Májusi munkaszüneti nappal hiteget a Demokratikus Koalíció
A Demokratikus Koalíció 2018 után munkaszüneti nappá fogja nyilvánítani május 9-ét. Most azzal hitegetnek bennünket, hogy a jövőben május 1. és pünkösd között - egy szép napsugaras tavaszi napon - munka nélkül lógathatjuk a lábunkat - írta a Népszava.
A lap Vélemény rovatában jelent meg:
"Gondolom a május 7-i - a debreceni időközi önkormányzati választáson elért - eredmény (harmadik hely - 9,4 százalék) adta az erőt és az önbizalmat a Demokratikus Koalíció két EP képviselőjének, hogy javaslatot tegyenek új munkaszüneti nap beiktatására. Még alig hevertük ki a nagypéntekkel kezdődő hosszú hétvége fáradalmait, már most azzal hitegetnek bennünket, hogy a jövőben május 1. és pünkösd között - egy szép napsugaras tavaszi napon - munka nélkül lógathatjuk a lábunkat. „A Demokratikus Koalíció 2018 után munkaszüneti nappá fogja nyilvánítani május 9-ét, hogy minden európai magyar polgár szabadon, saját akarata szerint ünnepelhesse az Európa Napot!” - így szól a párt közleménye. Jelzem: munka mellett is lehet szabadon és saját akarat szerint ünnepelni, az ígéret teljesítéséhez viszont a 9,4 százalék - még országos szinten értelmezve is - kevésnek tűnik."
Népszava

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek