Óriási a hiány gyógypedagógusból

Több ezer gyógypedagógus hiányzik a magyar oktatási rendszerből - írja az Abcúg.

images

Ez jelenleg egy olyan szakma Magyarországon, amivel biztosan el tud helyezkedni, aki kikerül a képzésből, de így nincs versenyhelyzet sem - mondta a lapnak Márkus Eszter az Elte Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar oktatási ügyekért felelős dékánhelyettese.

Szerinte a kialakult helyzetnek több oka is van, az egyik, hogy az új köznevelési törvény különválasztotta a nevelési-oktatási intézmények és a pedagógiai szakszolgálatok munkáját. Korábban egy gyógypedagóus akár 2-3 munkakörben is tudott egyszerre dolgozni, és így sokkal több feladatot ellátni, a jogszabályi változások után csak egy helyen vállalhatott munkát.

Az üres helyeket még úgy sem tudják betölteni, hogy sokan tanulnak ezen a szakon. "A levelezősök között nagyon sok, de még a nappalisok között is előfordul diplomás hallgató, aki már eleve dolgozik valahol, adott esetben már gyógypedagógusi munkakörben, csak kell neki a papír. Ők hiába jönnek ki a képzés végeztével, nem lesz belőlük új munkaerőpiaci szereplő" - mondja a dékánhelyettes.

A szakemberek hiányát nem csak a gyerekek, de a gyógypedagógusok is megérzik a munkájuk során. Dániel, a fiatal gyógypedagógus-asszisztens, aki pár éve lépett erre a pályára, már külföldön dolgozik. Azt mondja, akinek van némi önbecsülése és szeretne megélni, az már rég nincs az országban, mint gyógypedagógus. Legelső fizetése 2016 szeptemberében bruttó 160 ezer forint volt, másodállást kellett vállalnia egy rehabilitációs otthonban, a kettővel együtt érte el a havi 180-200 ezer nettót. A legutóbbi munkahelyén nettó 125 ezer forintot keresett, ezért úgy érezte, muszáj olyan állást találnia, ami mellett nem hal éhen. Pedig a súlyosan, halmozottan sérült gyerekek fejlesztésének kulcsszereplői a gyógypedagógusok.

Abcúg
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Olyanok vagyunk, mint egy karmester: vezényeljük hazánk légiforgalmát

Radlóczky Zsófia öt éve légiforgalmi irányító, de már 12 éves kora óta erre a hivatásra készült, amire édesapja inspirálta. Élvezi a... Teljes cikk

Nem dolgozhat, nem dönthet a pénzről – minden ötödik nő érintett lehet az EU-ban

Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége és az Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete friss jelentése szerint az EU-ban minden harmadik nő... Teljes cikk

Pék

A pék olyan élelmiszeriparban dolgozó szakember, aki kenyér, péksütemények, kalácsok, kiflik, zsemlék és egyéb pékáruk előállításával... Teljes cikk