Sokan nem tudják, hogy betegségük után adójóváírás járna
Sokan nem veszik igénybe, mert nem tudnak róla, pedig akár a minimálbér öt százalékának megfelelő adó-visszatérítés igényelhető bizonyos betegségek után. A kedvezmény igényléséhez orvosi igazolás kell - írja a Világgazdaság.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint a 2016-os adóév után kevesebb mint 200 ezer adózó igényelt kedvezményt a személyi jövedelemadó bevallásakor különböző betegségek után, ezáltal 12 milliárd forintos adójóváírást vettek igénybe - írja a lap.
H. Nagy Dániel, a Mazars adóigazgatója ennél jóval több adózónak járna, csak sokan nem tudnak róla. Pedig éves szinten a tavalyi 76,5 ezer forinthoz képest idén már 82,8 ezer forinttal lehet csökkenteni az adó összegét, ami egész évre vetítve a havi 138 ezer forint.
2016-ban év közben havonta átlagosan 70,5 ezren érvényesítették a kedvezményt, az adóbevallásukban utólagosan 120 ezren.
A kedvezmény számos betegség után lehet igényelni, mint a laktózérzékenység, a Chron-betegség, a cukorbetegség.
A NAV azt ellenőrzi, hogy az igazolás tartalmazza-e
Ezeken felül az igazolás kiállításának dátumát, és az orvos aláírását is ellenőrzik.
Világgazdaság

- a súlyosan fogyatékos személy természetes személyazonosító adatait,
- lakóhelyének feltüntetését,
- adóazonosító jelét,
- az igazolás kiállítását megalapozó szakorvosi dokumentáció kiadásának dátumát,
- a súlyos fogyatékosság véglegességének vagy ideiglenes jellegének megállapítását.
Ezeken felül az igazolás kiállításának dátumát, és az orvos aláírását is ellenőrzik.
Világgazdaság
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek