kapubanner for mobile

Mennyit lehet keresni a gyógyszeriparban?

Talán nem meglepő, hogy az elmúlt másfél évben, éppen a járványnak köszönhetően ez a terület kiemelt figyelmet kapott, különös tekintettel a gyógyszeripari cégekre, amelyek közül nem egy komoly növekedést produkált. Ugyanakkor a bérek nem emelkedtek jelentősen 2020-ban a Hays Salary Guide szerint. A belépő szint bruttó 400 ezer forint körül van, míg bizonyos területek vezetői akár 2 millió forintot is megkereshetnek.

Gyógyszeripar, fizetések, keresetek-
images

Kiemelt figyelmet kapott a gyógyszerfejlesztés, a vakcinák kifejlesztése és gyártása, amely világszerte az általában megszokottnál jóval gyorsabban zajlott, komoly összefogással, kormányzati támogatásokkal. Éppen ezért a terület nagy népszerűségnek örvend, olyan álláskeresők körében is, akiknek egyébként nincs az egészségügyhöz köthető végzettsége. Ugyanakkor a Hays Hungary személyzeti tanácsadócég elemzése szerint a szektorban a munkáltatók elvárásai nem csökkentek, igénylik a szakirányú végzettséget és tapasztalatot.

A legkapósabb szakemberek

A magyarországi egészségügyi átalakítás is hatással lehet a munkaerőkínálatra, ha például orvosok a korlátozások, átvezénylések lehetősége miatt elhagyják a kórházi ellátást és inkább a gyógyszer- illetve tágabb egészségiparban keresnek munkát. Továbbá itt is nagy szükség van az IT-ben jártas munkavállalókra, hiszen csúcstechnológia működtetésére van szükség a gyógyszerfejlesztések esetén is. A szakértők szerint komoly igény van törzskönyvezési, gyógyszerbiztonsági illetve IT tapasztalatra, valamint az iparágban is fontos tudás lett a digitális marketing, legyen szó akár gyógyszerről, akár műszerekről.

Kétmilliót is kereshetnek az üzletágvezetők

Az előzőekben leírtak ellenére, néhány kivételtől eltekintve nem volt jelentős bérnövekedés a szférában 2020-ban. Gyógyszercégeknél az értékesítési terület bérezése 450 ezer forintos bruttó bértől indul, egy key account manager esetében már 800 ezer forint a kiindulási alap, de az üzletágvezető már 1,4 millió forinttól, akár 2 millió forintig terjedő bruttó bért is megkereshet. (A táblázatok a bruttó alapbéreket mutatják, minimum, maximum és jellemző kategóriákban.)
Marketing területen 750 ezer forintról indul a termékmenedzseri fizetés, míg a marketing igazgatók körében a legjellemzőbb fizetés 1,6 millió forint havonta.

Kutatási területen, egy klinikai kísérleti asszisztens átlagosan 550 ezer forintot keres, míg egy több mint 4 év tapasztalattal rendelkező klinikai kutatási munkatárs már átlagban 1,2 milliós bért is megkaphat. A klinikai működési igazgató pedig 2 milliót.

Gyógyszeripari fizetések táblázata 1

A fentebb említett törzskönyvezés területén dolgozók 500 ezer és 1,6 millió forint között kereshetnek. A specialisták fizetése indul bruttó 500 ezerről, míg a terület vezetője akár 1,6 millió forintot is megkereshet.

Minőségbiztosítás területén dolgozók hierarchia szinttől függően 400 ezer és felsővezetői pozícióban 1,6  forintos bruttó bérek között kereshetnek.

Gyógyszeripar fizetések táblázata 2.

Az orvostechnikai eszközök területén egy szervíztechnikus és egy értékesítési asszisztens bérezése 450 ezer forintról indul, key account managerek esetén az átlag 850 ezer forint, egy értékesítési menedzser pedig akár 1,5 millió forintot is megkereshet. Egy nemzetközi forgalmazási menedzser pedig 1,4 millió forintot. A gyártásban a minőségbiztosítás területén a kezdő fizetés havi, bruttó 500 ezer, míg a minőségbiztosítási menedzser sáv alja 1 millió forintról indul.

Egészségügyi és gyógyszeripari állásokat itt talál: https://allasportal.hu/k-egeszsegugy-gyogyszeripar/

 

  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nők a munkában: sokat javítottunk, de Izland még messze van

A nők munkaerőpiaci részvétele továbbra is érzékenyen reagál a gazdasági és társadalmi kihívásokra. A PwC idei Women in Work Indexe szerint... Teljes cikk

Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban

Durva különbségek rajzolódnak ki a 2026-os rendőri bérekben: miközben a pályakezdők nettója sokszor még a 300 ezret sem éri el, a tapasztalt... Teljes cikk

Versenytilalmi megállapodás: amit a HR-nek és a payrollnak kötelező tudnia

A versenytilalmi megállapodás egyre több munkáltatónál jelenik meg az üzleti kapcsolatok, a know-how és a piaci pozíció védelmének eszközeként.... Teljes cikk