Miért vagyunk ennyire hullafáradtak – és mi köze ehhez a munkának?

A pandémia utáni időszakban a tudásmunka nem egy korábbi, stabil működéshez tért vissza. Inkább egy folyamatos, lezáratlan átalakulási állapot alakult ki, amelyben az elvárások tempója tartósan meghaladta az alkalmazkodás lehetőségeit. Cal Newport amerikai szerző már 2023 végén arra hívta fel a figyelmet, hogy a tudásmunka belső logikája megbomlott: az elvárt teljesítmény, az állandó elérhetőség és a mentális terhelés nincs összhangban,hosszú távon egészségesen nem lehet fenntartani.

Akkor még a hibrid munkavégzés körüli viták, a „quiet quitting” jelensége és a munka értelmének újragondolása állt a középpontban. Két évvel később azonban

a kérdés már nem az, hogyan dolgozunk, hanem az, honnan veszünk hozzá energiát.

Amikor a kifáradás mérhetővé válik

Ezt a változást jól tükrözik a Glassdoor adatai. A Glassdoor egy nemzetközi állás- és munkáltatóértékelő platform, ahol a dolgozók anonim módon írnak véleményt munkahelyükről, vezetőikről, terhelésükről és hangulatukról. Ezek az értékelések valós idejű lenyomatai annak, hogyan érzik magukat az emberek a munka világában.

A Forbes 2025-ös elemzése szerint a „fatigue”, vagyis kifáradás kifejezés 41 százalékkal gyakrabban jelent meg ezekben az értékelésekben, mint egy évvel korábban. Ez már nem egy-egy túlterhelt időszak lenyomata, hanem egy állandósult érzelmi állapot: a dolgozók jelentős része eleve kimerülten érkezik meg a munkanapjaiba.

Amikor a külvilág betör a munkahelyre

A kifáradás egyik oka, hogy a munkahely egyre kevésbé működik védett térként. A Glassdoor-értékelésekben 2025-ben ugrásszerűen megnőtt az olyan szavak említése, mint az „inauguration”, amely az Egyesült Államokban az elnöki beiktatást jelenti. Ez nem önmagában a politikai események iránti érdeklődést tükrözi, hanem azt, hogy a közéleti feszültségek és viták közvetlenül megjelentek a munkahelyi beszélgetésekben is.

Sok dolgozó számolt be arról, hogy a politikai megosztottság olyan feszültségeket hozott be a mindennapi együttműködésbe, amelyek korábban nem voltak jelen. Ez a plusz érzelmi terhelés tovább csökkenti azt az energiát, amelyet eredetileg a munkára lehetne fordítani.

Gazdasági nyomás és folyamatos bizonytalanság

Ehhez társul a tartós gazdasági szorongás. A Forbes szerint 2025-ben a dolgozók jelentős része úgy élte meg, hogy a fizetések nem tartják a lépést a megélhetési költségekkel. Ez az állandó háttérfeszültség minden más munkahelyi nehézséget felerősít: amikor valaki folyamatos anyagi bizonytalanságban él, még a rutinfeladatok is nagyobb mentális erőfeszítést igényelnek.

Az AI mint újfajta egzisztenciális kérdés

A korábbi évek home office-vitáit 2025-re egy új szorongás váltotta fel: a mesterséges intelligencia gyors térnyerése. A Glassdoor-értékelésekben kiugróan megnőtt az „agentic AI” kifejezés említése. Ez olyan mesterséges intelligencia-rendszereket jelöl, amelyek nemcsak végrehajtanak utasításokat, hanem önálló döntéseket hoznak, feladatokat szerveznek és folyamatokat irányítanak.

Sok dolgozó számára ez nem technológiai kérdés, hanem egzisztenciális bizonytalanság: lesz-e még helye a saját tapasztalatának, szakértelmének és emberi hozzáadott értékének egy olyan környezetben, ahol egyre több döntést automatizmusok hoznak meg. Ez a bizonytalanság folyamatos tanulási kényszert és készenléti állapotot eredményez, ami hosszú távon rendkívül kimerítő.

A láthatatlan elvárás: mindig rendben lenni

A kifáradást tovább mélyíti egy kevésbé látványos, de annál erősebb tényező: az érzelmi önkontroll kényszere. A modern munkahelyeken továbbra is erős az az elvárás, hogy a dolgozó kompetensnek, stabilnak és terhelhetőnek mutassa magát, függetlenül attól, mi zajlik benne vagy körülötte.

Szervezetpszichológusok szerint ez a „látszólagos rendben levés” komoly energiarabló tényező. Sokan nem magára a munkára, hanem arra használják fel a maradék kapacitásukat, hogy fenntartsák a működőképesség látszatát.

Mit üzen mindez a HR-nek?

A 2023-as és 2025-ös elemzések közös tanulsága világos: nem az egyének fáradtak el, hanem a működési keretek váltak túlterhelővé.

A kifáradás nem motivációs hiány, nem generációs sajátosság és nem személyes kudarc, hanem rendszerszintű következmény.

HR- és vezetői szinten ez azt jelenti, hogy:

• a terhelhetőség újradefiniálása elkerülhetetlen,

• a pszichológiai biztonság nem „soft” kérdés, hanem működési feltétel,

• az energiamenedzsment legalább olyan fontos lett, mint a teljesítménymérés.

A kérdés ma már nem az, hogyan hozzuk ki a maximumot az emberekből, hanem az, hogyan akadályozzuk meg, hogy teljesen kiégjenek, mielőtt lenne esélyük megújulni.

Mit nem oldott meg az AI 2025-ben? A HR-vezetők egyik legnagyobb tanulsága

- olvassa el korábbi cikkünket! 

kép: freepik