Tanulópénz nélkül a diákmunkáról
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMel Gibsontól tudjuk, hogy „Mi kell a nőnek?”. Vajon munkaadóként - különös tekintettel arra, ha nyári munkában fiatalokat is szeretnénk foglalkoztatni - azzal is tisztában vagyunk, hogy mi kell a diáknak?
Még bő két hét és véget ér a tanév, ezzel együtt kezdetét veszi a nyári munka időszaka. Számos vállalkozás ez idő tájt a szezonális munkákra, vagy a szabadságolások idején időszakosan kieső munkavállalók pótlására diákmunkásokat tervez alkalmazni. Sok esetben azonban már az elején hiba csúszik a számításban, vagy az álláshirdetés vagy maga a munka nem elég figyelemfelkeltő, nem kellően csábító a cél eléréséhez.
Pedig a Z-generáció sajátosságait ismerve növelhetjük hatékonyságunkat e téren.
Érdemes megfontolni azt, hogy milyen csatornákon keresztül szólítjuk meg ezt a célcsoportot, vagyis az 1996-2007 között születetteket. Nem véletlenül nevezi őket úgy a szakirodalom, hogy digitális nemzedék, hiszen ez az a generáció, amelynek az internet épp olyan természetes, mint a levegő.
Éppen ezért a közösségi médiában, illetve általánosságban az online térben elhelyezett felhívások lényegesen könnyebben eljutnak hozzájuk, mint a hagyományos, printhirdetések.
A csoportélmény kiemelkedően fontos
Magyarországon a 15-25 éves korcsoport közösségi média használata az alábbi arányok szerint oszlik meg: Facebook: 87%, Instagram: 75%, Snapchat 49%, Pinterest: 27%, Tumblr: 24%, Twitter 14%.
Az Instagram a következő években várhatóan átveszi majd az uralmat a Facebook felett, mivel a Facebookon egyre inkább jelennek meg a Z-generáció szülei, nagyszülei.
Azoknál az állásoknál, ahol a munkavégzést betanulási időszak előzi meg, komoly vonzerőt jelenthet, ha a képzés részben vagy teljes egészében számítógépen történik. Mivel ezek a diákok az előző generációknál magabiztosabban beszélnek idegen nyelveket, a betanítás akár más országból is megvalósítható.
A mai tizen-huszonévesek monotónia tűrése a jelek szerint elmarad a korábbi korosztályokétól, viszont a rövid ideig tartó, kihívást jelentő projektmunkákban kimagaslóan teljesítenek. Ez akár még előnyt is jelenthet a munkaadó számára, hiszen a kisebb részegységekre tagolt munkafolyamatok, különösen, ha a különböző tevékenységek rotációban is végezhetők, nagyobb vonzerőt jelentenek.
Ezen tulajdonságuk alkalmassá teszi őket arra, hogy két vagy több különböző tevékenységet szimultán végezhessenek - természetesen a megfelelő kontroll mellett.
Életkorukból adódóan a csoportélmény kiemelkedően fontos a mai fiatalok számára. Bár az önmegvalósítás lehetőségét hordozó egyéni feladat komoly motiváló erőként hat rájuk, legalább ilyen népszerű körükben a csapatban, jó hangulatban végezhető fizikai vagy szellemi munka.
Az iskolapadot épp csak a vakáció idejére elhagyó diákoktól nem érdemes ugyanazt a munkamorált és elkötelezettséget elvárni, mint a hosszútávra tervező munkavállalóktól. Számukra elsősorban kaland, mintsem pénzkereső tevékenység a nyári munka - bár, sok esetben ez utóbbi sem elhanyagolható tényező egy diák munkavállalásakor.
Ha ismerjük, hogy miben mások a mostani fiatalok és képesek vagyunk túllépni a „bezzeg a mi időnkben!” típusú hozzáálláson, és igyekszünk elfogadni vagy legalább megismerni az általuk hozott újfajta értékrendet, munkaadóként előnyt kovácsolhatunk. Mert bár a diákmunka egy nyárra szól, azért nem szabad szem elől téveszteni, hogy ezek a fiatalok lesznek a holnap munkavállalói.
Rumpf Nikoletta
marketing és kommunikációs vezető
euDIÁKOK Iskolaszövetkezet
Pedig a Z-generáció sajátosságait ismerve növelhetjük hatékonyságunkat e téren.
Érdemes megfontolni azt, hogy milyen csatornákon keresztül szólítjuk meg ezt a célcsoportot, vagyis az 1996-2007 között születetteket. Nem véletlenül nevezi őket úgy a szakirodalom, hogy digitális nemzedék, hiszen ez az a generáció, amelynek az internet épp olyan természetes, mint a levegő.
Éppen ezért a közösségi médiában, illetve általánosságban az online térben elhelyezett felhívások lényegesen könnyebben eljutnak hozzájuk, mint a hagyományos, printhirdetések.
A csoportélmény kiemelkedően fontos Az euDIÁKOK Iskolaszövetkezet korábbi kutatási is kimutatták, hogy a fiatalok a social médiát egy virtuális játszótérként használják
. A Z-generáció tagjainak 92%-a használ social médiát, 91%-a posztol fotókat, 92%-a használja valódi adatait és 84%-a oszt meg személyes információkat.Magyarországon a 15-25 éves korcsoport közösségi média használata az alábbi arányok szerint oszlik meg: Facebook: 87%, Instagram: 75%, Snapchat 49%, Pinterest: 27%, Tumblr: 24%, Twitter 14%.
Az Instagram a következő években várhatóan átveszi majd az uralmat a Facebook felett, mivel a Facebookon egyre inkább jelennek meg a Z-generáció szülei, nagyszülei.
Azoknál az állásoknál, ahol a munkavégzést betanulási időszak előzi meg, komoly vonzerőt jelenthet, ha a képzés részben vagy teljes egészében számítógépen történik. Mivel ezek a diákok az előző generációknál magabiztosabban beszélnek idegen nyelveket, a betanítás akár más országból is megvalósítható.
A mai tizen-huszonévesek monotónia tűrése a jelek szerint elmarad a korábbi korosztályokétól, viszont a rövid ideig tartó, kihívást jelentő projektmunkákban kimagaslóan teljesítenek. Ez akár még előnyt is jelenthet a munkaadó számára, hiszen a kisebb részegységekre tagolt munkafolyamatok, különösen, ha a különböző tevékenységek rotációban is végezhetők, nagyobb vonzerőt jelentenek.
A Z-k generációs jellegzetességeit ismerve a versenytársaknál sikeresebben kiaknázhatjuk a bennük rejlő lehetőségeket
. Így például azt, hogy az idősebb nemzedékeknél jóval hatékonyabban képesek megosztani a figyelmüket.Ezen tulajdonságuk alkalmassá teszi őket arra, hogy két vagy több különböző tevékenységet szimultán végezhessenek - természetesen a megfelelő kontroll mellett.
Életkorukból adódóan a csoportélmény kiemelkedően fontos a mai fiatalok számára. Bár az önmegvalósítás lehetőségét hordozó egyéni feladat komoly motiváló erőként hat rájuk, legalább ilyen népszerű körükben a csapatban, jó hangulatban végezhető fizikai vagy szellemi munka.
Az iskolapadot épp csak a vakáció idejére elhagyó diákoktól nem érdemes ugyanazt a munkamorált és elkötelezettséget elvárni, mint a hosszútávra tervező munkavállalóktól. Számukra elsősorban kaland, mintsem pénzkereső tevékenység a nyári munka - bár, sok esetben ez utóbbi sem elhanyagolható tényező egy diák munkavállalásakor.
Ha ismerjük, hogy miben mások a mostani fiatalok és képesek vagyunk túllépni a „bezzeg a mi időnkben!” típusú hozzáálláson, és igyekszünk elfogadni vagy legalább megismerni az általuk hozott újfajta értékrendet, munkaadóként előnyt kovácsolhatunk. Mert bár a diákmunka egy nyárra szól, azért nem szabad szem elől téveszteni, hogy ezek a fiatalok lesznek a holnap munkavállalói.
Rumpf Nikoletta
marketing és kommunikációs vezető
euDIÁKOK Iskolaszövetkezet
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?