Sztrájkoló sofőröket bocsájtottak el
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHét gépkocsivezetőt bocsátott el szerdán a Lagermax Autótranszport Kft. vezetése, akik részt vettek a bértárgyalások elmaradása miatti hétfői sztrájkban - közölte a demonstrációt meghirdető szakszervezet elnöke.
A szakszervezet szerint, bár a cég a társaság piaci helyzetének tartós romlására, illetve az autószállító kamionok számának csökkentésére hivatkozott, ennek igazságtartalmát megkérdőjelezi az időzítés, és az, hogy csak a tiltakozásban résztvevőket bocsátottak el.
Járási Tamás, a Multinacionális Cégek Dolgozóinak Szakszervezete (MCDSz) elnöke korábban elmondta, hogy hétfőn a sofőrök azért sztrájkoltak, mert az érdekképviselet számos kezdeményezése ellenére, több mint fél éve nem jött létre a március 31-én lejárt bérmegállapodás helyébe lépő új megállapodás, a cég vezetésével folytatott többszöri konzultáció sem vezetett eredményre. Mint mondta, a 110 sofőr körülbelül 90 százaléka csatlakozott az akcióhoz.
A vezetőség szerint a realitásoktól teljesen "elrugaszkodott" követelés közel 70 százalékos bérköltség növekedéssel terhelné a vállalatot. A szakszervezet szerint a cég meg akarja félemlíteni a kollektívátm és az elbocsájts retorzió. Így bírósághoz fordulnak, illetve gondolkodnak a határozatlan idejű sztrájkon.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?