Nein, Danke! Ez a válasza az Audi szakszervezetnek a 400 órás túlórára
Tiltakozik az Audi szakszervezete a túlórakeret növelését engedő törvénymódosító javaslat ellen. "Nein, danke 2.0" - üzenik közleményükben. Még tárgyalni sem hajlandóak a dologról.
Az Audi Hungaria Független Szakszervezet nem az egyetlen munkavállalói érdekképviselet, amely nemtetszését fejezte ki, többek között a Liga Szakszervezetek, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége, a Vasas Szakszervezeti Szövetség, a Magyar Orvosok Szakszervezete és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete is tiltakozott.
A Kollektív Szerződésünkben elért eredményeinket megvédjük minden erőnkkel és nem vagyunk hajlandóak ebben a témában még tárgyalni sem! - mondja közleményében az Audi szakszervezete.
Ez már a második alkalom, hogy előkerül a 400 órás túlórakeret. Először 2017 áprilisában merült fel a javaslat, ami 400 órára emelte volna a lehetséges túlórák számát, de akkor a kormánypárton belül is többen tiltakoztak ellene, így lekerült a napirendről - emlékeztet a Kisalföld. Egy hete ismét napirendre került a javaslat, ami a lehetséges túlórák számát a mostani 250 óráról 400 órára növelné és a jelenlegi 1 év helyett 3 év lenne az az időszak, amikor a cégeknek el kell számolniuk a túlóradíjjal és a szabadnapokkal az alkalmazottak felé.
kisalfold.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?