Nem lesz villamosipari demonstráció
Elmarad a villamosenergia-ipari dolgozók péntekre meghirdetett demonstrációja, mert teljesültek az érdekképviseleti követelések - tájékoztatott honlapján az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (EVDSZ).
A munkáltatói szövetség elfogadta az idei évi ágazati bérmegállapodással kapcsolatos 1,7 százalékos reálkereset-növekedésre és az 1,8 százalékos, egy főre jutó szociális juttatás mértékének emelésére vonatkozó kérést.
Megoldódott az MVM társaságcsoportnál az ágazati kollektív szerződést (VKSZ) sértő magatartással kapcsolatos probléma, és megszületett a társaságcsoport-szintű megállapodás is.
Ezek alapján az EVDSZ elnöksége úgy döntött, hogy a pénteki demonstrációt elmarad.
Az EVDSZ, illetve a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) hétfőn közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy péntekre figyelemfelhívó demonstrációt hirdetnek a Nemzetgazdasági Minisztérium elé. A demonstráció célja az lett volna, hogy a nemzetgazdasági miniszter segítsen az aláírásával ellátott országos bérajánlás megvalósításában a villamosenergia-iparban is, valamint az, hogy az MVM dolgozói megkapják év eleje óta késő béren kívüli juttatásaikat.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?