Lehet-e szexi a HR?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMi lehet vonzó a bérezésen, a munkavállalók adatainak tárolásán, a meghirdetett pozíciókon? Az SAP Success Factors gondolt egy nagyot és show-t csinált a HR-ből: évzáró bécsi konferenciájukon bebizonyították, hogy a HR lehet izgalmas, trendi és szexi.
Élőzene a konferenciateremben - karmester, fúvósok, vonósok. Már itt gyanús lehetett volna, hogy itt bizony nem unalmas előadások egymásutánisága lesz terítéken, hanem valami egészen más. A keynote előadások házigazdája a CBS korábbi szerkesztője, ma több amerikai tévéműsor állandó vezetője, Megan Meany volt. Ő szólította egymás után (majd egy beszélgetős showműsor mintájára ültette őket végig egy kanapén) a meghívott vendégeket, akiket egytől-egyig puszival köszöntött: elsőként Mike Ettlinget, az SAP Success Factors elnökét, majd elégedett ügyfeleket, még elégedettebb Success Factors vezetőket. Az egyre több résztvevős nyilvánvalóan sokszor elpróbált, ennek ellenére természetesnek ható beszélgetést olykor megszakították, ilyenkor a konferenciaterem hátsó sarkában lévő kis színpadra kapcsoltak pár percekre, ahol humoros mini-interjúk zajlottak a cég szakértőivel.
Megan Meany és vendégei
Az elnökkel való beszélgetésben szóba került a HR átalakítása, felhőbe költöztetése, az hogy a HR nem csak bérezés és toborzás, hogy a tehetségeknek miért fontos a technológia, valamint a generációk egymás melletti működése. A kérdések-válaszok gyorsan pörögtek, nem volt igazi szakmázás, helyette sok nevetés, sztorizás, akár egy Jay Leno-showban. Igen, az egész olyan volt, mint egy tévéműsor. Mike Ettling mondatai alapján hatalmas elektronikus flipcharton szorgos kezek vonzó jegyzeteket készítettek, itt voltak olvashatók bizonyos kulcs- és hívószavak, melyeket Mike kiemelt. A konferencia bizonyos részein a szemünk előtt készültek a jegyzetek, így:

Az első nap csúcspontja minden bizonnyal a hirtelen lehulló több tízezer papírszívecske volt, melyek után meglett öltönyös férfiak kaptak széles mosollyal, magasra tornyozott kontyokba szorultak és zakók hátulján virítottak még órákig. Merthogy a HR emberi, ezt jelképezik a szívek, melyek a cég logójában is felbukkannak. Mindent egyszerűsíteni és standardizálni - ez volt a konferencia jelmondata, ezáltal emberközelivé tenni.
Táncosok és lehulló szívek
A nézők más téren is meg lettek dolgoztatva: a konferencia saját alkalmazásán szavazniuk kellett az előadás bizonyos pontjain, az eredményeket futballpályányi kivetítőkön mutatták. De volt itt pitchelés három hirtelen jött, vendégek által beterjesztett ötlettel, melyekkel az SAP szoftvere még jobbá tehető lenne, ezek közül is a közönség választotta ki a legjobbnak ítéltet. Volt izlandi focimezes Success Factors vezetőség és közönség-tapsoltatás, 30 éve a cégnél dolgozó hölgy meglepetés-köszöntése is. Az első nap filmet forgattak az előtérben, melyben a résztvevőket kérdezték a sikerről, ebből másnapra film készült, melyet levetítettek, mindenki mosolyogva kereste önmaga hatalmas arcát a hatalmas kivetítőn.
A második nap szerkezetét tekintve hagyományosabb volt, egymást követő előadásokkal, ám ebben is volt csavar: a két keynote előadó (Thomas Otter és Dave Ragones mindketten a cégvezetés tagjai) felváltva jöttek be egy-egy maximum 10 perces mini-előadást megtartani, melynek végén minden esetben vendégek érkeztek. Megan háziasszonykodása hiányzott ezen a napon, a szereplők olykor elvesztek a hatalmas színpadon, és a házigazda határozottsága és a zenekar bevonása is show-szerűbbé tette az első napot.
A zenekar szerepe a szünetekben történő hangulatos aláfestésen kívül az előadások alatt az volt, hogy a bejelentések előtt dobpörgéssel fokozták a feszültséget: a bejelentések egytől-egyig a szoftver új funkcióira, egy elkészült ebookra és a megújuló felületekre vonatkoztak. Vicces volt, de ott és akkor megállta a helyét, hogy „igen, a nagy bejelentés az, hogy megújult és egyszerűbb bejelentkezés a rendszerbe!” mondat, hiszen mégis szakmabeliek között voltunk, nyilván nem örült volna a bejelentésnek egy Rihannára váró embertömeg.
Focimezben tapsoltató cégvezetők
Engem az egészből az lepett meg legjobban, hogy ezek a vezetők, akik nyilvánvalóan komoly emberek, még komolyabb tárgyalásokon döntenek céget érintő kérdésekben, képesek ilyen show-jellegű előadásokat tartani. Kiállni 2200 ember elé focipólóban vagy épp Die another day feliratú felsőben és mégsem veszíteni el a tiszteletet és nem is tartani attól, hogy komolytalannak gondolják őket. Itt is látszott, hogy nem mindenkinek felel meg tökéletesen ez a szerep, hogy kicsit feszeng, de volt aki sziporkázott a szerepében és azt gondolnám, hogy munka után stand up comedy-ben lép fel. Azért érdekelne, hogy a Success Factors hány vezetője mond nemet, azaz nem akar, nem képes ennyi ember előtt show-elemekkel tarkítva fellépni? Hiszen attól, hogy jó vezető valaki, nem biztos hogy erre is alkalmas.
Megan Meany és vendégeiAz elnökkel való beszélgetésben szóba került a HR átalakítása, felhőbe költöztetése, az hogy a HR nem csak bérezés és toborzás, hogy a tehetségeknek miért fontos a technológia, valamint a generációk egymás melletti működése. A kérdések-válaszok gyorsan pörögtek, nem volt igazi szakmázás, helyette sok nevetés, sztorizás, akár egy Jay Leno-showban. Igen, az egész olyan volt, mint egy tévéműsor. Mike Ettling mondatai alapján hatalmas elektronikus flipcharton szorgos kezek vonzó jegyzeteket készítettek, itt voltak olvashatók bizonyos kulcs- és hívószavak, melyeket Mike kiemelt. A konferencia bizonyos részein a szemünk előtt készültek a jegyzetek, így:

Az első nap csúcspontja minden bizonnyal a hirtelen lehulló több tízezer papírszívecske volt, melyek után meglett öltönyös férfiak kaptak széles mosollyal, magasra tornyozott kontyokba szorultak és zakók hátulján virítottak még órákig. Merthogy a HR emberi, ezt jelképezik a szívek, melyek a cég logójában is felbukkannak. Mindent egyszerűsíteni és standardizálni - ez volt a konferencia jelmondata, ezáltal emberközelivé tenni.
Táncosok és lehulló szívekA nézők más téren is meg lettek dolgoztatva: a konferencia saját alkalmazásán szavazniuk kellett az előadás bizonyos pontjain, az eredményeket futballpályányi kivetítőkön mutatták. De volt itt pitchelés három hirtelen jött, vendégek által beterjesztett ötlettel, melyekkel az SAP szoftvere még jobbá tehető lenne, ezek közül is a közönség választotta ki a legjobbnak ítéltet. Volt izlandi focimezes Success Factors vezetőség és közönség-tapsoltatás, 30 éve a cégnél dolgozó hölgy meglepetés-köszöntése is. Az első nap filmet forgattak az előtérben, melyben a résztvevőket kérdezték a sikerről, ebből másnapra film készült, melyet levetítettek, mindenki mosolyogva kereste önmaga hatalmas arcát a hatalmas kivetítőn.
A második nap szerkezetét tekintve hagyományosabb volt, egymást követő előadásokkal, ám ebben is volt csavar: a két keynote előadó (Thomas Otter és Dave Ragones mindketten a cégvezetés tagjai) felváltva jöttek be egy-egy maximum 10 perces mini-előadást megtartani, melynek végén minden esetben vendégek érkeztek. Megan háziasszonykodása hiányzott ezen a napon, a szereplők olykor elvesztek a hatalmas színpadon, és a házigazda határozottsága és a zenekar bevonása is show-szerűbbé tette az első napot.
A zenekar szerepe a szünetekben történő hangulatos aláfestésen kívül az előadások alatt az volt, hogy a bejelentések előtt dobpörgéssel fokozták a feszültséget: a bejelentések egytől-egyig a szoftver új funkcióira, egy elkészült ebookra és a megújuló felületekre vonatkoztak. Vicces volt, de ott és akkor megállta a helyét, hogy „igen, a nagy bejelentés az, hogy megújult és egyszerűbb bejelentkezés a rendszerbe!” mondat, hiszen mégis szakmabeliek között voltunk, nyilván nem örült volna a bejelentésnek egy Rihannára váró embertömeg.
Focimezben tapsoltató cégvezetőkEngem az egészből az lepett meg legjobban, hogy ezek a vezetők, akik nyilvánvalóan komoly emberek, még komolyabb tárgyalásokon döntenek céget érintő kérdésekben, képesek ilyen show-jellegű előadásokat tartani. Kiállni 2200 ember elé focipólóban vagy épp Die another day feliratú felsőben és mégsem veszíteni el a tiszteletet és nem is tartani attól, hogy komolytalannak gondolják őket. Itt is látszott, hogy nem mindenkinek felel meg tökéletesen ez a szerep, hogy kicsit feszeng, de volt aki sziporkázott a szerepében és azt gondolnám, hogy munka után stand up comedy-ben lép fel. Azért érdekelne, hogy a Success Factors hány vezetője mond nemet, azaz nem akar, nem képes ennyi ember előtt show-elemekkel tarkítva fellépni? Hiszen attól, hogy jó vezető valaki, nem biztos hogy erre is alkalmas.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?