Motiváltak az értékesítői? Teszteljük!
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz értékesítők számára az egyik legnagyobb kihívást az új ügyfelek akvirálása jelenti. Ez a régóta tartó gazdasági válságban egyre nehezebb feladat, ami a cégek nagy részénél érezhető visszaesést okozott az eladásokban. A munkatársak folyamatos értékesítési kudarcaiból kialakuló alulmotiváltsága tovább csökkenti eredményességüket. Ebben a helyzetben a megfelelő motiválás kulcsfontosságú.
A piaci folyamatokra az értékesítéssel foglalkozó munkatársaknak, vezetőiknek közvetett és csekély hatása van. Amit azonban tenni tudunk annak érdekében, hogy az értékesítési mutatóink ne zuhanjanak tovább sőt, inkább emelkedjenek, az az értékesítési stratégiák, illetve folyamatok felülvizsgálata. Érdemes ezt a folyamatot magával az értékesítést végző munkatársak működésének áttekintésével összekapcsolni, hiszen az értékesítést magát az egyén, illetve a szervezet szintjén is támogatni kell.
Hogyan nyerjük vissza csapatunk motivációját?
Ha egy szervezetnél már kialakult egy jól működő értékesítői team, nagy veszteség, ha ez a csapat a teljesítményromlás miatt felbomlik (vagy felbontjuk), hiszen az új munkatársak toborzása, kiválasztása, betanítása jelentős ráfordításokat igényel, nem beszélve a maradó munkatársakat érő negatív hatásokról.
Az értékesítés hatékonyságának növeléséhez, és a legjobb munkatársak megtartásához jelent pótolhatatlan eszközt a tesztelés, illetve AC/DC-k alkalmazása.
A Vienna Test System Motivációs háló és Munkával kapcsolatos attitűdök tesztjeinek együttes felvételével átfogó képet kapunk a tesztkitöltő motivációs struktúrájáról, illetve motívumainak tendenciájáról és intenzitásáról.
Miért fontos tesztelnünk a motivációt?
Számos fontos teljesítmény-motivációt befolyásoló tényezőt mér e két teszt, felvételükkel megtudjuk, hogy:
- a tesztkitöltő hogyan viszonyul saját teljesítéséhez, vagy magához a teljesítési helyzethez, és mindez hogyan változik a kudarcélmények hatására,
- milyen a befolyásolási készsége,
- döntéshozatali stratégiáit hogyan működteti,
- mennyire aktívan, relevánsan reagál a környezeti és társas információkra.
A fenti információk között számos olyan van, amelyek birtokában célzott fejlesztési vagy egyéb támogatásra vonatkozó javaslatot tehetünk az értékesítőink számára.
Ennek a megoldásnak már önmagában értékes üzenete van a munkatársak felé, hiszen érzik, hogy a szervezet, illetve a vezetők elkötelezettek aziránt, hogy az eddig is jól működő munkatársakat megtartsák, és a lehető leghatékonyabban támogassák abban, amire valóban szükségük van ahhoz, hogy ebben az embert és céget próbáló időkben is a legtöbbet nyújtsák.
Tesztelje most munkatársai motivációját az At Workkel és júliusban egy díjmentes tesztelési lehetőséget biztosítunk Önnek!
Tesztrendszer szakértőnk: Király Mária ([email protected])
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?