Le kell szögezni: az irodai kultúra, ahogy eddig ismertük, halott
Navigating Hybrid Work, azaz "a hibrid munka világa" címmel készült kiállítás az angliai Oxford Brookes Egyetem Think Human (Gondolkodj emberként) fesztiváljának részeként. A kiállítás és a hozzá kapcsolódó kutatás célja az volt, hogy bemutassák, hogyan élik meg a fiatalok (főleg friss diplomások) a hibrid munkavégzést, valamint hogy hozzájáruljanak a hibrid munkára vonatkozó szabályozások és irányelvek fejlődéséhez. A kutatás során pozitív (produktivitás, önállóság) és negatív (elszigeteltség) tapasztalatokat egyaránt feltártak.
A kutatás vezetője, Sylwia Ciuk elmondta, hogy a csapat körülbelül 70 órát dolgozott a friss diplomásokkal készített interjúkkal, hogy megismerjék a tapasztalataikat - foglalta cikkbe a bbc.com.
A kreatív igazgató, Mitaali Katoch reményét fejezte ki, hogy a kutatás hatással lesz a vállalati döntéshozatalra. Hozzátette, hogy a csapat a kutatási eredményeket benyújtotta a brit parlamentnek. A szervezők ugyanis nemcsak bemutatni szerették volna ezeket az élményeket, hanem társadalmi hatást is akartak gyakorolni azáltal, hogy a döntéshozók figyelmét felhívják a hibrid munka szervezésének hiányosságaira, különösen abból a szempontból, hogy ez hogyan érinti a fiatalokat és a munkahelyi sokszínűséget.
A kiállítás három fő élményt emelt ki:
- magányosság,
- produktivitás,
- és „erőt adó”, motiváló élmény (empowerment).
A hibrid munkavégzés egy rugalmas munkamodell, amely ötvözi az irodai jelenlétet és a távoli munkát. Ez nemcsak a fizikai helyszínek váltakozását jelenti (iroda vs. otthon vagy más hely), hanem azt is, hogy a munkavállaló különböző kollégákkal dolgozik együtt – például más csapatokkal, részlegekkel, vagy akár nemzetközi munkatársakkal. Az is gyakori, hogy az együttműködés különböző időzónákban történik, ami extra rugalmasságot és időmenedzsmentet igényel. Ez a munkamodell tehát sokoldalú, de kihívásokkal is jár, például a kommunikáció vagy a munka-magánélet egyensúly terén.
A 24 éves Kofi Owusu-Aidoo, aki nemrég végzett üzleti menedzsment szakon, jelenleg hibrid munkakörben dolgozik, és elmondása szerint sok fiatalhoz hasonlóan „élvezi a rugalmasságot és azt az önállóságot, amit ez a munkavégzési forma nyújt.”
2024 áprilisa óta az Egyesült Királyságban – a korábbi konzervatív kormány által bevezetett szabályozás értelmében – a munkavállalók már a munkakezdésük pillanatától jogosultak rugalmas munkavégzést kérni, de a munkaadóknak nem kötelező azt elfogadniuk.
Owusu-Aidoo szerint azonban egyre több munkaadó „kezdi értékelni a Z generációt, és kezdi felismerni azt, hogyan lehet alkalmazkodni az igényeikhez a munkahelyeken.” Szerinte fontos láthatóvá tenni azokat a pozitív példákat, ahol a rugalmasság bevált, mivel ezek segíthetnek más munkáltatókat is meggyőzni arról, hogy a hibrid munkavégzés hatékony és működőképes, különösen a fiatalabb munkavállalók számára.
A kiállítás és a kutatás arra is rámutat, hogy a Z generáció (kb. az 1997 után születettek) jelentős részt képvisel már a munkaerőpiacon (2025-ben kb. 27%), és más elvárásokat támasztanak a munkával kapcsolatban, mint a korábbi nemzedékek.
A kutatás során különféle munkahelyi élményeket gyűjtöttek össze: nagyvállalatoktól, egyetemekről, jótékonysági szervezetektől, startupoktól és helyi közigazgatási szervektől.
Három fontos trend rajzolódott ki:
- A fiatalabb munkavállalók előnyben részesítik a hibrid munkát, mert számukra fontos a rugalmasság és a munka–magánélet egyensúlya.
- A Z generáció hátrányból indulhat, például a kevesebb tapasztalat, a bizonytalan gazdasági helyzet vagy a gyorsan változó munkahelyi elvárások miatt.
- Az eddig ismert irodai kultúra „halott” - átalakul, és a dolgozók – különösen a fiatalabbak – új elvárásokat fogalmaznak meg, például több önállóságot, digitális munkakörnyezetet és értelmesebb munkát várnak el.
Ms. Ciuk szerint a kutatás „legszomorúbb történetei” olyan otthoni körülményekről szóltak, ahol az emberek gyakran érezték magukat egyedül és elszigetelten.
Volt olyan is, aki egy apró konyhaasztalnál volt kénytelen dolgozni. „A munkahelye pont ott volt, ahol a családi élet zajlott – a kutya állandóan ugatott, folyamatosan jöttek a csomagok, mert az édesanyja nem gondolta, hogy ez zavaró lehet” – magyarázta. Hozzátette, hogy sokan említették: nincs elegendő anyagi forrásuk ahhoz, hogy megfelelő eszközöket vásároljanak, ami fizikai és lelki egészségükre is negatív hatással volt.
Ugyanakkor a kutatók és alkotók hisznek abban, hogy a projekt pozitív változást indíthat el, például hozzájárulhat a szabályozások finomításához és ahhoz, hogy a hibrid munka valóban befogadóbb legyen.
Ms. Ciuk aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy egyre népszerűbbé válik az irodába való visszatérés előírása. Elmondta, hogy több iránymutatásra van szükség a rugalmas munkavégzés elutasításának nyolc indokával kapcsolatban.
Fontos, hogy a döntéshozók ne kötelező visszatérésben gondolkodjanak, hanem olyan szabályozásokat alakítsanak ki, amelyek támogatják a választás szabadságát, és figyelembe veszik a társadalmi különbségeket is.
A hibrid munka jelentős lehetőséget teremt olyan csoportok számára is, akik korábban kiszorultak a munkaerőpiacról – például neurodiverzitással élők vagy tartósan betegek. „Látjuk, hogy az új iparstratégia is foglalkozik a munkaerő diverzifikálásának kérdésével, és azzal, hogy hogyan lehet szélesebb kör számára megnyitni a foglalkoztatási lehetőségeket” – tette hozzá Ms. Ciuk.
Bár a kiállítás már bezárt, a kutatócsoport továbbra is keres résztvevőket a kutatáshoz.
"Karrier-hack" fiataloknak: miért érdemes visszatérni az irodába?
- olvassa el korábbi cikkünk a témában, melyben Tim Sackett HR-szakértő azt sugallja, hogy a fiatal munkavállalók számára az irodai jelenlét egyfajta „élet-hack” (life-hack), amely segíthet nekik a kapcsolatok építésében és a szakmai fejlődésben.
kép: freepik
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Az otthoni munkavégzés mára a globális munkakultúra szerves része lett, a mentális egészségre gyakorolt hatása azonban továbbra is élénk vita... Teljes cikk
Újra megjelentek azok az észak-koreai hackercsoportok, amelyek hamis személyazonossággal, távmunkásként próbálnak bejutni nyugati és európai... Teljes cikk
Miközben egyre több cég visszaterelné dolgozóit az irodába, milliók keresnek olyan munkahelyet, ahova nem kell bejárni. A rugalmas időbeosztás, a... Teljes cikk
- A középosztály tűnik el először? Megdöbbentő adatok az AI és a munka jövőjéről 2 hete
- Sok új munkahely lesz, csak másik földrészen és más tudással - tanulságok Davosból 2 hete
- Sales Representative 2 hete
- Mennyit lehet keresni Ausztriában? Itt a friss bérlista 2 hete
- Miért kerüljük a fontos feladatokat és mit lehet tenni ellene? 2 hete
- Egyszerűsített foglalkoztatás: itt az új Efo kalkulátor 2026-ra 3 hete
- A Z generáció új munkaritmusa: mi az a microshifting, és miért terjed? 1 hónapja
- Mire jók a laza péntekek az irodában? 1 hónapja
- Új év, új élet? Munkát kínálnak egy teljesen lakatlan szigeten 1 hónapja
- Ezzel a 7 lépéssel képernyőmentes lehet a karácsonyi ünneplés 1 hónapja
- Ez a 10 szakma adja a leépítések ötödét – sokan nem számítanak rá 2 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig