Narancsrabszolgák

Gulyás Emese, a Tudatos Vásárlók Egyesületnek (TVE) projekt vezetője és Bombera Krisztina a forgatócsoport szerkesztő-riportere a 24 perces dokumentumfilm (rövidített változat itt érhető el vetítése után beszélt a világ egyik legpofátlanabb csalásáról. A filmesek 2013 nyarán tíz napon át forgattak Brazíliában, munkájukban segítségükre volt a brazil Instituto Observatório Social (IOS) narancsszektorban végzett kutatása, plusz az Európai Unió támogatása.

Brazília narancsnagyhatalom, a világon ötből három pohár narancslé alapanyagát adja. A világban elfogyasztott narancslé 60 százaléka, az európai fogyasztás 80 százaléka innen származik. A brazil narancsipar az európai fogyasztástól függ, utóbbi pedig a brazil termeléstől. A koncentrátum nagy része a belga és a holland partokon köt ki konténerekben, onnan kerül az európai üzemekbe, ahol narancslé készül belőle.

Túl olcsón isszuk

A Sao Paulo-i piacokon egy doboz (40,8 kg) narancsért kb. 750 forintnyi realt adtak 2012 végén, egy évvel korábban ugyanennyiért 1050-et, míg egy doboz megtermeléséhez legalább 1020 forintra van szükség egy brazil közgazdász szerint. Azt, hogy mennyi a narancslé valódi ára, nem tudhatjuk pontosan, mivel három mamutcég saját offshore cégeinek adja el a kisebb termelőktől felvásárolt árut. Az offshore-ok pedig tovább értékesítik Európába. A piacot uraló vérszívók érdeke, hogy minél kevesebb termelő legyen, ezért folyamatosan csökkentik a felvásárlási árakat, hogy a kisebb gazdaságok tönkremenjenek. Ezért lehetséges, hogy a narancslevet olcsóbban vásároljuk meg a magyar boltokban is, mint amennyibe a helyi előállítása kerül. Ennek azonban súlyos emberei jogi következményei vannak. Bombera Krisztina megfogalmazása szerint Brazíliában nem kapitalizmus van, hanem oligarchák dolgoznak offshore-ban.

Sok termelő tönkrement az árlehúzó politika miatt, nőtt a földnélküli kétkezi munkások száma. Mindez a termelés koncentrálódásának eredménye: ma a narancstermesztés 40 százaléka 51 termelő (az ágazat 0,4 százaléka) kezében összpontosul. A világ palackozóit több mint 50 százalékban három nemzetközi – teljesség igénye nélküli felsorolásban német, amerikai, francia – háttérrel rendelkező cég látja el brazíliai ültetvényeiről: a Cutrale, a Citrocuso/Citrovita és az LDC, melyek szinte bármit megtehetnek. A három gyárat korrupcióval, kartellezéssel, bérleszorítással vádolják brazil szakszervezetek, ügyvédek és államügyészek. A narancsipari koncentráció világméretekben, a palackozók piacán és az élelmiszerkereskedelemben is megfigyelhető: egyre kevesebb lánc ural egyre nagyobb piacot.

Életüket adják érte

A döntő részben az ország déli részén lévő ültetvényeken vándormunkások és a környező falusi közösségekből érkezők szedik a narancsot. Többségük alacsony iskolázottságú, írni-olvasni is nehezen tudó 30 és 49 év közötti férfi. 2011-es adat szerint a 238 ezer munkás 80 százalékát idényre vonatkozó szerződéssel foglalkoztatták. Tavaly 50 millió forintnyi bírságra ítélték a három óriás céget, amiért kiszerződtek, vagyis nem ők alkalmazták a munkásokat, hanem helyi közvetítőirodák és erre specializálódott vállalkozók. A munkaerő gyorsan cserélődik, az idényszerződések miatt folyamatosan erejük felett teljesítenek, gyakran eltitkolják betegségeiket, hogy dolgozhassanak. A munka teljesítménybérre megy, azok, akik nem teljesítenek eleget, a következő idényben nem kellenek, ahogy azok sem, akik gyakran kidőlnek egészségügyi problémák miatt. A vállalkozók munkásaik teljesítménye alapján kapják a jutalékukat, és folyamatosan ellenőrzik őket. A narancsszedők egy nagy zsákot visznek magukkal a fáknak döntött létrákra, amikor megtelik körülbelül 30 kg naranccsal, úgynevezett. „táskákba” öntik. Az átlagos havi minimálbér, 78 ezer forint eléréséhez 2000-2400 kg gyümölcsöt szednek fel naponta, a filmben látottak alapján sokszor a fák alatt hajlongva. Aki nem teljesíti a minimumot, elküldik – aki bírja, 2700 forintnak megfelelő realt keres naponta. Gulyás Emese elmondta, hogy a norma teljesítéséhez 1 perc alatt 4 kg-ot kell a zsákba hajigálni, ami hihetetlenül nagy igénybevételt jelent. A teljesítménybérezés miatt, aki nem dolgozik, nem kap fizetést. A brazil viszonyok között alacsonynak számító béreket – a létminimumhoz 4700 forint körüli összeget kellene keresniük – sem kapják meg teljesen, mert a munkaszervezők gyakran csalnak a mérésnél, a szedők oda sem mehetnek ellenőrizni őket.

Védőruha nincs, kígyómarás van

A munkások semmilyen felvilágosítást, oktatást nem kapnak a vegyszerekkel kapcsolatban. Az előírások szerint tetőtől talpig védőruházatban kellene dolgozniuk a vegyszerek miatt, de a legtöbben saját szedett-vedett ruhákban kénytelenek dolgozni kitéve magukat a mérges kígyók marásának és a rovarok csípésének is. A magyar filmben elhangzik, hogy kígyómarás esetén be kell szaladni az ültetvény központjába, csak ott van mód a segítségadásra, nehogy 24 óránál hosszabb ideig maradjon a szervezetben a méreg. A munkások számos balesetet szenvednek amiatt, hogy egyféle méretű létrát kapnak, de a fák különböző nagyságúak, gyakoriak a balesetek és a nem megfelelő testhelyzetből következő hát-, kar- és könyökfájás. A gyerekmunka korábban sűrűbben előfordult. Gulyás Emese elmondta, hogy a brazil munkaügyi tárca elszántnak tűnik, 14 százalék volt a gyerekmunka aránya a narancsszektorban 2002-ben, amit azóta sikerült leszorítani. A TVE filmjében így is szerepel zsákokat pakoló fiatalkorú fiú.

Nem számít extrém esetnek, hogy a vegyszereket olyankor permetezik a földekre, amikor a szedők kint tartózkodnak vagy a biztonsági időt figyelmen kívül hagyva nem sokkal a permetezést követően küldik ki őket a földekre. A Feraesp/CUT szakszervezet arról számolt be, hogy egy alkalommal nyolc nőt szállítottak kórházba a Citrosuco ültetvényéről vegyszeres mérgezés miatt, ám miután a cég egyik hivatalnoka megjelent, annyira megijedtek, hogy kezelőorvosuk tanácsa ellenére távoztak a kórházból.

Sok ültetvényen nincs ivóvíz és fürdőhelyiségek sem. A fárasztó munkanap után a vándor narancsszedők koszos, lepusztult barakkokban szállnak meg; a kb. 9-10 négyzetméteres szobában van a tűzhely, a hűtő, a mosogató és a fekhely négy ember számára. Egy szakszervezeti aktivista szerint az elmúlt szüreti szezon alatt előfordult, hogy embertelen körülmények között szállásoltak el embereket a munkaszervezők: az épületekben nem voltak ágyak, asztalok, székek, tisztálkodásra alkalmas eszközök és ivóvíz sem. Bombera Krisztina a vetítést követően elmondta, hogy a forgatás során komoly etikai kérdés volt, mennyit mutassanak meg a narancsszedők privát szférájából, arról, hogy mennyire kiszolgáltatottak, hogy szállásaik milyen elhanyagoltak.

Napi 14 óra

A hivatalos munkaidő heti 44 óra, naponta egy óra ebédszünet jár, amit rendszeresen kihagynak; nincsenek étkezésre kialakított helyiségek, a földeken vagy az munkásokat szállító buszokban esznek. A szüreti idényben hétvégén is dolgoznak, napi átlagban 14 órát. Olykor a hivatalok is lépnek, 2011-ben megbírságolták a Citrosucot, mert nem biztosította az elvárt szünetet a műszakok között, arra kényszerítette dolgozóit, hogy hat óránál többet dolgozzanak egyhuzamban és nem adták meg a hétvégéket.

Az előadók elmondták, hogy az európai minőségellenőrök folyamatosan tesztelik a leveket. A fogyasztók egészsége sokat ér. Sőt, a fogyasztóvédelmi szempont sokkal fontosabb, mint az, hogy mennyiért és milyen körülmények között állítják elő a brazil munkások.

A feldolgozó üzemekben kevesebb embert foglalkoztatnak, a bérek 100-110 ezer forint körül alakulnak. A Cutrale viszont a szakszervezet nyomására is csak 87 ezer forintot fizet, akkor, ha túlóráznak vagy plusz műszakokat vállalnak a dolgozók. A gyári munka sem veszélytelen, a feldolgozó gyárépületekben kibírhatatlan a hőség, elégtelen a világítás és nagy a zaj. Odabent olajat égetnek, és a szellőzés hiányosságai miatt az emberek beszívják a káros gázokat. Szükség lenne fülvédőre, védőszemüvegre és sisakra, de nincs elegendő. Ha kár keletkezik a Cutrale munkásainak védőfelszerelésében, védőruházatában, azt levonják a fizetésükből. A cég gyáraiban 2011-12-ben két ember halt meg olyan munkahelyi balesetekben, amik korábban ismert hiányosságok miatt történtek.

Az ültetvényeken és a gyárakban a nőkkel előnytelenebb szerződéseket kötnek, mint a férfiakkal. Az IOS kutatásában szerepel, hogy gazdaságilag hátrányosabb helyzetük is hozzájárul ahhoz, hogy a nők gyakran esnek áldozatul fizikai, mentális, szexuális bántalmazásnak. A szélsőségesen magas munkaórák miatt nem élhetnek rendes családi életet, főleg a férjezett és gyermekes asszonyok szenvednek. A teljesítménybérezés miatt, ha pénzt akarnak keresni, a nők nem tudják orvoshoz vinni gyerekeiket és nem tudnak részt venni az iskolai rendezvényeken. A szakszervezetek szerint a Cutrale és az LCD egyre gyakrabban bocsát el várandós asszonyokat és anyákat; előbbit tavaly megbírságolták ezért.

A nemi diszkrimináció mellett egyéb megaláztatások is érik a munkásokat. Néha megtiltják, hogy beszéljenek, mindennapos az emberi méltóságot sértő szóbeli bántalmazás, pl. a felettesek szamaraknak nevezik őket, vagy egyszerűen csak számokkal hivatkoznak rájuk.

Még beszélni sem mernek a szakszervezetissel

Minden város főterén megtalálható a helyi szakszervezeti iroda, de a mezőgazdasági szektorban jellemző írástudatlanság és kiszolgáltatottság miatt a jogérvényesítő erő gyenge. Az állásával játszik, aki részt vesz a szakszervezet tevékenységében. Az is elég lehet, ha valakit egy szakszervezeti aktivista társaságában látnak. A munkások félnek beszélni a helyzetükről. Egy szakszervezeti aktivista arról számolt be az IOS-nek, hogy ha kimennek az ütetvényekre, a munkások elbújnak, hogy ne lássák őket együtt. Egy másik aktivista szerint „a nagyvállalatoknak dolgozó munkások nincsenek láncra verve, mint egykor a rabszolgák, de ugyanúgy csapdában vergődnek. Ha panaszkodnak vagy megkérdőjelezik a körülményeket, megbüntetik, rendreutasítják, feketelistára teszik őket”. Aki felkerül, nem számíthat munkára a vállalkozónál a következő szezonban. A másik véglet, amikor a vállalatok pénzelik a szakszervezeti megmozdulásokat, és befolyásolják a munkabér-megállapodásokat. Ezért a munkások gyakran nem fogadják el a szakszervezeteket hivatalos lépviselőikként. A nagyobb szakszervezetek a politika zsebében vannak, ezért a narancsipar érdekérvényesítő képessége gyengébb, mint más mezőgazdasági ágazatoké. Gulyás Emese szerint azért, mert máshol nincs ilyen üzleti koncentráció.

Megoldási kísérletek

Az emberi jogi és piaci helyzetre hivatkozva az érintett 40 európai palackozóüzem sem fogja változtatásra kényszeríteni a három óriást. Mindent egybevéve a brazíliai szabályozás változása lehet az egyetlen megoldás. Erre vannak is próbálkozások. Bombera Krisztina arról számolt be, hogy tudnak nyert perekről egy-egy ügyben, de ezek nem rengetik meg az egész láncot. A három nagy cég offshore vállalatain keresztül saját magától vásárol, az így megvalósított árlenyomást a hatóságoknak kellene vizsgálniuk, de Brazíliában nincs fórum a teljes igazság kiderítésére. A három cég a zsebében tartja a politikusokat és a mindenkori kormányt a választások finanszírozásával, azt a szívességet pedig nem teszik meg, hogy bebuktassák saját offshore cégeiket.

Gulyás Emese nagy veszélynek tartja, hogy az ehhez hasonló tisztességtelen forgalmazói magatartással egész iparágak válnak romhalmazzá, ami az élelmiszerkereskedelem vonatkozásában azzal fenyeget, hogy nem lesz elegendő ennivaló.

A filmet az ATV fogja vetíteni, úgy tudjuk, készül angol nyelvű verzió is.

Fotók: Tudatos Vásárlók Egyesülete