kapubanner for mobile

Mobilitási támogatást kapnak az elbocsátott egészségügyi dolgozók

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Pár százezer forinttól pár millióig terjedhet az egészségügyben dolgozók mobilitását segítő pályázat összege, amelyre e hónap közepétől jelentkezhetnek a kórház-átalakítások miatt állásukat vesztettek - közli a Világgazdaság.

Az ágazati struktúraváltás miatt 1500 orvos és 6000 egészségügyi szakdolgozó kényszerül munkahelyváltásra. Nekik kínál támogatást az a pályázat, amelyre e hónap közepétől lehet jelentkezni. Az egyszeri, vissza nem térítendő támogatás összege nem haladhatja meg a dolgozó egyévi illetményét.

Csak azok pályázhatnak, akiknek az új munkahelye legalább ötven kilométerre esik a mostanitól. Vélhetőleg az ingázók élnek majd a lehetőséggel, hisz nem feltétel, hogy a dolgozónak bejelentett lakása legyen az új munkahelye szerinti településen. Ha házaspárt érint a munkahelyvesztés, mindkét fél megkapja a támogatást. Ezenfelül bárki igényelhet átképzési támogatást és kedvezményes lakásvásárlási hitelt, ez utóbbi ügyében az Egészségügyi Minisztérium tárgyalásokat folytat különféle pénzintézetekkel. Ám ha valaki egy éven belül kilép a most választott munkahelyéről, a mobilitási támogatás időarányos részét vissza kell fizetnie

Pályázni csak interneten lehet, az összeg a dolgozó jelenlegi illetményétől, valamint attól függ, hogy az új munkahely mekkora távolságra esik a jelenlegitől, s a változás hogyan befolyásolja az életszínvonalát - olvasható a Világgazdaságban.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek