Mindig előre nézünk
Juhász Csongor társ-ügyvezető elmondása szerint a hazai HR-piac vezető cége, a Prohuman olyan gyorsan nőtt, hogy annak idején, kis túlzással, csak egy karácsonyi parti összeállításakor vették észre, hogy már több mint kétszáz alkalmazottjuk van. Korábban ők követték az élen járókat, most azonban őket figyelik árgus szemmel a riválisok.
Először is az, hogy időben léptünk. Amikor elkezdtük a HR szolgáltatásnak ezt az ágát, akkor azt még a Munka Törvénykönyve nem szabályozta. Akkor még, ha munkaerő kölcsönzésről beszéltünk, alig néhány cég foglalkozott ezzel az országban. A munkaerő kölcsönzést 2001-től kezdték el szabályozni, mi viszont már 1999-ben foglalkoztunk ezzel. Az ágazat olyan gyorsan nőtt, hogy „kénytelenek” voltunk új kollégát felvenni, mert valamilyen úton-módon tehermentesíteni akartuk magunkat. 2004-re, amikor már a Prohumant is megalapítottuk, jutottunk el oda, hogy elkezdtünk ágazatvezetőket is kinevelni, illetve a piacról átigazolni. Nekik már át kellett adni azt a stafétabotot, ami a bizalommal is együtt járt. Mivel láttuk, hogy ez jó működik, elkezdtünk bátrabban gondolkozni. 2005-re jutottunk el oda is, hogy nyissunk például vidéki irodát. Ez volt Székesfehérvár. Majd következett Tatabánya. Az viszont már sajnos a válság időszaka előtt volt, amikor azért kicsit megtorpantunk. Valami miatt azonban nagyon hittünk a sikerben, a csapatunkban, magunkban és egyszer csak jöttek az eredmények, ami olyan lendületet adott, hogy elkezdtünk még több helyszínben gondolkozni.
Mi önök szerint a siker kulcsa?
A sikerünk alapja az ügyfélközpontú és kreatív gondolkodás. Azt gondolom, hogy a Prohuman brand ilyen értelemben unikum lett a piacon. Ezt a visszajelzést azoktól a szakemberektől is megkaptuk, akik a versenytársaktól jönnek át hozzánk.
Juhász CsongorMit jelent ez a piacvezető szerep a munkaadók és a munkavállalók relációjában?
Olyan hirtelen nőttünk, hogy nem igazán álltunk meg filozofálni arról, hogyan jutottunk el ide, meg hogy hogyan tovább, hanem mindig előre néztünk, és arról beszéltünk, hogy mitől menne az üzlet jobban, és hogyan tudnánk a fejlődést fenntarthatóvá tenni. A további fejlődés kulcsa az volt, hogy nem egy dologra koncentráltunk, hanem egy teljes szolgáltatási palettára. Egyszer csak azt vettük észre, hogy már nem húszan vagyunk, hanem már nyolcvanan, aztán egy év végi összegzésnél döbbentem rá, hogy már 230 emberről beszélünk. A felelősség most, hogy már elsők vagyunk, abban áll, hogy abszolút fókuszban vagyunk. Eddig mi próbáltuk követni az élen járókat, most azonban inkább már nekünk kell kitalálni új irányokat, és már minket figyelnek azok, akiket magunk mögé utasítottunk. Érezzük is ennek a nyomását. Nincs olyan nap, hogy ne kapnának vezető kollégáink állásajánlatot a versenytársaktól.
Melyik területeken érték el a leglátványosabb sikereket az elmúlt időszakban? Mik a Prohuman sikerágazatai?
Mai napig a kölcsönzés a húzóágazatunk. A kölcsönzésben dolgozó kollégák a teljes létszám nagy részét, közel 80 százalékát teszik ki. A jövőbeli tervünk azonban az, hogy ezt az arányt kicsit módosítsuk. Erősíteni akarjuk a többi üzletágat, hogy ez a kitettség, a kölcsönzés túlsúlya ne legyen annyira erős, hiszen tudjuk mindannyian, hogy a válság egyik indikátora az autóipari szegmens mellett a kölcsönzés. Hogyha rossz irányba megy a gazdaság, akkor ezt elsősorban mi érezzük meg. Külön kiemelném a komoly hagyományokkal rendelkező Prodiák nevű Iskolaszövetkezetünket, amely a szövetkezetek piacán az árbevételek alapján piacvezető és több mint 18 000 tagjával a legnagyobb szereplővé vált a szövetkezetek között. Ugyanakkor büszkén mondhatjuk el, hogy a Prohuman munkavállalói között most már egyre több a nyugdíjas korú, s hogy a cég több mint 400 megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztat cégcsoportunkon belül és partnereinknél.
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Új, összetett munkakörök rohamos keletkezésének világát éljük. A PP Konferenciaközpont „Munkaerőpiac 2026. Új képességűek kerestetnek!”... Teljes cikk
A külföldi munkavállalók foglalkoztatása számos adminisztrációs előírással jár, egyre szigorodó jogszabályi környezetben. A bürokrácia... Teljes cikk
A diákok munkához való viszonya 2022 és 2025 között jelentősen átalakult, miközben bizonyos preferenciák döbbenetes stabilitást mutatnak. A három... Teljes cikk
- Papíron máshol dolgoztak – 1 milliárdos csalás a bíróság előtt 2 hete
- Elfogynak a dolgozók Magyarországon? Durva számok a 2026-os munkaerőpiacról 2 hete
- Váltás a Prohuman élén, ő az új vezérigazgató 3 hete
- A potenciális munkaerő-tartalék számra korcsoportonként - grafikon 3 hete
- Gazdasági csoda vagy drága illúzió? 2025 rekordberuházásai Magyarországon 1 hónapja
- Generációs feszültségekről számolnak be a fiatal dolgozók - Sokan már az első évben felmondanának 2 hónapja
- Itt a rejtett hazai munkaerő-tartalék: 50–60 ezer ember munkába állhatna, vendégmunkások helyett 2 hónapja
- Új kihívások előtt a debreceni munkaerőpiac - nem csak munkáskéz, kompetencia is kell 2 hónapja
- "Többek vagyunk azáltal, hogy más kultúrákkal is együttműködünk" - a Pannonjob és a Club Tihany megoldása a munkaerőhiányra 3 hónapja
- Ekkor kezdi meg a dolgozók felvételét a Vulcan Shield Global Békéscsabán 3 hónapja
- Bizalmatlanságot szül az AI a toborzásban 3 hónapja



Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig