Megjelent: 7 éve

Túlélheti a ruhapénz a cafeteria reformot

A munkahelyi öltözködés támogatása jelenleg kedvező adózás alá esik, ami a cafeteria rendszer tervezett átalakításával komoly veszélybe került. Mindez azonban nem jelentené feltétlenül a ruházati támogatások teljes elapadását.

Az alkalmazottak öltözködésének támogatása adózási szempontból sajátos kategóriába tartozik. Ha a munkáltató ruházati költségtérítést biztosít a munkavállalói számára, az bizonyos szabályok betartásával egyes meghatározott juttatásnak tekinthető, mely kedvező, 40,71 százalékos kulccsal adózik. Ennek feltétele, hogy azt ingyenesen vagy kedvezményesen, minden munkavállaló számára egyformán biztosítsa a vezetőség, amennyiben pedig csak az alkalmazottak egy meghatározott köre részesül benne, kiosztása nem alapulhat teljesítménykritériumokon. Mindennek egyik legismertebb példái a közlekedési vállalatok meghatározott színben és anyagban legyártott zakói és blézerei.

„A cég akár dönthet úgy is, hogy a ruházati költségtérítést beemeli a választható juttatási rendszer kínálatába, nagyobb szabadságot biztosítva ezzel alkalmazottainak” - mondta Fata László cafeteria szakértő, a Cafeteriatrend vezetője. Adózási szempontból nincs különbség a két út között, a munkáltatói szándék viszont más lehet: „Míg a formalizált ruházat biztosítása az egységes megjelenést és az ügyfelek felé közvetített minőséget szolgálja, addig a készpénzben nyújtott, de célhoz kötött kiegészítés esetében - tekintve, hogy annak hatékonysága kevésbé biztosítható - a dolgozók támogatása a hangsúlyos.”

A hatályos szabályozás külön kezeli a meghatározott munkakörökben kötelezően biztosított egyéni védőeszközöket - így például a tűzálló ruhát, a csúszásmentes bakancsot és a védőszemüveget. Az ilyen ruházati elemeket és eszközöket adómentesen lehet adni.

A választás adott

Az utóbbi időben egyre inkább felismerik a cégek az ilyen juttatásokban rejlő hasznot. Néhány évtizeddel ezelőtt a marketingesek céges ajándékokkal halmozták el ügyfeleket, mára a munkáltatók ezt a gyakorlatot házon belül is előszeretettel alkalmazzák. Ezért látunk egyre több sportrendezvényen vállalati logó alatt induló csapatokat, és ezért jön szembe az utcán sok közösségépítésre adó cég emblémája pólókon, széldzsekiken stb. „A ruházati költségtérítés körébe sorolható az olyan induló ajándékcsomag is, melyet az új belépők számára állít össze a munkáltató céges pulóverből, baseball sapkából és karkötőből. Ez nagyon jó első benyomást kelt, ami segít a pozitív légkör kialakításában” - teszi hozzá a szakember.

Mindezt egy csapásra felboríthatja a cafeteria rendszer tervezett felforgatása. Ha ugyanis azt a jelenleg ismert vonalak mentén dolgozzák át, 2019-től a ruházati költségtérítés - sok más kedvelt és elterjedt béren kívüli juttatási elemmel együtt - jövedelemként fog adózni. A szakértő szerint azonban nem lehet kijelenteni, hogy egy ilyen módosítás a ruházkodásra fordított juttatások teljes megszűnését hozná magával. „Azok a cégek, melyeknek fontos az egységes megjelenés, vagy az, hogy cégük munkaerő megtartó képességét értékes ajándékokkal erősítsék, továbbra is áldozni fognak erre. Ilyen tekintetben ugyanis nem egyenértékű 20 ezer forint készpénz és egy értékében megegyező, vállalati logóval ellátott, minőségi hátizsák, mely a cégen belüli befogadást szimbolizálja.”

Ott van még a ruhapénz

A munkahelyi megjelenésben az állami szféra dolgozói a legszerencsésebbek, itt él és virul a szabadon elkölthető ruházati költségtérítés. A köznyelvbe ruhapénznek nevezett juttatás alapja a közszektor átlagosnál szigorúbb öltözködési szabályzata és a munkáltatói hozzájárulás. Ez utóbbi azt jelenti, hogy ha ad a cég, akkor kérhet is, például a belső szabályzatokban rögzített dress code betartását.

Ez változó mértékben korlátozza a dolgozók öltözködését. Az ügyészségi belső etikett például a szigorúbbak közé tartozik. A nők számára a blúz, a blézer vagy kiskabát, más elegáns felsőrész, továbbá szoknya vagy nadrág, illetve egy vagy kétrészes ruha viselését engedi. A férfiak ingben, nyakkendőben és zakóban, vászon- vagy szövetnadrágban, valamint zárt cipőben kötelesek megjelenni. A hosszú tiltólista szerint a nők nem viselhetnek a térdet vagy a vállat látszani engedő öltözetet, a férfiaknál ki van zárva a túlzottan színes vagy feliratos ruhanemű.

Ruhapénzből új telefont

Az öltözködésre vonatkozó fegyelemnek nyoma vész a ruhapénz elköltésekor. Az így adott egy összegű támogatást gyakran egészen másra fordítják. A ruhapénz ruházati költségtérítés alá eső besorolásának egyik feltétele, hogy a munkavállalók a munkáltató nevére kiállított számlával igazolják, hogy a kedvező adózásnak megfeleltethető cél szerint költötték el az így kapott összeget. A rendszer kijátszható, mert nagyon könnyű számlát szerezni családi, baráti körön belül, a pénzt pedig egészen másra költeni. Így lesz végül új öltöny helyett új okostelefonja a beosztottnak.

„Itt az a legfontosabb kérdés, hogy mi a munkáltató szándéka az egy összegben kiutalt ruhapénzzel. Ha az, hogy dolgozói megjelenése egységes és igényes legyen, nem feltétlenül a kvázi szabadon elkölthető juttatás a megfelelő választás. De ha mindössze annyi, hogy a törvények adta lehetőséget kihasználva keresetkiegészítést adjon dolgozóinak, az ő szempontjából gyakorlatilag mindegy, hogy valójóban mire megy el a pénz” - mondta Fata László.
  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Illegális SZÉP-kártya biznisz: több százmilliót mostak ki készpénzre

A SZÉP-kártyás elfogadóhelyek mögé bújva folytatott illegális pénzváltást az a csoport, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei... Teljes cikk

Éleslátás adómentesen: így juthat a munkához szükséges szemüveghez a munkavállaló

Ha kiderül a foglalkozás-egészségügyi vizsgálaton, hogy a munkavállalónak szemüveg szükséges a képernyő előtti munkavégzéshez, akkor azt a... Teljes cikk

Milyen juttatásokkal segítheti a munkaadó a tanévkezdést?

Közeledik az iskolakezdés, ami a családoknak akár százezer, de gyermekenként biztosan több tízezer forint nagyságú kiadás is lehet. Hogyan segíthet... Teljes cikk