Kitüntették az ISZOSZ és a DIÁKÉSZ vezetőjét

Az Országos Szövetkezeti Tanács (OSZT) 2013. július 4-én Budapesten, a Vajdahunyad vára Kerengő dísztermében tartotta meg a hazai, ágazati, országos szövetkezeti szövetségek központi megemlékezését. A 91. Nemzetközi Szövetkezeti Nap alkalmából szövetkezeti vezetőket is kitüntettek - számol be közleményében az Iskolaszövetkezetek Országos Szövetsége (ISZOSZ).

A Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége 1922-ben - az 1844-ben, egy angliai Rochdale nevű kisvárosban megalapított első szövetkezet emlékére - határozatot hozott a szövetkezetek nemzetközi napjának megtartásáról.

Ez a határozat arra hívta fel a ma 88 országban létrehozott 222 tagszervezet figyelmét, hogy évről évre július első hétvégéjén méltassák a szövetkezeti értékeket, kezdeményezzék a kormányaiknál a szövetkezetek fejlesztését és hirdessék a szövetkezetek önszerveződésében rejlő előnyök gazdaságban betölthető szerepét. A nemzetközi szövetkezeti nap immáron évek óta élvezi az ENSZ támogatását is.
A 2013. évi SZNSZ üzenet szorosan kapcsolódik a globális gazdasági válság kiútkereséséhez: "A szövetkezetek a válság idején továbbra is erősek maradnak!".


Farkas Tamás, az OSZT elnöke ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a szövetkezetek részt kívánnak venni a kormány országépítő programjában és mindenekelőtt egy szavakkal, tettekkel kinyilvánított szövetkezetbarát kormánypolitikát, szövetkezetfejlesztést támogató jogszabályi környezetet, kiszámíthatóságot és következetességet várnak el az ország vezetőitől.

Az ünnepség során a vendégek megkoszorúzták a hazai szövetkezés atyjának számító gróf Károlyi Sándor Vajdahunyad vári szobrát, végezetül a szövetkezeti mozgalomban kiemelkedő munkát végző személyiségeknek az OSZT "Szövetkezeti Érdemérem" kitüntetésének átadására is sor került.

A szövetkezeti mozgalom legfiatalabb szervezeteinek vezetői is abban a megtiszteltetésben részesültek, hogy az iskolaszövetkezetek sajátos Hungarikum szolgáltatási szerepének elismeréseként két érdekképviseletük vezetője is elismerésben részesült. Szíjj György, a DIÁKÉSZ korábbi vezetője, és Kücsön Gyula az ISZOSZ elnöke is átvehette a nem csupán saját munkájukat, hanem az általuk képviselt szervezetek hatékony és felelősségteljes tevékenységét elismerő kitüntetést.

Az iskolaszövetkezetek közel 30 éve biztosítják a fiatalok számára tanulmányaik mellett az öngondoskodás lehetőségét és az oktatási rendszerben nem megszerezhető munkatapasztalatot. Tevékenységükkel erősítik a fiatalok kötelességtudatát, felelősségérzetét és lehetőséget teremtenek arra, hogy legális, szervezett és biztonságos körülmények között ismerkedhessenek meg a munka világával, amivel jelentősen javulnak elhelyezkedési esélyeik.

A diákok számára e formában munkalehetőséget biztosító vállalkozások száma folyamatosan emelkedik, ami azt jelzi, hogy a gazdasági döntéshozók egyre jobban ismerik és elismerik az iskolaszövetkezetek, mint a szövetkezeti szektor egyik legnagyobb tagsággal rendelkező, transzparens képviselőjének eredményeit, munkáját.

Bár közel 130.000 diák számára biztosítanak törvényes munkavégzési lehetőséget országosan az iskolaszövetkezetek, várnak még rájuk megoldandó feladatok. Ilyen feladat a diákok státuszával összefüggő jogszabályok harmonizációja és a vállalkozások még aktívabb bevonása a fiatalok támogatásába, hiszen az iskolaszövetkezetek az élet gyakorlati iskolái a fiatalok számára, ahol a fő tantárgy, a munka világa.

Az iskolaszövetkezetek hatékony együttműködésének, a szolgáltatási színvonaluk, számuk emelkedésének ékes bizonyítéka, hogy napjainkban is egyre alakulnak újabb és újabb szövetkezeti elvekre épülő új vállalkozások – induló iskolaszövetkezetek, amivel egyre több fiatal próbálhatja ki magát, s teheti meg első lépéseit a vállalkozóvá válás útján.

Az iskolaszövetkezeti szektor kitüntetett vezetői közleményük útján is megköszönték a döntéshozók bizalmát, aminek eredményeképp az iskolaszövetkezeti szektor közel 20 százalékkal bővült 2012- ben. Bíznak abban, hogy a jövőben is hozzájárulhatnak az ország felemelkedéséhez, a fiatalok elhelyezkedési esélyeinek javításához és a vállalkozások sikeres működéséhez.
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Íme a 4 napos munkahét sikersztorija – amit a legtöbb cégvezető nem szívesen hall meg

Hollandia szépen csendben a négynapos munkahét élharcosává vált: 32 órás hét, teljes bér és javuló megtartás. Ugyanakkor az OECD szerint a... Teljes cikk

Mitől lesz egy munkahelyi csoport valóban csapat? - HR „halmazelmélet” a gyakorlatban

Csapatnak véljük, de csak csoportnak mérjük, közösségként pedig még csak a kanyarban sincs… - mikor és mitől válik valódi csapattá az emberek... Teljes cikk

Ha az AI felgyorsította a munkát, akkor miért dolgozunk többet?

Az AI-eszközök felgyorsítják a munkavégzést, a felszabaduló idő azonban sok cégnél nem a dolgozóknál marad. A Cisco HR-vezetője szerint az egyik... Teljes cikk