Nem egészen duplázódott meg a minimálbér az elmúlt években
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMíg 2010-ben egy minimálbéres után az állam 34 212 forint bevételre tett szert, addig idén ez már 81 205 forint, vagyis 137,4 százalékkal többet kasszál egy dolgozón az állam, amivel a legnagyobb nyertese a minimálbér-emelésének - számolta ki az Mfor.
A gazdasági portál szerint hiába szerepel a kormányzati sikerjelentésben, hogy duplájára emelkedett a minimálbér, annak a nettó összege 2010 és 2019 között valójában 64,5 százalékkal emelkedett 60 236 forintról 99 085-re. Vagyis átlagosan évi 4316 forinttal nőtt a havonta ténylegesen elkölthető összeg.
Mindez úgy történt, hogy az adójóváírás kivezetésével egy egyszeri 20 százalékos minimálbéremelésről döntöttek azért, hogy nem csökkenjen a munkavállalók bére. Mint az mfor.hu írja: „Ha ezt a "rendkívüli" pluszt kivesszük a képletből és 2012-re a nettó akkori 1,1 százalékos emelésével számolunk, akkor 2010 és 2019 között "csupán" 72 százalékos növekedéssel kampányolhatna most a kormány.”
Az adójóváírás 2012-es kivezetése miatt növekedtek a munkavállalói terhek is, a 2010-es 13 264 forint helyett idén már 49 915 forintot tesznek ki, így a dolgozók 276,3 százalékkal fizetnek be többet az államkasszába.
mfor.hu

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?