egyre inkább terjedőben van a cégeknél. Ennek kapcsán pedig felvetődik a kérdés, hogy hogyan alakul át a munkaadó és a munkavállaló viszonya? Mi számít, a munkaidő vagy a teljesítmény, a feladat elvégzése? Kristóf Györgyi, a Hammel and Hochreiter ügyvezetője ad választ a felvetésekre.
Érkeztek olvasói kérdések: hogyan kell érteni azt, hogy valaki nem a munkahelyével, hanem a munkájával van összekötve? Ez mikor ésszerű és mikor nem ésszerű? Ennek mi köze a lavírozgatáshoz? És mit értsünk lavírozgatás alatt?
Kétségtelen, hogy a munka helye (vagyis a munkahely) és a munka ideje (tehát a munkaidő) könnyebben meghatározható fogalmak, mint egy adott feladat elvégzésének eredményessége és hatékonysága. Munkahelyünk legyen, mondjuk a Pipacs utca 7. szám alatt, munkaidőnk tartson reggel nyolctól délután ötig.
Ha pénzintézet vezetőjeként dolgozunk itt, és vállalatunk országos hálózattal bír, akkor számtalan alkalommal kell elhagyni a Pipacs utcai bankszékházat, akár a régióvezetőkkel való megbeszélések, akár az iparági, sajtó- vagy egyéb események miatt.
Ha viszont tűzoltóegység parancsnokok vagyunk, akkor minden esetben ott és akkor kell hatékonyan és eredményesen elvégezni a feladatunkat, ahol éppen tűz üt ki. Vagyis a munka végzésének helye és ideje nehezen becsülhető, bár kétségtelen, hogy eszközeinket többnyire a Pipacs utcai tűzoltó-központban tároljuk és tartjuk karban.
Ám, ha példának okáért orvosként művese-kezelésben részesítjük pácienseinket, ezt csakis a Pipacs utcai dialízis-központban, az ottani, szakszerűen kialakított és felszerelt helyiségekben tehetjük meg.
Tehát nem a munkahellyel, hanem a munkával, pontosabban a feladattal vagyunk összekötve. A feladat hatékony és eredményes elvégzésének megvannak a feltételei: ez lehet műszaki felszereltség, szakmai csapat, források, akár környezet is.
Ám önmagában sem az eredményesség, sem a hatékonyság nem függ össze a feladat elvégzésének a helyszínével.
Azonban ha a munkáról leválasztja néhány munkavállaló a feladat elvégzésének hatékonyságát és eredményességét, akkor a Pipacs utca 7. kiváló helyszín lesz a reggeltől estig tartó, alkalmi és rendszeres „lavírozgatásra”, magyarul: időtöltésre, ez azonban a vállalat számára nem termel eredményeket, profitot, így hamarosan a munkavállalók számára sem biztosít megélhetést.
Ha esetleg beosztottunk informatikus, és a feladatai egy részének elvégzéséhez csak laptopra van szüksége, akkor nem kell állandóan a Pipacs utcában lennie (rezsi, létesítménygazdálkodás), de akkor sem, ha egy támogató terület munkatársaként tizenegy jelölt anyagát kell átnéznie, értékelnie és rangsorolnia. Ha pedig a cég PR-osa, értékesítési munkatársa, akkor pedig kimondottan jobban teszi, ha terepen networköl, tárgyal, mintha a dolgozószobájában ülve fészbukol.
Tudjuk, nem lehet minden feladatra időráfordítást, vagy hatékonysággal és eredményességgel kapcsolatos mutatókat meghatározni. De a legtöbbre igenis lehet, ez munkaadónak és munkáltatónak egyaránt érdeke.
Kristóf Györgyi
Ügyvezető
HAMMEL & HOCHREITER
Business & Management Consulting
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A légiforgalmi irányítók képzése két évig tart, bekerülni nem egyszerű, ugyanakkor, aki elvégzi, életre szóló hivatása lesz, kiszámítható... Teljes cikk
A kiváló tanulmányi eredmény sokáig a siker biztos előszobájának számított, a kutatások azonban ennél jóval árnyaltabb képet mutatnak.... Teljes cikk
Az AI-t a leépítések fő okaként emlegetik, most mégis fordulat látszik. Egy friss globális CEO-felmérés szerint 2026-ban nőhet a pályakezdők és... Teljes cikk
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 napja
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 4 napja
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 4 napja
- 200 új munkahelyet hoz létre ez a cég Sóskúton 2 hete
- 11 óra képernyő, 47 másodperc fókusz – így omlik össze a munkavállalói koncentráció 2 hete
- 700 munkahely válik betonbiztossá Pápán – újabb milliárdos beruházás érkezett 2 hete
- Munkahelyi szexuális zaklatás: mit tehet a HR és a vezetés? 3 hete
- "Gondolkodik, mielőtt beszél?" – vezetőknek való választ adott az olimpiai bajnok 3 hete
- Akár napi 40 perccel is gyorsabban tudunk így dolgozni 3 hete
- Negyven éve dolgozik ugyanazon a munkahelyen ez a magyar férfi 3 hete
- Hasít a job hugging, pedig nem tesz jót a székbe kapaszkodás 3 hete

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben