Közel 600 rendőr mondott fel
Mióta május végén lejárt a rendőrök felmondási tilalma, 559 hivatásos állományú rendőr mondott fel.
Május végén lejárt a rendőrök felmondási tilalma. Az azóta eltelt másfél hónapban, július 14-éig összesen 559 hivatásos állományú rendőr mondott fel – tudta meg a Magyar Hang az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK).
Január és július elseje között ugyanakkor összesen 483 rendőrt neveztek ki, vagyis a leszerelők és érkezők aránya nagyjából egyensúlyban maradt.
Közben megkezdődött a határvadászok toborzása is a rendőrségnél, első körben 2200 jelentkezővel kötnek fix, 3 éves szerződést.
Fotó: Rendőrségi helyszínelés a 7-es főúton, a Zala megyei Eszteregnye közelében, ahol frontálisan ütközött két személygépkocsi 2022. július 11-én. A balesetben az egyik autó vezetője meghalt. MTI/Varga György
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Az RTL Csoportot súlyos válság rázza meg: Németországban akár ezer dolgozót is elküldhetnek, miközben a cég 17%-os bevételkiesésre figyelmeztette... Teljes cikk
Egy új kutatás szerint az AI már most képes lenne a munkahelyek jelentős részét kiváltani, köztük olyan feladatokat is, amelyeket korábban... Teljes cikk
Az Amazon története legnagyobb leépítésére készül: egyetlen hét alatt 30 ezer irodai dolgozótól válhat meg, miközben az ING Bank is közel ezer... Teljes cikk
- Felmondás menete 2026 3 hete
- Közös megegyezésnél jár a felmondási idő vagy annak megváltása? 1 hónapja
- Megjelent a rendelet: ennyi fegyverpénzt kapnak a katonák és a rendőrök 2 hónapja
- The show must go on! 2 hónapja
- Mi lehet a titka a kiégés megelőzésének? 2 hónapja
- Felmondtál? 10 érv, hogy miért ne fogadd el a munkáltatód marasztalását 2 hónapja
- A britek majdnem fele toxikus munkakörnyezetben dolgozik 3 hónapja
- Több mint 4500 rendőr hiányzik az országból, egyre rosszabb a helyzet 4 hónapja
- Új trend a bosszúfelmondás: amikor revansot vesz a dolgozó 5 hónapja
- Óriási a bérfeszültség, minden 10. dolgozó felmondott ennél a hivatalnál 5 hónapja
- Jár béremelés a felmondási idő alatt, és hogyan érvényesíthetem? 5 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa