Nagyvállalatok segítik a startuppereket
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA multinacionális vállalatokról gyakran az a kép él, hogy lassan hoznak döntéseket, a változásokra lomhán reagálnak és nehezen építenek be bármilyen újítást a működésükbe. Ezzel szemben a kezdő vállalkozások alapítói lelkesek, képesek innovatív megoldásokkal előállni, mégis sokszor már az első évben elbuknak. Kiderül, hogy az ötlet önmagában kevés, ha nincs meg a kellő tudás és tapasztalat, tőke és kapcsolati háló - olvasható a Passioners Hungary HR Blogon.
Több hazai, legtöbb esetben nemzetközi hátterű nagyvállalat indított az elmúlt években olyan programokat, amelyekben pár fős csapatokat segítenek abban, hogy egy alaptermékből hogyan legyen piacképes produktum. Azt mondják az ötlet 1%, a kivitelezés 99%. A multik több millió forinttal támogatják azokat, akik bekerülnek a programba a több körös kiválasztási folyamat után, a szektor legjobb szakembereit biztosítják a csapatok részére mentorokként, közösségi irodákban, és ami igazán fontos, hogy sokszor piacot biztosítanak azzal, hogy a saját több ezer fős ügyfélkörükhöz nyitják meg a kapuikat.
Multi és startup?
De hogy miért éri meg nekik energiát fektetni ezekbe a kockázatos kezdeményezésekbe? A multik ismerik az ügyfelek igényeit, igyekeznek megoldást találni az újabb és újabb piaci elvásároknak, amiket sokszor pont a kis vállalkozások támasztanak innovatív termékeikkel. Ha egyre több az ilyen kezdeményezés, akkor miért ne ők lennének azok, akik támogatják ezeket.
A kezdő vállalkozások lehetnek valamilyen informatikai megoldások, de akár valamilyen társadalmi vállalkozási ötletek, a programok különbözőek, eltérnek témájukban, a támogatás összegében. Azért, hogy mindenki megtalálhassa a saját ötletének leginkább megfelelő programot, ezért létrejött egy ingyenes esemény a Műegyetemi Állásbörze részeként, ahol Magyarországon először ülnek le együtt a legnagyobb vállalati akcelerátorok képviselői egy kerekasztal beszélgetéshez.
Pusztai Norbert az esemény megálmodója karrier tanácsadóként gyakran tapasztalja, hogy sokan álmodoznak saját vállalkozásról, azért mert nem szeretik a munkájukat, miközben sok nehézséggel nem kalkulálnak. Véleménye szerint fontos, hogy mindenki a saját személyiségének és képességeinek megfelelő módon tervezze meg hivatását, ő ebben segít. De ha valaki igazán elhivatott, akkor jó tudni, hogy léteznek ilyen vállalati programok, amik segítenek az indulásnál.
Passioners Hungary
HR Blog
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?