Sokba kerül a munkaerő
A minimálbér dupla annyiba kerül a munkáltatónak, mint amennyit az alkalmazott végül megkap. A közszférában enyhén csökkent, a vállalkozások esetében viszont emelkedett az alkalmazás költsége az utóbbi években, írja a VG.hu.
A közszférára jellemző költségszint átlagosan 283 ezer forint, a vállalkozói köré 328 ezer forint volt. (Előbbi adatban benne van a közfoglalkoztatás, akiknek a bére az átlagnál jóval alacsonyabb.)
A foglalkoztatással kapcsolatos kiadás legnagyobb része a bér: a munkajövedelmek részaránya 75, a szociális költségeké 22 százalék volt, a képzés és más költségelemek részaránya pedig együttesen nem érte el a 3 százalékot.
Kiugróan sokba kerülnek a dolgozók a pénzügy és biztosítás területén, a villamosenergia-, a gáz- és a gőzellátásban, ahol több mint kétszerese a munkaerőköltség a nemzetgazdasági átlagnak. Viszont – vélhetően az alacsonyabb bérek, illetve a feketemunka nagyobb aránya miatt – nem érte el a nemzetgazdasági átlag kétharmadát a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, a humán-egészségügyi, szociális ellátás területen.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk
- Ezer új munkahely jön létre Miskolcon 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Mennyit keres egy nevelőszülő? 2 hete
- Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres 4 hete
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 1 hónapja
- Egy fizetőkártya, amely a valódi céges közösségépítés eszköze 1 hónapja
- Márciustól vehető igénybe a minimálbéren foglalkoztatottak után járó kompenzációs támogatás 1 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?