Mit akar a Z generációs munkavállaló?
A Z-generációra elterjedt jelző feletteseik körében a legproblémásabb generáció kifejezés, amiért nem erőltetik meg magukat, nem motiváltak vagy produktívak. Valóban ez az igazság? És ha igen, mi lehet ennek az oka? Milyen feltételek lennének szükségesek ahhoz, hogy a generáció a maximumot nyújthassa a munkában? A Deloitte Digital legújabb jelentésében százharminc Z-generációs osztotta meg cenzúrázatlan véleményét.
A Z-generáció munkavállalókra összességében jellemző, hogy az egyetem befejezte után új munkahelyükön kezdeti lelkesedésük és önbizalmuk hamar megtörik, mivel úgy érzik, nem kapnak elég segítséget abban, hogyan végezzék a munkájukat. Mindez jól példázza, hogyan érzik magukat a generáció tagjai, hiszen főnökeik legjobb szándéka ellenére is úgy érzik, hogy nem tudnak kapcsolódni, nincsenek felkészülve, és nem törődnek velük. Az 1997 és 2012 között született Z-generációsok digitálisan képzettek, vállalkozószelleműek, szociálisan érzékenyek, és szívesen megosztják véleményüket a közösségi médiában.
„Az olyan, generációjukban népszerű trendek, mint a #ActYourWage, #RageApplying, és a #QuietQuitting is mutatják, hogy a cégvezetőknek sürgősen át kell gondolniuk, hogyan alakítsanak ki egy támogatóbb, pozitív munkakörnyezetet elsősorban a Z-generációsok, de végeredményben valamennyi munkavállaló számára.” – mondta Csépai Martin, a Deloitte Magyarország HR tanácsadás üzletágának igazgatója.
Mit szeretne a Z-generáció?
A Deloitte tavaly márciusban 2000 Z-generációs munkavállalóval és 600 vezetővel készült felmérése alapján a Z-generáció azt szeretné, ha jobban megértenék, támogatnák, és olyannak látnák őket, amilyenek ők valójában. Emellett, szeretnének teret és lehetőséget kapni arra, hogy kiteljesedjenek, miközben megtalálják magukat – mind a magánéletben, mind a szakmájukban.
Kérdés tehát, hogyan tudnak a cégvezetők jobb munkakapcsolatot kialakítani a generációval és segíteni őket egyéni céljaik elérésében. Most, a Gauge Platformmal együttműködve a Deloitte szakértői pontosan ezt kérdezték meg a Z-generáció befolyásos tagjaitól. Több mint 130, eltérő etnikumú Z-generációs munkavállaló osztotta meg gondolatait azzal kapcsolatban, hogy mivel tudná a főnökük/munkaadójuk elérni, hogy kiteljesedjenek a munkájukban.
„A tanulás és a növekedés újraértelmezése azért kiemelten fontos, mert azok az alkalmazottak, akik úgy érzik, hogy a jelenlegi munkahelyükön nem fejlődik a karrierjük, 2,5-szer nagyobb eséllyel váltanak munkahelyet a következő egy évben.” – mondta Vida Zoltán, a Deloitte Magyarország HR tanácsadás üzletágának menedzsere.
Három, Z-generáció által támogatott stratégia és ötlet
1. Gyakorlatias, apró leckék és információk a munkafolyamatban
A Z-generáció tagjai olyan digitális bennszülöttek, akik másként fogyasztják az információkat, mint a korábbi generációk. 40%-uk a közösségi médiához fordul, ha tanácsra vagy útmutatásra van szüksége. A vezetőknek érdemes megtalálni a módját, hogy az információkat apró „falatokban” (pl.: pop-upok, reelek) tálalják az új készségek betanítása során.
2. Olyan környezet kialakítása, ahol nyugodt szívvel lehet szabadnapot kivenni
A potenciális új munkaadó kiválasztásakor a Z-generáció tagjai számára kulcsfontosságú szempont a mentális egészség támogatása, valamint az ehhez kapcsolódó vállalati irányelvek. A kutatásban résztvevő Z-generációsok egy része úgy érezte, hogy a mentális egészségre vonatkozó hivatalos céges irányelvek nem mindig vannak összhangban azzal, hogy ezekkel a lehetőségekkel valójában mennyire tudnak élni anélkül, hogy tartaniuk kellene az ítélkezéstől vagy a negatív következményektől. A vezetőknek csökkenteniük kellene a szabadnapok kivétele körüli stigmát és támogatniuk a munkavállalóik jóllétét.
3. Használható Ismeretek a menedzserek számára a Z-Generáció jobb coacholása és elérése érdekében
A Z-generáció egyetért abban, hogy a vezetőknek rendkívül nagy hatásuk van a munkavállalói elégedettségre; a legtöbb felettes azonban nem tudja, hogyan támogassa Z-generációs beosztottjait. A megkérdezett fiatalok felhívták a figyelmet a folyamatos kommunikáció és visszajelzés jelentőségére a menedzserükkel történő interakció során. A négyszemközti beszélgetések mellett a vezetőknek arra is oda kell figyelniük, hogy a menedzserek rendelkezzenek a munkavállalói légkörre vonatkozó információkkal, hogy ennek megfelelően tudják kialakítani a megfelelő megközelítést.
„A menedzserek támogatásának újragondolása azért fontos, mert azok a munkavállalók, akik elégedettek a menedzserükkel és a felsővezetőkkel folytatott kommunikációval is, 4,3-szor nagyobb eséllyel számolnak be összességében pozitív munkavállalói élményről. A vezetőség bizalma, illetve a velük folytatott hatékony kommunikáció vannak a legnagyobb pozitív hatással a munkavállalói élmény mutatóira.” – mondta Schenk Tamás, a Deloitte Digital partnere.
Mi a következő lépés?
A Z-generáció átalakítja és megzavarja a modern munka világát. A korábbi generációktól eltérően ez a nemzedék olyan munkaadót keres, amelynek szabályzatai és kultúrája támogatja a munkavállalók mentális egészségét, személyes jóllétét és szakmai fejlődését. Ez rávilágít az adott munkahellyel kapcsolatos élmény valódi értékére, és megmutatja, miért érdemes befektetni egy chief experience officer (CXO) pozíció kialakításába.
A munkaadók azáltal tudják kifejezni a Z-generáció sikere iránti elkötelezettségüket, ha új technológiákat vezetnek be, nagy mennyiségű adat elemzése segítségével megpróbálják jobban megérteni és mérhetővé tenni az élményeket, és ha a fentiekhez hasonló megoldásokat terveznek és hajtanak végre.
fotó: unsplash
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
A türelem nem egyszerűen személyiségjegy vagy „jó nevelés” kérdése: a pszichológia szerint egy tanulható érzelemszabályozási képesség, amely... Teljes cikk
A „csendes órák” egyre jelentősebb szerepet játszanak a digitális zaj csökkentésében - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk
Ha választanod kell a mozgás és az alvás között, a tudomány szerint a pihentető éjszaka a jobb befektetés. Egy friss, 28 millió napnyi adatot... Teljes cikk
- Mire költik a fiatalok a munkáshitelt? 7 napja
- Kiderült, mely cégekben dolgoznak az ország legokosabb munkavállalói 2 hete
- HR Tehetségek 2025: ezt tanulhatjuk tőlük 3 hete
- Zsebbe fizetett a dolgozóinak a cégvezető, 750 milliós kárt okozott 4 hete
- Itt a NAV listája - Ők nem jelentették be a dolgozóikat 1 hónapja
- Generációs feszültségekről számolnak be a fiatal dolgozók - Sokan már az első évben felmondanának 1 hónapja
- Itt a rejtett hazai munkaerő-tartalék: 50–60 ezer ember munkába állhatna, vendégmunkások helyett 1 hónapja
- Magyarország régiós szinten is rosszul áll a nemi esélyegyenlőségben 1 hónapja
- Lesújtó számok: ennyi magyar nő küzd szexuális problémákkal és társadalmi nyomással 1 hónapja
- Átadták az Év Fiatal Vállalkozója 2025 díjat 2 hónapja
- Mi kellene ahhoz, hogy az oktatási rendszer végre alkalmazkodjon a Z és Alfa generációhoz? 2 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa