Nőttek a fizetések, marad a szakemberhiány
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatImmár kilencedik alkalommal jelent meg a Hays Hungary, az ország egyik vezető munkaerő-közvetítő vállalatának, 2019-es bérfelmérése, amely az aktuális munkaerőpiaci trendeket és bérsávokat mutatja be.

„A felmérésből kiderül, hogy bár a válaszadók 66-ának nőtt a fizetése a tavalyi évben, az emberek kevesebb mint fele elégedett jelenlegi bérezésével. A béremelkedés az esetek többségében egy új állásnak köszönhető, így nem meglepő, hogy még mindig a fizetés a fő tényező a döntéshozatalban, ezt követi a munka-magánélet egyensúlya illetve a munkakörnyezet” - nyilatkozta Tammy Nagy- Stellini, a Hays Hungary ügyvezető igazgatója.
A folyamatosan változó IT munkaerőpiacon továbbra is jelentős a munkaerőhiány
, ami körülbelül 22 ezer betöltetlen pozíciót jelent országszerte. Továbbá, K+F központok nyílnak, új pozíciók és technológiák jelennek meg, a fizetések pedig folyamatosan emelkednek. Ennek köszönhetően, az IT szakmához való hozzáállás jelentősen megváltozott az elmúlt évek során. Egyre többen képzik át magukat erre a területre, kortól és szakmai előképzettségtől függetlenül, hogy a későbbiekben IT területen próbáljanak szerencsét egy magasabb fizetés reményében, hiszen egy pályakezdő fejlesztő havi fizetése elérheti a bruttó 500 ezer forintot is. Ennek megfelelően, egyre több programozó iskola és tanfolyam segíti az IT iránt érdeklődők (át)képzését, illetve a pályaválasztás előtt álló fiatalok is sokkal nyitottabbak az informatika világára, mint pár évvel ezelőtt.Azonban nem csak az IT területen jelentős a munkaerőhiány, hanem a mérnöki és gyártási területeken is
, az elkövetkezendő években pedig további 15 ezer új munkahely fog létrejönni a nemzetközi és magyar cégek rekordértékű beruházásainak köszönhetően. Regionálisan talán a legfontosabb fejlemény, hogy Debrecen számos beruházás célpontja lett, mind autóipari beszállítók illetve gép- és elektronikai gyártók körében. A következő években fontos stratégiai kérdés lehet a 4-es főút, valamint a debreceni reptér fejlesztése, ami tovább növelheti a régió versenyképességét, ami a fizetések és az ingatlanárak emelkedését eredményezheti.Egy másik vitathatatlanul dübörgő terület az építőipar és ingatlanpiac
, ahol továbbra is súlyos problémát jelent a szakképzett munkaerő hiánya. Mindez annak tudható be, hogy külföldön továbbra is előszeretettel alkalmaznak komplett magyarországi kivitelező csapatokat. A Hays Hungary tapasztalata alapján, a válság alatti visszaesés során nem termelődött ki megfelelő mennyiségű munkaerő, amely a jelenlegi megnövekedett keresletet ki tudná elégíteni. Továbbra is hatalmas igény mutatkozik a tervezés, műszaki előkészítés, kivitelezés területeken, illetve az ingatlanfejlesztő szakemberek iránt. A megnövekedett kereslet következtében, óriási a verseny a szakági kivitelezőkért, így az álláskeresők számos nyitott pozíció közül válogathatnak egyszerre.Bővebb információt a Hays bérfelmérésében talál, amely ingyenesen letölthető a www.hays.hu oldalról.
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek


Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?