Sok kormánydöntés szól a bérkorrekcióról
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNagyon sok kormánydöntés van, amelyik az élet legkülönbözőbb területein bérkorrekciókról szól - mondta az emberi erőforrások minisztere.
Az InfoRádió Aréna című műsorában reagált az emberi erőforrások minisztere a szakszervezeti bérkövetelésre .Kásler Miklóst arról a bérkövetelésről kérdezték, amit a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete fogalmazott meg.
Az érdekképviselet bruttó 230 ezer forintos diplomás bérminimum bevezetésére tesz javaslatot a kormánynak.
A miniszter úgy fogalmazott: olyan döntések születnek, amelyek a szociális, az egészségügyi, az oktatási ágazat és más ágazatokban dolgozók anyagi jövedelmeit növeli.
Korábban a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke arról beszélt az InfoRádiónak, hogy az ágazat sok területén kritikus a létszámhiány, akkora, hogy az már minden állampolgár életét megnehezíti. Mint mondta, jelenleg 4582 álláshely betöltetlen a legkülönbözőbb állami és önkormányzati területeken.
A szakszervezeti vezető szerint azonnali és általános béremelésre van szükség, mert a humán közszolgáltatásban csak akkor áll meg az elvándorlás és lesz szakképzett jelentkező, ha megfelelő lesz a kereseti lehetőség és nagyobb lesz az erkölcsi megbecsülés.
infostart.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?