kapubanner for mobile

Megéri miniszteri biztosnak lenni

A miniszteri biztosok gyakran még a helyettes államtitkároknál is többet keresnek, és vannak köztük álláshalmozók is, írja a hvg.hu.

A szocialista Harangozó Tamás kérdezte meg a minisztériumokat, hogy hány miniszteri biztost neveztek ki 2012 óta.

Az Országgyűlés honlapjámegtalálható válaszokból kiderül, hogy a 2014-es parlamenti választások óta 42 biztost neveztek ki, illetve hosszabbították meg a korábbi kinevezettek megbízatását.

Takács Szabolcs Ferenc „a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség 2015. évi soros elnökségi feladatainak összehangolásáért” felelős kormánybiztos,melyért 748 ezer forint díjazást kap, ezzel egyidejűleg miniszterelnökségi államtitkár is, amelyért további 997 ezer forintot kap.

Sokat keres a Miniszterelnökség másik két biztosa, Homolya Róbert és Grezsa István, illetve a belügyben Horváth András is. Ők fejenként bruttó 972 ezer forintot kapnak, pedig az államtitkárok jogállásáról szóló törvény egyértelműen fogalmaz: a miniszteri biztos „legfeljebb helyettes államtitkári illetménynek megfelelő összegű díjazásra és juttatásokra jogosult”. A helyettes államtitkárok alapilletménye viszont 748 ezer forint.

hvg.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek