Prémium kifizetése
A prémium jogi szempontból teljesítménybérnek minősül, ami a munkáltató által meghatározott teljesítménykövetelményhez kapcsolódik.
A prémium a közvélekedés ellenére nem azonos a jutalommal, nem egy adott munkavállaló által elérhető, előre kitűzött teljesítmény alapján jár. A munkáltató saját mérlegelése alapján dönt a jutalomról, aminek persze lehet köze a dolgozó munkahelyi helytállásához.
Prémium kitűzésére akár már a munkaszerződésben is kötelezettséget vállalhat a munkáltató. Ebben az esetben a munkáltatót szerződés kötelezi a feladatok meghatározására, amiért a prémiumot megkaphatja a munkavállaló. Ha a cél teljesül, akkor a prémiumot ennek értelmében ki kell fizetni.
Ha a munkáltató nem tesz eleget vállalt kötelezettségének, azaz nem tűz ki teljesítménycélt, a bírói gyakorlat szerint a prémiumot akkor is ki kell fizetnie, ugyanis a dolgozó nem tehet arról, hogy a cél nem teljesül, ha nem tudja mit kellene tennie ennek érdekében.
Ha a munkavállaló megkezdte a prémiumfeladat teljesítését, akkor a prémium már nem vonható vissza.
Ha a munkavállaló csak részben teljesítette a kitűzött prémiumfeladatot, akkor fő szabály szerint nem jár a prémium, hacsak a munkáltató erre külön kötelezettséget nem vállalt.
További részleteket itt olvashat.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
- Figyelmeztetés a munkaadóknak – új szintre lép a munkahelyi mentális egészség 2026-ban 2 hónapja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 2 hónapja
- Az amerikai dolgozók mindössze harmada érzi úgy, hogy rugalmas 2 hónapja
- Határidők, adatok, szankciók – a cégek legnagyobb félelmei a bértranszparenciában 2 hónapja
- Ekkor utalják a 13. és a 14. havi nyugdíjat 2 hónapja
- NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz 2 hónapja
- Munkaerőpiac 2026. Új képességűek kerestetnek! 3 hónapja
- Munkahelyi baleset: mit kell tennie a dolgozónak és a munkáltatónak? 3 hónapja
- Lesz idén prémium? Mikor jár és mikor perelhetünk érte? 4 hónapja
- Milyen céges rendezvényeket kedvelnek igazán a munkavállalók? 4 hónapja
- Munkáltatói fizetési felszólítás: milyen követelés érvényesítésére szolgálhat? 6 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?