kapubanner for mobile

Mennyit vihetnek haza a közszolgák 2010-ben?

A 2009. decemberében elfogadott költségvetési törvény szerint jövőre sem változik a köztisztviselői illetményalap és a közalkalmazotti bértábla, vagyis továbbra is a 2008. januári szinten vannak befagyasztva a közszféra bérei. Emellett csak néhány kisebb változás lesz.

Mi változik 2010-ben?

A legalacsonyabb jövedelműeket érinti a minimálbér emelkedése. Ez 73 500 forint lesz, illetve a középfokú szakképzettséget igénylő munkakörökben 89 500 forint. A korábbi 13. havi fizetés részleges pótlására úgynevezett kereset-kiegészítést kapnak a közszolgák, egységesen bruttó 98.000 forint összegben. A kereset-kiegészítést két részletben, január és március hónapban fizetik ki.

Az új évtől bevezetésre kerülő adóváltozások következtében változatlan bruttó bér esetén is növekedhet a kifizetett nettó jövedelem mértéke egyes fizetési kategóriákban, bár ez nemcsak a közszolgálati dolgozókat, hanem minden adófizetőt érint.


Köztisztviselői bérek



A köztisztviselői illetményalap 38.650 forint marad. A köztisztviselői alapilletményt az előbb említett illetményalap és a bértáblában található szorzószám segítségével számolják ki.

A köztisztviselői fizetés az így kiszámolt alapilletményből és további tételekből (pl. nyelvpótlék, egyéb juttatások) alakul ki a köztisztviselői törvény által rögzített módon.


Közalkalmazotti bérek



A bértábla alkalmazását szintén befolyásolja a 2010. évi minimálbér, amely az OÉT döntése alapján 73 500 forint lesz. A legalább középfokú iskolai végzettséget, illetőleg középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállalók garantált bérminimuma 89 500 forint lesz. Tehát akinek a fenti táblázat alapján kiszámított bére ezek alatt maradna, annak fel kell kerekíteni a fizetését.

Forrás: kozszolga.hu
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ki jár jól az EU-ban? Íme az órabérek, amik mindent elárulnak

Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk

840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött

2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk

"Nem akartam úgy járni, mint a meggyilkolt cégvezető" – ezért kaptak a dolgozók milliós bónuszt

A Five Guys alapítója rendkívüli döntést hozott egy félresikerült akció után: 1,5 millió dollár bónuszt osztott szét dolgozói között. A... Teljes cikk