Szlovénia nyilvános pályázat útján keres titkosügynököket
A szlovén hírszerző és nemzetbiztonsági ügynökség (SOVA) történetében először nyilvános pályázat útján keres titkosügynököket - jelentette a helyi sajtó. A SOVA az álláshirdetést több újságban és az interneten is közzétette.
Az ügynökség hét üres álláshelyre keres beosztottakat: elemzőket, technikai és jogi személyzetet, valamint két "titkos együttműködéssel történő adatszerző" tevékenységre is hirdetett meg állást.
A felhívásban olyan dinamikus és motivált embereket keresnek, akik érdeklődnek a hírszerzés és a nemzetbiztonság iránt. "Olyan alkalmazottakat keresünk, akiket motivál az ilyen munka által jelentett kihívás és hajlandóak alkalmazkodni annak különleges jellegéhez" - írták.
A szlovén törvények szerint a SOVA más kormányhivatalokkal ellentétben az álláshelyek megpályáztatása nélkül is felvehet embereket. A titkosszolgálat most azonban úgy döntött, hogy nyilvános pályázatot hirdet. "Az álláshirdetés újabb lépés a jobb átláthatóság elérése felé" - olvasható a SOVA honlapján.
Az említett internetes oldalon fellelhető, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni, és egy formanyomtatvány is letölthető, amelyen az érdeklődők jelentkezhetnek az állásra. A jelentkezőknek írásbeli és szóbeli vizsgát is kell tenniük. Az írásbeli teszt eredményeit az ügynökség közzéteszi a honlapján, és csak a legjobb eredményeket elérő jelentkezőket hívja be szóbeli vizsgára.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Nehezen fellelhető szakemberek vagy vezetők toborzásával, fejvadászattal és személyzeti kérdésekkel kapcsolatban válaszoló szakértőnk:
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?