Stagnál az álláskínálat, ám még így is 42 ezer hirdetés a neten

Novemberről decemberre az Állásportál.hu által a magyar weben szemlézett álláshirdetések száma minimális mértékben - 280-nal 42 654-re - emelkedett. Legjobban, közel 300-zal a mérnököknek szóló hirdetések bővültek. Tavaly decemberrel összevetve azonban közel 5000-rel kevesebb az ajánlat.

Állásportál, 2022. december statisztika-
images

A HR Portál által működtetett Állásportál.hu a magyarországi munkaadók által feladott álláshirdetéseket szemlézi, gyűjti és rendszerezi: elsősorban állásportálokat, céges karrieroldalakat. December 2-án 42 654 pozícióra kerestek jelölteket a vállalkozások. Összehasonlításként: november 2-án 42 374 volt a betöltendő pozíciók száma, ami minimális, 1 százalék alatti növekedés, gyakorlatilag stagnálásnak felel meg. Idén májusban volt elérhető a legtöbb ajánlat, 48 769.

A 26 szakterületből 13-ban nőtt, 13-ban csökkent a hirdetésszám. Legjobban, közel 300-zal a mérnököknek szóló hirdetések bővültek. A többi területen minimálisak, 100 körüli vagy az alatti az elmozdulás.

Területileg a legtöbb állásajánlat Budapestre és Pest megyébe szól (14 233), majd Győr-Moson-Sopron (1792), Borsod-Abaúj-Zemplén (1246), Fejér (1116), Veszprém (1075), és Komárom-Esztergom (1039) következik. Itt Borsod lépett előre az ötödikről a harmadik helyre 166-tal növelte a hirdetésszámot. A lista végén Tolna (235) és Békés (198) megyék.

A legfontosabb munkaügyi mutatók:
Munkanélküliségi ráta: 3,6% (2022. október)
Foglalkoztatási ráta: 74,5% (2022. október)
Havi bruttó átlagkereset változása (év): 17,8% (2022. szeptember)
Bruttó átlagkereset: 504 100 Ft (2022. szeptember)
Forrás: KSH

A legnagyobb hirdetési számú szakterületeken a leggyakrabban hirdetett pozíciók így alakultak:

Gyártásban (6775 hirdetés): gépkezelő, operátor, karbantartó, szervizes,csomagoló, technikus, betanított munkás, műszakvezető, összeszerelő.

Értékesítés-kereskedelemben (3337 hirdetés): értékesítési munkatárs, eladó, területi képviselő, key account manager, telefonos értékesítő, értékesítési vezető.

Adminisztratív területen (2389 hirdetés): referens, adminisztrátor, asszisztens, recepciós, vezetői asszisztens, raktáros, értékesítési asszisztens

Informatikában (3379 hirdetés): programozó, support specialist, rendszeradminisztrátor, DevOps mérnök, Java-fejlesztő, szoftvermérnök, szoftverfejlesztő (C++, C#, .NET), rendszermérnök.

Mérnöki területen (4043 hirdetés): gépészmérnök, minőségbiztosítási mérnök, folyamatmérnök, minőségügyi mérnök, mechatronikus mérnök, villamosmérnök, tervezőmérnök, gyártástámogató mérnök.

A szakmunkák (4686 hirdetés) közül: raktáros, eladó, targoncás, csomagoló, eladó-pénztáros, gépjárművezető, CNC gépkezelő, sofőr, árufeltöltő, referens, felszolgáló.

Hirdetésszámban nem a legnagyobb volumenűek között szerepel az emberi erőforrás (679 hirdetés). Itt ezek a leggyakrabban hirdetett munkakörök: toborzási munkatárs, HR munkatárs, bérszámfejtő, HR gyakornok, munkaügyi munkatárs, tb ügyintéző, HR generalista, HR Business Partner, HR asszisztens, HR tanácsadó, HR vezető, toborzási tanácsadó.

Álláshirdetések száma szakterüketenként

 

Szakterület

2022. november 2022. december
Adminisztratív 2310 2389
Egészségügy / Gyógyszeripar 135 138
Emberi erőforrás 698 679
Építőipar, ingatlan-üzemeltetés 1179 1146
Logisztika / Beszerzés / Szállítás / Raktározás 2701 2599
Informatika 3349 3479
Pénzügy, Számvitel, Üzletvitel 2112 2102
Gyártás / karbantartás / üzemeltetés 6899 6775
Egyéb 889 918
Értékesítés / Üzletfejlesztés / Kereskedelem 3482 3337
Jog 41 35
Oktatás / Tudomány / Kutatás-fejlesztés 209 245
Marketing / Termékmgm / PR / Média 574 548
Mérnök 3745 4043
Minőségbiztosítás 1299 1290
Projektvezetés / tanácsadás 1482 1579
Ügyfélszolgálat 662 696
Ügyvezetés / Felső vezetés 91 97
Vendéglátás / Idegenforgalom 698 728
Védelem / Fegyveres erők 114 119
Mezőgazdaság 226 228
Technikusi, műszaki munkák 1607 1648
Szakmunkák 4683 4586
Betanított-, segédmunka 1705 1583
Távmunka / Projektmunka / Diákmunka 858 904
Gyakornok 626 763
Összesen 42374 42654
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hamarosan kezdi a a sorozatgyártást a CATL - toborozzák az új munkaerőt

Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában -... Teljes cikk

A Monster felemelkedése és bukása

Közel 30 éven át a Monster.com meghatározó szereplője volt az online álláskeresési és toborzási iparnak. 2025 júniusában aztán a Monster... Teljes cikk

Tömegesen mennek el a dolgozók – a magyar cégek még mindig nem értik, miért

A munkaerőpiac dinamikája az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül, és a fluktuáció – azaz a munkavállalók elvándorlása –... Teljes cikk