Módosításra szorul a sztrájktörvény
A sztrájktörvény felülvizsgálatát szorgalmazza a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ), különös tekintettel az elégséges szolgáltatás mértékének pontosítására. A kérdés fontosságát jelzi, hogy a Magyar Munkaügyi Kapcsolatok Társasága április 23-án konferenciát tart a sztrájkjogról.
A szabályozás azonban nem csak ezen a ponton szorulna módosításra. A mostani szabályzó alapján a sztrájk jogszerűségét, illetve jogellenességét a munkaügyi bíróság öt napon belül nem peres eljárásban határozza meg. Ha a bíróság elővéleményezné ezt, akkor az érintett felek már a sztrájk hivatalos bejelentése előtt vagy már a fenyegetettség kezdetekor megvizsgáltathatnák a jogszerűséget. Pontosabb leírás kellene arról is, hogy a munkáltatóknak és a munkavállalóknak hogyan, milyen mértékben kell együttműködniük a sztrájk során.
A sztrájktörvény módosítására a munkaügyi tárca szerint is megérett a helyzet. Filló Pál, az MSZP szakpolitikusa azonban arra figyelmeztetett, hogy a regula felülvizsgálatát csak igen körültekintően szabad elvégezni, s ebbe nem szabad belekeverni a napi politikát. A törvény ugyanis kétharmados, így az ellenzék voksára is szükség lenne az elfogadásához.
A kérdés fontosságát jelzi, hogy a Magyar Munkaügyi Kapcsolatok Társasága április 23-án konferenciát tart a sztrájkjogról, amelyen bemutatják a sztájkok hazai gyakorlatát, hogy mivel jár a sztrájkok korlátozása a közüzemeknél és startégiai vállalatoknál, valamint szó esik a sztrájkjog bírósági gyakorlatáról is.
Világgazdaság, HR Portal
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Egy nagy presztízsű amerikai HR-szervezet, az SHRM ellen indul per, miután egy volt dolgozó szerint faji megkülönböztetés és retorzió érte a... Teljes cikk
Az év végéhez közeledve érdemes a szabályokat áttekinteni, hiszen a szabályosan jövőre át nem vihető, még fel nem használt idei szabadságok... Teljes cikk
Az EU-ban a nemek közötti bérszakadék átlagosan 13%. Magyarországon a női bérek hátránya 18%. Az egyenlő díjazás alkalmazásának egyik gátja a... Teljes cikk
- Zajlanak a tárgyalások a munkavállalókkal a kukássztrájk után 5 hónapja
- Sztrájkolnak a kukások Budapesten 6 hónapja
- Egy napra leáll az élet Olaszországban 6 hónapja
- Nem lesz sztrájk a pécsi buszközlekedésben 6 hónapja
- Bojkottálhatják a tanévkezdést Romániában az oktatási szakszervezetek 7 hónapja
- Sztrájk lesz a Ryanairnél 7 hónapja
- Sztrájkhullám a hadiiparban: a Boeingnél elfogyott a türelem 7 hónapja
- Sztrájkolnak az autóbuszok vezetői Pécsen 8 hónapja
- Nem engedtek a nyomásnak: győzelmet arattak a győri munkások 8 hónapja
- Két órára leállt a munka a győri autóalkatrészgyártó üzemben 8 hónapja
- Komoly fennakadásokat okozott a francia légiirányítók sztrájkja 8 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben