kapubanner for mobile

Még mindig kevés az eladó

Egy friss statisztika szerint nőtt a boltos kiskereskedelem, de közben még a legnagyobb áruházláncok is folyamatosan eladót keresnek - írja a blokkk.com.

images

Az Auchan, a Spar és a Tesco is emelt a béreken, de még így is munkaerőhiánnyal küzdenek. A kisboltokban is ez a probléma, a karácsonyi szezon előtt utolsó időszakban, is számos üzleten rajta van a Rögtön jövök tábla - írják.

Az elmúlt két évben a bevétel nőtt, de a foglalkoztatottak és a boltok száma csökkent. A foglalkoztatottak száma 2017 második negyedévére 23 ezerrel csökkent.

A boltok fizikai dolgozóinak (pénztárosok, eladók, árufeltöltők) körében is nőttek a keresetek, augusztusban megközelítették a 189 ezer forintot, ami 17%-os növekedés az egy évvel korábbi 162 ezer forinthoz képest. Ez a 27 ezer forint is éppen csak a létszám tartásához volt elég a boltos fizikai dolgozóknál. Minél kisebb egy bolt, annál nehezebben bírja el a bérköltséget.

A legjobb fizetést a bolti dolgozók részére a legnagyobb áruházláncok fizetik, amibe a nagy hazai láncok közül is néhány beletartozik, mérlegadataik bérinformációi alapján. A hat legnagyobb élelmiszeres áruházlánc több mint ezer bolti, áruházi állást, munkakört hirdet (csak a Tesco 350-et, az Aldi 198-at, a Spar 165-öt).

2018-ban tovább emelkednek a bérek előreláthatóan (kötelező minimálbéremelés) másrészt várhatóan nem enyhül a munkaerő hiánya, ez további munkaerőpiaci feszültségeket vetít előre.

blokkk.com

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek