kapubanner for mobile

Nemzetközi terjeszkedést és forrásbevonást tervez a Pensum Group

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csengőjének ünnepélyes megszólaltatásával bevezetésre került a Pensum Group Nyrt. 2 millió darab törzsrészvénye a BÉT Standard kategóriájába - írják közleményükben.

images

images

Végh Richárd a vállalat tőzsdei bevezetése kapcsán elmondta, hogy büszkék arra, hogy a Pensum személyében újabb vállalatot köszönthet a Budapesti Értéktőzsde a Standard kategóriájában.

Dr. Hadházy Péter kiemelte, hogy közel egyéves előkészítő munka előzte meg a tőzsdei bevezetést, amit a vállalat alapítóinak húszéves, a humánerőforrás-szolgáltatások, főként a munkaerő-kölcsönzési területen szerzett tapasztalata alapozott meg. A tőzsdei jelenléttel az alapító menedzsment többségi tulajdonában lévő Pensum Group célja, hogy az árbevételének jelentős részét külföldön realizáló vállalat növekedési céljainak megvalósítása érdekében a lehető legjobban kihasználja a nyilvános tőkepiac nyújtotta lehetőségeket. A Pensum Group 2012-es alapítása óta nyújt humánerőforrás-szolgáltatásokat Magyarországon, majd később külföldön is.

A piaci trendek alapján a Pensum szerint a humánerőforrás-szolgáltatás szektorban belföldön és külföldön is nagy a növekedési potenciál. Az általános munkaerőhiányból adódóan kiemelt igény van a társaság által nyújtott szolgáltatásokra. Az árbevétel meghatározó része a munkaerő-kölcsönzési tevékenységből származott, de a szolgáltatások közé tartozik még a munkaerő toborzás és kiválasztás teljes körű lebonyolítása, megrendelői igény esetén az utaztatás, szállás szervezése, a munkavállalás teljeskörű adminisztrációja, bérszámfejtés, bérek és közterhek kifizetése, munkaügyi problémák kezelése is. A megrendelők számára számos tényező teszi előnyössé a munkaerő-kölcsönzését a normál működés során: a szezonalitás és az időszakos munkaerőigény, a projektalapú működés, az alacsonyabb adminisztratív terhek, a váratlan, nagyobb létszámú munkaerőigény, a munkáltatói feladatok és terhek csökkentése, vagy hirtelen kilépési hullám a cégtől.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek