kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Az Mt.-től való eltérés ára




Tekintettel arra, hogy a munkáltató javára történő ilyen eltérések nyilvánvalóan többlet kötelezettségeket, korlátozásokat rónak a munkavállalóra, ha a munkavállaló az ilyen hátrányokhoz mégis hozzájárul, akkor annak „ára van”. Azaz: amennyiben erre lehetősége van, a munkavállaló a munkáltatótól valamely más kérdésben többletjuttatást vagy kedvezményt kérhet cserébe. A munkavállaló különösen akkor lehet ilyen helyzetben, ha a munkáltató a munkaszerződés módosítása útján kíván a munkavállaló hátrányára eltérni.

Bizonyos esetekben viszont éppen az Mt. rendelkezéseinek alkalmazása, vagyis az azoktól való eltérés hiánya helyezi kedvezőbb helyzetbe a munkáltatót. Ilyen például azon rendelkezése, amely szerint a feleknek kifejezetten meg kell állapodniuk ahhoz, hogy a munkavállaló a munkáltató által a munkavégzéshez biztosított számítástechnikai eszközt a munkaviszony teljesítése mellett másra (azaz a saját céljaira is) használja.
Az Mt.-ben foglalt, a munkavállaló terhére történő altalános tilalom mint főszabály, alól kivételt jelentenek a vezető állású munkavállalók, akik esetében az Mt. Második Részében foglalt rendelkezésektől néhány kivételtől eltekintve akár a munkavállaló javára, akár a hátrányára is el lehet térni. Amennyiben pedig a munkáltató kollektív szerződés hatálya alá tartozik, a kollektív szerződés több szempontból a munkavállaló hátrányára is eltérhet az Mt.-től. Ilyen lehet a próbaidő meghosszabbítása (legfeljebb 6 hónapra), de eltérés tehető például a felmondási idő hossza, a felmentési idő szabályai, a végkielégítés mértéke vagy a végkielégítésre való jogosultság tekintetében is.

Mint a fenti rövid összefoglalásból is láthatjuk, munkáltatóként érdemes az Mt.-ben rejlő lehetőségeket szakember segítségével számba venni, ezáltal kiegészítve, átalakítva a megszokott munkaszerződés mintákat, esetlegesen munkáltatói szabályzatokba foglalni a munkavállalókkal szembeni speciális elvárásokat. Mindazonáltal nem szabad arról sem megfeledkeznünk, hogy az Mt. egyformán hivatott a munkáltatók és a munkavállalók érdekeit is védeni, így számos szabály a munkavállalók jogait helyezi előtérbe, melyektől jogszerűen eltérni nem lehet.

Az első rész itt olvasható.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Kivételes esetek - amikor a munkaszerződés a munkáltatónak kedvez 2. rész
2. oldal - Az Mt.-től való eltérés ára
  • 2025.12.03Humán controlling A képzés során megtanulhatja, miként támogathatja a controlling szemlélet a HR-stratégiát. Megmutatjuk, hogyan tervezze és kontrollálja a személyi jellegű ráfordításokat, elemezze a munkaerő költségeit és megtérülését, valamint, hogyan alkalmazza a teljesítménymenedzsment és a humán tőke elemzés legfontosabb módszereit a vállalati hatékonyság növelése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Távmunka vagy home office? Akár több tízezer forint múlhat a helyes besoroláson

Az év végi bér- és adótervezési időszakban a vállalatok egyre nagyobb figyelmet fordítanak a költségek optimalizálására – ebben pedig a... Teljes cikk

Ledolgozós szombat: túlóra vagy sem?

Most októberben is aktuális egy "ledolgozós szombat". Sokan tapasztalják, hogy bizonyos ünnepnapok körüli munkarend-átalakítás különösen a... Teljes cikk

HR-esek figyelem: a bértranszparencia új szabályai versenyjogi csapdákat rejtenek

A 2026-ban életbe lépő bértranszparencia irányelv új kötelezettségeket ró a HR-re: a bérek nyilvánossá tétele mellett ügyelni kell arra, hogy... Teljes cikk