kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Öt ok amiért nem kapunk választ állásinterjú után

Kiválasztottad a céget ahol dolgozni szeretnél, elküldted az önéletrajzod és még sikeresen be is hívtak állásinterjúra, valamiért azonban mégis elégedetlen vagy? Úgy érzed, hogy megfelelően válaszoltál a feltett kérdésekre, és lenyűgözted az interjúztatót. Kis idő múlva aztán felteszed magadnak a kérdést: miért nem válaszolnak már?

images

A tutimunkak.hu összeszedte, hogy mi az öt leggyakoribb ok, amiért a munkaadó nem válaszol az állásinterjú után – és persze, hogy mit lehet ilyenkor tenni. Azt is felmérték, hogy mi jellemző a hazai munkaadókra ebből a szempontból. Íme, tehát az öt ok!


1. Egyszerűen nem érdekled őket




Az ok:

Egyszerűen nem számolnak veled. Annak ellenére, hogy úgy érzed mindent megtettél és remekül sikerült az interjú elképzelhető, hogy valaki más lopta be magát az interjúztató szívébe. Ahelyett pedig, hogy küldene egy emailt amiben közli, hogy nem téged választottak egyszerűen semmit sem tesz.


A megoldás:

Abban az esetben ha valóban egy másik pályázót választottak ki az állásra tényleg nem sok mindent tehetsz. „Te is küldhetsz egy emailt amiben kifejezed, hogy továbbra is érdeklődsz a cég iránt” – mondta Alexandra Levit HR szakértő. „Hangsúlyozni kell a lelkesedést az adott vállalat iránt és kifejezni reményedet egy jövőbeni kapcsolat érdekében.” Ez mutatja, hogy tudsz sportszerűen veszíteni és a jövőbeni jelentkezéseknél akár előnyben is részesülhetsz.


2. A rossz hírnévtől való félelem




Az ok:

Amikor már egy hete hiába figyeled a telefonod és várod, hogy hívjanak de nem történik semmi, minden amit szeretnél lezárni az egészet, hogy új állás után nézhess. Addig viszont amíg nem érkezik válasz bizonytalan vagy és ez hátráltat az előrehaladásban. A cégek nagy része nem szeretné ha ilyen vagy ehhez hasonló esetek miatt romlana a hírnevük ezért itt lehet egy kicsit ravaszkodni.


A megoldás:

Amikor már szinte biztos vagy benne, hogy nem te kaptad az állást írhatsz egy emailt a cégnek amiben kifejted, hogy szeretnél végre valamilyen választ kapni különben negatív tapasztalataidat megosztod ismerőseiddel is. Fontos, hogy tölts el egy kis időt az üzenet szövegének megszerkesztésével hiszen nem a fenyegetés a cél. Jelezd, hogy az információra azért van szükséged, hogy továbbléphess és a jövőben erősebb, képzettebb munkavállaló legyél. A sikerre természetesen itt sincs garancia és olykor előfordul, hogy kénytelen vagy együtt élni a bizonytalansággal.


3. Még folynak az állásinterjúk




Az ok:

Elképzelhető, hogy te voltál a második személy akit behívtak a több mint 10 lehetséges jelölt közül. Az is meglehet, hogy valaki mást választottak és jelenleg is zajlik még az egyezkedés közöttük.


A megoldás:

Az interjú után két héttel teljesen elfogadható ha email-ben érdeklődsz a felvételi eljárás folyamatáról. Levit azt mondja a kommunikáció legjobb formája az email és nem a közvetlen telefonhívás. Ha az első üzenet után nem érkezik válasz akkor megismételheted a kapcsolatfelvételt. Összesen két hónap alatt maximum három üzenetet küldj.

„Ha ezt követően sem hallasz felőlük, lépj tovább egy másik lehetőség irányába” – mondja Levit.


4. A pozíció megszűnt vagy a felvételt elhalasztották




Az ok:

Miután részt vettél az állásinterjún elképzelhető, hogy hirtelen balul üt ki valami a cégnél és költségvetési megszorításokra van szükség ami miatt pozíciók megszüntetésére kényszerülnek ennek következtében pedig a felvételi folyamatokat is befagyasztják. Másik ok lehet, hogy egy hirtelen felmondás vagy előre nem látható körülmény miatt átszervezésre kényszerül a cég és átmenetileg felfüggesztik a felvételi folyamatokat.


A megoldás:

A fent említett helyzetekben egy igazi türelmi játék kezdődik. Bár érdemes várni néhány napot vagy hetet és remélni, hogy sikerül megszerezni az állást, fél szemmel azért érdemes már újabb hirdetéseket böngészni. Ha a cég kapcsolatba lép veled és tájékoztat, hogy újra lehet jelentkezni még mindig eldöntheted, hogy megpróbálod-e vagy stabilabb munkaadó után nézel.

Függetlenül attól, hogy mennyire szeretnéd az adott állást ne tölts túl sok időt és energiát azzal, hogy folyamatosan a cég tájékoztatására vársz. Szedd össze magad és ülj vissza a nyeregbe.


5. Egyszerűen lusták




Az ok:

Előfordulhat, hogy az állás annyira népszerű, hogy akár több száz jelentkező is pályázik rá. Ekkora számú jelentkezőnél pedig elképzelhető, hogy amennyiben nem rendelkeznek automatikus üzenetekkel egyszerűen megválaszolatlanul hagyják a pályázatokat.


A megoldás:

Egy öreg kutyát is meg lehet tanítani új trükkökre de vajon a jó modort lehet-e tanítani? „Sajnos a gyakorlat azt mutatja, hogy abban az esetben ha nem válaszolnak a jelentkezésre lemondhatunk a pozícióról” – mondja Levit.

Tutimunkák.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
"Szellemállásoktól" hemzsegnek az állásportálok - de mi értelme a kamu álláshirdetéseknek?

A munkáltatók olyan látszólag nyitott pozíciókat hirdetnek meg az állásportálokon vagy börzéken, amelyeket soha nem is akartak betölteni. Mi... Teljes cikk

Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső?

A jelentkezők többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi... Teljes cikk

Égető dilemma: honnan lesz 300 ezer új munkavállaló Magyarországon?

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé a kormány: 2030-ra 85%-ra szeretnék emelni a magyarországi foglalkoztatottsági rátát. Ehhez főleg a 15-29 éves... Teljes cikk