kapubanner for mobile

Tiltakozik a Jobbik a harmadik országokból érkező munkások miatt

Szervezetten hoz be munkaerőt a kormány olyan állásokra, amelyeket magyarokkal is betölthetnének - mondta online sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője, aki szerint ezt a folyamatot le kell állítani, a kényszerűségből külföldre költözött magyarokat haza kell csábítani, a dolgozni akaró, de állást nem találó magyarokat pedig ingyenes átképzésekkel szükséges támogatni.

images

Az ellenzéki politikus arról beszélt: kormányrendelet teszi lehetővé, hogy a Fülöp-szigetekről, Indonéziából vagy Vietnamból százezres nagységrendben hozzanak be dolgozókat, mégpedig olyan "baráti munkaerő-kölcsönzőkön" keresztül, amelyek a multinacionális nagyvállalatok által közölt igényadatok alapján, egyszerűsített engedélyeztetési eljárásban tölthetnek fel velük egy-egy ágazatot.

Óriás a baj, ha Magyarország kormánya így képzeli el az ország jövőjét: az alacsony béreket helyben hagyja, a rugalmas munkaügyi feltételeket úgyszintén, ezenközben idehozza a magyar dolgozók nyakára a harmadik világ munkaerő-többletét, ahelyett, hogy végiggondolná, hogyan lehet saját erőforrásból boldogulni - tette hozzá Z. Kárpát Dániel.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tűzoltás vagy stratégia? Így lehet kockázat a munkaerő-kölcsönzésből

A 2026 elején is alacsony munkanélküliségi ráta mellett számos ágazatban – különösen az építőiparban és az élelmiszer-feldolgozó szektorban... Teljes cikk

Váltás a Prohuman élén, ő az új vezérigazgató

Távozott az egyik legnagyobb hazai HR szolgáltató, a Prohuman Zrt. éléről Tóth Ágnes vezérigazgató. Posztját eddigi helyettese Göndöcs Viktor vette át. Teljes cikk

Új kihívások előtt a debreceni munkaerőpiac - nem csak munkáskéz, kompetencia is kell

A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán. Teljes cikk