Merre billen idén az álláspiac mérlege?
A hazai cégeknél 56 ezerrel többen dolgozhatnak az év végén, mint 2007 decemberében, legalábbis erre a következtetésre jutott a 7741 gazdálkodó szervezetet megkérdező Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) a tavalyi utolsó negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérésében. A Világgazdaságnak nyilatkozók szintén bizakodók a jövőt illetően.
A lassuló gazdaság, a pénzpiaci változások az idén is megnehezítik a munkaerő-gazdálkodást. Ez egyelőre nem érzékelhető, a cégek rendületlenül keresik az új kollégákat - fejtette ki a Világgazdaságnak Varga Krisztina, a Workplus Kft. ügyvezetője. Varga Krisztina attól tart, hogy az év folyamán a munkaadók létszámgazdálkodása is megérzi a globális pénzpiac hatásait.
Az ÁFSZ adatai szerint a legnagyobb létszámnövekedés a kereskedelem, a gépipar, az ingatlanügyek és a gazdasági szolgáltatás, a vendéglátás, valamint a szállítás, raktározás területén működő vállalkozásoknál várható.
Elbocsátásokra leginkább a közszférában lehet számítani, illetve a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma is apad. Mindezeket a várható mozgásokat a személyzeti tanácsadók, fejvadászok is visszaigazolták - írja a Világgazdaság.
A Tesk Tanácsadó Kft. tapasztalatai alapján a műszaki területen dolgozók válthatnak az idén is a legbátrabban. 2008 az informatikusok, a programozók, a tesztelők éve lesz - hangsúlyozta Modori Adrienn értékesítési vezető. Az informatika terén elsősorban fejlesztőket keresnek, a diplomások közül az egy-két éves tapasztalatot szerzett gépész- és villamosmérnököket várják a cégek, különösen azokat, akik idegen nyelveket is beszélnek.
A Világgazdaság értesülései szerint a szolgáltatói szektorban is élénk a mozgás, a pénzügyi, az ügyfélkapcsolati, és az értékesítői kiszervezett központok pozíciói túlsúlyban vannak az álláspiacon.
Csákvári Róbert, a Work-Force Kft. ügyvezetője azon az állásponton van, hogy a bevallási időszak miatt rengeteg könyvelőt keresnek most a cégek és így év elején meglepően sok felső vezető keres munkát. A Jobpilot ügyvezetője is ezt tapasztalja, főleg a pénzügyi, értékesítési területen. Buda Szabolcs azt nyilatkozta a Világgazdaságnak, hogy a hierarchia másik végén, a szakmunkásoknál a CNC gépek kezelőire van nagy igény. Rajtuk kívül főleg lakatosokat, hegesztőket, forgácsolókat toboroz az Estet Hungária Munkaerő-kölcsönző Kft.
Tokár Péter, a TESK ügyvezetője szerint az a gond, hogy a vállalkozások nem fizetik meg a jó szakmunkásokat. Azok a cégek, amelyek képesek túllépni ezen, s hajlandók megfizetni a jó fizikai munkaerőt, a minőségi termelés miatt sokkal könnyebben szereznek új üzleti lehetőségeket.
Az ÁFSZ jelentéséből kiolvasható, hogy az idén főleg Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Fejér megyében lehet a foglalkoztatásra számítani, a legnagyobb mértékű létszámcsökkentések pedig Szabolcsban, Somogyban, valamint Békésben várhatók.
Világgazdaság
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Legyen szó munkahelyváltásról, nyugdíjba vonulásról vagy csapaton belüli áthelyezésről, egy jól megfogalmazott elköszönés és egy figyelmes... Teljes cikk
A friss októberi adatok szerint 4 millió 674 ezren dolgoztak Magyarországon, miközben 217 ezren voltak munka nélkül, a munkanélküliségi ráta pedig... Teljes cikk
A munka jövője körül forrnak az indulatok: míg Dario Amodei szerint az AI akár a fehérgalléros állások felét is eltüntetheti pár éven belül,... Teljes cikk
- Ősszel újra emelkedhet a foglalkoztatás ezen a területen 5 hónapja
- Vezetőváltás a DODO élén Magyarországon 6 hónapja
- Bruttó 600 000 forintos fizetést kínál új dolgozóinak az Aldi a Balaton környékén 9 hónapja
- Nikola Ilchev, PhD: A balkáni ecommerce piacok ugyanolyan vonzóak, mint Magyarország 11 hónapja
- Elindul a Demján Sándor Program digitalizációt segítő pályázata 12 hónapja
- A szakszervezet szerint sok dolgozó távozhat az Auchantól 13 hónapja
- Így emelkednek a bérek a SPAR-nál 2025-ben 1 éve
- Fulfillment: hatékony megoldás a növekedésért 1 éve
- Orbán Viktor: nem azért gyárt Magyarország kevesebbet, mert nincs jó munkása 1 éve
- Nyomtatott ragasztószalagok minden ágazatba 1 éve
- Trendforduló? Stabilabbnak érzik állásukat a magyarok 1 éve
A tudás törvényei: a megértés kulcsa