Kötelező szabadnapnak számít-e a Pünkösd hétfő?
Szeretnék választ kapni arra, hogy valóban az ünnepnappal kapcsolatban változott a törvény és amíg régebben hétköznapra esett fizetett ünnepnap volt és mellette járt a 2 szabadnap, addig most 2016-ban már kötelező szabadnapnak számít? A munkahelyemen nem fizetik, illetve kötelező szabadnapnak adják ki. Pl. a Pünkösd hétfő kötelező szabadnap volt és szombaton be kell mennem ledolgozni a hétfői napot, holott hétvégén nem dolgoznék alaphelyzetben. Kerestem erről információt interneten, de egyértelmű választ nem kaptam. Illetve a körülöttem élők sem így tudják.

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
Szabadnappal a munka törvénykönyve szerint kizárólag a rendkívüli munkavégzés kompenzálható részben vagy teljesen. Annak is szerepe van, hogy a munkáltató áll-e kollektív szerződés hatálya alatt.
Javasolom, hogy érdeklődjön az iránt, hogy működik-e szakszervezet a munkahelyén. Ezekről a kérdésekről ugyanis pontos beszámolót tudnának adni.
Szép hetet kívánok.
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Cégünknél éves munkaidőkeretben, 12 órás 4 műszakos rendben dolgozóknál a betegszabadság miatt utólag elveszik az év elején meghatározott... Teljes cikk
Nagy fokú munkahelyi stressz és kimerülés miatt a háziorvosom táppénzre vett (60%). Korábban jelentkeztem egy felnőttképzési tanfolyamra, a... Teljes cikk
A munkahelyem a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény hatálya alá tartozó minisztérium. Egy dolgozó 2020. október 1-jétől... Teljes cikk
- Karrier vagy család – miért kényszerül egyre több nő választani? 2 hete
- Egy külföldi dolgozó késelte meg kollégáját egy szegedi építkezésen 3 hete
- Nem csak stresszesek: ezek a munkák teszik leginkább tönkre az egészséget 3 hete
- Minőségi kéziszerszámok a ház körüli munkákban 3 hete
- Pék 3 hete
- A humántőke-menedzsment lesz a siker kulcsa a kékgalléros szektorban? 4 hete
- A munkahelyi ivás kora lejárt? Átalakul, hogyan barátkoznak ma a kollégák 1 hónapja
- Alvásért, sorban állásért és ölelésért fizetnek? – A 10 legfurcsább munka, ami tényleg jól fizet 1 hónapja
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 1 hónapja
- Az amerikai dolgozók mindössze harmada érzi úgy, hogy rugalmas 1 hónapja
- Eleged van mindenből? Fizikai munkások jelentkezését várják az Antarktiszon 2 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben