Népszerű az egészségbiztosítás a munkaadók körében
Mind a munkavállalók, mind a cégek körében egyre jobban felértékelődnek az egészségbiztosítások.
Az Union Biztosító felmérése szerint az alkalmazottak mindössze nyolcada kap ilyen típusú juttatást, ugyanakkor 59 százalék tartaná fontosnak, hogy juttatási csomagjában egészségbiztosítás is szerepeljen.
Jelenleg Magyarországon a magán-egészségbiztosítások 95 százalékát vállalatok kötik. Ennek oka - az adómentességen túl - az is, hogy a csoportos biztosítások díja lényegesen kedvezőbb. „Mivel tavalyi felmérésünkben már a válaszadók majdnem hatvan százaléka nyilatkozott úgy, hogy egy éven belül igénybe vett magánorvosi szolgáltatást, gyorsan szélesedik azoknak a köre, akiknek fontos, hogy ezt az ellátási csatornát a jövőben is kiszámítható módon tudják igénybe venni” - mondta Zsolnai Gábor vállalati egészség- és személybiztosítási igazgató.
„Úgy látjuk, hogy az egészségbiztosítási piac fejlődése a gyors növekedés ellenére továbbra is a kezdeti szakaszánál jár: a jelenlegi néhány százezer fős ügyfélkör középtávon akár milliós nagyságrendűre is bővülhet” - tette hozzá az igazgató. A biztosító adatai szerint az általuk szervezett szakorvosi magánellátások közül leggyakrabban a bőrgyógyászati rendelőket látogatták az ügyfelek. A második legnépszerűbb ellátás a nőgyógyászat volt, ezt követték a különböző laborvizsgálatok, az ortopédia, valamint a gasztroenterológia. A szakorvosi rendelések mellett a szűrővizsgálatokon való részvétel is számottevő arányt képvisel.
Egyre drágább a magánorvos
Az összesítés alapján 2016-ban az egészségbiztosítás keretében igénybe vett szakorvosi ellátások átlagára 17 800 forint volt. Tavaly ez az összeg 19 300 forintra emelkedett, az idei szolgáltatói listaár pedig már átlagosan 23 000 forintot tesz ki. Egy kisebb szűrőcsomag átlagára ugyanezen idő alatt 40 ezerről 50 ezer forint körüli összegre emelkedett. Mindennek a hátterében a megnövekedett magánellátási igénybevétel és a legjobb szakemberekért folytatott szolgáltatói versengés egyaránt szerepet játszik.
24.hu
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
2025. év végén az előző évhez képest kifejezetten kevés változás történt a kedvező adózású juttatásokhoz kapcsolódóan. Ez lehetőséget ad... Teljes cikk
Az év utolsó heteiben mindig fókuszba kerül a juttatási rendszer. Ilyenkor dől el, mennyire működött jól egész évben. A HR Portálnak a Niveus... Teljes cikk
A munkabér kifizetése 2026-ban is közel 70 százalékos teherrel adózik, így nem versenyezhet a kedvezményesen adózó vagy adómentes béren kívüli... Teljes cikk
- A betöltetlen orvosi állások aránya vármegyénként - grafikon 3 hete
- Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban 1 hónapja
- Így nőtt a SZÉP-kártya felhasználása az év végén 2 hónapja
- Bértáblák 2026 2 hónapja
- A dolgozó orvosok száma korcsoport szerint - grafikon 2 hónapja
- Cafeteria 2026 3 hónapja
- Cafeteria kisokos 2026 3 hónapja
- 5 milliós fizetésért toboroznak magyar mentősöket Csádba 3 hónapja
- Újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni 3 hónapja
- Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával 3 hónapja
- Aggasztó a magyar orvosok mentális állapota: 100-ból 2-nél súlyos az öngyilkosság veszélye 3 hónapja
Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben