kapubanner for mobile

Mekkora a HR hozama?

A nyereséges működés mérésére szolgáló klasszikus üzleti mutatószámok informatívak ugyan, de nem feltétlen tükrözik, hogy a vállalat hogyan valósítja meg a főtevékenységhez kapcsolódó céljait.

images

Egy új mutató, a HR (vagy általában a munkáltatói jogokat gyakorló személy, személyek) megtérülési rátája a vállalat egyik legszűkösebb erőforrásának, a vezetők idejének és energiájának megtérülését méri. Persze ez a mutató "csak" egy durva becslés, a felszabadított szervezeti energia és a ráfordított menedzsment-idő és -figyelem hányadosa. Több tényezőt célszerű megvizsgálni ennek felbecsüléséhez. Tudják-e a dolgozók, hogy mely feladatok nem járulnak hozzá a vállalat stratégiai küldetéséhez? Nem fullad-e bele a szervezet a papírmunkába és a különböző (a főtevékenységhez nem illeszkedő) folyamatok tengerébe? A középvezetők ugyanazokat a teljesítménymutatókat kísérik-e figyelemmel, mint amelyeket főnökeik? Benne van-e a humánerőforrás kihasználtságának és költségeinek vizsgálata ebben körben?

Érdemes megvizsgálni, hogy az adott dolgozói létszám állományban tartása, szervezése, adminisztrációja stb. milyen anyagi terheket ró a vállalatra és mennyi feladatot jelent a szervezetnek. Kutakodhatunk a munkaerő kihasználtsága körül is. Az elmúlt években sok előrelátó vállalat indult meg a folyamatalapú menedzsment felé vezető úton. A humánerőforrás gazdálkodás rendszereik fókuszába a szervezeti egységek feladatai helyett a folyamatok céljait állítják. Megváltoztatják a munkaerő szervezését és kiválasztását, így olykor teljes egységek munkaerő igényét kölcsönző cégek bevonásával elégítik ki rendkívül gazdaságosan - mutatja be a kedvező tapasztalatokat Csaplár Zsolt, a Humán Centrum Kft. vezetője.

A HR-szolgáltatásokat nyújtó vállalatokban szabadon és kreatívan áramlik a tapasztalat, az ismeret, és bevonásukkal ez új szemléletet eredményez a problémamegoldásban. Fontos szerepet játszhatnak a munkaerő-gazdálkodási stratégia kivitelezésében, új kultúrát vezethetnek be, problémákat oldhatnak meg, elősegíthetik a legjobb gyakorlatok elterjedését, és segítséget nyújthatnak a vállalatnak a hatékonyabb munkaerő-toborzásban és megtartásban.

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek