Legyen négymillió foglalkoztatott!
Czomba Sándor szerint a szociális és nyugdíjrendszert érintő problémák megoldása érdekében tartósan négymillió fölé kell emelni a foglalkoztatottak számát.
"Ha (...) nem tudjuk tartósan négymillió fölé emelni a foglalkoztatottak számát, nem tudjuk majd kezelni a szociális és nyugdíjrendszert érintő, régóta magunk előtt görgetett problémákat" - mondta a foglalkoztatásért felelős államtitkár Tatán, a foglalkoztatást elősegítő uniós programokról tartott előadásában.
Egyre több uniós forrást vonnak be a foglakoztatás elősegítésére: míg 2010-ben a Nemzeti Foglalkoztatási Alap 20 százaléka származott közösségi forrásokból, addig mára az arány 50 százalékos.
Ha nincs gazdasági élénkítés, a foglalkoztatottságot nem lehet növelni, mondta Czomba Sándor. Ígéretesnek nevezte, hogy míg az előző uniós ciklusban az ország az EU-s források 17 százalékát fordította a gazdaság élénkítésére, addig 2014 és 2020 között 60 százalék lesz ez az arány.
A konferencián előadást tartott Farkas Flórián, aki jelezte, hogy a cigányság közfoglalkoztatását 365 koordinátor támogatja, tevékenységüknek is köszönhető, hogy 53 400 roma dolgozik a programban. Az Országos Roma Önkormányzat elnöke elismeréssel szólt az ezer roma asszonyt érintő országos képzésről, amelyre négyezren jelentkezett.
A Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ igazgatója arról beszélt, hogy a megyében a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának támogatására indított program 2011 májusában kezdődött és 2015-ig tart. A négyéves időtartamra 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre, idén 900 millió forintot fordítanak a programra. Pákozdi Szabolcs tájékoztatása szerint 2013 júniusáig 2675 munkakeresőt helyeztek el a versenyszférában, képzési támogatásban 1301 ember részesült. Kizárólag olyan képzések indultak, amelyeket konkrét munkáltatói szándék támasztott alá. A tanfolyamok között meghatározó volt a feldolgozóipar és az autóipari beszállítók igénye, 48 fő kapott CNC forgácsoló képzést, 38 embert AWI hegesztővé képeztek. A programba eddig 443 roma kapcsolódott be, ez az összes résztvevő 17 százalékát jelenti.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?