kapubanner for mobile

Több a munkavédelmi szabálytalanság, mint tavaly

A munkáltatók 81,7 százalékánál találtak valamilyen munkavédelmi szabálytalanságot az ellenőrök 2015-ben, a felügyelők összesen 116,29 millió forint értékben szabtak ki munkavédelmi bírságot, 476 esettel kapcsolatban - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium munkafelügyeleti főosztályának jelentésében.

Tavaly összesen 13 721 munkáltatónál végeztek munkavédelmi vizsgálatot. Az egészséget nem veszélyeztető és a biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzése során 264 111 munkavállaló munkavégzési körülményeit vizsgálták, és az ellenőrzött dolgozók 65,7 százalékánál tapasztaltak rendellenességet. Ez 3,6 százalékponttal magasabb, mint az előző év azonos időszakában mért adat – derül ki a jelentésből.

A munkavédelmi hatóság megállapította, hogy a szabálytalan körülmények között foglalkoztatott munkavállalók 32,5 százalékának, több mint 56 ezer embernek súlyos szabálytalanságok mellett kellett dolgoznia.

Az ellenőrzések elsősorban a mezőgazdaság, a feldolgozóipar, a gépipar, az építőipar, a bányászat és az egészségügyi, szociális ellátás területére irányultak, ahol a munkavállalók egészségének, biztonságának veszélyeztetése gyakoribb és súlyosabb is. Az összes intézkedés 58,8 százaléka munkavédelmi, 26,8 százaléka munkabiztonsági, 14,4 százaléka pedig munkaegészségügyi intézkedés volt - ismertették.

A jelentés szerint a munkáltatói mulasztások 7,3 százaléka a nem megfelelő munkaeszközök biztosításából, 7,02 százaléka pedig a villamosbiztonsági hiányosságokból adódott. Intézkedniük kellett a felügyelőknek a munkavédelmi ismeretek hiánya miatt is, az összes eljárás 6,04 százaléka volt ilyen.

Tavaly a munkavédelmi hatóság 174 esetben szabott ki eljárási bírságot, összesen 10,046 millió forint értékben - tették hozzá.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek