Mennyit keres a Mikulás? - egy népszerű alkalmi munka nyomában
December 6-a egyik népszerű alkalmi munkája Mikulásnak állni. Akadnak, akik hobbiból csinálják ingyen. Vannak vállalkozók, akik minimálbérért diákmunkásokat vetnek be. És olyanok is, akik saját műsort rendeznek hangszeres kísérettel. Sőt, már pecsétes levelet is lehet rendelni a lappföldi Mikulástól.
9 ezer forintért házhoz jön
A gitáros Mikulás 20 perces műsorát az 1-3 gyermekes családok 9000 forintért rendelhetik meg. A nagyobb lélegzetvételű, közösségi, akár kisebb baráti társaságok, szomszédok közös Mikulás-váró partyjának 30 perce már 13900 forintba kerül: igaz, ennek keretében akár 10 gyermeknek is átnyújtja a szülők által jó előre összekészített ajándékcsomagokat és meglepetéseket. A sokoldalú Mikulás a céges rendezvények 30-50 fős gyerekseregeire is gondolt: a cégek így 34900 forintért rendelhetnek meg tőle egy 45 perces fellépést. (A Mikulás-piac árai más "szakmabelieknél" is hasonlóan alakulnak: egy "családi csomag" például 4-5 gyermek részére átlagosan 6500-9500 forintért, míg az 5 vagy ennél több gyermek részére tartott, céges Mikulás - party átlagosan 15 ezer forintért érhető el ½ órára.
Diákmunkásokat is bevetnek minimálbérért
Ám nem minden cég áldoz a gyakorlott Mikulásokra. Egy debreceni játékbolt például 564 forintos órabérrel keres diákmunkás Mikulást: itt a jelmezzel is rendelkezők előnyösebb pozícióból indulnak a munkáért.) Molnár György egyébként a minőséget is fontosnak tartja: ezért is szeretné, ha a Mikulásnak szegődők némi profizmusra is szert tennének. "Évek óta szó van róla, hogy legyen valamiféle Mikulás-képzés azoknak, akik szeretnének Mikulásként dolgozni - például drámapedagógiai ismeretekkel, a megfelelő mozgás, - és viselkedéskultúra elsajátításával, dalokkal, mondókákkal."
Akadnak alkoholszagú télapók is
Szakmáját viszont van miért félteni a felhígulástól: idényről-idényre ugyanis egyre több kritika éri a "szakmabelieket", hogy bár a Mikulásokkal lassan Dunát lehetne rekeszteni, a színvonal bizony sokszor hagy maga után kívánnivalót. Egyszóval a Mikulás sok, de aránylag kevesen hordoznak valódi minőséget a puttonyban. "Sokszor hallunk az ügyfeleinktől olyan panaszokat, hogy találkoztak már korábban sáros cipőben érkező vagy éppenséggel erősen alkoholszagú Mikulással. De gyakori, hogy a megrendelők sem állnak a helyzet magaslatán a szolgáltatás kifizetésekor: így aztán a helyszínen, az ünnepség után fizetik ki a Mikulást vagy épp vitatkoznak velük az előzőleg már lefixált összegekről" - hoz pár példát nem túl szalonképes Mikulásokra és érdekes hozzáállású megrendelőkre már Toldy Éva marketingszakember, a Mikulásiroda vezetője.
Névre szóló, pecsétes levél rendelhető a kicsiknek
Aki egyrészt a szokványos Mikulás-piac telítettsége, másrészt pedig saját kreatív ötletének megvalósítása miatt közelített újabb oldaláról a Mikulás-piachoz. Nála nem műsorokat lehet rendelni - hanem névre szóló leveleket a kicsiknek, egyenesen a Mikulás "adminisztrációjától" a családi postaládába. Eredetileg a lappföldi Mikulás irodájától szeretett volna saját gyermeke részére személyre szabott levelet kérni: ám az idegen nyelven rendelhető levelek között nem szerepelt a magyar változat. Kézenfekvő volt tehát, hogy létrehozza a Mikulás hazai irodáját. "Rengeteg, épp külföldön élő vagy dolgozó szülő rendel tőlünk gyermekei részére személyre szabott levelet a Mikulástól. Kínából vagy Kazahsztánból is kaptunk már megrendeléseket"- büszkélkedik az ötletes marketinges. A szülőknek mindössze a csemete és legjobb barátjának nevét, születési dátumát, szem, - és hajszínét kell megadnia a levélíráshoz. Aki - ha tényleg jó volt - nyomtatott, névre szóló, vörös viaszpecsétes oklevelet is kap minderről a Mikulás saját kezű aláírásával a személyre szabott levél mellé, 2490 forintért.
Jobb ötlet ijesztő krampusz helyett
A szakember egyébként úgy tapasztalta, hogy a szülők már csak anyagi megfontolásból is egyre szívesebben választják gyermekeiknek a Mikulás főhadiszállásáról érkező, személyre szabott postát, mint a látványos, de jóval költségesebb Mikulás-látogatásokat. "Az ijesztő krampuszok helyett a gyerekek is jobban fogadnak egy olyan dicséretet, amit személyesen a Mikulástól kaptak és másnap büszkén mutathatják meg a többieknek az iskolában".
Takács Gabriella
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A Database Administrator (DBA), magyarul adatbázis-adminisztrátor az az informatikai szakember, aki egy szervezet digitális „széfjéért” és annak... Teljes cikk
A QA Engineer (Quality Assurance Engineer), magyarul leggyakrabban minőségbiztosítási mérnök vagy szoftvertesztelő, a szoftverfejlesztési folyamat azon... Teljes cikk
A Social Media Manager - magyarul közösségi média menedzser - az a szakember, aki egy márka, cég vagy közszereplő teljes online jelenlétét kezeli a... Teljes cikk
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 1 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- Work-life balance 1 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 1 hónapja
- Karrier vagy család – miért kényszerül egyre több nő választani? 1 hónapja
- Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban 1 hónapja
- Egy külföldi dolgozó késelte meg kollégáját egy szegedi építkezésen 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?