kapubanner for mobile
Megjelent: 3 éve

Miért fontos, hogy felnőttként is játsszunk?

A játék a gyermekek egészséges fejlődésének fontos része, de arra már ritkábban gondolunk, hogy a felnőtteknek is szükségük lehet játékra.

Amikor a gyermekek játszva fedezik fel a világot, hatékonyabban tanulnak: könnyebben raktározzák el a tapasztalatokat és az információkat. A játék elengedhetetlen a kicsik számára, hiszen többek között fejleszti a nyelvi, a szociális-kognitív és az együttműködési készségüket, illetve az érzelmi intelligenciájukat is. Mindez pedig igaz a felnőttekre is!

Játék a munkahelyen


Ha olyan a munkánk, amit szívesen végzünk, szerencsésnek tekinthetjük magunkat. Kutatások támasztják alá, hogy a felnőttkori munkavégzés gyakran akkor a leghatékonyabb, ha a játékra hasonlít és a tevékenységbe való teljes elmélyülés jellemzi. Ezt a témakört érintve kutatott Csíkszentmihályi Mihály Széchenyi-díjas pszichológus is, aki megalkotta a flow elméletét.

Az áramlás- elmélet szerint flow-élményt élünk át, amikor az adott tevékenységbe a külvilág kizárásával teljesen bele tudunk merülni, mintegy feloldódunk és eggyé válunk a cselekvéssel. Ilyenkor nem érezzük az idő múlását, csak elégedettséget és boldogságot. Csíkszentmihályi szerint, amikor flow-ban vagyunk, nem kimondottan a cselekvés célja a legfontosabb, hanem sokkal inkább a cselekvés folyamata a lényeg. Boldognak, nyugodtnak, szabadnak lenni, nem az időt nézni - ezek jelzik, hogy játék-üzemmódban vagyunk és mindezt átélni nem lehetetlen a munkahelyen sem. A flow jelensége akkor állhat be, ha a tevékenység, amit végzünk nem túlságosan egyszerű, hogy untassunk bennünket, de nem is olyan bonyolult, hogy úgy érezzük teljesen meghaladja a képességeinket, ami miatt nyomás alá kerülünk.

Milyen gyakran kellene játszanunk?


A játékidő beépítése a napi rutinba erősíti a stresszel való megbirkózás képességét és elősegíti a testi-lelki egyensúlyunk fenntartását. A különféle játékok és az aktív figyelem támogatja a tudatos jelenlétet és a pillanat megélését, mindez pedig bizonyítottan enyhíti a stresszt, a szorongást és a depressziót.

Általánosságban véve a legtöbb szakmában így vagy úgy megvillanthatjuk játékos oldalunkat. Többféle lehetőség van a kezünkben, amivel akár a kevésbé izgalmas irodai létet is feldobhatjuk:

- legyen az íróasztalunkon egy olyan kis tárgy, amivel játékosan babrálhatunk telefonhívás közben és ami oldja a feszültségünket

- a brainstormingok során bátran rajzoljunk a flipchart táblára, éljük ki kreativitásunkat

- ha van irodakutya, akkor szánjunk időt a vele való játékra

- csapatépítőként pedig elmehetünk a kollégákkal olyan eseményre is, melynek a középpontjában a játék áll, pl.: társasjáték-kávézó, szabaduló szobák, kvízestek stb.

Milyen játékokat játsszunk szabadidőnkben?


• Az online- és videójátékok, illetve a szerencsejátékok helyett sokkal előnyösebbek azok, melyek testmozgással járnak, hiszen a rendszeres fizikai aktivitásnak rengeteg jótékony hatása van: fokozza a tüdő működését, csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, illetve csökkenti a stresszhormonokat és kiváltja az endorfinok felszabadulását, ennek eredményeképpen pedig kiegyensúlyozottabbak lehetünk sportolás után. Ha csapatban játszunk, az még élvezetesebb lehet.

• A társasjátékok újra reneszánszukat élik, nem véletlenül: a nevetés, ami ennél a játékos tevékenységnél sűrűn megjelenik, jó érzéssel tölt el minket és a csapatszellem erősíti a kapcsolatainkat is.

• Tévhit, hogy a keresztrejtvények az idősek kiváltsága. Érdemes fiatalabb korban is rendszeresen megfejteni egyet-egyet, hiszen a keresztrejtvény-fejtés agytornája csökkentheti akár az életkorral kapcsolatos idegrendszeri betegségek, például a demencia kialakulásának kockázatát.

Valójában nem igazán kell aggódnunk, hogy egy tevékenység játéknak minősül-e vagy sem, mindaddig, amíg játékos gondolkodásmódot alkalmazunk és szórakozunk, miközben végezzük. Így például a főzés-sütés, a festés-rajzolás és a zuhany alatti éneklés is ugyanúgy lehet játék, a lényeg, hogy az élvezet miatt csináljuk, nem pedig kényszerből.

A cikk a 20 éves Budai Egészségközpont pszichológusainak közreműködésével készült.
  • 2023.12.07IV. euChance KLUB Negyedik alkalommal és idén utoljára gyűlik össze az euChance Klub! Az izgalmas témák mellett értékeljük majd a Klub első évét is: sikerek és megoldásra váró feladatok számba vétele és a következő év tervezése.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2023.12.31Készüljön fel a külföldön való jelenlétre a Global Mobility modullal! A külföldi üzleti jelenlét komoly versenyelőnyt kínál, ám egyúttal számos jogi kérdést is felvet. Ha a szervezet nincs tisztában a hatályos jogi háttérrel (pl. nemzetközi közjog, közösségi jog, társasági jog, munkajog, adójog, társadalombiztosítási jog, idegenrendészeti jog), akkor számos probléma, kockázati tényező merülhet fel. Az alap szintű modul tartalmazza a szükséges jogi szabályokat, folyamatábrákat (pl. Közvetlen befektetési lehetőségek, Tartózkodási, letelepedési és munkavállalási közjogi szabályok, Munkajogi szabályok, Adózási szabályok). A plusz szint egy online kurzussal egészül ki.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan lehet esélyt adó munkáltatóvá válni? - Idén utoljára euChance Klub

Ebben az évben negyedik alkalommal és egyben utoljára kerül megrendezésre az euChance Klub, amely az euJobs HR-Group szakmai és közösségi fóruma... Teljes cikk

Nyilvános bérek: a jelöltek fele elveszhet, ha nincs bérsáv a hirdetésben

Az IT szakemberek több mint fele szerint a bérek átláthatósága döntő egy álláshirdetésre történő jelentkezéskor. A bérsávok hiánya pedig el... Teljes cikk